Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-25 / 173. szám
1985. július 25., csütörtök Somogyi Néplap 5 Az egészségügy perifériáján? Egy életút tapasztalatai Szépen parkosított környezetben, íziléses családi házak, gondozott kertek. Közel a megyeszékhelyihez fogad bennünket Berta Endrévé, Baté körzeti védőnője. Harminc éve segíti a község testi és lelki bajainak orvoslását. A rendelővel egybeépített gondozóhelyiség ragyog a tisztaiságtól. Rendelési időn kívül beszélgetünk. — Mi védőnők úgy érezzük, hogy az egészségügy perifériájára szorultunk. Talán mi sem állunk mindig a helyzet magaslatán. Elszigetelten dolgozunk, egymástól tárvöl, nehezebben hallatszik a hangunk ... Gondjaink, sikereink azonban összekötnek bennünket. — Mélyek ezek? — Talán a pályakezdésem időpontjáig nyúlik vissza a válasz. Az ötvenes évek képzése a családgondozásra összpontosított. Ezt a tevékenységet a Zöldkereszt látta el akkoriban. A maguk összetettségében kezeltük a családot: a gyerek- és terhesgondozás, nemi- és tüdőbetegellátás egy famílián belül — ez volt a feladatunk. A legújabb koncepció ismét ezt sugallja, hiszen nem lehet az embert megismerni, gyógyítani, csak annak a közegnek az ismeretében, ahol és akikkel él, dolgozik. Ehhez azonban elsősorban elhivatott, megfelelő szociális háttérrel rendelkező szakember szzüksé- ges. Es még valami. Hogy a körzeti orvossal, és ápolónővel ne alá-, hanem mellérendelt viszonyban legyen. Tekintsék szakmailag és emberileg is egyenjogú partnernek! Ez az ő érdekük is, akárcsak a pedagógusoké. Kartotékokkal megtömött fiókot húz ki. — Itt születésétől fogva mindent nyilvántartunk az emberékről. Ezek rengeteg hasznos információt tartalmaznak az óvónők, a tanárok részére is. Az ő munkájukat könnyítené meg, ha ismernék a hennefoglialta- kat. Sajnos azonban ritkán látják ezt be. Pedig akkor érezné a társadalom is, hogy van az egészségügyben egy olyan réteg, amely azzal foglalkozik, hogy megismerje a gyerekeket. Előttünk a gye- rék olyan, mint egy nyitott könyv. Támaszkodjanak ránk ne csak legyünk! — ezt szeretnénk. Ezen a pályán nem lehet megöregedni. A 19 évesnél éppúgy együtt kell gondolkodni, mint a felnőttekkel. — Nem hagyják el a pár lyát a kollégái? — Volt egy időszak, amikor igen. De a fizetés rendezések óta ez a folyamat meg-i állt. Ugyanakkor sajnos kévésén jelentkeznék a főiskolára. Nem ismerik eléggé s pályát. Ügy látom, akinél az anyagiak a döntők, az ne menjen védőnőnek. Itt nincs hálapénz, de vannak gyerekek és ők a legfontosabbak. Sajnos van olyan rétege a védőnőknek, akik 10—15 éve dolgoznak és fizetésük nem, vagy csak alig haladja meg azokét, akik most indulnak a pályán. Ök gyakran megke* serednek és otthagyják a körzetet. Széles körű ismereteik miatt azonban szánté mindenütt elhelyezkedhet« nék az egészségügyben. Az idén már többen jelentkeztek a főiskolára, bár a felvételi .követelmények igen magasak, közelítenek az orvosiéhoz. Nekünk olyan helyekre kell sokszor elmennünk, hogy saját családunk is azt mondja: ezt nem csinálnák. Pedig ezeknél az embereknél van a legtöbb — főleg szociális jellegű —> gond: alkoholizmus, válás, szilárd anyagi háttér hiánya. Nagyon alacsony színvonalú az egészségügyi kultúránk. Fejlődtünk rengeteget, az utóbbi tíz évben, visszaszorítottunk sok súlyos betegséget. Jötték helyette újak, amelyek kialakulása jórészt a megváltozott életmóddal (magyarázható. Pál éve talán egy-két nő dohányzott csak a