Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-15 / 242. szám
1985. október 15., kedd Somogyi Néplap 3 Miért mostohagyerek a költséggazdálkodás? Megkezdték a kukorica betakarítását a somogyvári Dózsa Tsz-ben. 800 hektár kukoricájuk van, s 400 hektárral már végeztek. Horváth Ferencné nem olyan asszony, akit be lehet mutatni néhány szép szólammal. Harmincegy éives csupán, falujában, Somogy- jádon azonban úgy ismerik az emberek: okos érvéléssel, ügyes és körültekintő szervezéssel végzi munkáját, s bármikor fordulhatnak hozzá, szívesen segít. Nemrég még gazdasági vezetőként dolgozott az általános iskolában. Tizenegy évet töltött el abban a munkakörben ; elismerték, megbecsül - ték a fölöttesei. — Világéleteimben nyüzsgő típus voltam, mindig szerettem szervezni, vezetni — mondja a fiatalasszony. — A Táncsics gimnáziumba jártam, s már ott azt mondták: Ica közéleti ember, mindent rá lehet bízni. Az iskola befejezése után hamar megtalálta a természetének megfelelő munkakört, ahol szervezőképességét kamatoztatni tudta. Nemrégiben felkeresték a falu vezetői, s megkérdezték tőle: vállalná-e a tanácselnöki tisztet. — Csak vörösödtem zavaromban hinni sem tudtam, hogy komolyan, számítanak rám. Mondtam, jobb lenne férfiembert találni erre a munkára. Nem is beszéltem erről még a családnak sem. Hitel a szerelvénygyártás fejlesztésére Importhelyettesítő és exportbővítő fejlesztést segítő hitelszerződést írtak alá hétfőn Mosonmagyaróváron az ottani fémszerelvénygyár és az állami fejlesztési bank képviselői. A 400 millió forintos beruházáshoz, amely az épületszerelvény-gyártás fejlesztését szolgálja, a bank 321 millió forint, járadékfizetési kötelezettséggel járó állami alapjuttatást nyújt. A fejlesztésben a vállalat 40 millió forint saját forrással vesz részt, az ipari minisztérium pedig 39 millió forinttal járul hozzá. A beruházás során bővítik a gyártási kapacitást. Uborkából, bogyós gyümölcsökből mindent el lehet adni SZAKCSOPORTOK MARCALIBAN Marcaliban kilenc szakcsoport működik az áfész körzetében. Számuk évek óta változatlan, tagjaik száma hasonlóképpen, bár egyre kevesebb a fiatal, s m;nd több a lassan-tlassan fáradó, idősebb tag a szakcsoportban, összesen 565-en dolgoznak a méhész, a kisállattenyésztő, a zöldség-gyümölcs és a sertés- hizlaló sízakcsoportban. A legjobb eredményeket a méhészek tudják felmutatni az idén is, a korábbi évekhez hasonlóan. Egyébként ez a Legrégibb szakcsoport most valamivel több mint 100-an vannak Marcaliban, s egy jó közepes évben mint ez a mostani is volt, 70 tonna mézet, másfél tonna körüli virágport és 40—50 kilogramm propoliszt értékesítenek az áfésznál. A jó eredmények ellenére ők is, társaik is igényük az áfész segítségét. Elsősorban szaktanácsot, a termeléshez tenyésztéshez szükséges alapanyagot, műtrágyát kérnek és kapnak az integrációt ellátó áfésztől. A szakcsoportok munkájának ismerője Ánik István, az áfész felvásárlási osztályvezetője. — Ilyenkor már — mondja — egy kicslit a jövő évre is gondoltunk. Eddig is támogattuk a bogyós gyümölcsök termelőit, s szeretnénk a továbbiakban megerősíteni a kapcsolatot. A körzetünkbe tartozó terület kedvez ezeknek a gyümölcsöknek, évről évre terjed a termelésük. A tagok kedvvél vállalják akár a málna, akár a — szeder, a ribiszke vagy a tüske nélküli fekete szeder termelését. Aki vállalkozik ezeknek a termelésére, azokat ismeretterjesztő élőadásokra hívjuk, ott a művelés módjával, gyümölcs talajigényével ismerkedhetnek meg, de szívesen elvesszük a tagokat egy-egy gazdához helyszíni bemutatóra is. Ezeken természetesen nemcsak az említett növénnyel foglalkozók, hanem valamennyi szakcsoport tagja részt vehet. A termelési kedv fenntartását szolgálja az is, hogy az áfész üzletpolitikáját úgy alakította, hogy a szakcsoportok által értékesített árunak két százalékát visszaadják a szakcsoportok közös alapjába. Ezt a pénzt fordíthatják később termelésük hatékonyságának a növelésére. — Milyen feladatok várnak az áfészre a jövő évben a szakcsoportok irányításában, segítésében? — A forgalmazó vállalatokkal mi tartjuk a kapcsolatot, ezárt fel tudjuk mérni az igényeket is, és ennek megfelelően szeretnénk irányítani, a termelési kedvet. A Marcali—Somogyfajsz vonal például kiváló az uborka termelésére. A tárgyalásokat már megkezdtük a nagyatádi konzervgyárral; vállalják a feldolgozást szinte korlátlan mennyiségiben. Hasonlóképpen jól jövedelmeznek a bogyósok. A termelési kedvet jelzi, hogy öt évvel ezelőtt még csak 15 tonna termést értékesítettek, az idén pedig már 110 tonnát. Vevő is van rá. A zalaegerszegi hűtőipari vállalat dolgozza fel. Ezeknek a gyümölcsöknek a nagyobb területen való termesztésére szeretné ösztönözni a gazdákat az áfész. És arra, hogy mind többen lépjenek be a marcali zöldség-gyümölcs szakcsoportba. N. Zs. A választás napjáig nem hittem, hogy rám szavaznak. Régóta tanácstag vagyok, nem is a saját körzetemben jelölteik, mégis 68 százalékos arányban engem választottak. — Az iskolában mint gazdasági vezető sokszor találkoztam megyei vezetőkkel, segítettek a munkámban. Megbeszéltük otthon is, hogyan legyen tovább. A férjem biztatott: meg tudod te azt oldani. Szeptemberiben tanácselnöki tanfolyamon vett részt, s meglepve tapasztalta, hogy más megyékben sokkal több a női vezető, mint nálunk, és sok a fiatal. — Nyertem ott egy kis önbizalmat lis: láttam, hogy a 'többiek sem sokkal ta- pasztalltalbbak. Három hónapja vagyok tanácselnök; egyelőre kéthetenként tartunk megbeszéléseket a munkatársaimmal. Úgy érezzük, szükség van erre; őszintén elmondjuk véleményünket, megbeszéljük a tennivalókat. Furcsa az is, hogy mindig kétszer meg kell gondolnom, mit és hogyan mondjak, nehogy .amollyan „adj uramisten, de azonnal” — kívánságnak látsszék, amit szeretnénk megvalósítani. Mert csak megvalósítható célokat szabad kitűzni. Az álomvi- lágból előhb-utóhb a földre pottyan az ember. — Az elmúlt években sokat fejlődött a falu és a társközségek is. — Ezt a folyamatot szeretnénk továbbvinni. Célunk, hogy a hetedik ötéves tervben minden társközségben legyen jó ivóvíz. Hiába ígérnék tornatermet, uszodát a Lakosoknak... TársadaLmi összefogás kell ahhoz is, hogy továbbépíthessük az utakat, járdákat. A település- fejlesztési hozzájárulást erre szeretnénk költeni, hiszen ez az, aminek a hiánya bosz- szantó számunkra. Jó a kapcsolatuk a gazdasági vezetőkkel. — Mindannyian tudjuk: egyedül az ember nem megy semmire, összefogással léphetünk élőbbre, öt óv alatt kell bizonyítanom az embereknek, hogy méltó voltam a bizalmukra. Most még enyhe zavart érzek, örömteli csodálkozást, s ez a választás óta kísér. Két-három év is kell, úgy érzem, amíg igazán belejövök a munkába. Felelősséget érzek a községért, az emberekért. S bízom abban, hogy közösen kényelmesebbé, jobbá tehetjük az életünket. Klie Ágnes Beváltak a vasúti kedvezmények A közeillmúltban bevezetett vasúti üzletpolitikai kedvezmények több szempontból is előnyösnek bizonyultak, s a MÁV eddigi tapasztalatai szerint beváltották a hozzájuk fűzött, reményeket: kedvező visszhangot váltottak ki az utazóközönség körében, ugyanakkor szerepet játszottak a vasúton utazók számának növekedésében. Egyik legnépszerűbb az úgynevezett korhoz kötött hétközi kedvezmény, amelyet az 55 évesnél idősebb nők, illetve a 60 éven felüli férfiak vehetnek igénybe, állampolgárságuktól függetlenül. Ugyancsak jól bevált — különösen, a kiskerttuliajdonosok körében — a ..füzetjegy”, amely meghatározott állomások között 5 menettérti utazásra nyújt 20 százalékos kedvezményt. Egy-egy nagyobb rendezvény — például BNV, mohácsi busójárás, hídi vásár — látogatói szintén olcsóbban utazhatnak, ha a rendezőség ezt előre kéri a vasúttól. Ezt a fajta kedvezményt ugyancsak sokan igényelték. Kevésbé volt népszerű, a belföldi turistabérlet, de annál többen vásárolták — főként külföldiek — a balatoni bérleteket. Tavaly az üzletpolitikai kedvezmények bevezetésének első évében — főleg a tájékozatlanság miatt — viszonylag kevesen éltek az olcsóbb utazás lehetőségével, de az idén ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés, s ezzel együtt a kedvezményes utazásokból származó bevétel. Részben szintén az újfajta kedvezményeknek köszönhető, hogy megállt az utasszám csökkenése. A MÁV folyamatosan figyelemmel kíséri bérletei, kedvezményei sorsát, értékeli a tapasztalatokat, s ezeknek megfelelően alakítja a feltételeket, megpróbál rugalmasan alkalmazkodni a változó igénykhez. A korhoz kötött kedvezményt például korábban csak kedd 12 óra és csütörtök 12 óra köpött vehették igénybe a jogosultak. Ez sokaknak nem felelt meg, így a vasút változtatott, s ma már hétfő és péntek között élhetnek ezzel a kedvezménnyel az érdekeltek. A családos kedvezményt is módosították, s most már nem szükséges, hogy szülő kísérje a gyerekeket: két gyermeknek egy vagy két felnőtt kísérője akár szülő, akár nem, 20 százalékkal olcsóbban utazhat. Módosították a csoportos utazási kedvezményt is, így most nemcsak a nagy létszámú, többszáz fős csoportok kaphatnak kedvezményt, hanem már egy ütvén tagú csoport is féiáron utazhat. A MÁV keresi az újabb kedvezmények bevezetésének lehetőségét. A megyei tanácsok, a Fogyasztók Országos Tanácsa, az Országos Idegenforgalmi Hivatal véleményét is kikérve igyekszik a vasút bővíteni az utazási kedvezmények körét. Vállalati vezetőkkel beszélgetve sokszor hallani, a szabályozás, a súlyos adók, a növekvő árak szinte kifosztják a kasszát, alig jut valami a bérek emelésére és bizony, új fejlesztésre sem mindig telik. Ám amint a vállalat gazdálkodásáról esik szó, a takarékosságról, már nem ilyen bőbeszédűek. Vannak tartalékok (mondják), de általában a jobb munkaszervezésre, a kapacitás több műszakiban való kihasználására gondolnak. Szinte sohasem kerül szóba egy nagyon fontos tényező: a vállalati költséggazdálkodás. Állandóan emelkednek Ezen belül akadnak olyan kiadások, amelyek az egész vállalat működéséhez kapcsolódnak s nem köthetők közvetlenül egy-egy termékhez. Ezek az úgynevezett vállalati általános, illetve fel nem osztott költségek. S ha ezek alakulását megkeressük az elmúlt évek statisztikájában, bizony, megdöbbentő kép tárul elénk. E költségek ugyanis az elmúlt éveikben fokozatosan emelkedtek. Az okokat elemezve számos tényezőre bukkantak a szakemberek. Például a termelés felfutása, a forgalom növekedése iis hozzájárul az ilyesfajta kiadások növekedéséhez, ahogy a különböző díjak, tarifák, szállítási költségek emelkedése is ebben az irányban hat. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szabályozóváltozások, a különböző elszámolások módosításai szintén növelik e költségeket. De azért nemcsak ennyi áll az állandó növekedés mögött, hiszen már évek óta olvashatjuk a szaklapok hasábjain, hogy nem megfelelő a vállalatok költséggazdálkodása. E száraz szakkifejezés pedig azt takarja, hogy bizony nem minden vállalatnál nézik meg, mire adják ki a forintokat, ha vállalati általános költségekről van szó. Milliárdok — igazgatásra Például a postai tarifák emelkedése racionálisabb levelezéssel részben kivédhető. Ugyanígy a szállodai díjak emelkedésének sem kell egy az egyben megjelenniük a kiadások között. A bankkamatok drágulása is hozzá tartozik a vállalat életéhez — ezt ellensúlyozni persze csak a hitelállomány csökkentésével lehet. (Bár az is igaz: a kamatok nemcsak emelkednek, hanem csökkennek is.) Mindezt számításba kell venni a költségek tervezése során, és mindent meg kell tenni, hogy ne növeljék állandóan a vállalati általános kiadásokat. Nem olyan könnyű persze mindezt a gazdálkodás mindennapjaiban megvalósítani. Hitelre szükség van, és az üzleti levelezés sem csökkenthető a végtelenségig; sőt lehet, hogy a forgalom növekedése éppen ellenkező változást igényel... Mégis elgondolkoztató, hogy főleg az átlagon felüli jövedelmezőséggel gazdálkodó vállalatoknak sok helyütt sikerült e problémára megoldást találniuk, s a drágulást nem követte az általános költségek azonos ütemű növekedése. Vagyis mindenképpen akad még tennivaló — a gyárkapukon belül is. Minek takarékoskodjanak azonban a vállalatok, hiszen a költségként kifizetett forintokat kevésbé érzik meg, mintha mindezt a már adózott, béremelésre, fejlesztésre szánt alapból tennék? Nem helytálló ez a logika! Mert minden forint számít, és ezt támasztja alá a statisztika. Az első féléviben például egyedül a vállalati irányítási költségeken — más szóval: az igazgatási költségeken — csak az iparban több milliárd forintot lehetett volna megtakarítani, ha ezek nem nőttek volna 8,9 milliárd forinttal a múlt év azonos időszakához képest. S ez a szám még jobban tükrözi az elérhető megtakarítások nagyságát, ha figyelembe vesszük: a mérlegben kimutatott eredmény 33 százalékkal lehetett volna nagyobb. Más népgazdasági ágakban is vannak ilyen tartalékok. Ha megvizsgálnánk... Mindez bizonyítja: nemcsak a külső tényezők járulnak hozzá, hogy növekednek a vállalati általános költségek. Általános receptet a takarékosság elvén kívül lehetetlen adni, hiszen minden egyes cégnek magának kell megvizsgálnia, hogyan sáfárkodhat jobban ezekkel a forintokkal. S a többségnek minden bizonnyal megérné a plusz ráfordítás, mert ilyen „egyszerű” eszközökkel is növelhetné — ki jobban, ki kevésbé — az eredményét. Annak pedig az egész közösség látja hasznát, hiszen több pénz marad akár bérfejlesztésre, akár más fejlesztésekre. Lakatos Mária Öt év a bizonyításra