Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

I Világ proletárjai, egyesüljetek I Néplap XLI. évfolyam, 181. szám AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 2,20 Ft 1985. augusztus 3., szombat A BÚCSŰZÁS NAPJÁN Kétoldalú találkozók Tegnap újabb kétoldalú bánáti találkozókon vett részt a magyar politikai de- legálció egy-egy csoportúja. Délelőtt a magyar nemzeiti klubban az osztrák nemzeti küldöttség mintegy ötvien képvisielőjét látták vendégül a magyar fiatalok. Délután a magyar küldöttség tagjai a román, a finn, a koreai és a mongol nemzeti klubba lá­togattak. A román—magyar, vala­miint a finn—magyar talál­kozókon a magyar fiatalokat Hámori Csaba, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára vezette. A vendéglátók küldötteinek élén Nicu Ceaiusescu, az RKP KB Po­litikai Végrehajtó Bizottsá­gának póttagja, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára, ifjúságügyi minisz­ter, illetve Márkus Aaltonen, a Finn Szociáldemokrata Párt Politikai Bizottságéinak tagja állt. A szívélyes légkörű esz­mecseréken a magyar kultu­rális delegációval érkezett művészek, együttesek rövid műsorral léptek a közönség elé. Á magyar és a román nemzeti klubban a Hegedős együttes és a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttesé­nek tagjai népzenei, illetve népi tánc bemutatóval szóra­koztatták a közönséget. Finnország nemzeti klubjá­ban a rajkózenekar adoltt ízelítőt repertoárjából, va­lamint Sárközi Gergely gi­tárjátékát hallgathatták meg az egybegyűltek. A mongol és a korai nemzeti klubban a Pingvin pantomim együt­tes műsorát tekinthették meg a kétoldalú találkozók résztvevői. A Szovjet Nemzeti Elő­készítő Bizottság értékelése szerint sikeresen megvaló­sulnak a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó program­jai. A világ ifjúságának képviselői a vitákban felül­emelkedtek az ideológiai né­zeteltéréseken, s közös állás­pontjuk: a békét meg kölll óvni, mert csak így bizto­sítható az ifjúság jövője. Erről beszélt egyebek kö­zött pénteki sajtótájékozta­tóján Viktor Misin, a Szov­jet Nemzeti Előkészítő Bi­zottság elnöke. A Komszo- mol KB első titkára rá­mutatott arra, hogy a szov­jet fővárosban megrendezett világdfjúsági fesztivál min­den eddiginél politikusabb volt, s ezt senki nem von­hatja kétségbe. Kedvezett1 az előkészítésnek, hogy már négy hónappail a megnyitó előtt a Nemzeti Előkészítő Bizottság élfoigadta a VIT politikai programját, amely kiegyensúlyozott, s össz­hangban van a VIT jelsza­vával. Az előkészítő munka demokratikusan folyt, s ab­ban a legkülönbözőbb poli­tikai felfogású fiatalok vet­ték részt.1 A moszkvai VIT-ne 157 or­szág és 86 nemzetközi ifjú­sági, illetve diákszervezet küldte el képviselőit. Min­den eddiginél nagydbb lét- szálmmal voltak jelen az Egyesült Allámok fiataljai, annak ellenére, hogy az amerikai tömegtájékoztatás elhallgatja a nagy jelentősé­gű moszkvai eseményt. Az amerikai fiatalokkal lezaj­lott 'találkozó hasznos volt, elősegítette a kölcsönös megértést. Szovjet részről remélik, hogy a VIT-en va­ló részvétel eredményeként az amerikai fiatalok leg­alább egy része reálisabb képet kap a Szovjetunióról. — A házigazdák, a Szov­jetunió napját rendezték meg pénteken, a XII. Világ­ifjúsági Találkozó utolsó előtti napján. A délelőtt második felében a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének, a moszkvai városi tanács vég­rehajtó bizottságának, a Szovjetunió sok kormányzati intézményének, köztük hét minisztériumának, társadal­mi szervezeteinek vendégei voltak a VIT-küldöttek. A házigazdák a Szovjetunió, s elsősorban a szovjet fiatalok életének különböző területei­ről adtak tájékoztatót a ven­dégeknek. majd kötetlen be­szélgetés során válaszoltak a külföldi fiatalok kérdéseire. Délután az előző moszkvai Világifjúsági Találkozó nap­jait felidéző helyszínen, a Fesztivál utca melletti Ba­rátság parkban avatták fel a XII. VIT emlékművét, amelynek virágzó ágat és rajta ülő galambokat tartó fiú- és lányalakja a béke gondolatát szimbolizálja. Tegnap még egy érdekes esemény vonzotta az újság­írókat a sajtóközpontba. Szovjet és a velük közösen repülő külföldi űrhajósok vá­laszoltak a kérdésekre. Mindannyian aggodalmukat fejezték ki a világűr milita- rizálására irányuló tervekkel kapcsolatban, s reményük egységes volt abban is — a francia kozmonauta szavait idézve —, hogy a béke meg­őrzéséért harcolni kell”. Eb-„ ben pedig kiemelkedő szere­pet játszhat a fiatalság. A találkozón részt vett Farkas Bertalan is, aki némi késés­sel érkezett. Ezért „büntetés­ből” neki kellett válaszolni egy kérdésre. Ezt megelőzően azonban bejelentették, hogy űrhajósunknak komoly oka volt a késésre. — Ma ünnep­li születésnapját. A teremben ülők nagy tapssal köszöntöt­ték. Előtérben a tarlómunka A hét végén már több so­mogyi gazdaságban a gép­műhely udvarán sorakoznak a kombájnok — ha éppen nem segítenek más üzemek­nek —, hogy a szerelők meg­kezdjék fölkészítésüket az Újabb „fordulóra”: a kuko­rica és a napraforgó betaka­rítására. Most, hogy a termelőszö­vetkezetek és állami gazda­ságok többségében már le­került a búza a táblákról — a mintegy 70 ezer hektárból csak annyi van hátra, amennyivel ezekben a na­pokiban megbirkózhatnak —, több erő jut a többi tenni­Végéhez közeledik az aratás való gyorsítására. Végéhez közeledik a 3102 hektár ta­vaszi árpa, a 3750 hektár rozs betakarítása, és ezen a héten nagyot lendült előre — körülbelül egyiharmadánál tart — a 9455 hektár zab aratása is. Most a tarlómunkák ke­rülnek a feladatok előterébe megyénk gazdaságaiban. A szalma a gabonatermő terü­let 80 százalékán lekerült a táblákról, illetve most gyűj­tik össze a bálákat. Ezt a munkát sürgeti a soros ten­nivaló, a tarlószántás, ennek a feladatnak a 60—65 száza­lékát hajtották végre eddig a gazdaságok. A másod- és tarlóvetések­nek nem kedvezett a káni­kulai hőség, a magvak csa­padékra vártak heteken át, hogy kikelhessenek, a kalá­szosok betakarítását viszont könnyítette az esőmentes időszak. A szárítóberendezé­sek tudták fogadni a mező­ről érkező szállítmányokat, hiszen az aratás utolsó sza­kaszában mellőzhették a nagyüzemek a nedvességel­vonást, csak tisztításra volt szükség. H. F. Hazaérkezett Várkonyi Péter Pénteken délelőtt Várko­nyi Péter külügyminiszter Helsinkiben látogatást tett a Magyar Kulturális és Tudo­mányos Központban, amely egyebek között otthont ad a Finn—Magyar Társaság központi szervezetének is. Várkonyi Péter pénteken délután hazaérkezett Hel­sinkiből, ahol az európai biztonsági és együttműködé­si értekezlet záróokmánya aláírásának tizedik évfor­dulója alkalmából rendezett külügyminiszteri találkozón vett részt. Várkonyi Pétert Mikko Jekela, a Finn Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügy­vivője fogadta a Ferihegyi repülőtéren. HETFOTQL: NYÁRI VÁSÁR A ruházati kereskedelmi vállalatok az idén is meg­rendezik a hagyományos nyári szezonvégi vásárt, amelyre ezúttal augusztus 5-től 17-ig kerül sor. Bár az árkockázati alap — amelyet kötelezően kedvezményes akciókra kellett fordítaniuk — ettől az esztendőtől kezdve már nem áll ren­delkezésükre, nyereségük terhére a szokásos 20—40 százalékos kedvezményt ad­ják, hiszen ez a forgalom és a