körzetemben. Most megdöbbenve tapasztalom számuk növekedését. Ezzel együtt a koraszülések és az alacsony súllyal születő gyerekek száma is egyre szaporodik. Üjabb gyermekbetseglségek. alakultak ki: a túltápláltság, fogszuvasodás és a különböző neurózisok. A kicsik 80 százalékának beteg a foga. — Mit lehet tenni? — Az egész társadalom összefogására lenne szükség visszaszorításukhoz. Ehhez az egészségügy egymagában kevés. Egy a felnövekvő generáció egészéért küzdő dolgozóréteg sokéves tapasztalatai összegeződnek mondataiból. Nem lehet nem odafigyelni rájuk. Várnai Ágnes Alkésztisz a nyári színházban Boglárlellén, a Vörös kápolna előtti szabadtéri színpadon tégla- és kőfalakból húzzák föl Euripidész Al- ikésztisz című tragikomédiájának díszleteit. A forróságban csaknem megolvadnak a kövek, amint rakják őket. Készülnek a nyári színház újabb bemutatójára. A hőség elől a helyi Vikár Béla művelődési házba menekültek a színészek, akik Ascher Tamás Jászai-díjas rendezésében a bemutatóra készülnek. A próbán éppen Koltai Róbert érdemes művész és Lukáits Andor Jászai-díjas jelenetét próbálják. A darab érdekessége — említette a rendező —, hogy a kórust két szereplővel oldották meg, őket látjuk a színpadon. Az előtérben találkoztunk a boglárlellei nyári színház gyakori vendégrendezőjével, Vajda László Jászai-díjas színművésszel is. Heraklészt alakítja. A görög drámairodalom egyik legjelesebbjének a művét választotta a nyári színház idei bemutatójának Asoher Tamás. Euripidész neve ismerősen cseng a drámakedvelők fülében, hiszen számos darabját vitték sikerre Magyarországon is. Az egyik legjelentősebb drámája az Alkésztisz, de nem arról a művéről nevezetes Euripidész hazánkban, hanem az Elektra, az Iphige- neia Auliszban, a Médea tette híressé. Euripidész a görög drámai versenyeken tűnt föl, kilencven darabot írt — jegyezte föl az irodalomtörténet, ám mindössze tizennyolc maradt ránk. Az Alkéztisz Görögország peloponnészoszi háború utáni korában játszódik, amikor az ellentmondások mind nagyobb erővel kerültek felszínre — ezzel a gondolattal foglalkozik műveiben Euripidész. Admétosz királynak nem kell .fiatalon meghalnia, ha helyette valaki vállalja a halált. Erre csak felesége, Alkésztisz hajlandó. Meg is hal, de a véletlenül arra vetődő Heraklész visszaragadja a halálból. Ez a darab is, akárcsak az Iphigeneia, azt is elmondja: áldozatra olyan emberek képesek, akikre i z apja, akit tíz esz- A tendeje nem látott, v: az utolsó pillanatban érkezett. Milyen sovány, nezett rá mosolyogva, bólogatva, hogy nagyon örül. Megigazította fátylát, _ job bra, balra pislogott, nézegette, hogy eljött-e mindenki, akit az esküvőre meghívtak. Sokan vannak, de a vacsorán még többen lesznek, gondolta. Na végre, sóhajtott, amikor az anyakönyvvezetőt megpillantotta. Néhány perc múlva, már az új szokás szerint, pezsgőzés közben kívántak az ifjú párnak sok boldogságot. Színes televíziót hoztam, súgta az apja, kiviszem nagyapádék házába, aztán elmegyek. Nem akarok anyáddal találkozni. Megértelek, mondta az apjának, menj csak, és ne felejts el kóstolót vinni mindenből a mostoha tesóimnak. Különben elviheted az énekesképet is, amit úgy szerettél, mert az a ház már mindenestől az enyém. Nászajándékul kaptam az öregektől. Az első hetek, hónapok gyorsan és vidáman röppentek el. A fiatalok munka után kocsiba ültek, vendégségbe mentek ajándékot köszönni, vagy hozzájuk jöttek a rokonok, ismerősök, tgy a lakodalom