Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-01 / 257. szám

2 Somogyi Néplap 1985. november 1., péntek Kádár János Londonban Gandhitól (Folytatás az 1. oldalról) Mi, angolok, büszkék va­gyunk az országunkban ér­vényesülő szabadságra, igaz­ságosságra és demokráciára — mondortta a továbbiakban a miniszterelnök. — Ez az egyik oka annak, hogy mi, ugyanúgy, mint Önök — valamennyien euró­paiak — teljes mértékben el­köteleztük magunkat az 1975- ös helsinki záróokmány mel­lett. Ez az okmány tartal­mazza a nemzetközi érintke­zés és a civilizált kormány­zás alapelveit. Az alapok­mány azt is célul tűzte, hogy javítson az egyszerű embe­rek életén, és megnyissa előt­tük az új érintkezések útját. Éppen ezért nagyra érté­keljük, hogy Magyarország a budapesti kulturális fórum megrendezésével járul hozzá a helsinki folyamathoz. Margaret Thatcher ezután kifejtette: — Élénk figyelemmel kí­sérjük a magyar gazdasági élet fejleményeit és kalapot emelünk az előtt az eredeti­ség és rugalmasság előtt, amellyel a magyar kormány problémáinak megoldására törekszik. E problémák közül sók valamennyiünk problé­mája. Szombaton ön Skóciába utazik, hogy lásson valamit országunkból, Londonon kí­vül is. Egy esetleges walesi utat külügyminiszterem, Sir Geoffrey Howe —, aki on­nan származik — minden bi­zonnyal szívesebben vett volna. Hallottam azonban, hogy Wales még mindig nya­logatja a két héttel ezelőtti 3:0-ás futballvereség okozta sebeiket. Skócia így bizton­ságosabb hely, mint Wales. Az angol—magyar együtt­működés történetének kima­gasló jelképe az a híd Bu­dapesten, amelyet egy skót épített a múlt században. A hídépítés sokszor használt kifejezés nemzetközi vi­szonylatban is. Kötelessé­günk, hogy e kifejezést va­lódi tartalommal töltsük meg. Az Ön londoni útja, a magyar nép vezetőjének lá­togatása pontosan e célt szol­gálja — mondotta befejező­INDUL AZ EURÉKA Az előzetes tervek szerint november elején kétnapos tanácskozásra ül össze az EURÉKA programiban részt­vevő 17 ország szakmi­nisztere a nyugatnémetor.- szágl Hannoveriban, hogy első alkalommal közvetlen eszmecserék keretében vitas­sák meg a legújabb nyugat­európai tudományos-techni­kai együttműködés részleteit. Minden bizonnyal ünnepé­lyes hangulat, szívélyes kéz­fogások jellemzik majd a megbeszélés első öt-tíz per­cét. Az emel'kedettebb han­gulat feltehetően nemcsak az újságíróknak, — a rádió és televízió riportereinek kö­szönhető, hanem annak is, hogy a résztvevők tudják: olyan kérdésekben kell egyezségre jutniuk, amelyek kihatnak a jövő századra is. A szívélyes perceket so­kan átmentenék a tárgyalá­sokra is, hiszen az érdemi vitákon komoly nézeteltéré­sekre, késhegyig menő ösz- szecsapásokra lehet számíta­ni majd. De miről is lesz szó az NSZK-beli városban? Az előzetesen kiszivárgott hírek szerint két kérdésiben térnék el a vélemények, s eddig nemigen sikerült közös ne­vezőre jutniok. Az első probléma megle­hetősen lényegbevágó: mit is tartalmazzon az EURÉKA terv. Abban mindenki egyet­ért, hogy szükség van egy ilyen önálló programra, s hogy a -terv békés, polgári célú csúcstechnológiák 'ki- fejlesztését állítsa elsőrendű követelményként a résztve­vők élé. És mint ilyen, való­di alternatívát jelentsen majd a nyugat-európai vál­lalatoknak az amerikai űr­„Buddha” sül , Margaret Thatcher és poharát a magyar nép jólé­tére, személy szerint Kádár János egészségére emelte. Kádár János válaszbeszé­dében köszönetét mondott a meghívásért, amelynek — mint hozzáfűzte — készség­gel tett eleget. Megköszönte a figyelmet fogadtatást, azo­kat a- megtisztelő szavakat, amelyekkel a brit miniszter- elnök hazánkat és a magyar népet illette. — Élve az alkalommal, örömmel teszek eleget annak a megbízatásomnak, hogy át­adjam a Magyar Népköztár­saság kormánya személy sze­rint Lázár György miniszter- elnök szívélyes üdvözletét és jókívánságait — mondotta, majd így folytatta: — Az Ön 1984-es februári magyarországi látogatását olyan kiemelkedő esemény­ként tartjuk számon, amely ösztönzően hatott a magyar— brit kapcsolatok fejlődésére. Ügy gondolom, hogy a mai érdemi, nyílt és jó légkörű tárgyalásaink a budapesti megbeszélések megfelelő foly­tatását jelenti. — Ismert tény, — hang­súlyozta Kádár János —•. h'Ogy a Magyar Népköztársa­ság és az Egyesült Királyság népei a társadalmi fejlődés különböző útját járják, or­szágaink más szövetségi rendszerhez tartoznak. En­nek következtében fontos nemzetközi kérdések megíté­lésében nézeteink eltérőek'. De lényegesnek tartom, hogy vannak találkozási pontok is Közös az elhatározásunk a kölcsönös előnyökkel járó , kétoldalú kapcsolatok féjdesz- tésére. Egyetértés volt közöt­tünk abban is, hogy népeink érdekében minden lehetsé­gest meg keli tennünk a fe­szültségek enyhítéséért, a bé­ke ügyének előmozdításáért A magyar államvezetés ré­széről az emberiséget fenye­gető legfőbb és mind na­gyobb veszélynek, a fegyver­kezést 'tekintjük, amely min­den nép számára súlyos tfer- heket jelent. A párt főtitkára ezután kifejtette: — Törekvésünk arra irá­nyul, hogy az erőegyensúly, a kölcsönös biztonság a fegy­verzet lehető legalacsonyabb szintjén valósuljon meg. Üd­vözöljük a világ sorsáért kü­lönleges felelősséget viselő két vezető hatalom, a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok vezetőinek közelgő csúcstalálkozóját. Reméljük, hogy a találkozó valóban az érdemi tárgyalások kezdete lesz, és hosszabb távon meg­alapozza a nemzetközi hely­zet javulását. Kádár János ezután em­lékeztetett arra, hogy az an­gol ipari forradalom nagy vívmányai erről a földről hozzánk is eljutották és Ma­gyarország fejlesztésében is szerepet játszottak. — Ön is utalt rá, hogy a magyar főváros egyik büsz­keségét, a Lánchidat brit mérnök, Clark Adóm tervez­te. Másrészről megemlíthe­tem, hogy a magyar Körösi Csorna Sándor alkotta meg az első angol—tibeti szótárt, 1848-as szabadságharcunk vezetője, Kossuth Lajos évekig élt londoni emigrá­cióban. Napjainkban, ahogy azt a mai tárgyalásainkon is elégedetten állapíthattuk meg, közös erőfeszítéseink eredményeként szinte min­den területen mozgásba jött, fejlődik a kölcsönösen elő­nyös együttműködésünk. — Végezetül szeretnék kö­szönetét mondán! Önnek és mindazoknak a brit állami, társadalmi, gazdasági, kultu­rális területen működő sze- mélylisiégeknek, akik szóval és tettekkel iis elősegítették kapcsolataink fejlődését. Biz­tosíthatom Önöket, hogy ma­gyar részről eddig is csele­kedtünk, és a jövőben is minden tólünik telhetőt meg­teszünk kapcsolataink fej­lesztésére, együttműködésünk' bővülésének elősegítésére — mondotta Kádár János és őfelsége, II. Erzsébet király­nő, Márgiaret Thatdher mi- nisEterelnökasszony, a ven­déglátók, minden jelenlevő egészségére, az Egyesült Ki­rályság és Magyarország né­peinek boldogulására, barát­ságára és a békére emelte poharát. Júliusban Párizsban tanácskoztak a résztvevő államok fegyverkezési programmal szemben. Az sem közömbös, hölgy a 17 ország — leg­alábbis az eddigi nyilatko­zatok szerint — kész részt venni a megvalósításban is. De azon már majdnem mindenki mást ért — s nem is alaptalanul —, hogy mi is tulajdoniképpen a „csúcstech­nológia”. Nyilvánvaló ugyan­is, hogy a francia, a nyu­gatnémet és a brit vállala­toknak más elképzelésük van, mint például az EGK- hoz most társult spanyol és portugál cégeknek. Vita tárgyát képezi az is, hogy a csúcstechnológiák kö­zött mely területek kapja­nak prioritást. Az eddig nyilvánosságra hozott elkép­zelések szerint Párizs min­denekelőtt a különböző célú robotok, integrált áramkö­rök, nagy-sebességű áram­körök fejlesztését, gyártáséit szeretné a lista élére állíta­ni. London ugyanakkor a fejlett feldolgozási eljáráso­kat, a közlekedést, a háztar­tások gépesítését szeretné az átlagosnál gyorsabban fej­leszteni. Nyilvánvaló, hogy a lista tovább bővül majd, hi­szen a kormányok, az érde­kelt vállalatok most mérik fel azokat a területeket, ahol lehetőséget látnak a nyugat-európai felzárkózás­ra. De azzal is tisztáiban vannak a résztvevők, hogy mindent nem lehet egyfor­ma mértékben, kiemelten fejleszteni, mert az anyagi források szétforgácsolását, mi több elfecsérlését jelent­heti. A szükséges szelektálás pedig nem ígérkezik egysze­rű feladatnak. A tárgyalások másik hang­súlyos kérdése, az anyagi források biztosítása. Az min­denki számára világos, hogy a legszerényebb elképzelé­sek valóiraválltásához is mil- liárdoik kellenek. Egyelőre azonban a többség inkább „életünket és vérünket” ál­lásponton van, s pénzt nem­igen akár biztosítani a kö­zös munkához. Csak Mitter­rand elnök tett látványos gesztust, amikoris a program bejelentésekor közölte, hogy Franciaország egymidliárd frankot ajánl fel jövőre a terv beindításához. Mások még vonakodnak követni a nagyvonalú gesztust. Az NSZK-tban a kormány hajlik arra — persze még viták közepette —, hogy mintegy 1,3 milliárd márkával 1986- ban beszállna az üzletbe. (Megjegyzendő: az ellenzék­ben lévő szociáldemokraták szerint ennek legalább két­szeresére lenne szükség.) A többiek pedig főleg azon az állásponton vannak: tisztáz­zuk előbb a kutatási felada­tokat, s majd utána a pénzt megteremtjük hozzá. Nincsenek könnyű hely­zetben a szakminiszterek, amikor a 'tárgyalóasztalhoz ülnek. A közös érdek és a kényszer — mármint, hogy Nyugat-Burópa megkezdje a műszaki-technológiai felzár­kózást az USÁ-hoz és Japán­hoz, — azonban minden bi­zonnyal ösztönzi majd a gyors döntéshozatalokat. K. A. A történet úgy hat, mint a mese, habár valóságos. Ne­gyedszázada egy addig is­meretlen indiai filozófia pro­fesszor, bizonyos R ajneesh Mohan vigaszt ígérő tanok­kal kezdett el házalni a szub­kontinens városaiban. Lelki- terápiát 'kínált boldognak és boldogtalannak, indusnak és külföldinek egyaránt. Ké­sőbb már Bhagwan nafc hív­tak és egy Poona nevű indiai városkában a világ minden tájáról idesereg'lett fiatalok, kommunában éltek körülöt­te. Előbb terápia, majd kommuna. Mire az ügyes és rafinált lelkipásztor átköltö­zött az amerikai Oregon ál­lam egyik eldugott települé­sére, három földrészen élő hívei szektát alkottak már. Bhagwan azonban nemcsak a lelkek megnyerésében bi­zonyult elsőrangú szakem­bernek, hanem az üzleti élet­ben is jelesen kiismerte ma­gát. Az élő Buddha, aki idő­közben kiszélesítette látókö­rét némi Hitler-imádattal, az elmúlt éveikben egy honfi­társnőjére, bizonyos Ma Anand Sheealára bízta ve­zérképviseletét. A ma 30-as Chilében a változatlan A Pinochet-rendszer poli­tikai és gazdasági csődbe juttatta Chilét. A kialakult strukturális válság elenged­hetetlenné teszi, hogy alap­vető változásokat hajtsanak végre az ország életének minden területén, s elsősor­ban magának az államnak a jellegét változtassák meg — állapítja meg a Pravda csü­törtöki számában megjelent, az ország belső helyzetével, a kibontakozás lehetőségei­vel foglalkozó cikkében L uis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára. Nagyon valószínű, hogy az ország most még az ed­digieknél is feszültebb idő­szaknak néz elébe — álla­pítja meg a kommunista párt főtitkára. Ezért rendkí­vül nagy szükség lenne ar­ra, hogy az ellenzéki erők összehangolják tevékenysé­güket. s együttesen mozgó­sítsák a Chilei népet — mu­tat ró cikkében Luis Corva- lan. Halálos ítéletek — gazdasági bűnökért Az államot különösen nagy mértékben megkárosí­tó gazdasági bűncselekmény elkövetése miatt a Kirgiz Köztársaság legfelső bíró­sága a közelmúltban halá­los ítéletet szabott ki két személyre. — Erről csütör­tökön a Szelszkaja Zsizny című moszkvai lap számolt be. A bíróság mintegy másfél éven át tárgyalta a tokmaki húskombinátban elkövetett nagy összegű sikkasztás ügyét. A per két fő vád­lottja, Bosztanov, a kombi­nát átvevőtelepének veze­tője és Nogojbajev áüaltát- vevő, a bizonylatok megha­misításával, saját hasznukra történő tiltott felvásárlás­sal és értékesítéssel mint­egy egymillió rubel kárt okoztak a szovjet népgazda­ságnak. Bűncselekményük­be megvesztegetéssel bevon­ták a köztársaság több me­zőgazdasági üzemének, ál- latfeivásárló vállalatának ve­zetőjét is. A hosszú időn át folytatott sikkasztás a cikk szerint azért vált lehetővé, mert a húskombinát fölött felügyeletet gyakorló köz- társasági minisztériumok teljesen elhanyagolták a vállalat ellenőrzését. Gandhiig A tavalyi október 31-e szörnyű \nap volt az indiai fővárosban. Reggel három pisztolylövés dörrent a mi­niszterelnöki rezidencia kert­jében, majd a kis csattaná- sokat felváltó géppisztolyso­rozatok már mintegy szignált adtak egy tragikus-véres naphoz. 1984. októberének utolsó napján lőtte le két szikh testőre Indira Gandhit, s a kormányfő halála után pár órával már tombolt a bosszú Üj-Delhi utcáin. Fel­dühödött, fanatizált hinduk gyilkolták a békés szikheket: több százan haltak meg a merényletet követő napok­ban, miközben egy újabb Gandhi, Indira alig negyven esztendős \fia vette át a kor­mányfői tárcát. Egy év telt el. Indiában azóta nem kevés pozitív ese­mény történt. Bár a szikh szélsőségesek kereszteshadjá­ratot indítottak a hatalom ellen, s véres terrorhadjára­tuk tújabb és újabb hullá­mokban árasztotta el tarto­mányukat, Randzsábot, és a szövetségi fővárost, Delhit, Radzsiv Gandhi egyéves kor­mányzása váratlanul nagy eredményeket hozott a szikh válság rendezésében. A nyá­ron sikerült megállapodnia a kormánynak ,a mérsékelt szikhekkel, s a megegyezés nyomán szeptemberben kor­rekt választásokat tudtak ren­dezni Pandzsábban. A meg­állapodás olyan politikai si­ker, amilyet eddig egyetlen kormánynak sem sikerült el­érnie a független India lét­rejötte óta. Radzsiv Gandhi egy évé­nek fisak egyik fontos sikere a szikh-ügy előremozdulása. A politikusnak ifjú kormány­fő a vártnál lényegesen gyor­sabban szilárdította meg helyzetét országában.és párt­jában egyaránt. Rugalmas­nak, ötletesnek és határozott­nak mutatkozott mind a gaz­daság, mind a belpolitika, de talán leginkább a '.külpolitika dolgaiban. Az idén eredmé­nyes tárgyalásokat folytatott mindkét nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőivel, szemé­lyes fellépéseivel megerősí­tette országa kiemelkedő, mértékadó szerepét az el nem kötelezettek mozgalmá­ban. Fontos szerepet tudott vállalni a legégetőbb nemzet­közi gond, ,a fegyverkezés­leszerelés ügyében is. Egy {év nem nagy idő, s igen nehéz ezalatt kedvező bizonyítványt kiérdemelni egy ilyen összetett, bonyo­lult országban, mint India. Radzsiv Gandhi első éve azonban mindenképpen igen jó osztályzatot érdemel a po­litikai bizonyítványosztáskor. A. K. és az FBI éveinek közepén járó tüzes­szemű hölgy ugyancsak ki­váló organizátornak, alkalmi lelkipásztornak, s Bhagwan engedelmes szeretőjénék bi­zonyult. Kisvártatva azon­ban összekülönfoöztek, úgy ahogy a mesékben is tör­ténni szokott. Bhagwan lába alatt fel­forrósodott a talaj, mert az FBI a gyógyászati célú ok­kultizmust még csak elvi­selte, de ugyanezt az üzleti életben mór nem kedveli. Amikor egy ködös éjszakán magán repülőgépé vei távozni készült volna, az „istent” le­tartóztatták. Sheela közben az NSZK- ba érkezett, a Bhagwan szek­ta legnagyobb európai bázi­sára. (Kölnben hetilapot ad­nak ki.) Rendőroszlop, tele­víziós stáb, virágfüzér — a fogadtatás illett egy földi helytartóhoz. De a tömeg­ben már ott lapultak az FBI emberei is. E hét közepén egy bajor falucskában aztán őt is letartóztatták, s a nyu­gatnémet hatóságok minden bizonnyal kiadják majd az Egyesült Államoknak. Gy. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom