Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-11 / 161. szám

1985. július 11., csütörtök Somogyi Néplap 7 H sport 53 Kiestek, de bentmaradhatnak Dói küzdőitek a Rákóczi asztaliteniszezői iBánmiként alakul is a jö­vőben a Rákóczi férfi aszta­litenisz-csapatának a sorsa, a szomorú tény nem változik. Az elmúlt bajnokság ered­ményei alapiján kiestek az élvonalból, immár másodszor két év léforgása alatt. Ta­valy egy visszalépést követő osztályozó végül is megmen­tette a csapatot, de az el­múlt Ibajjnokság seim váltot­ta valóra az óhajt: megka­paszkodni az NB I-ibem. Mégis, a két kiesés között nagy különbség mutatkozik, s bármily furcsa, a fejlődés, az azonos tény ellenére le­mérhető. Míg az első NB I-es évben mindössze egyetlen győzelmet ért el a Rákóczi, most négyet könyvelhették el. Szlinte drámaiak voltak a kiesés körülményei. A ka­posvári csapat ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a bent- maradt miskolciak, ráadásul a kiesésben fő szerepet ját­szó egymás elleni eredmény is ötven-ötven százalékos volt, így csupán a „találat­arány” döntött a miskolciak javára. Természetesen legutóbb Készülődés Siófokon A Bányász nyári programja Napi két edzéssel készül az NB I-es bajnokságra a Siófoki Bányász labdarúgó- csapata. Illés János ügyve­zető élnök közölte, hogy há­rom labdarúgónak — Hor­váth I. Lászlónak, Tieber LáSzlónak és Virágh Ernő­nek — lejárt a szerződése, de mindegyikükkel újabb egy évre meghosszabbították. Miután eddig senki sem je­lenlétté be távozási szándé­kát, Handel kivételével sen­kit sem tudnak igazolni, mert tele vian a húszas ke­ret. Űjalblb jáitékos csiak ak­kor kerüli a Bányászhoz, ha vajlakd mégis távozni alkar. Megkezdődött a munka a pályán. Már lebontották az öltöző felőli oldalon a kerí­tést,, az új lelátó egyes ele­mei a helyszínen vannak, rövidesen megkezdődik az összeszeriélésük. A Tanép ki­vitelezésében épül majd az új öltöző is, várhatóan októ­berre elkészül. A régi 7-es út oldalán levő lelátó felső részén képeznek ki helyet a sajtó, a rádió és a tv részé­re. Kialakult a felkészülés programja. Előreláthatólag tizenkét mérkőzést játszik a csapat a bajnoki rajtig. Ezek közül figyelmet érdemei az augusztus eleji, főpróbának is beillő nemzetközi torna. A program: július 13: Szekszárdi Dózsa—Siófoki B., Szekszárid, 10.30. 17-én: Dunaújvárosi Kohász—Sió­foki B., Dunaújváros. 17. 19-ién> Nagykanizsai Olajbá­nyász—Siófoki B., Nagykani­zsa, 17. 20-án: Siófoki B.— Szekszárdi Dózsa, Siófok, 10.30. 23-án: Veszprém SE (a volt Bakony Vegyész)— Siófoki B., Siófok, 17. 25-én: Siófoki B.—Olajbányász, Sió­fok 17. 27-én: Siófoki B.— PMSC- Siófok, 17. 31-én: Siófoki . B.—Veszprém SE, Siófok, 17. Augusztus 2-án és 4-én: Siotour kupa nemzet­közi torna négy csapat rész­vételével. Az FTC, az oszt­rák első ligás DSV Alpine részvétele már biztos. A jö­vő hét elején dől el, hogy a vendéglátó Siófoki Bányász mellett ki lesz a negyedik induló csapat. Augusztus 7-ién a területi bajnokságba visszakerült Bogiárlelle ját­szik 17 órakor mérkőzést Siófdkoin és 10-én követke­zik a bajnoki rajt. sem indult vérmes remé­nyekkel a gárda, zászlajára nem írhatott mást, mint a megkapaszkodás jelszarvát. Az ősszel szerzett egyetlen győzelem nem volt éppen biztató a folytatáshoz. Ami­kor aztán az év elején az emlékezetes nagy küzdelem­ben 13:12-re legyőzték Ka­posváron az ellenlábas