Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

XLI. évfolyam, 175. szám 1985. július 27., szombat Július közepéig tizenötmillió forint értékű iskolaszert, tás­kát szállított ki kaposvári raktárából a Piért a somogyi boltoknak. A raktárban még mindig jelentős készlet van a szükséges iskolaszerekből, újdonságként általános isko­lásoknak való diplomatatáskákat várnak még. Újból mér­sékelte a Piért az olcsó számítógépek árát, már négyszáz- hetvenöt forintért vásárolhatnak belőlük Piaci körkép Kevés volt a kajszi Bár a gyümölcsszezon de­rekain járunk, még sincs megfelelő választék és kíná­lat kajsziból, dinnyéből, a franciabarack is közepes minőségű volt a pénteki ka­posvári nagy piacon. Az árak ennek megfelelően alig mér­séklődtek. A nagy mennyi­ségben és változó minőség­ben árusított paprika ára széles skálán mozgott. Da­rabonként 1 forintért, kiló­ját 15—30-ért kínálták az őstermelőik. A Zöldértnél 22 forintért volt kapható a kö­zepes minőségű étkezési paprika. Paradicsomot 24—- 30-ért válogathattak az ős­termelőknél, a Zöldért 22- ért árusította 'kilóját. Bur­gonyát 6 forintért áruit a Zöldért, 8 forintért az ős­termelőknél valamivel szeb­bet kaphatott a vásárló Salátának való uborkát 5—6 forintért, kovászolni és eltevésre szántat 6—8-ért árultak. Karfiolt 8—10, ka­ralábét 3—5, tököt 6—8 fo­rintért kínáltak darabon­ként. A vöröshagyma kilója a Zöldértnél 13 forint volt. Egy koszorú fokhagyma 40- ért, csokra 10 forintért várt vevőre. A fehér káposztát 15—18, a vöröset 20—25, a kevéske cukorborsót 10 fo­rintért kínálták. A gyümölcsök közül a gö­rögdinnye volt a sztár. A Zöldért 20 ládányi jó minő­ségű áruját kilónként 12 forintért gyorsan elkapkod­ták. Az őstermelők 15-ért adták. Nagy volt a kínálat körtéből, 10—18 forint kö­zött változott az ára. A franciabarack kilója 25 és 30 forint között mozgott. A jó minőségű, de kevés sár­gabarack 23 forintba került a Zöldértnél. A nyári édes alma 15-ért, a télről maradt jonatán ugyanennyiért fo­gyott. A gyöngécske cse­megekukoricát 2—4 forintért kínálták. A tojás ára változatlanul tartja magát: 2,30—2,50 da­rabja. A csirke kilója 50, a tyűké 40—46, a kacsáé 60. az előnevelt hathetes csir kéé 34 forint volt. A gom- bapiaeon továbbra is a rú­tságomba volt a legkereset­tebb, kilónként 130 forintért. A vargánya ugyanennyiért fogyott. V. A. Tizennégy dolgozó összefogott (Tudósítónktól.) Az Igái és Vidéke Taka­rékszövetkezethez a szék­helyközségen kívül tizenhá­rom község és hat kisebb település tartozik. A Pénz­ügyminisztériumtól enge­délyt kaptak arra. hogyTo- ponáron és Kaposfüreden is működhessenek, így Kapos­füreden rövidesen megkez­dik az új kirendeltség szék­házának építését. A tervek már elkészültek, az építést a lengyeltóti Promt gmk végzi; várhatóan a jövő év első hónapjaiban sor ke­rülhet a megnyitására. Fennállása óta a legjobb első félévet zárta ez a ta­karékszövetkezet az idén. Betétállományuk hat hónep alatt 2 millió forinttal nö­vekedett és elérte a 71,3 milliót. Takarékosságban a gölleiek és az igaliak jár­nak az élen. Június 30-ig 8,5 millió forint kölcsönt folyó­sítottak tagjaiknak, közeik kaposváriaknak is, például a gázbeszerelésóhez a toponá- ri és a kaposfüredi város­részben. A húskombinát megbízásából 48,1 millió fo­rintot fizettek ki háztáji ál­latokért. Igainak nagy az idegenforgalma, így a szö­vetkezet valutaforgalma 243 ezer forintot tett M. Nyereségük az első félév­ben 887 ezer forint volt, több, mint tavaly az egész Több százan keresték föl a somogyiak közül a külön­böző utazási irodákat, hogy részesei lehessenek az idei szegedi szabadtéri játékok­nak. Alighanem