Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
1985. augusztus 10., szombat Somogyi Néplap 9 tf r IRODALOM, MŰVÉSZÉT, KOZMUVELODES Kiállítás Székesfehérváron Szirmay Endre: Senki sem Én még sohasem mondtam nektek hogy megszáradt a kenyér és elapadt a víz; még sohasem mondtam, hogy hiába a púposodé kazlak árnyéka és az üres meder; mert tudom, a tüzek füstje megkeseredhet el is szállhat de azzal — bizony nem lakhat jól senki sem. A messzeség Mikor elmegyek azt nem kell tudnom hogy mikor jövök vissza csak azt hogy valaha visszajövök-e még; sorsom: a kövek sorsa reményem: a könnyű szél és társam az elérhetetlen messzeség. Szpaszov: összetalálkoztam Petrovval. Üdvözöltük egymást, aztán megkérdezte: — Átadtad Ivanavnak? — Mit? — kérdezte pissza. — Nagyon jól tudod, ne játszd meg magad. Amit Sar- kov részére kellett átadnia ... — Ja, igen... — bólintottam, bár semmit sem értettem, de reméltem, hogy minden megvilágosodik. Ám semmi nem világosodott meg. Pedig sokat töprengtem rajta. Sehogysem tudtam visszaemlékezni, mit adott át nekem Petrov, és mit kellett átadnom Ivanovnak. Elhatároztam, hogy aitána járok, összetalálkoztam Iva- novval. — ‘Remélem, átadtad ...?■,— kérdeztem tőle. — Mit? — nézett rám értetlenül. — iMi, mit...! — mérgelődtem. — Ne tettesd magad, jól tudod te azt. Amit én kaptam Petrovtöl, átadtam neked, hogy átadd fiarkovnak! — Ja, persze! — mondta Ivanov, bár látszólag semmit sem értett. Néhány nap múlva [találkoztam Sarkovval. — Köszönöm, barátom! — kiáltott örömmel. — Megkaptam Ivanavtól... Nagy jót tettél nekem. Add át az üdvözletemet Petróvnák! Három éjszaka nem aludtam: gyötört a kérdés, mit kaptam, és mit adtam át? Fordította: Antalffy István Kétely,és hit az új Édenben Könnyen elképzelhető, hogy aki előzetes tájékozódás nékül határozza el a székes- fehérvári Csók István Képtár amerikai festészeti kiállításának megtekintését, valami nagyon elvont, úgynevezett hipermodern látványosságra számít. Nem indokolatlan előérzet, hiszen a tegnap (mifelénk még ma) felkapott irányzatai (koncept, minimál stb.) nagyhírű alkotókban és teoretikusokban egyaránt bővelkednek az Egyesült Államokban, nem is beszélve a tegnapelőtti legerősebb hullámról, az absztrakt expesszionizmusról. Azonban az „Ahogy az amerikaiak az új évtizedet látják” alcímet viselő kép- gyűjteményben ennek alig van nyoma. Semmi nonfigu- ráció, semmi geometrizmus, semmi szenvtelen méricské- lés, a közelmúlt divatáramlatai közül tán egyedül a pop kísért. A huszonnégy művész többsége kifejezésmódját tekintve, mintha ott akarná folytatni, ahol Van Gogh és Gauguin abbahagyta, merítve azonban bőségesen a múltból, főként a romantikáiból is és tisztában lévén az avantgárd izmus Valamennyi ágabogának fejleményével, esetenként fölhasználva egy-egy vívmányukat. Az 1984-es velencei bien- nálé amerikai pavilonjaiban szerepelt így együtt először ez a válogatás a New Yonk-i Kortárs Művészet Űj Múzeuma rendezésében. Az alkotók — a beérkezés szokásos tempóját nézve — fiatalok, vagy legalábbis a deleién inneniek. A képek majdnem mind a nyolcvanas években keletkeztek, a legrégebbi is 76-os. Friss híradás tehát a nyugati világ legfejlettebb országának képzőművészetéről, s minden bizonnyal jellemző, hiszen a művészeket — lakóhelyük iskolázottságuk szerint az Államok legkülönbözőbb réLee N. Smith: Fantomok Dog Dump-nál szeihez tartoznak — a szemlélet, a problémakeresés rokonsága, azonossága köti ösz- sze. Találóan fejezi ezt ki a kiállítás, John Miltonra utaló főcíme: Elveszett (visz- szanyert) Paradicsom. A New York-i rendező múzeum igazgatója, Marcia Tucker megfogalmazása szerint e Paradicsomon Amerika értendő. Valószínűleg helyesébb, ha tágítjuk az értelmezést. E huszonnégy festő az emberi boldogulás lehetőségeit kutatja, illetve a boldogságot fenyegető veszélyérzetét fogalmazza meg. Ezt példázzák Gheryl Laemmle zsákvászonra függesztett, lemezből fűrészelt zöld fái, eszményien tiszta rendjükkel, ónos fényű vize a Fekete hattyú-barikáddal, hasonlóképpen George Thur- man Green vadul burjánzó szubtrópikus növényzete, Ap- ril Gornik fájdalmas sötét- ségű felhőzete, kardként lesújtó villáma, Melissa Miller dús színekben kavargó légköre ... Louisa Chase robbanó expresszivitást és megbékélő ernyedtséget ütköztető ikertáblái, Barbara Kassel szobából látszó sejtelmes tájai, Janet Cooling gyengéd madárnosztalgiája, Peter Dean szédülten rikoltó napraforgói is. Aligha véletlen, hogy az említettek, akik a legtisztább műfajú táj- és természetfestést művelik, Green és Dean kivételével, valamennyien nők. Megnyugtató érzés látni a Csók István Képtár szépen rendezett tárlatát. Az oly sok aggodalom forrásaként számon tartott Amerikában jelentékeny művészeket ilyen mértékben foglalkoztat a Paradicsom második eljövetele. Valószínűleg azért is, mert ők munkájukban már rálelhettek az új Édenre. Á. Szabó János Melissa Miller: Fergetog 8||$g88j! Earl Staley: A túlélő Vidám filmforgatás Csopakon Pihenő csónakok. Vörös Ferenc grafikája. Csöpi dollárhamisítók után nyomoz Tisztán csengő gyermek- kórus hangja száll a Balaton felett. Szalagról szól Freinreisz Károly dala, de a vitorlásiskola gyermekei is énekelnek, miközben mesterük, Csöpi-Bujtor István a kötéldobásra tanítja őket. — Figyelem, felvétel! — hangzik a szokásos figyelmeztetés; majd — Csapó 290! — S Kozák László, azaz Purczi bácsi nagy léptekkel fut a partra és kiabál: — Csöpi! Csöpi! Drót van! — Bujtor-Csöpi egy csónakból érdeklődik: — Mi van? — Drót van, de titkos — kiáltja Purczi bársi úgy, hogy talán még a szemközti siófoki parton is hallható. — Jól van, jövök — mondja Csöpi, mire a partról Fakan Balázs dramaturg közbeszól: — Nem jövök, hanem megyek. S megcsinálják újra, helyesbítve. (Bujtor István a Pogány Madonna és a Csák semmi pánik után harmadik játékfilmjét, Az elvarázsolt kastélyt forgatja, ö írta, rendezi és természetesen ő a főszereplő, a Csöpi nevű rendőrtiszt, nyomozó, aki már az első kockákon szétvert egy kocsmát a benne lévő huli- gánibandával együtt, s emiatt megint fegyelmit akasztanak a nyakába. Ám hiába van felfüggesztve, amikor egy kastélyban egy banda százdollárosokat hamisít, odáhagyja kis tanítványait, és bekapcsolódik a nyomozásba, a bűnözők üldözésébe. Ázt talán nem is kell mondani, hogy nyomozása — számos bunyó és más veszélyes kaland után — meghozza az eredményt, s gyermek- és felnőttnéző egyaránt megnyugodva mehet haza a moziból. Ez persze még egy ki&sit odébb van, a filmet még forgatják. Kitűnő segítőkkel, munkatársakkal dol gozik Búj tor. Az operatőr Illés György, aki a mai ifjú és a derékhadhoz tartozó operatőrgárda tanítómestere, számos világihíresség nevelője, társa e munkában az ifjú Baranyai László. Ott van az örök rivális rendőrtiszt alakjában Kern András, ott van Avar István, az új főnök, a kapitányság vezetője, mert az előző film óta a Zenthe Ferenc játszotta rendőrkapitány nyugdíjba ment, és most tanácsadóként tér vissza. Bán- hidi László, az öreg kópé Matuska bácsi formálója, sajnos, örökre elment, helyette született meg az újabb öreg, Purczi bácsi figurája, aki szabálytalankodó autósokat zsarol fotókkal. Ezt játszotta Kozák László. S ott van Ba- silides Zoltán, meg még sok más színész, köztük Frajt Edit, Horesnyi László, Hu- nyadkürty István; ők alkotják a bűnlbanda vezérkarát: Ott vannak a gyerekek, akik a valóságban meg a filmen is egy vitorlásiskola tagjai, s velük van az apróka új segítő, a Topóiménak becézett kislány, polgári nevén Kristály Barbara, akit még a léggömb kosarából is kidobnak a gonoszok, de semmi baj, mert Csöpi ott is meg tudja menteni. Kaland, látvány, bátorság, humor a legfőbb összetevői a filmnek az alkotók szándéka szerint. Az év végére talán megláthatjuk, a szándék miként valósult meg. Benedek Miklós A rendező Bujtor István Horesnyi Lászlót instruálja