Bor­sodi Építőket, felcsillant a remény. Tavasszal még: két győzelem született a Győri Elektromos és a CSQMIÉP ellen. Csak érdekességként említjük, egyben a kiélezett küzdelmeket mutatja, hogy a csapat az idén négy alka­lommal játszott 13:12-re végződő mérkőzést és ezek közül kettőt elveszített. Kü­lönösen a Fővárosi Vízmű­vekkel szembeni ilyen ará­nyú vereség fájt a zöld-tfehé- reknak. Azon a találkozón például Milosnak a váloga­tott Podpinka ellen három­szor volt imérkőzéslabdája, de nem tudta azokat meg­nyerni, így úszott el a győ­zelem, a|mely a bentmara- dást jelentette volna, Ezzel természetesen nem azt akar­juk mondani, hogy a játé­kos-edzőn múlott a bantrna- radás. Ö vollt egyébként az, aki az ősz halványabb játé­ka után fokozatosan felja­vult, és a tavasszal már nagyon jól szerepelt, fontos mérkőzéseket hozott. Négy együttes harcolt a kliesés elkerüléséért. A Győ­ri Elektromos mindössze egyetlen győzelmet ért el, így két pontjával eleve ki­esett a vetélkedésből. A Rá­kóczi, a Fővárosi Vízmű és a Borsodi Építők harca, mint írtuk, csak gyengébb játsz- maaránnyal végdődött. Hát­rányosan a kaposváriak szá­mára. Az elmúlt bajnokságban szereplő csapat pedig érett volt már az élvonallra. Mi- lost már említettük. Dr. Szi­ta is jó átlagot hozott, ná­la előre ki lehetett számíta­ni, hogy mikor nyer. Gyén személyében végre olyan if­júsági játékosa volt a csa­patnak, áki képes volt fel­nőtteket is - legyőzni. Ha Tóth B. kissé egyenleteseb­ben, a képességének megfe­lelően játszik, aligha vesz búcsút a csapat az NB I- től. Az is hátrányosan érin­tette a gárdát, hogy a fiatal Szabados időközben -bevo­Nagyatádon a sikeresnek mondható előző évi szerep­lés után kevesen hitték- hogy a következő élvben ne­héz napokat é'1 át a területi bajnokságban szereplő együt­tes. Az őszi idényben mind­össze két győzelemre és négy döntetlenre futotta, és a soványlka nyolc ponttal szinte biztos kiesőinek lát­szott a csapat. Amikor a ta­vaszi rajt ellőtt értékeltük a szereplésit és látogattuk a lehetőségeket a játékos-edző Nagy Lajossal, maga is azon a véleményen volt, hogy csak egy huszáros hajrá, no és a többi eredmények szá­mukra kedvező alakulása hozhatja mag a berutmairá- dást. Bár három tizenegy- pointos csapat sorakozott az atadiek előltt, az előzetes számítások alapján úgy ítél­ték meg, hogy közülük a Sellyével kell nagy harcot vívni a bentmaradásért. Jóil raj tolit az együttes. Megvette odahaza a Mohá­csot, fontos pontot hozott el a selilyei rivális otthonából, majd a későbbi bajnok Komlótól is elcsípett egyet, és ugyanígy tett másik el­lenlábasával. a Csurgóval is. Ott 1-1-ne végződött a talál­kozó. így is csak az április 21-én lejátszott 22. forduló után tudott először elmoz­dulni a csapat a kiesőhely­ről. Érdekes, hogy az addig Ismét szóba kell hoznunk a játékos-edző kérdést. Az NB I-ben már csak kény­szerből képzelhető el, hogy az edző bajnoki mérkőzése­ket is játsszon. A Rákóczi­nál pedig így volt. E kér­désben egyetértett velem Varga János szakosztályel­nök is. Milos Imre kitűnő játékos és nagyon jó edző. De figyelmét nem tudja megosztani a bajnoki mér­kőzéseken, hisz ha ő is asz­talhoz áll, képtelen tanácsai­val segíteni a többieket. Er­re pedig ebben a sportágban is nagy szükség van. Igaz, ba ő csalk az egyiket csinál­ta volna, a „másik oldalon” biztosan hiányzik. De mégis­csak itt keresendő a megol­dás kulcsa. A bajnokságban kilencen jutottak szóhoz, közülük ket­ten ifjúságiak; Milos 11 mér­kőzésit játszott, 32 győzelmet szerzett, 58 százalékos az évi összteljes í tménye. Tóth: 13, 57, 56. Dr. Szita: 14, 36, 51. Varga: 7, 9, 26. Gyén: 14, 18 26. Hayden: 8, 10, 25. Sáhó: 5, 7, 24. Szabados: 6, 7, 23. Balázs: 2, —, —. A versenyzők közül Tóth Bá­lint szerzett eilső osztályú- minősítést, kilencen másod-, hárman harmadosztályút. Balázs és Gyén aranyjelvé­nyes lett, öt ezüst- és tíz bronzjelvényes fiatalja van -még a szakosztálynak. Mit remélhetünk a jövő­től? A szakosztály vezetője elmondta, hogy ismét nya­kukba szakadtak a gondok. Tóth B. visszaigazolt a Ganz- MÁVAG-ba, és vele tartott Gyén is. Egyelőre még bi­zonytalan Milos Imre mara­dása. Pedig úgy fest, hogy a sors ismét kegyes lesz a Rá­kóczihoz. A H, Szondi SÉ lejátszott hét tavaszi fordu­lóban mái* annyi pontot gyűjtött a VSE, “mint egész ősszel. Igaz, ez után Boly­ban súlyos vereséget szen­vedett, pedig az is amottyan „négypontos” találkozó volt. Egy héttel később sikerült a Szigetvár ellen javítani, így lényegében tudták tartani az előnyüket a kiesősjelöltók éllőtt. Szép fegyverténynek bizo­nyult és egyben igazolta is a csapat többre hivatottságárt, hogy döntetlent értek el Bonyhádon, ahol a Rákóczi két héttel korábban elvér­zett. Ezt követte a ntagy fel­tűnésit keltő 5:0-áls hazai győzelem a Siklós ellen- miaijd a következő forduló­ban a Rákóczi legyőzése szintén odahaza. A két utol­só idegenbeli mérkőzésükön ugyan vereséget szenvedtek és csalk nehezen verték ott­hon a seneghaijító Üjpetrét, de végül mégis megkapasz­kodtak. Az együttes össze­sen tizenöt pontot szerzett a tavasszal, tehát az őszinek csaknem a kétszeresét, tízzel lőtt több góllt, mint az ősz­szel, és tizenihat .góllal ka­pott kevesebbet, mint az el­ső idényben. Végül is biztos­nak látszott a megkapaszko­dásuk, hisz öt ponttal meg­ugrottak a három kiesőtől. Ha a bajnokság első felében is úgy szerepelnek, mint a másodikban, akkor a negye­írásiban bejelentette a szö­vetségben, hogy nem kíván indulni az NB I-foen. így két lehetőség kínálkozik. Vagy visszasorol jók a Rá­kóczit, mint a jobbik kiesőt, vágy egy úgynevezett hely­betöltő mérkőzést vívhat az NB I-,ben maradásért. De ha sikerül is, kikkel tovább? Varga János bízik abban, hogy Milos végül is marad. Ha ez így lesz és sikerül Tóth helyére egy hasonló képességű asztaliteniiszezőt igazolni, akkor élhet a re­mény egy ígéretesebb szerep­lésre. De ezzel párhuzamo­san nem szábad megfeled­kezni arról, hogy hosszú tá­von csak a saját utánpótlás­sal való tervszerűbb foglal­kozás hozhat tartós sikert. Ennek viszont előfeltétele a négy éve épülgető csarnok befejezése. A Rákóczinál te­hát nem a személyi, inkább a tárgyi feltételek gátolják, hogy dinamikusabb llegyen az utánpótlás fejlődése. E csarnok szükségességét a felnőtt csapát mostdha kö­rülményei ás indokölják. Kétségtelen, hogy az egész NB I-es mezőnyben nincs a Rákóczihoz fogható • nehéz feltételek között dolgozó együttes. És ha megismétel­jük, hogy ez a csapat így is csak balszerencsével esett ki, ezeknek a feltételeknek a hiányát indokként az ő esetükben el kell fogadnunk. Jutási Róbert — Július 8—19-e között Dunavarsányban edzőtábo­rozik a cselgáncs IBV-keret. Erre a versenyre Debrecen­ben kerül majd sor. A ke­retnek tagja Sztankó And­rás és Póré László is. , dilk helyre is lett volna esé­lyük ... Tanulságos évet tudhat te­hát maga mögött az atádi gárda, önkritikusán elismer­ték, hölgy rosszul sikerült a múlt nyári alapozás, amikor a csapat egyhiairimada edzés helyett szabadságra utazott, s ez megbosszulta magát. A korábbi egység sem volt meg a játékosok között. Számos rutinos labdarúgó alkotja az aitádi együttest, közülük többen a magasabb osztályt is megjárták, nem is eredménytelenül. Szerep­lésük kettősségéit kutatva nem a képességekből kell te­hát kiindulná. A dinamiku­san fejlődő fiatal városnak szép számú és nagyon lelkes szurkolótábora van (volt), de az őszi idény eléggé elriasz­totta a nézőket. Az előző év csaknem ezres átlaga alapo­san megcsappant, és csak a Rákóczi ellen emelkedett ez a sízálm ezer fölé. Általában 500—800 között mozgott a nézőszám, igazolva, hogy a bizalmat nem könnyű visz- szaszenezni. Áfádon bizonyára okultak az előző évből, és mindent megtesznek azért, hogy el­lenfeleiknek ne adjanak olyan előnyt, amelynek a le­dolgozása — mint tapasztal­ták — nem éppen könnyű feladat. J. K. múlt. Tanulságos év Nagyatádon HÍREK Július A nap 4.58 órakor kél, és 20.40 órakor nyugszik; a hold 20.53 órakor kél, és 14.35 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Csütörtök Nóra, Lili Hosszabb időszakokra kisüt a nap, de még elszórtan várható eső, zápor, zivatar. Az észak- nyugati szél időnként megélénkül, néhol erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20 és 25 fok között alakul. Magyar PEN-emlékérem A Magyar PEN Klub bu­dapesti épületében tegnap Bairth István főtitkár ma­gyar PEN-emlékérmet és díszoklevelet adott át Itá- miár Jáoz-Keszt izraeli köl­tő műfordítónak, a magyar költészet kiváló héber fordí­tójának. A költő Csoda- szarvas címmel tavaly jelen­tette meg a magyar versek és héber fordításaik kétnyel­vű kötetéit. — Mozgó ÁBC-vel segíti a barcsi áfész autóbusza a kistelepülések ellátását. A mozgó boltban a lakosság havonta átlagosan 400 ezer forint értékű árut vásárol. — Kétszáz hektáron ter­mőit konzervipari növényt a kaposfői Kossuth Tsz. Eddig mintegy 10 vagon borsót ad­tak át a nagyatádi gyárnak. A terméskilátások szerint a bönsóból a tervezett ötmil­lió-kétszázezer forint árbe­vételt eléri a szövetkezet. — Gárdos Mariskával ké­szített dokumentumokat, visszaemlékezéseket tartatta mazó válogatást Kende Já­nos törtéhész. A szocialista nőmozgalom somogyi szüle­tésű úttörőjiéről készített könyv még ebben a negyed­évben megjelenik a Kossuth Kiadó gondozásában. — Dinnyéből kétezer ton­nányit exportál az idén a Zöldért fonyódi kirendeltsé­ge. A kedvelt gyümölcsöt a fonyódi és a látrányi szövet­kezet termeli. Az exporton kívül mintegy 400 tonnát adnák belföldi ellátásra. A termés szedését, értékesíté­sét a napokban kezdik. — Elvetették, learatják — megisszuk. Az idén is jelen­tős mennyiségű, a sörgyár­táshoz szükséges nyersanya­got vásárol a mezőgazdasági nagyüzemektől a somogyi GMV. A vállalat 3307 tonna sörá'rpa átvételére számít. 15 év vei ezelőtt, 1970. július 11-én halt meg — 56 éves korában — Egyed László geofizikus, Kossuth- díjas egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja. Matematika-fizika szakos tanári és matematikából dok­tori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett, majd az egyetem matemati­kai tanszékén volt néhány évig tanársegéd, miközben megkezdte munkáját a Ma­gyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztá­lyán is, ahol egy évtizedig 1950-ig dolgozott. 1949-ben bízták meg az egyetem geo­fizikai tanszékének megszer­vezésével ; 1951-ben ugyanott docens, 1956-tól pedig tan­székvezető egyetemi tanár. Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravi­tációs és földmágneses méré­sek eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kuta­tásokkal indult. Tanulmá­nyaiban 1953-tól elsősorban a föld tágulására vonatkozó el­méletét ismertette. Sokoldalú tudós volt. Egye­bek közt létrehozta az új, korszerű szeizmológiai ob­szervatóriumok hálózatát; megindította a hazai paleo- mágneses kutatásokat. Tagja volt az űrkutatási kormány- bizottságnak ; ezen belül a fizikai munkabizottság elnö­ke, a Nemzetközi Crkutatási Bizottság (COSPAR) hétta­gú elnökségének tagja. Gombamérgezés Tegnap egy hattagú csalá­dot szántottak gombamérge- zéssefl a Szabolcs-Szatmár megyei Nyírjálkó.-ól a nyír­egyházi Jósa Andris kórház­ba. A gyors orvosi beavatko­zásnak köszönhetően állapo­tuk kielégítő, de az öt fel­nőttet és a 12 éves kisfiút néhány napig megfigyelés alatt tartják. A mérgezést okozó viaszfehér tölcsérgom- hát a gyermek és egyik ro­kona szedte a közeli erdő­ben. Vasutas képzőművészeti kiállítás A közelgő vasutasnap al­kalmából tegnap megnyílt a 35. obszágos vasutas képző­művészeti kiállítás a Vasuta­sok Szakszervezetének kép­zőművészeti iskolájában. A tárlat anyagát a korábban meghirdetett pályázat alko­tásaiból állították össze, hi­vatásos művészekből á'llló zsűri bírálata alapján, ösz- szelsön 88 festmény, 28 grafi­ka, 34 szobor, 11 plakett és 3 fotó látható a kiállításon — valamennyi amatőr mű­vész alkotása. A kiállítás jú­lius 28-ig látható, naponta 10-itől 20 óráiig a 'Bp. VIII. kerület, Népszínház utca 29. szálm alatt. — Mátyás királyról készít filmet a,z MTV pécsi körzeti stúdiója és- a Ljubljanai Te­levízió. A legendás magyar uralkodó attakja mondákban ugyanúgy él, mint a magyar népmesékben. Az elképzelé­sek szerint a forgatás hely­színei Visegrádiéi az adriai partokig húzódnak majd. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: , 11-510 ^ — Vitéz Mihály ébresztése címmel megjelent nyomta­tásban a néhány hónapja Kaposváron rendezett Cso­konai-tanácskozás anyaga. A városi tanács kiadványa Ta- káts Gyula, Szilágyi Feran-c, Vargha Balázs, Boros Dezső és Laczikó András előadásai­nak szövegét tartalmazza. — Utazást szervez a Sze­gedi Szabadtéri Játékokra az igali művelődési otthon. A résztvevők — nemcsak a község lakosai — a János, a vitéz című új „népies musi­calit” és a szakszervezeti néptáncfesztliViáll gálaestjét tekinthetik meg augusztus 18-án és 19-ién. — Két kaposvári énekkar látogat külföldre az idei nyáron. A Vikár Béla vegyes kar olaszországi meghívást fogadott el, a Tóth Lajos Ál­talános Iskola úttörőkórusa pedig Hamburgban vendég­szerepel. — VARDOMBI NYÁR BER­ZENCÉN. Nyitva minden pén­teken 19—24 óráig. Július 12- én 20 órakor: HANGÁR kon­cert, HANGÁR buli. Elözenekar a Kölyök együttes. (88315) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy július 13-án Siófokon, 14-én Marcaliban autó- és motorvásár lesz. (88290) — Kvarcóravásár! Női, férfi­órák 290 Ft-ért, zenélős 700 Ft­ért, számológépes 1000 Ft-ért kaphatók a Bizományi Áruház­ban. Kaposvár, Noszlopy G. u. 7. (88247)

Next

/
Oldalképek
Tartalom