a János a vitéz című darab lesz a legnagyobb sláger. Kacsóh Pangrácz átdolgozott, rocko- sított daíjátékára kíváncsi­ak a legtöbben. Ennek az előadásaira egyaránt küld csoportokat a Cooptourist, a Siotour, a Volán és az Ibusz. A holnap esti Tavasz­váró című műsorra, mely­nek koreográfusa Novák Fe­renc, ugyancsak utaznak somogyiak. Ott lesznek az Express vendégeiként a sze­gedi ifjúsági napokon részt vevő marcali fiatalok, s a nagybajomiak is, akik a mű­velődési ház és a Siotour közreműködésével mentek Szegedre. A Volán kaposvári utazá­si irodájában elmondták, hogy ők mindössze három autóbuszt indítanak az idén a Tisza partjára, mert a mostani műsorváóaszték nem felel meg utazóközönségük igényeinek. Ugyanakkor a Siotoumál arról hallottunk, hogy ők még több egyéni utasnak is szerveztek volna programot, ha lonne jegy a Győri Balett vagy a János a vitéz előadásaira, de se jegy, se szállás sincsen már. Közlekedési logika Aki a kaposvári Szondi utcából autóval ki akar men­ni a Füredi útra, kettőt te­het. Vagy elfordul jobbra a Margit templom félé, vagy pedig szabályt szeg. Ugyan­is egy tábla jelöli a köte­lező baladási irányt, s így megtiltja a balra kikanyaro­dást. _ A kresz-tanfolyamon min­denkit kioktatnak: a tábla az akkor is tábla, ha nem értünk egyet vele. S az ok­tatók többsége ilyenkor „zá­rójelben” azt is hozzáteszik: ajaj, de mennyi olyan tábla van, amelyik szerinte is fö­lösleges, és ellentmond a közlekedés logikájának... (Kíváncsi lennék, hogy ez a mindenkit jobbra kénysze­rítő nyíl miért került oda? így a balra törekvők — ha betartják az utasítást — vagy A zománc szerelmesei Az idén már tizen­egyedik alkalommal hív­ják meg Kecskemétre a reprezentatív művészeti ág legjobb művelőit a zománoművészeti alko­tótelepre: magyar, szov­jet, NDK-beli, svéd, dán, csehszlovák és lengyel alkotókat, akik hat hé­tig vendégei a művé­szetpártoló városnak. Itt- tartózíkodásuk záróese­ménye — mint mindig — az a kollektív kiállí­tás, amely augusztus 4- én nyílik az előző év­ben készült művekből az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központban. évben. Az igazgatóság meg­alapozott, a feladatok telje­sítését segítő határozatokat hozott, s a magas nyereség méltóképpen jutalmazta a jó irányító munkát. A szövet­kezetnek mindössze 14 dol­gozója van, az ő munkájuk, összefogásuk gyümölcse is a fél év aJatt elért eredmény. Se jegy, se szállás Somogyiak a szegedi játékokon elmennek jobbra, aztán a Béke utca és a Füredi út csomópontjában balra, majd a templom mellé jobbra és ott megfordulva visszatérnek a Füredi út felé. Vagy pedig a másik lehetőség: lemennek a Béke utcára, és a mere­dek emelkedőről fordulnak nagy ívben bajra a Füredi útra. Onnan ugyanis lehet, bár sokkal veszélyesebben és nehezebben, mint a Szondi utcából lehetne. Mindkét esetben a Balaton felé igyek­vők tovább terhelik az amúgy is zsúfolt Béke—Fü­redi nagy kereszteződést. Vajon miért nem lehet balra fordulni a Szondi utcai kijáratnál, amikor egy macs- kaugrásnyira onnan nehe­zebb körülmények között, a Béke utcainál lehet? L.P. Igényesen Kaposvár egyik kira­kata előtt várakoztam. Míg múlt az idő, en­gedtem a bolti kínálat csábításának és elragad­tatva néztem a szebbnél szebb népművészeti ter­mékeket. Vásárlási szán­dék nélkül. Csupán ki- váncsiskodásból. A nép- művészeti bolt kirakatá­ban hamarosan fölfedez­tem néhány, oda nem illő porcelánterméket, melyeket a gondos ren­dezők a hímzések, szőtte­sek világával igyekez­tek rokonítani. Ilyen különös tur­mixot kínálunk vajon mindenhol a hazai és a külföldi vevőknek? Sze­rencsére nem ez a jel­lemző. Megvan a külön piaca, üzlethálózata a giccsnek, a kommersz- nek, az emléktárgyaknak és az értékes alkotások­nak, termékeknek. Ízlése szerint ki itt. ki ott vá­sárol. Megyénk nyári kultu­rális kínálatával nincs ilyen gondunk. Elmond­hatjuk, hogy már eddig is sok értékes élménnyel gazdagodhattak az ide lá­togatók és természetesen a somogyi lakosok, akik­ről az idegenforgalmi fő­szezonban sem szabad megfeledkezni. Ezekben a hónapok­ban megsokszorozó­dik a képzőművészeti ki­állítások száma, szinte az egész megyében találhat látnivalót az érdeklődő. A Balaton-parttól a Drá­váig számos tárlatban gyönyörködhetünk. Evek óta vonzó programot kí­nál és nyújt a boglár- lellei nyári színház. A zenei események sem hiányoznak Kaposváron, Boglárlellén, Barcson csendül föl gyakorta a zene, a kőröshegyi mű­emlék templomban a Cantus Pannonicus­hangversenyek tíz éve népszerűek. A hazai szereplések mellett néhány csoport­nak külföldi bemutat­kozásra is alkalma nyí­lik. Kultúránk jó hírét öregbítik határainkon túl. Tudjuk, nem mindig áll kirakatban a kultú­ra, a plakátok, meghí­vók sem elégségesek ah­hoz, hogy rájuk bukkan­junk, ha nem fűt ben­nünket belső igény. Aki­ben ez megvan, az nyá­ron is sok szép élmény­nyel gazdagodhat So­mogy bán' vendégként és hazaiként egyaránt. Horányi Barna Solt is sugároz A Magyar Rádió éjszakai műsorát augusztus 6-án 0 óra 15 perctől a solti közép­hullámú adó is sugározza a Kossuth rádió hullámhosz- szán. Az éjszakai műsort — amely ettől kezdve minden­nap 0.15 órakor indul és hétköznap 4.20 óráig, vasár­nap pedig 5.50 óráig tart — a solti adó mellett továbbra is közvetíti a Petőfi rádió URH-adóhálózata. sztereó­ban. Somogyi Néplap Tarka sorok Köszönet A vőlegény az esküvői szertartás után megszo­rítja az anyakönyweze- tő kezét. — Igazán köszönöm a vigasztaló szavakat! Óvatosság — Rémes alak ez a pénztáros! Nem merek ránézni. Kancsal, az or­ma ferde óriási a füle. Tulajdonképpen miért vették fel? — Óvatosságból. Ha megszökik a pénzünkkel, könnyen föl lehet ismer­ni. Elsős Rudika először megy iskolába. — Hogy hívnak? — kérdi a tanító. A fiúcska hallgat. — No, hogyan szokott hívni a mamád, amikor az ebéd már az asztalon van? —Nem kell engem hívni, én olyankor már mindig ott vagyoki Fekete pontok — Roppant komoly lá­tási panaszaim vannak, doktor úr — mondja egy férfi a szemorvos­nak. — Állandóan feke­te pontok vibrálnak a szemem előtt. A doktor megvizsgálja a beteget, aztán föltesz neki egy próbaszamüjve- get. — Így jobb? — kér­dezi. — Hogyne! — örven­dezik a beteg. — Most, hogy raj tam van a szem­üveg, már sokkal tisztáb­ban látom a fekete pon­tokat. Boldogság _______ R ézhegyi meséli a ba­rátjának: — Nagyszerű! Három lányomat már sikerült férjhez adnom, most még csak a feleségemtől kell elválnom, és kész a családi boldogságom. Leltár — Ejnye, kisfiam! — korholja a mama a fiát. — Muszáj nekünk foly­ton a fogorvoshoz jár­nunk? Százszor meg­mondtam, hogy ne ve­rekedj a gyerekekkel a parkban, és tessék, megint hiányzik két fo­gad! — Dehogy hiányzik! — mondja a gyerek. — Itt van a zsebemben. Ez gyönyörű Egy bombacsinos fia­tal nő panaszkodik az ideggyógyásznak: — Bármi történik ve­lem, öt perc múlva el- feleítem. — Ez gyönyörű'! — kiált fel a doktor. — Akkor vetkőzzön le, és feküdjön a díványra. Somogyi Néplap Ax MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszer k es ztö-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telez: 13-360. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcxa János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető <x postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom