Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-11 / 264. szám

1985. november 11., hétfő Somogyi Néplap 5 A magyar szecesszió kerámiaművészetét bemutató kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeumban. A tárlaton mintegy másfélszáz, az 1875—1915 közötti időből származó dísz- és használati tárgy reprezentálja a korabeli magyar kerámia­művészetet Történelemtudat - hazafiság — Má a különbség az 1410- es grünwaldi csata és pél­dául Reymont Parasztok cí­mű regénye között? — tette föl a kérdést egy egyetemi vizsgán a fasiszták által 1941 júliusálban kivégzett kiváló lengyel irodalomtörténész, Tadeusz Zelensfci-Boy az egyik vizsgázónak. S rögtön önmaga megadta a választ: — A grünwaldi csata egy­szer megtörtént, soha nem ismétlődő esemény, „törté­nelmi” esemény volt. A Rey- mont-regény fi'ktív, soha nem volt történetet mond el, ami azonban mindenkor újra megtörténik, újra végbe, megy, amikor valaki elol­vassa a könyvet. Mert olyan­kor megalkotja magában a „Parasztok” históriáját, újra­teremti az egyes, soha nem élt alakokat, s azok az olva­sóban újra élni kezdenek. A múlt században — de a XX. század első felében is — Európa déli és keleti ré­szének sajátos, Nyugat ^Euró­pa fejlődésétől erősen eltérő alakulása következtében a magyarság történelemszem­lélete alapján történelmünk a nemzeti fennmaradásért folytatott, gyakran remény­telen, önfeláldozó küzdelmek sorozatának látszott. Ez a történelemkép még ma is él sokakban. Nemcsak a most ötvenesek-hatvanasok nem­zedékében, hanem mind­azokban, akiknek nem ada­tott meg, hogy újszerű törté­nelemtudatot alakítsanak ki. Akik vagy iskolai történe­lem tanításunk bizonyos hiá­nyosságai, vagy a társada­lom befolyásának visszahúzó jellege, a megfelelő infor­máltság hiánya vagy épp a művészeti alkotásokban ta­pasztalható egyoldalúság mi­att, nem tudják megfelelően összevetni a múlt, ezen be­lül a nemzeti múlt és a mai valóság sok-sok kérdését. Mert mi történt a negy­venes évek végétől? Törté­nelemoktatásunkban egyre inkább háttérbe szorult a korábbi eseménytörténet. Alapok nélkül a nagy társa­dalmi összefüggéseket, a mélyreható történelmi fo­lyamatokat akartuk megmu­tatni. De így azok a fejek­ben teljesen elvonttá lettek, nem kötődhették tényékhez, szabványválaszokban merül­tek ki. Sokan megírták, el­mondták már, milyen meg­döbbentően üres válaszok hangzanak el érettségiken, egyetemi felvételin, de még egyetemi vizsgákon is nem­csak az egyre felületesebben tanított középkorról vagy új­korról, hanem a legújabb korról is. Pedig az utóbbi­nak oktatása, széles körű megismertetése központi kérdés volna. A munkások elnyomása, a tőkés kizsák­mányolás elleni harc, a mun­kásmozgalom legjobbjainak személyes példája közhellyé vált, épp a tartalom, a belső átélés elsikkadása miatt. Is­meri-e közvéleményünk pél­dául a nagyon különböző fel­fogású, sok helyről össze­gyűlt emberek lelkületét, akik 1917 novemberében megost­romolták a Téli Palotát, akik sokban különböztek, egyben azonban megegyeztek: a Té­li Palotát el kel foglalni, a burzsoá rend megerősítésén fáradozó Kerenszkij-kor­mányt meg kell dönteni? A szocialista hazafiságot erősí­tő történelmi emlék-e a Ma­gyar Tanácsköztársaság di­cső 133 napja, amikor a ma­gyar kommunisták a világ proletariátusának harcát se­gítették elszigetelt helyze­tükben vállalt küzdelmük­kel? Hivatkozhatnánk azon­ban a második világháború ellenállási mozgalmának tör­ténetére is: tudunk-e eleget arról, hogy Európa ellenállá­si mozgalmaiban, Franciaor­szágban, Jugoszláviában, Csehszlovákiában vagy Len­gyelországban hány magyar vett részt az ellenállásiban, s milyen kiterjedt tevékenysé­get folytatott például Ma­gyarországon a Mokán-ko- mité? Hogyan lehetne ezeket a történelmi tényeket a szo­cialista hazafiság kialakítá­sában felhasználni? Mindnyájan tapasztaljuk: szinte minden korosztály egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a történelem, nem kis mértékben a közelmúlt tör­ténelme félé. Erről tanúskod­nak a boltokban elkapkodott emlékiratok, erről a külön­böző népszerűsítő sorozatok iránti igény. Arra van most szükség, hogy a megújuló is­kolai történelemoktatás mel­lett minél több tárgyilagos, marxista szellemű történel­mi mű lásson napvilágot, a rádió, a televízió, a sajtó mind nagyobb teret szentel­jen a korszerű történelem- szemlélet kialakításának. Csöregh László RÁDIÓSZEMLE Minden csak jelenés Körülbelül száznyolcvan évvel ezelőtt épp a mii me­gyénkben, Niiklán írta egyik legszebb versében, a Közelítő télben Berzsenyi Dániel, hogy „minden csak jelenés”. Az elmúlás, az élet rejtel­meit talán csak Goethe tud­ta úgy, olyan sejtelmesen megfogalmazni, mint Berzse­nyi. Ez a vers adta a ked­di Társalgó műsorának öt­letét, és a szerkesztő műsor­vezető Sumonyi Papp Zoltán — dicséretére mondom1 — nem volt rest, hogy a ked­ves kis faluba, Niklára utaz­va vegye föl a műsort. A helyszínen kutatta a költő emlékét, s a meghívott szak­emberek segítségével választ keresett arra, hol tart mosta­nában megyénk irodalma. Látszatra egy rádiómű­sornál közömbös, hol ke­rül magnetofonszalagra egy beszélgetés, most mégis fontossá vált, hiszen a nyolcvanadik évén túl járó két Berzsenyi dédunoka, Piroska és Kornélia is meg­szólalhatott. Irodalmunk olyan kiválóságai mellett fog­laltak helyet a képzeletbeli Berzsenyi-asztalnál, mint Ta- káts Gyula, Fodor András, Lajta Kálmán és Laczkó András vagy a Berzsenyli-ku- tatásíhoz jelentős értekekkel hozzájáruló dr. Kanyar Jó­zsef. Már e névsor is jelzi, hogy mennyire nehéz az ér­tékelő dolga, hiszen mind­annyiunk számára kedves tárgy és a szűkebb pátria iránt érzett megkülönbözte­tett szeretet nem nagyon en­gedi, hogy ilyen-olyan hibák, elmarasztaló észrevételek fo­galmazódhassanak meg. Annál is inkább, mert mód nyílt arra, hogy ország-világ megtudja: Nikla és Somogy tisztelettel ápolja a költő em­lékét. Ennek szép kinyilat­koztatására lesz lehetőség jö­vőre, mikor Berzsenyi ha­lálának százötvenedik évfor­dulója alkalmából nagysza­bású programsorozat kezdő­dik, amelynek középpontjá­ban a' niklai remete alakja áll. Öröm volt hallanii, hogy ez a megemlékezés nemcsak egy-két lelkes irodalombarát magánügye: a falu vezetői és a közművelődésben dol­gozó szakemberek is a saját­juknak érzik a költőt, s em­lékének őrzését kötelességük­nek tartják. Szép visszaemlékezéseket hallottunk, Takáts Gyula föl­olvasta az ezetkilencszáz- negyvennyölcas versét, ame­lyet Berzsenyi újratemetése­kor írt. Hiányérzetünk csak abban volt, hogy a két déd­unoka nagyon kevésszer ju­tott szóhoz, pedig hatásos kérdezéssel nagyon sok ada­tat, a családban élő és a nagyiközönség számára isme­retlen történetet hallhattunk volna. Bizonyítja ezt, hogy Takáts Gyula' éppen azért kért szót a műsor végén, hogy fölolvashasson egy olyan levelet, amelyet Berzse­nyi Piroska írt hozzá. Ebből a levélből sok érdekességet tudtunk meg. Végezetül egyetlen meg­jegyzés kívánkozik még a műsorhoz. Több helyen megfigyelhetjük, hogy a riporter tegezi beszélgető- partnereit, s ezt csak azért említjük most, mert itt is zavarónak éreztük. Az, hogy a műsorvezető régebb­ről ismeri riportalanyát s vele tegeződik, gondolom, személyes ügye. Tudjuk azt is, hogy irodalmi berkekben sem szokás túlságosan a ma- gázódás, idősebb írók, költők tegeződnek a fiatalabbakkal. De ez nem tartoziik a hallga­tóra! A Poptarisznya című rétegműsor, amelyik a fiata­loknak szól, még megenged­heti magának, de egy iro­dalmi műsor, még ha kötet­len beszélgetési formát vá­lasztottak is, nem. Varga István Mindenki legalább két nyelvet ismerjen Idegen nyelvek a felsőoktatásban A következő tanévtől meg­változik az idiegennyelv-okta- tás rendje a felsőoktatási intézményekben. Az új jog­szabály leglényegesebb pont­jait tegnap a Művelődésii Mi­nisztériumban Földiák Gábor művelődési rniniszteihélyet- tes és dr. Nagy Tibor Gyula minisztériumi főtanácsos is­mertette az újságírókkal. A miniszterhelyettes elöljá­róban a Mimiisztertanács ta­valyi határozatára hivatko­zott, amely szerint az első idegen nyelvet a közoktatás során kell elsajátítani, a fel­sőoktatás feladata pedig a mélyebb szakmai ismeretek, illetve a második idegen nyelv megismertetése. Ennek szellemében az új rendelet is a középszintű képzésre szer­vesen ráépítve kezeli a fel­sőoktatás keretében folyó nyelvoktatást. Az előkészítők az eddiginél rugalmasabb jogszabály megalkotására, törekedtek, több önállóságot, választási lehetőséget bizto­sítva az egyes intézmények­nek és a hallgatóknak. Az új rendelet egy ponton szigorítja az eddigieket: ezentúl az egyetemeken kí­vül a tanárképző főiskolá­kon is kötelező lesz a máso­dik idegen nyelv tanulása. Mindkettőből' először alap­vizsgát kell tenni ez az álta­lános nyelvi ismereteket mé­ri fel, majd a szakmai záró­vizsgán a szakmai társalgási és írott nyelv ismeretéből kell számot adni. Ha valaki középiskolában tagozaton vagy emelt óraszámban ta­nulta a nyelvet és abból je­lesre érettségizett, ezt a fel­sőoktatási intézmény alap­vizsgaként ismeri el. Az alapvizsga időpontja nincs meghatározva, a felvételt követően akár már az első tanév megkezdése előtt is le lehet tenni. Az egyetemeken eddig is lehetett harmadik nyelvet ta­nulni, ezentúl azonban' a diák. választhat, hogy az orosz mellett a két másik nyelv közül melyikből kíván vizsgázni. Az új rendelet to­vábbá az élő nyelvekkel azo­nos jelbírálás alá helyezte a latint. Dr. Nagy Tibor Gyula az­zal egészítette ki az élmon­dottakat: a felsőoktatási in­tézmények ezentúl államvizs­ga-előkészítő tanfolyamokat ;is szervezhetnek. Az intéz­mények s a jövőben önállóan helyezhetik el tantervűkben a nyelvi órákat, a rendelet csupán a minimális összóra- számot határozza meg. Végül elmondta: két élő nyétv ta- nOlása mindenkinek kötelező, kivéve azokat, akiknek a felvételkor már legalább középfokú vizsgájuk van az egyik nyelvből. Ha akarnak, ők is felvehetnék azonban idegen nyelvet. A szeptem­bertől életibe lépő új hatá­rozat elsődleges célja ugyan­is az, hogy a diákoknak minden lehetőséget megadja­nak az egyetemi évek alatt iis a nyelvtanulásra, s hogy a pályára lépő értelmiségi fiátaiofc mindegyike legalább társalgást szinten is két nyel­vet ismerjen. Tersztyánszky Krisztina Eötvös József emléke Somogybán A Somogyi Néplap ez év nyarán Eötvös Józsefnek Ercsiben létesített emlék­múzeumáról számolt be. Ke­vesen tudják, hogy. Eötvös József családjának milyen szoros kapcsolatai vannak Somaggyal, ezen belül Iha- rosberénnyel