mintha vég nélküli lett volna. A nagymama hajnaltól hajnalig talpon volt. Takarított a vendégek után, mosogatott, mosott, főzött, sütött, hogy teli tál várja az újabb vendégeket. Az udvar kezdett elárvulni. Fogytak a tyúkok, a kacsák, már egy két dédelgetett nyúl is terítékre került, aztán az egyik süldő bánta meg a dinomdánomot. mjm Esküvő után A fiatalok egyre fáradtabban, álmosabban ébredtek. Nappal munkában, délután, este meg vendégségben vagy vendégfogadásra készen lenni — ez meggyötörte őket. A tél is elmúlt már, amikor kettesben tölthették az estét, bezárkózva, távol n nagyszülőktől. Tervezgettek, számoltak. — A ház az enyém, a pénz meg az ajándék közös — mondta a fiatalasszony —, tehát a pénzt meg a dupla ajándékokért kapott összegeket befektetjük a házba. Űj kerítést húzatnak az utca felől, a házból csak a falak maradnak meg, a tetőt fél méterrel megemelik, vasbeton gerendákat rakatnak alá, nagy, háromszárnyas ablakokat építtetnek be, redőnyt szereltetnek rá, a nagy kamrát szétdobatják, a kútba motort szereltetnek, a padláson lesz a víztartály, és így semmi akadálya nincs, hogy megépítsék a fürdőszobát. Pénz van és lesz, mosolyogtak a hatalmas összeg láttán, ad az OTP, ad az üzem is kamatmentes kölcsönt, személyi hitelt is vehetnek föl, a bútort részletre megkapják. Nincs tehát akadálya, hogy tervüket megvalósítsák. Csak másnap vagy harmadnap jutott eszükbe a két öreg. És velük mi lesz, velük mi legyen? — Beszélünk velük —* mondta az asszonyka. — Anyámhoz, a lányukhoz is mehetnek. Van ott hely bőven. — És ha ragaszkodnak ahhoz, hogy itt éljenek továbbra is? — A ház már az enyém. — Akkor is. Vacsora után, borozgatás közben adták elő tervüket. Az öregek sokáig szótlanul hallgatták őket, csak arcuk pirult ki, s ráncaik lettek mélyebbek. — Nem értünk benneteket, gyermekeim — mondta a nagyapa. — Mert az még rendben van, hogy az utca felől díszes kerítést akartok. De mért akarjátok bántani a házat? Nincs ennek semmi baja. Meg aztán mi még élünk, és itt is akarunk élni! A bor már nem ízlett, de inni kellett, hogy oldják a feszültséget. A sánta magyarázatok nem jutottak el az öregek tudatáig. Azt is nehezen értették meg, hogy ha itt akarnak élni, akkor a nyári konyha mellé építenek egy szobát, és berendezik nekik. Ha mi már nem leszünk, gyermekeim, csinálhattok a házzal, amit akartok. De addig mi szeretnénk tt békességben élni, magyarázkodtak az öregek. Az asszony unoka felpattant. — Nekem ajándékozták a házat? Nekem! Akkor meg miért várnánk isten tudja meddig az átépítéssel? Mi a fenének nekem akkor már, ha megvénülök! Hitelt az OTP-töV, az üzemtől is csak most kaphatunk, amikor fiatalok vagyunk. Most jár is! Követelhetjük, mint fiatal házasok, de ha megöregszünk, mit kaphatunk? Semmit. Ha kérnénk, kiröhögnének bennünket, hogy ki fizeti majd vissza a kölcsönt. K en dúlt a vita snap este is. A rymama elsza- t a lányához, hogy gyermekével. Ők nevelték kicsi kora óta, mindent megadtak neki, se te, mondta lányának, se az apja soha egy fillér gyermek- tartást nem fizetett, pedig az iskoláztatása sokba került, nem is beszélve a divatos ruháiról. Hiába volt minden. A fiatalasszony rögtön anyjába fojtotta a szót: — Ha eddig nem törődtél velem, akkor most meg minek avatkozol az életembe? Elváltál apámtól, sohasem kérdeztem, hogy miért. Átpasszoltál nagymamáéknak, hogy ne legyek a lábad alatt, neveljenek föl, de hogy ezt miért tetted, nem kérdeztem soha, és most sem kérdezem. Viszont megnyugtathatlak, hogy én nem fogok szülni, én nem fogom a gyermekemet odalökni neked, hogy neveld fel. Nem segített itt sem a sírás, sem a rimánkodás. A kedves kisunoka makacsul ragaszkodott tervéhez. Egy hónap múlva megkezdték a nyári konyha átépítését. Alig' száradtak meg a falak, a tágas nagyszobát már rendezgették is be az öregeknek. A régi bútorokat hordták le a nyári konyha melletti szobába. A nagymama szipogva járt-kelt az udvaron, a kertben, az öregember meg behúzódott kis kuckójukba, ahol annyi évig laktak, cigarettázott, , borozgatott, és bámult a levegőbe. Várt, várt valami csodát: hogy egyszer csak kinyílik az ajtó, bejön az unokája a férjével, jót nevetnek, és azt mondják, hogy csak rossz álom volt az egész. De az ajtó nem nyílt ki. Csak egyetlenegyszer. — Nagyapa, jöjjön nézze meg a szobájukat. Már be is rendeztük, mondta az unokája. Az öreg csak intett, hogy nem. — Gyere, nézzük meg — kérlelte a felesége is. — Hiszen megnézni A~>pen megnézhetjük. — ~dálépett férjéhez, átfogta a hóna alatt. — Gyere, reg, gyere apjuk ... a verandán megállt egy pillanatra. Körbe- M^nézett. Kilépett az J^dvarra. Három lépést tett a nyári konyha felé, és összeesett. Agyvérzés. Baloldali bénulás, állapították meg a kórházban. Hónapokig feküdt az elfekvőben. Csendesen, észrevétlenül halt meg. Ügy, ahogy élt. nem is gondolnánk, a társadalom lenézettjei. A darabban Kulka János, Helyey László, Csákányi Eszter Jászai-díjas, Pogány Judit Já- saai-dlíjas, Máté Gábor Jászai-díjas, Jordán Tamás Jászai-díjas, Cserna Csaba kapott szerepet az említetteken kívül. Bemutató ma este fél kilenckor Boglárlellén, a nyári színházban. H. B. Harag (szóm) Mindenkire, magamra is. A hatvanét éppen csak megért nagy magyar rendező, Harag György • miatt. Nem érte; rajta már nem segíthetek, rajta már nem segíthetünk. örök bérlője lett a marosvásárhelyi zsidó temetőnek, a Béth Hácháim- nak. - | Ránk haragszom. Mind- annyiunkra, akik nem tudatosítottuk, vagy nem eléggé tudatosítottuk, hogy a kolozsvári, az újvidéki, a győri, a gyulai színházban európai rangú rendező alkot az egyediség téveszthe- tetlen jelét viselő előadásokat. Haragszom azokra az írástudókra — mondom, magamra is —, akik nem zarándokoltak el egy-egy ilyen bemutatóra. Azokra a szakemberekre mulasztás miatt, akik éteren át közvetítik a vox humánét országméretekben, vagy akár annak határain túl is. Haragszom azokra, akiknek birtokában a megőrizhető kép lehetősége van: kevésszer részeltettek bennünket egy- egy nagy rendezése élményében. Ha meggondolom, csak egy győri Osztrovszkij- és Kisfaludy-, és egy gyulai várszímházi Székely Já- nos-dráma, a Caligula helytartója került képernyőre, ez utóbbi kétszer is. Kevés, nagyon kevés. Azt azonban így is mérhettük, mennyivel halványabb az a ké- sőbhi tévéváltozat a Székely-drámában, melyet más rendezett. Nem láthattuk Sütő András, Csehov Harag György-i rendezéseit. Most már nem is láthatjuk’ soha. Fájdalom, többségünk a nevét sem igen hallotta. A magamfajta színházbolond is csak dramaturgiai híradókból, ki« példányszámú színházi ■f óiratból, újvidéki kolléga pesti könyvsátorban néhány pédányban kapható kritikagyűjteményéből mérheti fel, mit is jelentett a magyar színházművészetnek, s annak is, ahol élt. Időben és hathatósabban kellene szólnunk azokról, akik ércnél maradandóbbat, mégis illékonyát alkotnak. Csengjen .szócsengő a nevük kimondásakor, vagy kolompoljon vészharang! L. L.