készletgazdálkodás szem­pontjából egyaránt gazdasá­gos számukra. Újító bányász kollektívák elismerése A lengyel népfront ülése Varsóban ülést tartott a lengyel népfront, hivatalos nevén a Hazafias Nemzeti Üjjászületési Mozgalom (PRON) országos tanácsa, hogy megvitassa a választási kampány alakulását és dönt­sön arról, hogy kik szerepel­jenek az októberi parlamenti választásokon az 50 fős or­szágos képviselői listán. A tanácskozáson részt vett Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára és Henryk Jablonski, az állam­tanács elnöke. Marian Or- zechowski, az országos ta­nács elnökségének tagja megnyitójában kifejtette, hogy a lista összeállítása ha­talmas terhet jelent, hiszen a népfront szavahihetőségéről van szó. „Mindannyian érez­zük a felelősség terhét, hogy a legjobbakat ajánljuk a jö­vendő parlamentbe, amely­nek népi, dolgozó és vitatko­zó parlamentnek kell len­nie.” Marian Orzechowski ezt követően ismertette a terve­zett névsort, majd a vita kö­vetkezett, amelyben megál­lapították, hogy az országos lista teljes egészében repre­zentálja a lengyel társadal­mat, tekintettel a politikai, osztály-, foglalkozási és vi­lágnézeti szempontokra. A PRON országos tanácsa vé­gül egy ellenszavazattal és három tartózkodással elfo­gadta a listát, amelyet el­küldenek az országos vá­lasztási konventnek. Ugyan­akkor fölhatalmazták a nép­front végrehajtó bizottságát, hogy kivételes és különösen indokolt esetben tegyen újabb javaslatokat az orszá­gos konventnek, hogy vegyen föl a listára újabb személye­ket. Az elküldött listán egyébként 50 név szerepel, annyi, amennyit meg lehet választani. Pénteken a bányászszak­szervezet székházában kihir­dették a bányász újítók és -feltalálók részére kiírt pá­lyázat eredményeit. Az Ipari Minisztérium és a bányász szakszervezet közös pályáza­tán vállalati kollektívák ve­hettek részt, s a díjazásra azok voltak az esélyesek, amelyek a dolgozók minél szélesebb rétegét bevonva, összességében a legnagyobb hasznot eredményezték a múlt évben vállalatuknak újításaikkal, találmányaikkal. A legeredményesebbnek a Tatabányai Szénbányák kol­lektívája bizonyult, amely­nek dolgozói tavaly több mint 1800 újítást és 14 talál­mányt nyújtottak be, s beve­zetésük 166 millió forint hasznot hozott a vállalatnak. Ezért csaknem 9 millió forin­tot kaptak az ötletek gazdái, kidolgozói, akik egyebek kö­zött új módszereket dolgoz­tak ki a fejtés meggyorsítá­sára, a biztonság fokozására. A pályázat további helye­zettjei: az Oroszlányi Szén­bányák, a Dorogi Szénbá­nyák, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat, valamint a Szénhidrogénipa­ri Kutató-, Fejlesztő Intézet dolgozói. Az újítómozgftlom- ban elért eredményekért az öt vállalat kollektívája most összesen 140 ezer forint ju­talmat kapott. Részben a pályázatnak is köszönhető, hogy a bánya­iparban tavaly több mint 6500 újítást nyújtottak be a dolgozók, s ebből csaknem 5 ezret hasznosítottak is, mint­egy 561 millió forint érték­ben. Emellett 56 találmányt is beadtak, amiből 39-et fo­gadtak el a vállalati bizott­ságok. A tavaly bevezetett találmányok összesen 348 millió forintos többletered­ményt hoztak a vállalatok­nak. Az újításokért és a ta­lálmányokért 1984-ben 48 millió forintot fizettek ki a vállalatok dolgozóinak. A Somogyi Néplap Fonyódon Rét napig, ma és holnap gazdag műsornak le­helt részese1, aki ellátogat a Ballaiton-parti nagy­községibe. S zerkesztöségünk a vendéglátó a hét­végén, s hagy mi kerül program-terítékre, áriról AZ 5i OLDALON tudhatnak meg többéit olvasóink ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom