Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-31 / 204. szám

1985. augusztus 31., szombat 5 AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP3A A család föllép az iszákosság ellen Több alkohol fogy Szakemberek véleménye szerint aiz alkoholizmus már szinte népbetegség. Épp ezért egyre nagyobb a sze­repe a tanácsi intézkedé­seknek az alkoholizmus el­leni küzdelemben. A Ka­posvári Városi Tanács egész­ségügyi osztálya együttmű­ködve az igazgatási osztály gyámügyi csoportjával el­sősorban a megelőzést szor­galmazza. A legfontosabb a káros szenvedélyek kialakulásá­nak megelőzése. Enélkül ugyanis nem lehet küzdeni a mértéktelen alkoholfo­gyasztás ellen. Sajnos ugyanakkor ismét növeke­dett az alkoholkínálat és -fogyasztás. Több az ital­bolt is Kaposváron, ilyen szempontból a legtöbb bí­rálat a Honvéd utcát érte. A forgalom adatait figye­lembe véve jelenleg két és fél százalékkal nagyobb az alkoholfogyasztás. Gondot okoz a vendéglátás előnie­sedése, előfordul ugyanis, hogy az árusítónők az ittas embereket is kiszolgálják, félve erőszakos fellépésük­től. Nem mindenki tart mér­téket, ezért a!z ilyen ese­tekben az a fontos, hogy mindenki idejekorán gon­dozásba kerüljön, mert csak akkor gyógyulhat meg. Az alkoholisták ugyanis a ké­sői szakaszban már elvisel­hetetlenek a munkahely és a család számára is. Sokat segít, hogy a mó­dosított jogszabályok bőví­tették a kezdeményezésre jogosultak körét. Az ügyek hatvan százalékát a hozzá­tartozók kezdeményezik, harminc százalékát pedig a rendőrség. Ez azért jó, mert elsősorban nekik van lehe­tőségük a garázda, részeg személyek bejelentésére. A tanácsnak ugyanákkor épp ezek a személyek okozzák a legtöbb gondot, hiszen a többségük alkalmi munká­ból él, csavarog, állandó la­kása nincs, elmulasztja a ki- és bejelentkezést. Miivel az alkoholistáik többsége ébből a körből kerül ki. először állandó munkára kellene őket szorítani. Az igényekhez képest még ma is kevés azoknak a szá­ma, akik önként vállalják a kórházi kezelést vagy kö­telezik őket erre. A nagyfai intézeti beutalások számát is növelni kellene Kaposvá­ron és a város környékén. Az igazsághoz hozzá tarto­zik, hogy az a bizonyítási eljárás, amelyre a törvé­nyesség érdekében szük­ség van, sok gondot okoz, hiszen még a családtagok között is akad, aki akadá­lyozza az eljárás gyorsabb lefolytatását. Az emberek egy része nem szívesen vál­lalja a tanúskodást, ment fél az alkoholista bosszújá­tól. így előfordul, hogy har­minc nap is kevés egy-egy ügy lezárásához. Az igazgatási osztály gyámügyi csoportja azt ta­pasztalja, hogy aggasztóan növekszik a szülők alkoho­lizmusa miatt veszélyezte­tett gyerekek száma. Tavaly ez már elérte a százát. S ez még nem a valós helyzet, hiszen a nyilvántartásban csak a bejelentettek szere­pelnek. Épp emiatt még in­tenzívebbé kell tenni a gyámhatóság munkáját az alkoholizmus elleni küzde­lemben. Ahogy a városi ta- nács-vb legutóbbi ülésén megfogalmazták: elsősorban kezdeményezéseket várnak tőlük a kötelező alkoholel- vonó-ikezelésre. Az ügyet szolgálja, hogy a gyermek­es ifjúságvédelmi albizott­ság helyett családvédelmi alakul a városi tanács mű­velődésügyi