Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-30 / 255. szám
1985. október 30., szerda Somogyi Néplap 5 HÁBORÚ, IFJÜSÁG Kiért szól a song ? Szuperlelet Florida partjainál A zászlóshajó kincsei Lányok, fiúk jönnek a mozimúzeum felé; kettesével, csoportokban. Az előcsarnokban a Kossuth Kiadó politikai újdonságaiból rendezett kiállítás fogadja őket. Mások bekíváncsiskodnak a Mafilm Híradó- és Doku- mentumf ilmstúdiót bemutató fotókhoz, díjakhoz, oklevelekhez is. Tétova zsibongás a nézőtéren. Aztán egy ismert arc elől: Bánki Árpád rádiós és televíziós szerkesztő-riporteré. Bemutatja a vendégeket a fiataloknak. Gere Mara fődramaturg a stúdió céljairól, munkájáról beszél. Beavatja őket a „titkokba”. Kezdődik az első film. Protest song 77 — ez a címe. Fekete-fehér, mint a metropolisban folyóként ömlő, meg-megtorlódó emberek bőrszíne. Halszem-opti- kával félelmetes a nagyváros. A felhőkarcolók embertelen nyugalma mögött csupa vibrálás. Kábítószertől bamba arc. A Winston reklámpofa szájából dől a füst. Dean Reed énekel. Beszél. A „népek koíhója”- Amerikában meg nem lelt emberi jogokról. Chiléről, második hazájáról, ahonnan menekülnie kellett. Ismét énekel. A kiszolgáltatottságról, az éhezőkről, szegénységről. Aztán katonák, gép- szörnyetegek. Vietnam. EURÓPAI KULTURÁLIS FÓRUM A izenekedvelő nehezen állhat ellen a csábításnak: a fővárosi hangversenytermek kínálata — amint a múzeumoké, kiállíitótermeké — ritkán volt olyan kiadós, mint most, az európai kulturális fórum idején. Vendégünk volt vagy lesz Henryk Sze- ryng, Krzysztof Penderecki, Jean-Pierre Rámpái, s kétségtelenül az évad szenzációi közé tartozik a Szlovák Filharmónia énekkarának és szimfonikus zenekarának fellépései. Ezek közül a másodiknak lehettem tanúja a Zeneakadémia nagytermében. Az együttesről — amelyet az aggastyánkora ellenére is jó egészségben élő Rajter Lajos emelt annak idején a legjobb európai zenekarok közé — a néhai Ferencsiik János is sokszor nyilatkozott elragadtatássá!.. A mostani produkció hallatán igazán megértettük miért. Mindenekelőtt arról az egészen ritka stiláriis érzékenységről kell szólnunk, amellyel a legkülönbözőbb korokban és tegkülönbözőbb áramlatok szellemében fogant alkotásokat a pozsonyi muzsikusok .initeipretálták Bistrik Rezucha pontos és Csontraszdkkadt arcú „viet- kongok” szemét kötik be kivégzés előtt. Tüntetők a Fehér Ház környékén. Szétkergetik őket. De szól a hal- lelujás fekete zene: a békéért protestál. Rendezte: Róna Péter. S elkezdődik a második film. „Ma már csak emlék?” kérdezi a címe. A háborúról beszél a veterán, a szülésznő, az ellenálló. „Nem érdekli őket” — mondják a fiatalokról. Nem érdekli őket. Ök is ezt mondják. Csak találgatják: a SAS madár, Szálasi valami vezér, a Mein Kampf is egy vezér? Nem érdekli őket a háború. Két volt frontkatona vörösödé arccal fújja az egykori uszító dalt. A .fiatalokat nem érdekli. De egyik ingén felirat: U. S. Army.” A másik világháborús fegyverekkel zsúfolta tele a lakást. A kicsik azt kérdezik anyjuktól: „— Mi a terrorista? Mi a neutronbamba?”. A film azért készült, hogy rádöbbentsen mindenkit: közünk van a negyvenegynéhány évvel ezelőttiekhez ... Hogy még egyszer ne! Rendezte: Magyar József. Dramaturg: Gere Mara. „Volt egyszer egy Madisz” — közli a harmadik címe a nézővel. Az első felszabadulás utáni ifjúsági szervezet kifejező irányításával. Beethoven Esiz-diúr zongoraversenyének kísérete nemcsak alaposan kidolgozott és fegyelmezett, hanem könnyed is volt ebben az előadásban; a vonóskar játéka finom, áttetsző és fényes, a fafúvós szólisták teljesítménye gyakran briliáns, és a „rezeseké” is méltó északi szomszédaink gazdag fúvóshagyományaihoz. Prkofjev művében, az Alek- szandr Nyevsizlkij-kantátában — amelyet a közvélemény Ejzenstejn A jégmezők lovagja című filmjének kísérőzenéjeként ismer — a háború sújtotta orosz földiét szinte láttató hatásos crescen- dókkal, kormos rézfúvós- és valósággal visító hegedőh'ang- zásökkal „fejelte meg” a nagyszerű élményt a Szlovák Filharmónia zenekara. A hatást még növelte a Stefan Kümo által betanított vegyeskor lendületes, pontos és kiegyenlített éneklése, kitűnő orosz szövegkiejtése, valamint Dagmar Peckova szép alt szólója. A ÍBeethoven-versenymű szólóját Peter Topercer. — Anda Géza egykori tanítványa — játszotta ízléssel, tudván, hogy a bonni—bécsi tagjai találkoznak. A nagyterem ugyanúgy dekorált, mint akkor ... Megsárgult, gyűrött fotókon fiatalságuk. És a szemükben. De ezek alatt ma táskák, a bőrük megráncosodott, karcsúságukat pocakká változtatta az idő, életmód. Ök építették fel romjaiból az országot. Ok is! ök ragasztottak éjjel plakátokat: „1-es lista kommunista!”. Arcok villannak föl. „Belső kényszer hajtott minket ... Üj élet volt a miénk, csupa nagybetűvel... Egymás fölfedezése, lelkesedés — ez volt a szép ...” Aztán valaki: „— Ma nincsenek igazi ifjúsági közösségek; a beategyüttesek tábora nem az.” A téma az újabb nemzedékek élete. Cigarettafüsttől recés alt hangú énekesnő: „— Nem lehet a gyerekeket becsapni. Mi akkor még nem hazudtunk.”. A nézőtéren pezseg a csend. Valami fojtogatja, kaparja a torkunkat. „Hová lett az ifjúság, mikor élni tudtunk?” — énekli az egykori madi- szos bárhölgy. És kigyúlnak a lámpák, de nem nézünk egymásra. Magunkban kell elvégeznünk valamit. Róna Péter rendező segít válaszaival. Politikai filmnapok Somogybán, 1985. Leskó László mester nemcsak töprengő, szenvedő a világot megváltani akaró magányos ember volt, hanem egyszersmind a császárvárosa társaság ünnepelt kedvence, könnyed, elegáns grandseigne ur is, legalább az ötödik zongoraverseny keletkezésének idején. Ezért Topercer sohasem igyekezett „agyonütni” a melódiákat holmi álszepvedélyes dübörgéssel és rohanással, ellenkezőleg: formálása olyan finom maradt elejétől végig, ahogyan annak a kornak a szelleméhez — és a 'mai jó- íizlésíhez — illik. Természetesen hazájának terméséből is hozott ízelítőt a vendégzenekar: Jan Cikkednek, az idős pozsonyi kompon istának Heinrich Schütz egyik motettájára készített [változatait. A korai bardkk harmonikus fensége napjaink atonalitásáha, diszharmóniájába vált át az ötletes alkotásban: a középrészben a hegedűk és brácsák félélmetes forte-unisonói és fúvós-ostiinatói a világ pusztulásának apateózisát festik elénk, a záró rész az élet utáni föld hátborzongató látványát. Lengyel András A pusztulás képei — hangversenyteremben Vármaradványok Kaposváron Á gázvezeték-építőket fölváltották a régészek A somogyi megyeszékhely vármaradványaira bukkantak ismét Kaposváron a gázvezetők a Vár utcában. A várat hármas védelmi gyűrű, illetve bástya vette körül, a legkülső hídszerkezetének faragványai kerültek elő a földből az építés során. A mocsár egészen a mai Széchenyi térig ért, ezen vezetett a belső várba — ahol az őskaposváriak laktak — a fahíd. Dseladzádze Musztafa így írta le az erődítményt: Bástyái az égbe nyúltak, árkának feneke a tenger vizéig ért le, palotáinak párkányai az égboltot érintik, belseje a szörnyeknek és (a kutyáknak tanyája, s tömve van tévelygő gyaurok dögtesteivel, falai erősek, szilárdak és a levegőbe merednek. — Megtaláltuk! Megtaláltuk! A felszínre bukkanó két búvár diadalkiáltása egyetlen pillanat alatt talpra ugrasztottá a kutatóhajó legénységét. A vízből kiemelt első leletek órákon belül meggyőzték a még mindig kételkedő, pesszimistább társakat is: nem tévedtek, valóban sikerült rábukkanniuk a régóta keresett spanyol vitorlás, a Nuestra Senora de Atocha nyomára. Megsárgult hajónaplók Tízezer hajóroncs Fisher és csapata pezsgővel a kézben ünnepli a felfedezést A vízi jármű, amely IV. Fülöp zászlósba jó jaként Havannából Cadizba, az anyaországba szállította volna értékes rakományát, több mint három és fél évszázaddal ezelőtt, pontosabban 1622 őszén süllyedt el „valahol a floridai partok közelében”. Fedélzetén — nem csoda «a mostani kincskeresők elképedése és lelkesedése — hihetetlen kincset szállított: több mázsa aranyat, ezer ezüstrudat és körülbelül 250 ezer ezüstérmét ezeknek összsúlya nem kevesebb, mint 47 tonna. A szupenlelet értéke egyelőre még bizonytalan, ám a szakértők óvatos becslése szerint horribilis: 400 millió dollár körül van ... S ez ráadásul csak az anyagi haszon, nem beszélve a fölfedezés tudományos jelentőségéről. A kincskereső társaság tagjait persze aligha ez utóbbi érdekelte elsősorban. A vállalkozás vezetője, Mel Fisher nem is tagadta soha „nyereségérdekeltségüket”. A most 62 éves amerikai férfi pályafutását érdekes módon a családi csirkefarm iránt érzett heves utálat indította el. Otthagyván a kaliforniai keltetőtelepet Európába utazott, így jutott el Spanyolországba, többek között Sevillába. Az viszont már tényleg merő véletlen, hogy az ottani múzeumba 'betévedve a régi, megsárgult térképek és haAranytárgyak, ezüstérmék jónaplók megszállott olvasója lett Ezután a kalandvágy jelölte ki további sorsát. Hazatérve, Floridában telepedett le, s családjával a hatvanas évtized elején a kincskeresés nehéz műfaját választotta. Igaz, az első években inkább csak adósságaik szaporodtak, idővel azonban Fortuna istenasszony rámo- solygott Fisherékre, néhány kisebb aranyleletted ajándékozva meg őket. Jogi kötélhúzás A Nuestra Senora de Ato- oha felkutatása azonban már más kategóriába tartozott, abba saját erőből semmiképp nem tudtak belevágni. Ezért töbhszáz támogató összesen 47 tonna részvényes tőkéjének bevonásával létrehozták a „Kincsmentők” társaságát, s az utolsó hónapokban már három-négy ku- tatáhajóval cirkáltak a partéiktól hatvan egynéhány kilométerre kiválasztott körzetben. Anyagi erőforrásokon és lelkes csoporttagokon kívül még egy dologra volt szükségük: .türelemre. Az 550 tonnás vitorlás utáni nyomozás ugyanis bő másfél évtizede (!) 'kezdődött, s mire a konok keresést siker koronázta, Fis'hert fájdalmas veszteség is érte. Egyik fia, annak felesége és egy harmadik búvár tíz évvel ezelőtt egy éjszakai viharban felborult hajójával és belefulladt a viharos tengeribe. Az irdatlan értékű kincs felszínre hozatala, rendszerezése előreláthatólag hosz- szú időt, akár éveket is igénybe vehet. Közben egy érdekes, Fisher és a floridai szövetségi állam között folyó jogi kötélhúzás is lezárult: a legfelső bíróság Ítélete alapján elismerték a „kincsmentők” tulajdonjogát leleteikre — igaz, a döntéskor még senki nem tudta megjósolni, mekkora vagyon is juthat a búvárcsoport kezére. A kaposvári vár úgy elpusztult a török időkben és később, hogy csupán emléke él. A gázvezeték építése közben talált hídmaradványok hamarosan a múzeumba kerülnek, a rajzasztalon megszületik annak a szelvénynek a képe, amely a várba vezető híd egy részletét mutatja — rekonstruálva — milyen lehetett. Dr. Magyar Kálmánnal a helyszínen, a Vár utcában találkoztunk. — Sajnos az építők erősen megrongálták a vármaradványokat, és csak munkájuk befejezése után jutottunk hozzá, hogy a várba vezető híd szerkezetét föltárjuk. Mintegy öt méterszer háromméteres szelvény áll a rendelkezésünkre, ahol dolgozhatunk; a híd tölgyfagerendáit nem követhetjük végig nyomon. A Széchenyi térig juthatnánk el — feltételezésünk szerint. Az 1687-es kamarai leiratból tudjuk, hogy a kaposvári várat hármas védővonal vette körül; a külsőt találtuk meg. A Vár utcában nem folytatható tovább a föltárás, fölmerült, hogy az új autóbusz-pályaudvarnak a környékre való telepítése alkalmat ad nekünk, régészeknek a vár kutatásának folytatására. A belső vár környékén könnyebben hozzájuthatnánk az egykori vármaradványokhoz. Meg kell becsülni ezeket az emlékeket, hiszen Kaposvár első településnyomai itt találhatók. A XVIII. századig látható volt a vár maradványa. Kápolnát is építettek ide, a mai Széchenyi térre, Nepomuki Szent János szobrával pedig a hídfőt díszítették. A régészek a hét elején dolgozhatnak csupán a Vár utcában, ahol a fahíd szerkezeten kívül törökkori cserépmaradványokat is találtak. A föld alatt alig több mint egy méterre Kaposvár történeti értékeit vehettük szemügyre s örökíthettük meg fényképünkön. H. B. Fisher mindenesetre a fölfedezés után azonnal megtette az előviigyázatról tanúskodó szükséges lépéseket. Ma már hét őrhajó tart ügyeletét a szuperkincs kör- nyékéni, a víz alatt pedig speciális búvárfegyverekkel fölszerelt emberei cirkálnak. Tevékenységüket a legkorszerűbb video-felderítő rendszer is segíti. Attól azonban nem kell tartani, hogy Florida állam vesztes marad: az adóhivatal ugyanis automatikusan részesedik minden ehhez hasonló felfedezésből. A Nuestra Senora de Atocha értékeinek és körülbelül egynegyede illeti meg. Fisher és csapata pedig — a hozzájuk tucatnyi más kincskereső vállalkozással együtt — távolról sem tartja a mostani szerencsés lelettel befejezettnek a tevékenységét. Nem véletlenül: az optimisták emlegetik, hogy az Egyesült Államok déli partjai mentén napjainkban is több tízezer hajóroncs hever a mélyben. Kincseik az iszapsírban várják a szakértőket, a tudósokat, a • kalandvágyó kutatókat — és a meggazdagodni vágyó szerencselovagokat ... Sz. G.
