Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-22 / 248. szám
1985. október 22., kedd Somogyi Néplap 3 HARMINCÖT EVES TANÁCSOK Árokmetszés A Kis-Balaton Vízügyi Társulat Üjvári Károly vezette szocialista brigádja — amely Nemesdéden és környékén dolgozik — az iskola fölkérésére készséggel vállalttá és elvégezte az intézmény és az óvoda előtti árok metszését, tisztítását társadalmi munkában A mai napon szocializmust építő munkánk kiemelkedő állomására emlékezünk: 35 éves a tanácsrendszer. 1952. október 22. olyan mérföldkő, amely végét jelentette egy ötéves, céltudatos tevékenységnek, és kezdetét egy hosz- szú korszaknak. A felszabadulás utáni állami [berendezkedés forradalmi átalakítását nem a régi államszervezet azonnali m"«változtatásával, hanem fokozatosan, tervszerű intézkedésekkel végeztük el. 1944. decemberében, amikor a szovjet hadsereg alakulatai elérték Somogy megye határát, megalakultak a nemzeti bizottságok. A politikai feladatokon kívül vállalták az élet, az állami élet újraindításának feladatait, és államigazgatási teendőket is elláttak. A közigazgatás a felszabadulást követően régi formában, de új tartalommal működött. Az MDP 1948-ban tartott első kongresszusán mondta ki az új államszervezet létrehozásának szükségességét, és megfogalmazta a szervezetek elvi alapjait. Az 1949. évi XX-as törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya rögzítette a tanácsok megszervezésének feladatát, és meghatározta működésük alapvető szabályait. Hazánkban tehát alkotmányos rendelkezések álapján jöttek létre a tanácsok. Az 1950. október 2<2-ji választások nagy érdeklődés mellett zajlottak. Erre mutat, hogy a választásra jogosultak száma a felszabadulás előttinek csaknem a kétszeresére emelkedett. Amíg az utolsó megyei törvényhatósági bizottsági választásoknál a választójogosultak 50 százaléka sem szavazott, addig 1960-ben a választók 97 százaléka élt szavazati jogával. A választás azonban nemcsak a jogosultak számában, ihanem a választottak összetételében is alapvető változást hozott. Jól mutatja ezt, hogy Somogy megye utolsó törvényhatósági bizottságába munkás egyáltalán nem került be, ugyanakkor a megválasztott tanácstagok 44 százaléka munkás, 40 százaléka pedig dolgozó paraszt volt. Az I. tanácstörvény alapján megváltozott az igazgatás szervezete. A párt és a kormány úgy döntött, hogy lehetőleg minden községben önálló községi tanácsot kell létrehozni. Megyénk 252 községében 244 községi tanács és végrehajtó bizottság alakult a felszabadulás előtti 107 jegyzőséggel szemben. A tanácsok tisztségviselőivel csaknem kivétel nélkül új emberek: munkások, parasztok és alkalmazottak voltak. Az apparátusiba százával kerülték új dolgozók a munka- padok mellől és a szántóföldekről. Az apparátus és a tanácsok tagjai, tisztségviselői nagy kedvvel láttak munkához, igazgatási, szakmai ismeretek hiányát lelkesedésük, tenn1 takarásuk pótolta. A tanácsok létrehozásának fő célja az volt, hogy vezessék és szervezzék a helyi társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységet, védjék a dolgozók jogait. A tanács volt az a legmagasabb szervezeti forma, amely megfelelt a szocialista építés követelményeinek. Működésükben érvényesült a demokratikus centralizmus elve, a testületi vezetés és ellenőrzés. Bevonták a dolgozókat a központi és a helyi állami teendők megoldásába. A tanácsrendszer elősegítette a szocialista demokratizmus kibontakozását, a gazdaság- szervezés kulturális nevelő feladatok jobb ellátását. A tanácsok megalakulásuktól kezdve részesei voltak a területi és a helyi társadalmi, politikai, gazdasági fejlődésnek. Érzékeny fokmérői vdltak az általános politikának, s ez tükröződik a tanácsok jellegét, szerepét, feladatait szabályozó három tanácstörvényben is. Az első két tanácstörvény államhatalmi, államigazgatási és tömegszervezeti szervekként határozta meg a tanácsokat. Megfogalmazta gazdaságszervező feladataikat. Ezzel kifejezésre juttatta, hogy feladataikat a lakosság legszélesebb rétegeinek bevonásával lássák el, és elvégezzék mindazon ügyek intézését, amelyeket 'korábban a központi szerveknek alárendelt dekoncentrált szervek végeztek. A tanácsok munkája jól indult, sok feladatot oldottak meg, a tanácstörvényben megfogalmazott élveket azonban maradéktalanul nem tudták érvényre juttatni. A tervutasításos gazdaság- irányításd rendszer nem biztosította számukra az önálló tervezést és gazdálkodást. Sem a fejlesztésben, sem a költségvetésben. Szűk anyagi lehetőségeik miatt nem tudták kielégíteni a lakosság kommunális, szociális, művelődési igényeit. A lakossággal való szoros kapcsolat kialakítását nehezítette a rájuk háruló adóbevételi és -begyűjtési tervek teljesítése. A II. tanácstörvény célként tűzte ki az ellentmondások feloldását, a tanácsszervek hatáskörének növelését, önállóságuk fokozását, a testület meghatározó szerepét és az igazgatási munka törvényes, gyors, szakszerű ellátását. E célok elérése érdekében több központi intézkedés történt. Tanácsi irányítás alá kerültek azok a vállalatok, amelyek lakossági szükségleteket elégítették ki, továbbá az egészségügyi, a szociális és a művelődési intézmények. A munkában előtérbe került a község- és várospolitikai tevékenység. Elismeréssel lehet szólni a mezőgazdaság szocialista átszervezésében végzett tevékenységükről, majd a termelőszövetkezetek gazdálkodásának megszilárdításáért végzett munkájukról. Az eredmények mellett egy sor kötöttség, formális élem nehezítette a tevékenységet. Ezek feloldása, valamint a társadalmi fejlődésben bekövetkezett változások eredményeként új szakasz kezdődött, amely felvetette szervezetük és működésük újraszabályozásának szükségességét. A gazdaság- irányítás átfogó reformjával összhangban megindult a tanácsrendszernek a reform új követelményeihez való fokozatos hozzáigazítása. Több olyan intézkedés született, amely a munka demokratizmusát, hatékonyságát, a szervezet korszerűsítését és a tevékenység egyszerűsítését szolgálta. Előtérbe került a községi szint szerepének a növelése. E változásokat fogalmazta meg az 1971. évi I-es, harmadik tanácstörvény, amely a tanácsokat a demokratikus centralizmus elve alapján működő népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szervként határozza meg. Az azóta élteit időszak bizonyítja, hogy a tanácsok mindinkább megfeleltek a törvényben megfogalmazott szerepüknek. Munkájukban és tevékenységükben azonban változatlanul a népképviseleti jelleg fokozását, a testületi munka demokratizmusát, a 'lakosság közügyekbe való bevonását kell javítani. Azt kell elérni, hogy növekedjen önállóságuk, hatáskörük és felelősségük, fejlődjön önkormányzati szerepük a terület- és településfejlesztésben, a lákosság szükségleteinek kielégítésében. Ezért kell növekedni a tanácstestületek szerepének és a lakosság közreműködésének a tervezés egész folyamatában, a gazdálkodásban. Jobb feltételeket kell teremteni a tanácsok és a nem tanácsi gazdasági szervezetek együttműködésében. Tovább kell javítani a hatósági ügyintézést úgy, hogy a bürokratikus munkamódszerek, a lélektelen ügyintézés, az ügyfelekkel való nem megfelelő bánásmód ne jellemezze a közigazgatást. Elismerés a tanácsi munkában a XIII. kongresszusnak az a megállapítása, hogy „A szocialista államszervezet részeként működő tanácsoknak kiemelkedő szerepük van a társadalomépítő feladatok megoldásában, a település fejlesztésében, a lakosság ellátásának szervezésében." Ebben az értékelésben kifejeződik az is, hogy a tanácsok társadalmi, gazdasági fejlődésünk minden időszakában hozzájárultak az elmúlt 35 év eredményeihez, jól éltek a rájuk bízott hatáskörökkel, szélesedett működésük demokratizmusa. Mindez jóleső elismerést jelent a tanácstagoknak és a tanácsapparátus dolgozóinak. Dr. Kassai János a megyei tanács vb-titkára A Balaton-parti nyári éjszakában három fiatalember sétál, látszólag cél nélkül, a szállodáik környékén. Sóvárogva be-bepillantanák egy- egy nyugati kocsi ablakán. Egy acélkék BMW ülésén rádiómagnót vesznek észre. Egymásra néznek. Szólniuk sem kell, értik a dolgot. To- vábhsétálnak. Bár elmúlt már éjfél, az utcán még sok a járókelő. Lassan elcsendesedik a környék,' s az idő alkalmasnak látszik a cselekvésre. Egyikük az ajtóhoz lép, kulcsokat próbál a zárba. Hiába azonban az igyekezet. Halk pisszenés jelzi, hogy veszély közeleg. Pillanatok alatt eltűnnek mindhárman a kocsi közeléből, s távolról szemlélik, amint a rendőr a két civillel elsétál a kiszemelt gépkocsi mellett. A fiúk ma nem mernek többet kockáztatni. • • • A megnövekedett bűnügyi feladatok ellátására ez év márciusában önkéntes rendőri század alakult — többek között — Siófokon. A különböző munkahelyek dolgozóit tömörítő század három területien — három szakaszban — segíti a rendőri munkát: van vízi rendészeti, közlekedési és közbiztonsági szakasz. Ez utóbbi csoportba főként a Siotour és a Pannónia Vállalat dolgozói találhatók. A painnóniások munkahelyükön a szállítás területén dolgoznak, s szinte egy egész brigád egyöntetűen vállalta a társadalmi többletfeladatokat, az önkéntes rendőri tevékenységet. Csoportjuk vezetője Horváth Gábor; rajta kívül különösen sokszor jelentkezett szolgálatra, Juhász Sándor és Rékai hászló. Hol és miiben tudtak az önkéntes rendőrök a hivatásos állománynak segíteni? Igen fontos feladatnak tekintették a nyáron, hogy a gépkocsifeltöréseket, lopásokat megakadályozzák. Gyakran rótták a város utcáit éjszakánként. Főként azokat a részeket, ahol korábban gyakoriak voltak a gépkocsifél- törések. Munkájuk eredményességét nehéz lemérni, hiszen tettein érniük nem sikerült egyetlen elkövetőt sem, arról pedig, hogy a jelenlétük hány gépkocsit mentett meg, nem lehet statisztikát készíteni. A szakasz tagjai részt vettek a rendőrség nagy és kis akcióiban, ellenőrizték a különféle szórakozóhelyeket, igazoltattak. Havonta legalább négy, legföljebb tizenhat óra szolgálatot írtak elő nekik, a pannóniások azonban a nyáron ennél többször is tevékenykedtek. Munkájukra rendkívül nagy szükség volt, hiszen rengeteg a rendezvény, a koncert. Augusztusiban pedig, az NB I-es labdarúgó- bajnokság megkezdődése óta a több ezer szurkolót vonzó Siófoki Bányász-mérkőzéseken szintén ott találhatók az önkéntes rendőrök. A hivatásosokkal közösen azon fáradoznak, hogy a szórakozni vágyókat ne háborgassák garázda, rendbontó emberek. Gyarmati László Sok társadalmi munkát végeztek Népfrontválasztás a peremkerületben A városrészben tapasztalható változások önmagukért beszélnek. A Hazafias Népfront kaposvári Vörös Hadsereg úti körzeti szervezete nincs irigylésre méltó helyzetben, eredményei mégis számottevőek. A megyeszékhely legnagyobb szervezete ez: területe a mezőgazdasági főiskolától, a Nyár, a Hársfa és a Virág utcától Szentja- kabig terjed. Mintegy 15 ezer ember gondjával-bajával kell itt törődni. Ráadásul 36 üzem, gyár, gyártelep, óvoda, iskola és egyéb intézmény található e területen. Sajátos gond, hogy éppen ezért naponta nagyon sokan járnak ide a város más területeiről, sőt a környező községekből is. A körzetben a közelmúltban tartották meg a városrészi fórumot: ezt a körzeti népfrontbizottság újjává- lasztásával kötötték egybe. A gyűlésen Kertész Rezső népfrontelnök értékelte az ötéves tevékenységet. A városrészben ma már csak egyetlen olyan utca található, amelynek útja nem szilárd burkolatú. Mindenütt van villany, egészséges ivóvíz. Különösen nagy társadalmi összefogást igényelt a Rámahegyre vezető utak építése. Sok gondot akozott korábban az áruellátás és a közlekedés. Az utóbbi években sikerült előbbre lépniük, jóllehet a helyzeten továbbra is javítani kell. Sok helyen nem megfelelőek még a buszvárók. A szennvíz-elve- zetés szintén égető gond. Javult viszont a telefonálási lehetőség a nyilvános állomások üzembehelyezésével. Felújították az általános iskolát, s tornaterem is épül.t sok társadalmi munkával. A környéken lakók évente mintegy félmillió forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá környezetük szépüléséhez. Nincs megoldva még a tömegsport gondja. Főleg a Vörös Hadsereg útja környékén lakók gyerekei szorulnak az utcára. A népfrontmozgalom szoros szálakkal kötődik a szocialista brigádmozgalomhoz. A területen található gyárak, üzemek kollektívái rendszeresen segítenek a feladatok megoldásában. Különösen sokat tettek a húskombinát és a cukorgyár dolgozói például a tornaterem építésénél. Nagyon jó a kapcsolat az általános iskolával, az Edosz művelődési házzal. Az elnök befejezésül okleveleket és könyvjutalmakat adott át a jól dolgozó aktíváknak. Harangozó Gyula, a városi népfrontbizottság titkára jónak értékelte a munkát. A mozgalom minden területen eredményes volt. Farkas István, a városi tanács általános elnökhelyettese a városrészben és a városban várható változásokról, tervekről, elképzelésekről beszélt. Többen hozzászóltak az elhangzottakhoz. Kérdéseket tettek föl, gondokat említettek — olyanokat, amelyek közvetlenül érintik a körzetben lakókat. Néhány kérdésre a helyszínen választ kaptak, más észrevételeket továbbítanak az illetékeseknek. A mintegy félszáz jelen levő ezután a körzeti népfrontbizottság új elnökének, Esküdt Zoltánt, titkárának pedig újból Eggendorf er Józsefet választotta meg, majd a tizenegy bizottsági tagra is voksolt. Négy személyt választottak a városi bizottságba, küldöttnek pedig tizenhármat. A gyűlés végén Harangozó Gyula megköszönte Kertész Rezső 1957 óta végzett’ áldozatos, példamutató munkáját. Gy. L. Megkezdődött az Összefogás gázvezeték építése Megkezdők az összefogás gázvezeték-rendszer Endrőd és Hajdúszoboszló közötti szakaszának építését. Az új csőrendszeren 1988-tól az eddigieken felül évi két-három milliárd köbméter földgáz érkezik majd az országba a Szovjetunióból. A vezeték szovjetunióbeli szakaszát ezernégyszáz milliméteres, az eddig használtaknál hatszáz milliméterrel nagyobb átmérőjű csövekből készítették, így azonos idő alatt több gázt szállíthatnak rajta. A hazad szakasz Beregdarócnál csatlakozik a szovjet területről érkező fővezetékhez, és a hajdúszoboszlói gáztárolóknál ér véget. A szokástól eltérően először az utolsó, az Endrőd és Hajdúszoboszló közötti nyolcvanöt kilométeres rész építéséhez fogtak hozzá, s ezt a jelenlegi belföldi szállítási gondok csökkentése érdekében már a teljes vezetékrendszer kiépítése előtt üzembe állítják. E szakasz építési költségei meghaladják a másfél milliárd forintot. Ebből nyolcszázmillió forintot a Dunai Vasműben gyártott speciális csövekért adnak ki, a többit pedig a különböző kiegészítő és segédberendezések beszerzésére, az üzemben tartásihoz szükséges hírközlőlánc kialakítására használják fel. Megkezdődött a martfűi növényolaj-ipari üzemben az idei napraforgó feldolgozási szezon. Naponta 24 órás műszakban több mint ezer tonna napraforgóolajat, nyersolajat állítanak itt elő, amely további finomításra kerül. Önkéntes rendőrök Siófokon