és Iharossal. Eötvös József és barkóczi Rosty Ágnes házasságából született Jolán tát 1866-ban Inkey István iharosberényi földesúr vette feleségül. A házasságból két fiú és egy leány született. Az első fiú 1871-ben született, Eötvös József pedig épp abban az esztendőben halt meg. Apám 1889-ben került Iha- rosberényfoe mint uradalmi és körorvos. S míg meg nem nősült és háztartást nem ve­zetett, az Inkey családnál ét­kezett. így az orvosi hiva­táson kívül szorosabb kap­csolat is kialakult közöttük. Nősülése után anyánk is bensőbb kapcsolatba került Eötvös Jolántával; ő egy alkalommal atyjának bőr­kötésű, első kiadású A karthausi című regényét ad­ta ajándékul. Eötvös Jolántának már akikor volt fényképezőgépe és rólunk — a doktorék gye­rekeiről — készített képei a nővéremnél még megvannak. Eötvös Jolánta 1909 év ele­jén nagy beteg lehetett, mert apám gyógykezelésre egy pesti szanatóriumba irá­nyította, ott a beteget anyám többször is megláto­gatta.! 1909. március 10-én halt meg, s az iharosi kegy­úri templom alatt levő csa­ládi kripta keleti részén, férje mellett van a nyugvó­helye. Eötvös József 1871-ben halt meg. Leányának az es­küvője Inkey Istvánnal előt­te öt évvel volt. Szüleim a családdal való szorosabb kapcsolat mellett sohasem említették, hogy Eötvös Jó­zsef személyesen járt-e leá­nya otthonában, tény azon­ban, hogy a csurgói tanító­képző az ő minisztersége idején létesült és sok kiváló néptanítót adott elsősorban a somogyi falvak iskoláinak. Eötvös Jolántának az em­léke is fentmaradt, mert fér­je az akkor létesített majort róla nevezte el. Ezenkívül a korábbi iharosi birtokhoz tartozó Gágyi-erdőrészen a birtok volt tulajdonosa — nagyanyja tiszteletére Rosty Ágnesről — Agneslaknak nevezte el azt az arborétu­mot, amelyet az uradalom főerdészei — Metzl Kamill és a soproni erdészeti főis­kola akkori tanára, Roth professzor — 42-féle fenyő telepítésével létesített s kö- rülötté a vidék első halas­tavait telepítette. Aki arra jár, gondoljon arra, hogy ez is Eötvös-emlék... Eötvös József halála után felesége költözött Iharosba, de a lakása nem a „nagy kastélyban” volt, hanem az út mentén levő kisebb ház­ban. Apám mint a család házi orvosa kezelte a ke­gyelmesasszonyt. Emlékszem arra, hogy apának a nagy beteg mellett kellett tölteni az utolsó éjszakát; halálá­nak körülményeit apánk ott­hon elmondta. Még most is pontosan emlékszem az el­hunyt utolsó akaratára: „Férjem a nemzet halottja, én a nép halottja alkarok lenni. Engem ne temessetek kegyúri templom kriptájá­ba, én a falusi temetőiben akarok nyugodni.” Családja ezt az elhatározást azzal magyarázta, hogy ő nem főúri családiból származott és nem kívánt a kegyúri templom kriptájában nyu­godni. Ügy is történt. 1913-ban helyezték örök nyugalomra az iharosi temetőben. Sírján hatalmas fekete márvány síremlék. „Nagyméltóságú vásárosnaményi özv. báró Eötvös Józsefné barkóczi Ágnes nyughelye (1825— 1913). Áldott legyen emlé­ke!” A temetésen jelen volt fia, Eötvös Loránd is, aki a te­metés után apánknak emlé­kül a kegyelmesasszony író­asztaláról a levélpapírt tar­tó dobozt és a mellette levő rézgyertyatartót adta. (Ez utóbbi nővéremnél most is megvan.) Jelenleg a temető­nek azt a részét, ahol a sír van, magas gyomnövény ve­szi körül, A sírt alig lehet megtalálni. Mementóként küldöm a mellékelt fényképeket. Ta­lán valamelyik intézmény gondjába veszi a sírokat. Dr. Erős:, István Nagyatád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom