Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-26 / 226. szám

1985. szeptember 26., csütörtök

Somogyi Néplap

5

Hagyományőrző csoport

Éledező kulturális élet Pogányszentpéteren

Új épülete lesz

a közművelődési egyesületnek

1984 február jóiban Po- gánysizentpéteren megalakult a II. Rákóczi Ferenc Közművelődési Egyesület. A csaknem 40 tagú csoport ideiglenes helyeken — tornatermekben,, pánthelyiségben — tartotta foglalkozásait, a művelődési otthon elavult épületében nem .leltek nyugodt körülményekre.

Amjint azt Novák József, a közművelődési egyesület elnöke elmondta, a falunak egyetlen közösségi helyisége volt, a művelődési otthon. Az itt rendezett bálok, értekezletek, tanácskozások zsúfolt programja miatt nem tudta betölteni közművelődési misszióját. Az 560 lélekszámú település kulturális élete a 70-es években folyamatosan visszafejlődött, megszűnt az iskola, a pedagógusok elköltöztek.

Az |új épület, mely nagy társadalmi összefogással épül, méltó otthonává válhat a falu közösségi életé-, nek. A beruházás megindításához a Népművelési Intézet pályázatán nyert és a megyei tanács művelődési osztályától támogatásként

kapott 100—100 ezer forint volt az alap. A tagok és a kőművesek saját kezűleg társadalmi munkáiban építik hét végén, a Sefag iharosi üzemegysége, az iparosberé- nyi November 7. Tsz pedig különböző építőanyagokkal támogatja a kultúra új otthonát. Az eddigi munkatempót tekintve az épület mlég az Mén tető alá kerül, hiszen hétről-hétre szemlátomást nőnek a falak.

Már megszülettek az új ház hasznosításának tervei: szeretnék feléleszteni a 70-es években sikeres helyi pávakört egy olyan- hagyományőrző csoport létrehozásával, melyben a főszerep az éneké, a táncé, a mesemondóké és a szavalóké. Vetélkedőket, bálokat rendeznek -majd, de természetesen . megfelelő otthona lesz a kosárfonásnak, barkácsolásnak, játékoknak is. A környék lakosságát érdeklő szakköny- veket, szaklapokat vásárolnak. A tervezett mezőgazda- sági, egészségügyi előadás- sorozattal talán sikerül bevonni az egyesület munkájába |az eddig még kevésbé érdeklődő fiatalokat is.

Tündérrózsa a műteremben

Gera Katalin, Kaposváron élő szobrász műtermébe látogattunk. A megyeszékhely egyik közterére kerül új alkotása, a Tündérrózsa. A szobrász szívesen foglalkozik éremvéséssel is, a Kaposvári ablakok című sorozatára bizonyára emlékeznek olvasóink közül azok, akik gyakran megfordulnak a Somogyi Képtárban.

Fotó: Hortobágyi Róbert

Olvasókörök Tab környékén

Á mozitól

a gazdatanfolyamig

Az elmúlt néhány évben Táb körül élénk, öntevékeny közművelődési tevékenység alakult ki. 1983 decemberében Bábonymegyer megyeri részén megalakult az elfeő olvasókör, majd ezt követte Torvaj és Zala. Bullán hamarosan egy gazdakör kezdi meg működését. Az olvasókörök létrejöttének körülményeiről, múltjukról és eredményeikről kérdeztük Bőlevácz Józsefet, a tahi könyvtár igazgatóját, az olvasókörök szervezőjét.

— A kisközségekben a centralizációs törekvések miatt a kulturális élet .sorvad, ez a folyamat s-zinite visszafordíthatatlan. Ezt a tendenciát akartuk megszüntetni olyan önirányító, a közművelődéshez kapcsolódó közösségek létrehozásával, melyek meghatározó művelődési szerepet töltenek be a falu életében. A falvak egy- egy köztiszteletben álló emberét kerestük meg — jórészt munkásokat, ök felkérésünkre igent mondtak, s a minta-alapszabáliy szerint működni kezdték az olvasókörök. A 30—60 tagú csoportok az aiakulógyűlésen megválasztották az elnököt, s a -tartalmas két év azóta érezhető fellendülést hozott a települések életében.

A Somogy Megyei Mozi- üzemi Vállalattal kötött megállapodásuk alapján- a csoportoknak bérletes előadássorozatot tartanak,

ugyanis az említett falvakból 20—25 éve „kivonult” a mozi. A filmvetítés, melyet Szabó István, a taibi könyvtár módszertani munkatársa társadalmi munkában végez, szervesen beépül a körök programjába. A vetítések egyik célja az olvasókörök létszámát felduzzasztani. Októbertől újaibb körzettel bővül a „mozihálózat”: Be- degfcér, Egres, Tengőd és Somogymeggyes lakossága élvezheti egy-egy munkás hétköznap után a filmszínház -pihentető szolgáltatását

— Az olvasókörök milyen intézményekben és technikai feltételekkel működnek?

— Állami -támogatás és a legelemibb technikai eszköA Szépművészeti Múzeum új szerzeménye

Értékes műalkotással gazdagodott a napokban a Szép- művészeti Múzeum gyűjte- rííénye.

Doráti Antal, a Svájcban élő magyar származású világhírű karmester a múzeumnak ajándékozta Jacob Roernek, a XVII—XVIII.

század fordulóján élt holland festőnek nagyméretű, pergamenre készített tollraj- zát. A rajz — a művész kevés ismert alkotásainak egyike — 1704-ben Amszterdamban készült és Buda 1686- ban történt visszafoglalását ábrázolja.

A mű így értékes történeti dokumentum is, s az ajándékozásnak különleges aktualitást ad, hogy a főváros a jövő évben készül e fontos történeti esemény 300. évfordulójának megünneplésére.

zök nélkül dolgoznak. Me- gyeren például az iskola tornatermében találkoznak, de a többi településen sem kielégítő az állapot. Szükségük lenne magnetofonra a környék gazdag néprajzi értékeinek feltárásához, hiszen ez is egyik célja a társaságoknak.

— Tervek?

— Előadássorozatot szervezünk, mely a termelési kultúra fejlesztését segíti -majd. Tervezünk egy gazdatanfo- lyaimot is. Folyamatosan gyűjtjük a régi fotókat, kétezer fényképünk van már a régmúltról. Fotótárunkat tovább bővítjük. Szomorú valóság, hogy a jellegzetes, szép falusi -házak -bontásával a népies bútorok, esizkö- zök is tűzre kerülnek. Ennek szeretnénk gátat vetni a népművészeti -hagyományok feltárásával, felélesztésével', helytörténeti jelentőségű tárgyak megmentésével! Szép példa erre a bá- bonymegy-eriek erőfeszítése: összegyűjtik a híres Patkó- nótákat. Vetélkedőket rendezünk, 'ahol a döntőre a házi selejtezők után kerülhetnek a vers- és mesemondók, énekesek, hangszeresek.

Azt a gyakorlatot, 'hogy a gyógyszertárak vezetőd gyógyszervizsgálatot ■ tartanak a körökben, a jövőben is rendszeressé tesszük. Kirándulásaink tervezett célpontja legközelebb az Or- S'zá'gház lesz.

Az olvasókörök itt így szolgálják a szakmai műveltség emelését, a szorosabb közösségek kialakítását, valamint lakóhelyük múltját, szellemi és tárgyi értékeinek feltárását, megőrzését.

Tamási Rita

Szikszai Károly

Battánházi Géza

Pénteken történt, délután hatkor. Az ifjú költő már három órája kínlódott legújabb versével, de a második sornál sehogyan se jutott tovább, így aztán borongás ábrázat- tal várta az ihletet, ami csak nem akart megérkezni. Pedig már mindent kipróbált: bámulta a szemközti ecetfát, főzött magának két (kávét, megivott három pohár bort, fiókja mélyéről pedig előkotorta kedvenc költőjének, Petőfi Sándornak a portréját, de hiába, most mindez hidegen hagyta. Így aztán ceruzáját rágcsálva ült és káromkodott.

Már éppen abbahagyta volna az egészet, amikor különös dologra lett figyelmes: az ablaka felől gyenge kopogást hallott. Fölállt és kinézett. Egy apró, sárga papagáj nézett vissza rá a párkányról. Az ifjú költő némi csodálkozással nyitotta ki az ablakot. A papagáj óvatosan belesett, néhány másodpercig gondolkozott, aztán hirtelen mozdulattal berepült a szobába, és megállapodott a hófehér papírlapon, amelyen mindössze kétsomyi betű éktelenkedett. A költő becsukta az ablakot, és visszaült a székre.

— Kár, hogy nem tudsz olvasni — mondta a papagájnak.

— De tudok — válaszolta a papagáj, és odapiszkított a papírlapra.

— Micsoda? — ugrott fel a költő.

— Nyugi, nyugi — mondta a papagáj — szánalmas két sor volt. Ilyen rosszat még életemben nem olvastam. Ezök szerint te költő vagy, ugye?

A költő néhányszor erélyesen megcsípte magát, csak utána felelt.

— Igen, költő vagyok.

— Jól van. Fogsz te még jobbat is írni. Adnál egy kis vizet? Rettenetesen megszomjaztam.

A költő remegő térdekkel szolgálta ki a madarat.

A papagáj miután megitta az edény vizet, körülsétált a szobában, felrepült a könyvespolcra, csőrével megkopogtatott néhány könyvet, végül a költő fejére szállt.

— Na, ide figyelj, költőkém — mondta —, eléggé fáradt vagyok, de ha akarod, azért írhatunk egy verset.

— Hogyhogy írhatunk? — kérdezte a költő.

— Majd diktálom.

— Na ebből elég! — kiáltott a költő, és megrázta a fejét.

A madár riadt szárnycsapásokkal az íróasztalra esett.

— Ezt lehetőleg többé ne csináld. A végén még elpusztulok.

— Rendben van. Te pedig fojtsd magadba a hülye szövegeidet.

— Jó, jó, csak segíteni akartam neked. Mert az a két sor, amit az előbb olvastam, szörnyen felingerelt.

— Ha már ilyen okos vagy, remélem azzal is tisztában vagy, hogy nem lehet mindennap remekműveket írni.

— Igazad van, de te viszont azt lásd be, hogy abból a két sorból még Dylan Thomas sem tudott volna verset írni. Pedig ő aztán nagy költő volt.

— Egyáltalán ki vagy te?

— Ja, még be sem mutatkoztam. Battánházi Géza.

— Elég hülye neved van.

— Tudom. A gazdám felesége találta ki. Csak nők ne lennének a világon.

— És hol tanultál meg ilyen jól olvasni meg beszélni?

— A gazdám író volt. Elég neves író. Kiolvastam a fél könyvtárát, néha még diktáltam is neki. Igaz, csak olyankor, amikor megakadt. Be az írók elég gyakran akadnak meg.

Az ifjú költő szemérmesen nézte a madárpiszokkal díszített két sort, majd gyengéd mozdulattal összehajtotta, és a szemeteskosárba ejtette. Sokára szólalt meg:

— Vacsoráztál már?

— Köszönöm, nem vagyok éhes. Viszont, ha adnál egy kis bort...

A költő tojásrantottát készített magának, majd vacsora után az előbbi edényt borral töltötte meg, maga pedig üvegből ivott. Végigheve- redett az ágyon, és nézte, ahogyan a papagáj szürcsöli a bort.

A papagáj pedig kortyolt egyet, és a költő felé fordította a fejét.

— Nem is rossz ez a bor. Meglátod, jól■ megleszünk mi itt kettesben.

Az ifjú költőnek remegni kezdett a gyomra, de azért közölte, hogy van még itthon egy üveggel. A papagáj bólintott, és megkérdezte:

— Mi lesz ma a tévében?

— A Derrick felügyelő.

— Azt szeretem. Megnézzük, és ha akarod, utána írhatunk egy verset.

— Elég! —süvöltötte az ifjú költő.

— Jó, jó — emelte fel szárnyait a papagáj. — Tudod, az az egyetlen bajom, hogy nem tudok írni. Van ugyanis egy harminchat énekből álló eposztornyom. Két év alatt írtam meg fejben. Az a címe, hogy Mindenki kalitkában lakik. Meseszép eposz. Felezhetnénk ...

A költő ezen az éjszakán nyugtalanul aludt. Verssorok és papagájok zsongtak a fejében, aztán látta magát Szent Ferencként repülni... Hat órakor ébredt. Battánházi Géza még édesdeden aludt írógépének betűkosarában. Gyorsan felöltözött, megvette az összes reggeli lapot, beült egy presszóba, és az apróhirdetéseket kezdte böngészni. öt perc múlva megtalálta, amit keresett. A szöveg így hangzott: Sárga, Gyuri névre hallgató papagájom elveszett. A megtalálónak ötszáz forint jutalom. Név és telefonszám.

Mire hazaért, Battánházi Géza már az íróasztalán sétált.

— Hol voltál? — kérdezte szemrehányó hangon.

— Sétálni. Imádom a hajnali sétákat.

— Ühüm — morogta a papagáj.

— Na gyere — mondta az ifjú költő. — Most téged is elviszlek valahova.

— De én utálok sétálni. Inkább nyisd ki nekem azt a Hegel-kötetet. Imádom Hegelt.

— Majd utána. Gyerünk.

Az ifjú költő zsebébe csúsztatta a madarat, és kilépett vele az ajtón.

Hadházi utca 198, Kovács.

Az ifjú költő megnyomta a csengőt.

öreg, hetvenéves bácsika nyitott ajtót.

— Mi tetszik? — kérdezte gyanakvóan.

— A hirdetés miatt jöttem. Az elveszett papagáj miatt...

A bácsinak földerült az arca:

— Tessék, fáradjon be. Mama, meghozták Gyurikát! Mondtam én, hogy előkerül!

Idős, hajlott hátú nénike csoszogott elő valahonnan.

— Istenem, hát megkerült a Gyurika! Mutassa már, fiatalúr! — Az ifjú költő előhúzta zsebéből Battánházi Gézát, aki körülrepdeste a szűk konyhát, majd megállapodott a költő vállán.

— Te mama, ez nem a Gyurika — mondta az öreg, és a madár után nyúlt.

— Hát sárgának sárga — tűnődött a nénike.

— Pityuka vagyok, Pityu- ka vagyok! — szólalt meg Battánházi Géza.

— Mit mond? — kérdezte a nénike.

— Hogy Pityukénak hívják — felelte szomorúan az öreg.

— Tegnap repült be hozzám. Odaadom 'kétszázért — mondta a költő.

— De hát ez nem a mi papagájunk — mondta a néniké.

— Mit számít az! — válcP— szólta a költő. — Madár, madár. Egyébként folyékonyan beszél meg olvas. Igaz? — fordult a papagáj felé.

— Pityuka vagyok, Pityuka vagyok! — mondta a papagáj.

— A franc essen beléd! — sziszegte az ifjú költő.

— Na ne viccelj! — sziszegte vissza a madár. — Szóval egy tál lencséért, igaz? Egy tál lencséért... Hallatlan.

— Szóval kétszáz — fordult a költő az öregek jelé.

— Hát tudja, fiatalúr, a mi Gyurikánk ... Azt nem pótolja senki más. De ha már idehozta. Adok érte száz forintot.

— Rendben van — egyezett bele a költő.

— Egy tál lencséért — sziszegte Battánházi Géza. — Úgyis visszaszököm hozzád. Egy tál lencséért... Hallatlan.

— Hát akkor rendben is volnánk — mondta a költő.

— Aztán jól zárják be, nehogy ez is elszökjön.

— Bízza ránk, fiatalúr — mondta a nénike —, ez már nem fog elszökni.

— Dehogynem — sziszegte Battánházi Géza.

Az ifjú költő jókedvűen indult hazafelé. Egy eposztornyon gondolkozott, amelynek a címe: Mindenki kalitkában lakik.