Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
1985. szeptember 21., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Találkozások Szász Endrével Az ablakon különös árnyak jelentek meg. Alhogy közelebb hajolt, kirajzolódott előreszegett fejének körvonala. Bozontos szemöldöke óriás szöcskelábakra emlékeztetett. Kaposvár, Marx Károly utca 45. Ezernyi J ép elevenedett meg ezen a kék reggelen a is tábla üvegén. ’— Nagybátyám kárpitos, nagyapám kőműves volt, itt települtünk le. Apám orvosnak tanult, keresethez azonban csak mint biztosítási ügynök jutott. Szász Endre később fölidézte Erdélyt, Csíkszereda környékét, ahonnan a csáTacT^'szal^- mazik. Ám a gyerekévek kitörölhetetlen emlékei: a somogyi táj, az egykori pajtások, Igái környéki falusi nép. A város dzsentri I Szelleme ellenállásra késztette. Űrhatnám világ volt, a kistisztviselők is a gráfot játszották — mondta. Ám a barangolások mélyen belevésődtek. — Felejthetetlen számomra a Nádasdi erdő lankás vidéke. Olyan gazdag, buja ez a táj, mint egy szép fiatalasszony. Önkéntelenül arra gondol az ember, hogy állapotos a táj, annyira termékenynek látszik. Most Hollóházán élek, meg Los Angelesben, és szerte a világon. Szász Endrével húsz év után, a Somogy megyei Tanács új épületében találkoztam, ahol a megyét jelképező muráliáját avatták. Szívesen vállalkozott arra, hogy az itt töltött éveket fölidézzük. — Nem- tudták Kaposváron, hogy erdélyi ' vagyok. A Sornssicth reálgimnázium növen- j déke voltami' 'A'~dzsentr!r-szellem ide is be- | hatolt. Ennél egészségesebb volt a somogyi | parasztok szelleme. Itt kezdtem rajzóim, ; Pártoltak, tehetségesneST tartottak, segítsé- l gemre voltak és lehetőséget adtak arra, hogy | ne azt ’ csináljam, amit mások. Többet vár- tak tőlem. Mondhatom, négy éves koromtól rajzolok. Nyolcéves voltam, amikor eltökéltem, hogy festő leszek. A szüleim megrémültek. Egyetlen gyerek voltam. Győrfi Sndre és Győrfi Baba voltak a „testvéreim”. I Ebben a családban maradtak fönn első raj- j zairn, melyeket gondosan megőriztek. Anti t bácsi mellém állt, szorgalmazott Is, hogy ; folytassam tanulmányaimat. A szüleim se- | bésznek szántak, mert ügyes kezem volt. Rendkívül érdekelt az anatómia. Majdnem kész művészként kerültem haza, Erdélybe. Kolozsváron volt az első kiállításom. 1946- ban iratkoztam be a "13üdápesű~fCgpzömfl- veszeti Főiskolára A mesterem Szőnyii volt." Csak vizsgázni jártam be. Abban az időben fontosabb volt politizálnia egy diáknak, mint a mesterséggel foglalkozni. Állandó összeütközésben álltam a diákvezetőkkel. Előbb- utób'b kirúgtak volna, ezért otthagytam a főiskolát. Hollbeintől tanultam a legtöbbet. Csodálatosan rajzolt. Megfogott az egyszerűsége. Megnéztem egy rajzát, kerestem hasonló karakterű modellt. Ä kétszázadík rajznál úgy éreztem, hogy tanultam valamit... Szász a tanulás és a megpróbáltatás évei után a Magyar—Szovjet Művelődési Társaságnál kapott kecsegtető állást, majd dekorációs feladatokkal bízták meg. — Három évig dolgoztam a dekor-ban, hatalmas transzparenseket festettünk. Szabadulni akartam, de nem lehetett,1 szabotázsnak minősült volna. Rábeszéltem a munkatársaimat, hogy együtt mondjunk föl. Grafikusokiból, festőkből létrehoztam egy csoportot, s a szakítás után kezdtem könyveket illusztrálni. Kitűnően megéltem belőle, és jutott Időm festeni is. Rengeteg grafikát, rézkarcot adtam el a Képcsarnoknak ... A beszélgetést Hollóházán folytattuk. A hét és fél órás út után úgy éreztük, mintha Erdélyben járnánk. A helyi legelőkről friss széna illatát hordozza a szél, a zöld szín legkülönbözőb árnyalatait keverte ki palettáján a természet. 'Látogatásunkkor örömteli ünnepe volt: egyik ismerőse tucatnyi könyvet pakolt elé, és Szász Endre lelkendezve fedezte föl bennük saját illusztrációit. Nevét ezekből/»a könyvekből ismerhette meg a magyar közönség. — Az elavult nyomdatechnikának köszönhetem azt a stílust, amit próbáltam kialakítani. Vacak papírra nyomtak, a repfodu- kálás. alacsony színvonalú volt. Ügy kellett rajzolni, hogy a vonalak ne keresztezzék egymást. Nem lehetett satírozni. Ebből a kényszerből született meg'a stílusom. Könyvért az első külföldi aranyérmet én hoztam Magyarországra. A legnagyobb eredménynek mégis azt tartam, hogy az olvasók megszerettek, mert kifejezőek voltak a rajzaim. Hatni tudtam. 1965-ben — emlékszem — bemutatóval egybekötött kiállítást rendezett Kaposváron. Bravúros technikával „hívta elő” a képeket a hengerrel felvitt festékréteg alól. Gumival, ruhadarabkákfeal, mádén olyan eszközzel, amit a festészet addig nem használt. — Mulatságosnak tartom, hogy ezt a technikai megoldást olaj grafikának hívják. A Magyar Képző- és iparművészek Szövetsége festőként tartott nyilván. Egymást fúrták a festők, mindig lejjebb mentek az árak. Megélhetési gondjaim voltak. Túl korán kezdtem el a családi életet. Gyerekeket kellett nevelnem, egészen fiatalon. Átkértem magamat a grafikai szakosztályba. Itt azonban nem fogadták el az olajképeket. Elneveztem olajgrafikának, amit csináltam. A festő a hollóházi műterem esti kivilágításában hozzáfogott néhány kép elkészítéséhez. Állvány helyett elektronikus elszívó- berendezéssel működő gépóriás tartotta az alapozott lemezt. A tubusokból kék, sárga, vörös színek elegyedtek a gumihenger alatt, majd festékszóró pisztolyt vett a kezébe. Vázlatos rajz jelent meg előbb a felületen, majd a színek és a formák varázslója asz- szonyi arcot jelenített meg előttünk. — Megpróbáljátok? Tessék! — szólította föl a társaságot az első elkészült kép után. Kávét hörpiintett -maga tervezte hollóházi csészéjéből, közben füstölt egyet, de nyoma sem látszott, hogy fáradt. Ezen az éjszakán még három képet festett. — A technika nem csinál művészt, a művész csinál technikát. Ezzel a technikával és mással is csak azt tudom, amire képes vagyok. Azt a filozófiát fejezem ki vele, amit képviselek. Szerintem műalkotás az, ami hatni képes. Mindiig a tömegben érik a történelem holnapja, és ezt az élő imagot, ezt kell, hogy fölismerje a művész. Nem hiszek azokban, akik azt mondják, hogy a jövő évezrednek festenek. Az érthető mondanivaló sosem lehet zavaros, minél egyszerűbb a kifejezés, annál világosabb. Ezek a ketyegő, lötyögő, ilyen-olyan mobilok és egyebek nagyon érdekesek szerintem is, de nem' tartom őket művészeti alkotásnak. Eléggé elterjedt a világon, hogy az akció a fontos, nem pedig az alkotás. Igyekszem együtt élni a fiatalokkal, mert a saját korosztályomnak már csak az a problémája, hogy itt fáj, meg ott fáj. Ez egyenesen a sírba visz. Fiatalokkal szeretek dolgozni, akik felfedezik a világ ismeretlen jelenségeit, velük együtt akarok előre lépni. A hollóházi porcelángyár Szász-stúdiójában, a műteremben beszélgettünk. Hátunk mögött a miskolci egyetemnek szánt vagy ötven négyzetméter nagyságú murába, porcelánra festett kép. Azonos technikával készül, mint amilyet a Somogy Megyei Tanács új székházába készített. Megteremtette a porcelán murába műfaját. — Azokat a technológiái eredményeket, amelyeket az olaj-festésben kidolgoztam, átdolgoztam és a porcelánra alkalmazom. A hagyományosan festett porcelánképek lassan készültek, s ez roppant zavart. Régi ta-l pasztalat, hogy a kis vázlatok hallatlanul [ izgalmasak, szuggesztív erővel hatnak, íöl-j nagyítva viszont a kép elveszti frissességét. \ Egy páncélinget, amit Székely Bertalan lehet, hogy három hétig festett, ugyanolyan hatásúan tíz perc alatt kidolgozok. A porcelánnal úgy kerültem kapcsolatba, hogy Herenden megbíztak egy jubileumi Szett megtervezésével. Épp akkoriban jöttem haza Los Angelesből. RJegismerkedtem a porcelánnal, de lemondtam a termékről, mert nem éreztem becsületesnek, hogy egy kívülálló készítse el. Mégis beleszerettem a porcelánba. Ez az anyag nem oxidálódik. Az ötezer éves kínai porcelánok a bizonyítékai, hogy megtartják eredeti színüket. Szerettem volna nagyméretű porcelán murábákat készíteni, de eddig álomnak tűnt a lapok el- , készítése. Bejártam a fél világot, Amerikát, i Kínát, Franciaországot, Németországot, Ang- I bát, hogy megtudjam, mi a titka a sík por- | celánok készítésének. Sehol sem kaptam rá í feleletet. Végül Hollóházán akadt egy kitűnő szakember, Klein László, aki megcsinálta a sík lapokat. A festését vihargyorsan kell végezni, van ugyan mód javításra, de attól csak koszos lesz a kép. Előfordult, hogy a teljesen elkészült falat letöröltem, mert konstrukciós hibát fedeztem föl rajta. Vajon milyen szándékkal utazott Amerikába? A kíváncsiság vagy a meggazdago- • dás lehetősége vezérelte? — Sose akartam meggazdagodni. Mind voltak itthon konfliktusaim, úgy érező hogy jobb, ha egy kicsit eltűnők. Ez ment könnyen. Egyszer behívattak a minisztériumba, azt mondták: ha utazni akarsz, mehetsz Kanadába. Három hónap alatt milliomos lettem. Ugyanolyan irtózatos energiával dolgoztam Amerikában, mint otthon. Saját villám volt az egyik előkelő negyedben, saját Rolls Royce-ommal mentem az első kiállításomra. Ezzel is bizonyítani akartam. Túl jól sikerült. Szász Endre kötődése Kaposvárhoz egyre kézzel foghatóbb. Az épülő megyei kórház műtéti tömbjének fogadó szintjébe két porcelán muráliát tervez, a sétáló utcában-megkezdődött az egyik épület felújítása, ahol a Szász-stúdió termékeit árusítják majd. A legújabb hír; Várdán kastélyt vásárolt. — A park felújítására készek a tervek. Világhírű művészeknek adok otthont, ősbemutatókat tervezek. Szeretném fölvenni a kapcsolatot a helyi fiatalokkal. Fáradhatatlan ember. Éjszaka dolgozik, fest hajnalig, rövid pihenés után megszólalnak az élső telefonhívások. A világ minden tájáról keresik, üzletről tárgyal, vívódik önmagával és környezetével, elégedetlen és fáradhatatlanul dolgozik. Ez a boldogság — mondhatná. Horányi Barna