bizottsága mel­lett azzal a céllal, hogyösa- szehangolja a társhatóságok és a társadalmi szervezetek munkáját. Éttől sokat vár mindenki. Adatrögzítők országos versenye A megyei tanács költség­vetési és elszámoló hivatala számítástechnikai osztályá­nak vállalkozó kedvű fiatál adatrögzítői tavaly álltak elő azzal az ötletükkel, hogy mi lenne, ha módot kapnának tudásuk verseny- szerű összemérésére. El­képzelésük hamar támoga­tóra és követőre talált dr. Orosz Lászlóné hivatalveze­tő személyében. így került sor tegnap az első országos adatrögzítő versenyre, amelyre tizenhárom me­gye harminchét verseny­zője érkezett Kaposvárra. — A hasonló technikai felkészültségű elszámolási hivatalok dolgozói mérik össze tudásukat — mondta dr. Orosz Lászlóné —, az azonos feltételek reális eredményeket eredményez­hetnek. A hivatalok min­denütt hasonló rendszerben dolgoznak, a versenyre pe­dig olyan adatrögzítési for­mát, szerkesztettünk, amely már mindenütt használatos. A háztáji és kisegítő gazda­ságok jövedelemadó-kive­tési iratát kell a verseny­zőknek feldolgozniuk, kéz­írásos numerikus adatokat a gépre rögzíteniük. — Az átlagos sebesség 10 ezer leütés egy óra alatt — folytatja Kárpáti József, a számítástechnikai intézet osztályvezetője, aki mint a versenybíróság vezetője vesz részt a vetélkedésen. — Az értékelésnél elsősor­ban a sebességet vesszük fi­gyelembe. Az adatfeldolgo­zás a számítástechnika mostohagyermeke, fárasz­tó robotmunka. De kezdete és alapja a későbbi maga­sabb ismereteknek, nem egy volt adatrögzítő dolgozik ma már programozóként vagy operátorként. Ezt a versenyt helyes kezdemé­nyezésnek tartom, jó lenne, hia az azonos rendszerekkel dolgozó más vállalatok is szerveznének hasonlót. Szemethy Tivadar, a Veszprém megyei költség- vetési hivatal számítás tech­nikai osztályvezetője most versenyfelügyelői minőség­ben is drukkol a fiatalok­nak. — A vetélkedésen túl al­kalom nyílik a tapasztalat- cserére is — mondja. — Mi például feladatul kaptuk az otthoniaktól, hogy összegez­zük a kaposvári rendszer sajátosságait, melyeket ki­értékelve esetleg sikerrel hasznosíthatunk a mun­kánkban. Az adatrögzítő verseny- nyel egyidőben az éppen pihenő vagy várakozó résztvevők számítógépes játékokban is összemérhet­ték tudásukat. Eredmény- hirdetésre a délutáni órák­ban került sor. Kövesi Károlyné (Békés megye) 23 818 leütéssel nyerte a versenyt, a máso­dik Szilágyi József né (Ko­márom megye), harmadik Romhányi Zsuzsa (Békés megye). A KISZ különdíját Felde Ildikó (Somogy me­gye) nyerte, aki 22 973 le­ütéssel egyben a verseny negyedik helyezettje is. A HŰTLEN FIÚ — Adjon Isten jó napot — süvegei meg az öregember, amint takaros házának ka­pujából figyel. — Magának is, bácsikám — bökök kalapomhoz, s mintha mozduló ujjamat és a kicsi, gömböcforma öreg­embert láthatatlan szál köt­né össze: ő iis mozdul. Elém perdül, mint valami eleven gombóc. — Gyűjjön be, tiszteljen meg egy pohár borra. Saját termés, innét a kertvégéből, a lugas tükékről, boldogult nagyapám ültette őket, Isten nyugtassa szegényt. Fölséges ital, magamnak csináltam, és magamnak, ugye, nem pan­csolok. Én megnézem, mit iszok, mert aki