Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

Somogyi Néplap 1985. október 26., szombat Az őszi BNV-n a fogyasztói javak szakvásárán már láttuk, októbertől már kapható is az Orion gyárban összeszerelt Orion-Panasonic videomagnetofon. A japán céggel kialakított kooperáció ebben az évben ezer készülék összeszerelését teszi lehetővé. A videó-magnót infravörös távszabályozóval látják cä. A készülék 16 programot memorizál, s egy program felvétele 14 nappal előre beállítható. MTI-fotó — Balaton József felv. Hiányoznak a pénzügyesek papíron KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK A vár „románca Utódok Ösztöndíjakról beszélget­tünk a minap Somogy egyik mezőgazdasági üzemében a vezérigazgató-helyettessel. Elmondta: több hallgatót tá­mogatnak a számviteli főis­kolán, mert kellene a szak­ember, de hogy mit tudnak nyújtani, arról nem esett szó., mert ki tudja, mi lesz még három év múlva. Le­het: lakást adnak, de az is, hogy nem. A központi irodá­ban is kaphatnak munkát, de lehet az, hogy csak vala­melyik kerületükben lesz hely. Másutt is hasonló a bi­zonytalanság. Egy bizonyos, hogy még három év múlva sem lesz elegendő, jól felké­szült pénzügyi szakember a somogyi mezőgazdasági üze­mekben, mert sokáig nem fordítottak kellő figyelmet képzésükre. Akik eddig „hajlongtak” a főkönyvek, « kimutatások fölött, egyre- másra kiöregednék, nyugdíj­ba mennek vagy nyugodtabb helyet keresnek maguknak. Ez a beszélgetés jutott eszembe a Teszörv megyei elnökségének legutóbbi ülé­sén. Ott is elhangzott, hogy kevés pénzügyi szakember van a termelőszövetkezetek­ben, pedig szükség lenne rá­juk. Megannyi kötöttség, szabályozó között eligazodni — tisztelet a kivételnek — csak érettségivel nem na­gyon lehet. Derűlátásra pe­dig semmi okunk. A Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsának személyzeti osz­tályvezetője Németi László iNo, persze, nem minden áruét, de a tegnapi kapos­vári piacon „zsebbevágóan” érezhető volt: ezen az őszön csütörtökről tegnapra virra­dóan mérték a legalacso­nyabb éjszakai hőmérsékle­tet. A szegfűt például álta­lában 24 forintért adták, drá­gábban, mint tavaly ilyenkor. A kínálaton és a forgalmon érződött a halottak napjára való készülődés: a sírokra való árvácska — kinyílt és ibimbós — 3 forintért kere­sett gazdát, a műkoszorúkat már 50-ért lehetett kapni, fenyőgallyakból készített ko­szorúkat és csokrokat a vi­rágok számától függően 310- 450, illetve 210-300 forintért adtak. A krizantém szála 20- 30 forint volt, de ezek — a szegfűkhöz hasonlóan — már fóliasátrakban, üvegházakbnn vészelték át a fagyos éjsza­kákat. mondta: nem somogyi je­lenségről van szó, hasonló a kép az ország többi szövet­kezetében is. Bogó László, a Teszöv titkára arról panasz­kodott, hogy a somogyi ter­melőszövetkezetek képesítés nélküli főkönyvelői közül so­kan még a tálcán kínált le­hetőséggel sem éltek. Aján­lották nekik, hogy szerezzék meg a felsőfokú képesítést a kihelyezett kaposvári tan­folyamon, még csak nem is jeleztek vissza. Meglehet, féltek őszülő halántékkal be­ülni az iskolapadba, de az már fölöttébb furcsa, hogy maguk helyett sem küldtek senkit. Gyanítható, hogy a szakmai féltékenység húzó­dik meg a háttérben, mert ha képzettebb ember álcád mint ők, akkor nekik idő előtt kell búcsúzniuk. Az elnökség a káder és személyzeti munka helyzetét vizsgálva megállapította, hogv az utánpótlási tervek és elképzelések néhol csak azért születtek meg minden­féle alap nélkül, hogy a ve­zetők egy-egy ellenőrzéskor fedezni tudják magukat. Bi­zonyíték erre, hogy amikor vezetőválásra kerül a sor, kiderül: nincsen megfelelő utód. Az elmúlt években többször is találkozhattunk ilyennek, és nemcsak a ilyennel, és nemcsak a pénzügyi munkában, öt év alatt a somogyi termelőszö­vetkezetek csaknem felében változott az első számú ve­zető. Negyvenkét elnök bú­Szőlőt még mindig lehet kapni, a zala gyöngyéért 24, a zseliickislakról hozott otel­lóért 30 forintot kértek. A rózsa krumplit ötért, a zöld­séget 15, a sárgarépát 12, a téli körtét 20 forintért kí­nálta a kadarkúti termelő. Paprikát 12-26 forint között szeretettünk be, az alma ára is 12 forintnál kezdődött. A téli és kora tavaszi fagyok ártottak a diófáknak, gyér a termés — ezzel magyarázták az árusok, hogy a dióbél most 140 forintért ,is elkel, tavaly ilyenkor csak 95-100 forintot kaptak kilójáért. Ke­resettek a tél „hírnökei”: a gesztenye — volt belőle bő­ven — kilójáért 25 forintot kért kaposmérői tulajdonosa, de adták másutt 28-ért is; a sütőtök jókora szelete 7 fo­rintért cserélt gazdát. A fe­jes salátát 3-5, a paradicso­mot már 12 forinttól kínál­csúzatí el a közösségtől. Ha­tan öregségi, négyen rok­kantsági, nyolcán korked­vezményes nyugdíjba vonul­tak. Egy elnök váratlanul meghalt. Hárman-hárman egyesülés, beolvadás vagy csere miatt kerültek más posztra. Tizennégyen viszont alkalmatlanságuk miatt vol­tak kénytelenek elköszönni. Elgondolkodtató adatok ezek. Kezdve attól, hogy miért romlik meg a téeszel- nökök egészsége egy bizo­nyos idő után, egészen ad­dig, hogy milyen a szakmai felkészültségük, képesek-e megbirkózni a feladatokkal. De ne csak az elnökökről essék szó. Van olyan mező- gazdasági üzemünk, ahol a középvezetőiknek főiskolai végzettségük van, de akad — és ez a többség — olyan is, ahol a hasonló munkakörben levőknek még technikusi ok­levelük sincs, s ennek oka nemcsak a technikusképzés hiányára vezethető vissza. Tény: a középvezetők nem tolonganak azért, hogy ma­gasabb képesítést szerezze­nek. Lehetne-e őket ösztö­nözni? Igen! Csakhogy eh­hez a személyzeti munkát kell megjavítani. Nem örömteli az elnökség megállapítása. Épp ezért kel­lene mielőbb változtatni az anyagi és erkölcsi elismerés jobbításával, a szakmai kép­zésre való ösztönzéssel. ták, s — bármilyen szokat­lan is — csemegekukoricát is láttunk: 2 forint volt csö­ve. Az élő csirkének 50-60 ki­lója, a tojásnak 3,50 darabja a kiskereskedőnél, a kacsá­ért 230-340 forintot kértek. A már megléhetősen „kopottas" Vendel-gomba kilója 40-ért sem sokáig feküdt az aszta­lon, s a válogatott, 60, 90 és 100 forintért kínált, termesz­tett csiperke is gyorsan el­kelt. Amikor 1911. nyarán a Széchenyi téren az Uránia mozi alapjait ásták, öt csont­vázat és egy régi patkót ta­láltak. Bejelentették a lele­teket a régészeknek. Még ugyanebben az évben meg­kezdték a város csatornázá­sát. A Korona utcában meg a Széchenyi téren fegyvere­ket, a Vár utcában pedig sok csontot és ágyúgolyót hoztak napvilágra az ásók. Ezután még számos régiség került elő, több köbméteres alapkövek, a Szigetvár felé nyíló kapu maradványa és a hozzá vezető cölöphíd, meg török boeskortaipak. A ré­gészek tudták, hogy a mai Széchenyi téren valamikor mély vizesárok húzódott, ami mögött a vár külső pa­lánkfala épült. Hátrább — mai gabonatároló helyén — a téglából készült vár állt. Különös, hogy csak ezek­ben az években kezdtek a régi kaposvári várral foglal­kozni, pedig a korábbi idő­ben nagyobb lehetőség lett volna az értékes leletek megőrzésére. Abban az idő­ben a Szokola-berek még megvolt, és a várhoz vezető utat is csak néhány évtized­del azelőtt töltötték fel. A kaposvári várat 1555. szeptember 12-én foglalta el a török sereg, és 1886. no­vember 12-én szabadult fel. A törökökkel kötött béke kö­A Marcaliból jött jelzés a pékáru minőségének romlá­sáról szólt. Azok, akik is­merték és nem szerették a régi kenyérgyárban sütött pékárut, azt mondták: arra vártak, hogy majd az új ontja magából a jó, illatos kenyeret, a gömbölyű zsöm­lét és a szépen ívelt kiflit. A gyárat öt éve adták át. — Most szép kenyeret kaptam — mutat a szatyor­ra egy középkorú asszony, aki késő délután vásárolt. Erre persze nem lehet so­kat adni, mert nem ritka az, hogy olyan lapos kenyeret sorakoztatnak a polcra, hogy szégyellném, ha én'ké­szítettem volna. — A legtöbb baj nem a A Zöldért boltjában az ár­cédulák általában hasonló összegeket mutattak, mint amennyit a 'magánárusok kér­tek hasonló áruért: a jona­tán almát 12, a fokhagymát 60, a mákot 80, a karfiolt 14, az első osztályú körtét 22, a hegyes zöldpaprikát 10, a céklát és a fejes káposztát 5-5, a vöröshagymát 14 fo­rintért adták kilónként, a tojás darab ja 2,80 forint volt. H. F. vetkeztében Kaposvár vára is a többi magyar erősség sorsára jutott. 1702-ben fel­robbantották Lipót császár aknászai. A kaposváriak visszatélepadési engedélyt kaptak az Eszterházyaktól. Ettől kezdve a vár területén megmaradt épületekben he­lyezték el a közigazgatási szerveket és ugyanitt volt a birtokközpont is. A vár egy szigeten volt. melyet a Kapós vize folyt körül. A mocsár feltöltését 1849-ben kezdték meg, ak­kor szűnt meg a várhoz ve­zető híd is. A kaposvári vár történet 1931-ben zárult le. A Kapos szabályozása és a vasút építése addig is káro­kat okozott a megmaradt ro­mokban, de akkor eltüntet­ték az utolsó maradványokat is. Hiába tiltakozott a lakos­ság, hiába a műemlék orszá­gos bizottsága, a vár csá­kány alá került. Rabatt Jenő hírlapíró nyílt levélben kérte dr. Vétek György polgármestert az Űj Somogy hasábjain: hagyja meg a vár maradványait. A hangvétel miatt érdemes idézni a sorokat: „Méltóságos Uram! Ke­gyelmet kérek a kaposvári vár felszínre került romjai­nak. Kegyelmet azoknak az öreg falaknak, amelyek a történészek megállapítása kenyérrel, hanem a zsömlé­vel van — mondja igazat adva a panaszosnak Babai Lajosné, marcali új ABC üzletvezető-helyettese. — Napi ezer kilogramm kenyeret kapunk, négyfélét. Van, hogy nem sikerül, de azért ez nem mindennapos. Van lehetőségünk a cserére, a visszaküldésre. Sajnos a zsömlével rosszabb a hely­zet, a reggeli vásárlók közül sokan reklamálnak. Talán az éjszakai sütés nem megy úgy, ahogy kellene. A reg­gelivel sokszor van baj. Hogy romlott-e a pékáru minősége az utóbbi időben? Ezt nem mondhatom. Hol jobb, hol rosszabb. Változó... A bejelentések eljutottak a tanácrhoz is. Dr. Schuman Tamás, a hatósági osztály vezetője a közelmúltban ka­pott jelentést a kenyérügy­ről. — Csalódott a lakosság, mert azt várta, hogy az új kenyérgyár kitesz magáért. Nem így történt. Valóban gondot abban látom, hogy amíg karbantartás miatt zár­va volt a marcali malom, sokszor rossz minőségű alap­anyagot kapott a gyár. Né­ha azt sem tudták, honnan érkezett a liszt. A bizonyla­tok csak késve jöttek, így a liszt azonosítása elmaradt. Amikor kisült a kenyér vágy a péksütemény, akkor „sült ki”, hogy miből készült. A másik ok ebből következik: nem tudták betartani a tech­nológiai fegyelmet. Mi any- nyit tehettünk, hogy jeleztük a panaszokat a kenyérgyár vezetőjének és a sütőipari vállalat kaposvári központ­jának. Kértük, vizsgálják meg a jelenlegi állapotokat, és ha lőhet, változtassanak. Posza István, a marcali kenyérgyár vezetője némi kiegészítéssel ugyanazt mondta, amit már a tanács illetékese is megállapított. — Hat helyről érkezett az alapanyag, mindegyik más n szerint legalább öt és fél­száz évvel ezelőtt épültek, és egy-két évszázad óta elte­metve álmodtak a régi di­csőségről. Kegyelmet kérek azoknak a tégláknak, ame­lyeket száz és száz ágyúgo­lyó tört, rombolt, de még­sem tudott elpusztítani. Ne ítélje halálra az öreg várro­mot, amely évszázadokkal ezelőtt bölcsője, magva volt ennék a városnak. Az egyé­nek, nemzetek évszázadok óta büszkék őseikre... A közhit szerint Kaposvárnak nem volt múltja, csak je­lene van, és jövője ... Elő­tűnt Kaposvár múltja kö­vekben, koponyákban, ágyú­golyókban. Méltóságos Uram! Ezen eltemetett kö­vek, falak, bástyák némán remélték, hogy az élet nem ítéli őket újra halálra ... Méltóságod tekintse meg a romokat, s biztosan hiszem, hogy megkegyelmez a falak­nak, bástyáknak, amelyek fennmaradása az ősök iránti tiszteletből is kívánatos, a város idegenforgalmának a felendítése szempontjából pedig hasznos ...” A polgármester kurta vá­laszt adott. „Hiába ír nekem akár románcot is, Rabati Je­nő, a döntésemet nem vál­toztatom meg!” És lebontották a vár utol­só maradványait. Lévai József sikértartalommal. A külön­böző lisztek más technoló­giát igényelnek, ezért való- han változó minőségű ke­nyeret sütöttünk, összessé­gében úgy látom — és eb­ben a boltvezető is megerő­sít —, hogy nem romlott a kenyér meg a pékáru minő­sége, csak átmenetileg több volt a kifogás. A panaszok a marcali malom megindu­lásával megszűntek. Gondot okoz továbbra is a zsömle minősége. Elkezdjük sütni a Sió-zsömlét. Ha megnyeri a vásárlók tetszését, ezt fogjuk gyártani. A beruházási ter­vekben szerepel egy új zsömlegyártó gép üzembe helyezése, amely lényeges javulást hozhat. Bánkúi Béla, a Somogy megyei Sütőipari Vállalat igazgatója nem látja indo­koltnak, hogy a marcali ke­nyér és péksütemény minő­ségével a nyilvánosság előtt foglalkozzunk. — A sütőipart mindig csak szidják — mondta —, pedig itt is történnek jó dolgok, vannak jó elképze­léseink. (Bár az elképzelé­seket nem lehet megregge­lizni. A szerk.) Marcaliból konkrét bejelentés nem ér­kezett hozzánk. Segítenénk a bajon, ha értesítenének a kifogásokról.... A malomipar véleményét Molnár Zoltán termelési osztályvezető mondta el: — Egy hónapig volt zár­va a malom. Minden évben leállunk a tervszerű karban­tartás miatt. Most is meg­kérdeztük a kenyérgyár ve­zetőjét, honnan kér lisztet erre az időre. Aszerint kap­ta meg. Mégis mi ez az egy­másra mutogatás? Egyhónapos szünet után újra működik a marcali ma­lom. A kenyér minősége olyan, amilyen korábban volt. De ahogy több vásár­ló megjegyezte: soha nem volt igazán jó ... Nagy Zsóka JELZÉSEK NYOMÁBAN A marcali pékáru minősége EGY HÓNAP UTÁN ISMÉT MŰKÖDIK A MALOM Piaci körkép A dér „fölcsípte” az árakat

Next

/
Oldalképek
Tartalom