nálam jobban szereti <a bort, az a venyi­gét rágja. Egy szuszra vágta ki, amit mondott, s mintha leheletnyi­re megfárasztotta volna a szó, sóhajtott, homlokát tör­li. Lombosodik bennem a gyanakvás: ugyan, miféle mániákus vénemberrel hozott össze a véletlen, mert a présházak között, a tanyák előtt járja az ilyen megszó­lítás, invitáció, de vadide­genül, ismeretlen falu főut­cáján, dologidőben? Nem baj. Szeretek a sorsom elé men­ni, s engedelmesen követem pincéjének hűvösébe a majd­hogynem guruló vendéglá­tót. A lopóval, gyertyával, gyu­fával babrál, azután eltűnik a pincegádorban, s később tiszteletet áhítatot parancsoló arccal hozza a viaszszínü italt. Szertartásosan csurgat a poharakba, azután: — A fiam egészségére — mozdítja poharát. — Egészségére. Jó ital, nemes ital, olyan, amilyennek a gazdája mond­ta: lettől nem fáj holnap a fejem. Utána kérdem: — {Beteg a gyerek, hogy annyira köszönti a borral? — Nem beteg az. Hanem hogy hazajön, azért. Nem­csak a bánat, az öröm is könnyebb, ha megosztja vala­kivel az ember. Reggel hoz­ta a postás a táviratot, hogy holnap délelőtt végérvénye­sen megjön. Maga mit szól ehhez? Tényleg, mit szólok? Ügy kérdezi, mintha legalábbis kölyökkorom óta ismerném a fiát, s még távozásához is közöm volna. — Jól teszi. Ügy látszik, megjött az esze, hazahúzza a szíve, és belátja, a szülői házban a helye. — Jól beszél — csap Ze rám a vénember —, nagyon is jól beszél. Szívem szerint való a szó. Mert tudtam én, hogy ez lesz a vége. A jó szülök házából nem tud örök­Azit is megállapították a vb-ülésen, hogy elsősorban akkor javulna a helyzet, ha mindenhol föllépnének az alkoholizmus elten. Sokat számít például a család ösz- szefogása, megfelelő segít­ségnyújtása, türelme. Első­sorban a munkáltatók azok, akik az eddigieknél jóval többet tehetnének az alko­holizmus elleni küzdelem­ben. Most ugyanis túl en­gedékenyek, legtöbbször az­zal hárítják el a felelőssé­get, hogy nem tudnak a dolgozó iszákosságáról. Jól jellemzi a helyzetet, hogy négy és fél év alatt mind­össze két kezdeményezés ér­kezett a vállalatoktól elvo­nókúrára. Eddig a Latinca Sándor Művelődési Központban mű­ködött az alkoholizmus el­leni Horizont Klub, most azonban a nagyatádi példa alapján átviszik a kórház­ba. A klubnak nagy szere­pe lehetne az utógondozás­ban, s így talán eredménye­sebben szervezi a progra­mokat a gyógyult alkoholis­ták számára. L. G. re elmenni a gyerek. Nem tudom, ideig-óráig megteszi, hajtja a kíváncsiság meg a vére, hogy máshol jobb, de amint megnyugszik, a vére lecsillapodik, rájön, a legjobb odahaza. Jó szülei vagyunk mink az anyjával. — Disszidált az a hűtlen fiú? — Ügy is lehet mondani, mert hogy itthagyott ben­nünket. — Hány esztendeje? — Advent hetében volt tíz. Éppen annyi — kezét dör­zsöli —, de nem bírta to­vább. Tudta ö, hogy mit éreznek a jó szülei, amiért elment. Tudta ő,' hogy mennyi álmatlan éccakát küldött ránk, és mennyi bánatot. Mást ne mondjak, a Burkus, az a jó kutya is belepusztult a fájdalomba, amiért elment a gazda. Irt is az én sze­gény párom olyan leveleket annak a büdös kötöknek, hogy még a kőszikla is el­könnyezte volna magát. Sze- relmetes fiam, egyszülött gyermekem, tudom is én még minek nem titulálta. Ügy megtáltosodott a levélírás­ban, mint egy fiskárius. Csa­logatta, édesgette, hívogatta, csak hogy hazajöjjön. Maga mit tett volna? Maga milyen fia apjának, anyjának? — Én is hazatérnék —fo- gadkozom. — így tvan jól. Nem mon­dom, elsőbb kemény volt a gyerek, mint az ágárcafa. És makacs, mint az öszvér. Le­peregtek róla a szavak. Szá­jait. Hogy ő majd feltalál­ja magát idegenben is, hogy RÁDIÓSZEMLE Falusi turizmus — kastélyban A héten a rádió Napköz­ben című zenés műsorában a kastélyokról, a kúriákról volt szó. A téma időszerű­ségét abban láttam, hogy ezekben a napokban orszá­gos műemléki tanácskozást tartanak Pápán, ahol nyilván elhangzott néhány észrevétel a kibontakozó mentési mun­kálatokról és a helyreállítás, hasznosítás tapasztalatai­ról. Ám a szemfüles szer­kesztő — noha utalt az or­szágos tanácskozásra — „be­levitte” a maga ötletét is a sok kellemes zenével újabb hangulatokat ébresztő egy­órás műsorba: a felújított és megmentésre váró kúriák, kastélyok turisztikai haszno­sításának eddig kis mérték­ben kihasznált lehetőségére irányította a hallgatók figyel­mét. Nekünk, somogyiaknak ’s hasznos útmutatásul szolgált ez a műsor, noha az utóbbi egy-két évben az úgyneve­zett kastélyprogramban szép eredmények születtek. Kastélyainkra nem nézhe­tünk gyanakvó szemmel, ar­ra pedig csak rossz érzéssel gondolhatunk, hogy eleinte fosztogatni kezdték a bennük rejlő értékeket, majd a nem­törődömség tett úrrá, s csak azok az épületek tartottak ki, amelyek hasznosítása nem ellenkezett építészeti jelle­gükkel. Hány és hány gye­rek tanulta meg a betűve­tést kastélyiskoláinkban! Az Országban mintegy két­ezer kúriaépület, kastély vár arra, hogy birtokba vegyék, gondoskodjanak felújításá­ról, hasznosításukról — hal­lottuk dr, Petrovics András­tól, az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársától. A műsor adott ötletet is. A hazai falusi turizmus fellen­dítésének rejtett tartalékai a vidéki kúriák, kastélyok. A Vas megyei Sitkér neveze­tessége lett az a panzió, me­lyet egy budapesti család üzemeltet a környék idős la­kosainak ellátására is gon­dolva. Vác mellett, egy pe­dagógus (meg is maradt fog­lalkozása mellett) a nyári hónapokban lovas vendégeket fogad. Kastélyaink, kúriá­ink nemzeti értékeink; egyé­ni hasznosításuk sem mond ellent ennek. Éppen ezért érthetetlen, hogy a hazai idegenforgalmi irodák nem figyeltek föl azokra a vi­szonylag olcsó szálláslehető­ségekre, amelyek már várják a vendégeket. Olcsóbbak a szállodai áraknál, valamivel drágábbak a vendégszobák­nál. Van már szerény kíná­lat, de propaganda, idegen- forgalmi együttműködés hi­ányában kevesen élvezik a falusi turizmus különleges varázsát. Horányi Barna Űj olasz filmsorozat Szeptember 3-án egy olasz filmsorozat sugárzását kezdi meg a televízió. Címe: Sze­relem és barátság története, rendezője Franco Rossi. Visszalapoava az utóbbi egy-két év filmbemutatóinak jegyzékét, nem találtunk (benne Rossi-filtmet, holott korábban több alkotása sze­repelt a magyar mozik mű­során. Olyan emlékezetes produkciók rendezője volt, mint például az 1961-ben ké­szült Füst, a nagy sikerű Ci­cabábák és a Komplexusok. A hatrészes sorozat, ame­lyet most a magyar közön­ség láthat, Guglielmo Spolo- tini Egy bajnok balladája oí­ő megáll a maga lábán, meg­él a maga kenyerén. Szép is az, jó is az, de amikor ilyen a szülői ház — értetlenül néz, széles kört ír a karjával —, megvan itt neki mindene. A szép ház, a gyepes udvar, a góré, az istálló, a kert, a gyümölcsfák, ez a bor is. Mi kell még? Másutt jobb, azt hiszi? Két esztendeje kez­dett megváltozni. Irta, hogy hiányzunk neki, hiányzik a szülőfalu, meg a gólyafészek a házunk kéményén. Két hó­napja tán, hogy telefonált is. Meghívatott bennünket délre a postára, fél nap is beletelt, amíg bekapcsolták. Tudja, mit kért? Hogy küldjön ne­ki az anyja lekváros papu­csot, mert az roppant hiány­zik neki. Küldött a párom egy egész kis vékával. Elhi­szi, jóember — emeli föl a hangját —, hogy az volt az utolsó csepp a pohárban? Há­rom napra rá itt volt a le­vél, hogy nem bírja tovább, hogy hazajön, ha van szá­mára hely. Én ritkán fogok tollat, de akkor nem bírtam megállni, hogy ne írjak. Még hogy van-e hely? Hát hogy­ne volna, övé itt minden, őérette munkálódtunk egész életünkben, neki gyűjtöttünk mindent, amink van. A bo­lond gyerek. Előtte mindig nyitva a szülői ház ajtaja. Az egyszem gyerekünk előtt. Sóhajtozik, zsebkendőjével piszmog az öreg, s arcán szélesedik a nyugalom, látha­tóan története végéhez ért. — így volt, ahogy el­mondtam. Máma megjött a mű regénye alapján készült. A történet középpontjában három f iatalember áll, három jó barát, két fiú és egy lány. A cselekmény 1935 és 1944 között játszódik, a fasizálódó Olaszországban. Dávidé — aki sikeres bokszoló, innen a regény címe — és Sarah zsidó. A három barát sorsát, tragédiáját kíséri végig a sorozat, amelynek háttere a történelem. Az érdekesnek ígérkező so­rozat első részét — címe A barátság — szeptember 3-án sugározza a televízió az 1- es programban, 20 órai kez­dettel. távirat, az asszony rögtön fölszerelte az új függönyt, mert tudtuk mi, hogy haza­jön, és előre megvettük ne­ki, én meg beállítottam a hordozható cserépkályhát a szobájába, az is újdonat új. Ámbátor velünk is alhatik, a mi szobánkban, hogy egy- rakáson legyünk, mint annak előtte, mert ugyan Sándor, Sándor bácsi őkelme mahol­nap, hiszen negyvenéves, de minékünk csak Sándorka marad. Ráncai kisimulnak, venyi­géhez hasonlatos ujjaival poharát markolja. Magam­ban a hűtlen fiút kárhozta­tom, s arra gondolok: vajon ha a hazának, a szülőföld­jüknek hátat fordítók tize­de hallgatta volna végig az öregembert, mennyivel több, végleges hazatérésről szóló táviratot vinnének a postá­sok, szerte Magyarországon? Lekezelünk, elmenőben kérdezem: — Honnét jön az a hűtlen fiú? Amerikából? Mintha villám csapott vol­na közibénk, úgy megkövül az öregember: — Huhu, még csak az hi­ányozna! Akkor mi már nem is élnénk az asszony­nyal. Tudja, fiatalember, a mi korunkban már a szom­széd falu is messze van. Higgye meg, nem az számít, hogy hány kilométer. Hanem az, hogy itthagyott bennün­ket. Egyébiránt Egyházasko- zárra származott el. Busszal a hetedik megálló. Varga S. József

Next

/
Oldalképek
Tartalom