Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-03 / 154. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 154. szám Ára: 1,80 Pt 1985. júliu s 3., szerda A gépben van a hiba? A technika századában, a technika bűvöletében élünk. Eközben lépten-nyomon mégis arra kell rádöbben­nünk, hogy megoldottnak vélt, a kétszer-kettőnél is kezdetlegesebb gondokon sem tudunk úrrá lenni, a XX. század utolsó előtti év­tizedében! Hasztalanul pró­bálkozom például öreg Ka- lor kályhám megjavíttatásá- val. Gyönyörű, míves da­rab, nincs más baja, mint hogy ajtajának csücske le­pattant, s ezért csak félol­dalasán nyitható. Mutatom a szakembernek, a fejét csóválja: „Ezt nem lehet megjavítani — jelenti ki megfellebbezhetetlenül. — Az öntvény törött le, azt nem lehet visszahegeszteni. Vagy kicseréli az egész aj­tót, vagy úgy használja, ahogy van”. Nem kontár állítja ezt, hanem képzett lakatos, ügyes kezű mester. Azt mondja: nem lehet. Szó sincs arról, hogy ö nem tudja megcsi­nálni, hanem, hogy ez a hegesztés objektív lehetet­lenség. Bizonytalanul elő­hozakodom vele, hogy ma már a víz alatt és a világ­űrben is sikerrel hegesztenek össze fémeket. Ezt csak itt a földön kellene, normális légköri viszonyok között... A válasz elnéző mosoly és rövid nyilatkozat a szakér­telmemről. Elegáns bútorokkal sze­retne berendezkedni a hi­vatal. A belsőépítész fantá­ziája meglódul, ontja az öt­leteket, s keze alól extra szépséggel kecsegtető bútor­rajzok kerülnek elő. A be­ruházó lelkesedik, és meg­kezdődik a „bonyolítás”: le­kötik a kapacitást, megkö­tik a szerződést, kikötik az első határidőt. Azután a másodikat. Es a harmadikat, majd a negyediket, végre el­kezdi a szállítást a cég, „apró” szépséghibákkal: az asztalok lába több mint egy centivel vékonyabb a terve­zettnél. (Magyarázat: az al­vállalkozónak csak ilyen gé­pe volt.) Vajon törvénysze­rű-e, hogy a sorozatgyártás átka üljön még az egyedi tervezésű bútorokon is? De sorolhatnám tovább a példákat: az OTP a számí­tógépes feldolgozás beveze­téséig minden hónap első hetében elküldte az átutalá­sos betétszámla egyenlegét. Manapság jó, ha a második hét végén megérkezik a „korszerűen feldolgozott” számlakivonat. Legutóbb az autóklub egyik irodájában közölték velem, hogy be kell érnem egy ideiglenes igazolvánnyal. A véglege­set majd három hónap múl­va, postán küldik el, addig tart ugyanis, amíg a befize­tés „átfut” a számítógépen. „Kőből van az a számítógép vagy fából?” — próbálkoz­nék szellemeskedni, de a téma egyáltalán nem ad okot a derültségre. Valóban! Mi végre is a számítógép, ha az ügyfélnek késedelmet, a hivatalnak pedig többlet postaköltséget eredményez. S egyáltalán: mire valók a mind újabb és újabb gép­csodák, ha lassúbbak és tö­kéletlenebbek, mint az em­beri kéz, ha nem könnyítik, hanem nehezítik az ember mindennapi életét? Okosabban kellene hasz­nálni a gépeket, vagy oko­sabb gépeket készíteni. Vég­tére is a gép van az embe­rért, és nem fordítva. Ez a logika bicsaklik meg akkor, amikor belenyugszunk ab­ba, hogy vékonyabb az asz­talláb, mert csak ilyet tud fabrikálni a gép... Havasi János Péter János (jobbról) a Parlamentben fogadta a magyar— finn barátsági hét politikai delegációját, amelyet Mikko Pesälä vezet Magyar—egyiptomi megbeszélések Kegyeietes megemlékezés - sei kezdődött kedden Ahmed Eszmlait Abdel-Megidnek, az Egyiptomi Arab Köztársa­ság külügyiminiszterének hi­vatalos programja. Az egyip­tomi diplomácia vezetője — alki Várkonyi Páter külügy­miniszter meghívására hét­főn a késő esti órákban ér­kezett Budapestre — meg­koszorúzta a magyar hősö|k emlékművét a Hősök terén. Ezit követően, délelőtt a KüLügyminisztériumban meg­kezdődtek a magyar— egyiptomi külügyminiszteri tárgyalások. Várlkanyi Péter és Ahmed E&zmait Abdél-Megid szívé­lyes légkörben véleményt cseréltek a nemzetközi bé­kével és biztonsággal össze­függő kérdésekről, amelynek során különös figyelmet fordítottak az európai hely­zetre és a közel-keleti tér­ségre. A két ország diplomáciá­jának vezetője a tárgyaláson áttekintette a magyar— egyiptomi államközi kapcso­latokat és fejlesztésűk lehe­tőségeit. A délutáni órákban az egyiptomi külügymiraszter a Duna-taanyar nevezetességei­vel ismerkedett. Ezt köve­tően Ahmed Eszmat AbdeL- Megid találkozott a hazánk­ban tanuló egyiptomi diá­kokkal. DÖNTÖTT A LEGFELSŐBB TANÁCS Gromiko az új államfő Sevardnadzét nevezték ki a Szovjetunió külügyminiszterévé A Legfelsőbb Tanács két egyenjogú kamarája — a Szövetségi és Nemzetiségi Tanács — együttes ülésével Moszkvában kedden megkezdődött a Szovjetunió legfőbb államhatalmi szervének ülésszaka, amely fontos személyi kérdésekben döntött: a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé egyhangúlag Andrej Gromikót, az SZKP KB PB tagját választották meg. Mihail Gorbacsovot, az SZKP KB főtitkárát megválasztották a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének tagjává. A Szovjetunió új külügyminisztere Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja lett. A Szovjetunió pánt- és ál­lami vezetőinek részvételé­vel délelőtt 10 órakor kez­dődött meg az ülésszak. A megnyitó után a küldöttek elfogadták a napirendi pon­tokat és a munkarendet. Az üfésszlak napirendjén az aliálbbi kérdések szerepelnek: — a Legfelsőbb Tanács Elnökségé elnökének meg- vállla&ztása; — változások a Legfelsőbb Tanács Elnökségének össze­tételében/; — a környezetvédelemmel és a természeti erőforrálsok ésszerű felhasználásával kapcsolatos jogalkotói mun­ka feüádatai; — a Szovjetunió legfőbb Ügyészének beszámolója a közrend megszilárdítása, az állampolgárok jogainak és törvényes érdekeinek védel­méről hozott törvények és rendelkezések megvalósítá­sával kapcsolatos ügyészi munkáról; — a Legfelsőbb Tanács Elnökségének a legutóbbi legfelsőbb tanácsi ülésszak óta hozott törvényerejű ren- (Mlqteiniek megerősítése. Ezt követően Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtit­kára, a Legfelsőbb Tanács küldötte terjesztette elő az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács elnök­sége és a Legfelsőbb Tanács pártcsoportja megbízásából azt a javaslatot, hogy a Legfelsőbb Tanács elnöksé­gének elnökévé válasszák meg Andrej Gromikót, s egyúttal mentsék fel őt a Minisztertanács első elnök- helyettesi és a külügymi­niszteri funkció alól. — Gromiko nevét széles körben ismerik mind orszá1- gunlkban, mind határainkon túl — mondotta az SZKP KB főtitkára. — Mint ki­emelkedő politikus, a párt egyik legrégibb tagja nagy­mértékben hozzájárul bél­és külpolitikánk kidolgozásá­hoz és végrehajtásához. El­mélyült tudása, sokoldalú tapasztalata elvi megközelí­téssel és következetességgel párosul nála az általiunk ki­dolgozott irányvonal megva- lósiltáisában. Pártunk és né­pünk nagyra értékeld érde­meit a szovjet állam külpo­litikájának megvalósításá­ban. Ügy gondolom, hogy minden alapunk megvan, mikor azt állítjuk, hogy Amtírej Andrejevics Gromi­ko méltó lesz azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyek a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségé­nek munkája irányításából fakadnak. Ezentúl jobban ki kel használnunk a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa alkot­mányos hatáskörét és széles gyakorlati lehetőségeit az ország élete kulcskérdései­nek megvizsgálásában, az irányító szervek ellenőrzésé­ben. A Legfelsőbb Tanács­nak több feladatot kell meg­oldania a törvényhozás tö- kéüetesíltése terén. A szilárd törvényesség elválaszthatat­lan része a szocialista de­mokráciának, a társadalmi igazságosság elve szigorú betartásának. (Folytatás a 2. oldalon) Megalakult a megyei tanács MEGVÁLASZTOTTÁK A VB-T — A TANÁCSELNÖK: SUGÁR IMRE A Somogy Megyei Tanács tegnap tartatta meg alakuló ülését. A 77 tagú testület megválasztotta ügyrendi bi­zottságát, a megyei tanácsel­nököt és az elnökhelyette­seket, valamint a 15 tagú végrehajtó bizottság többi tagját. A megyei tanács el­nöke isimét Sugár Imre lett, általános elnökhelyettese dr. Sarudi Csaba, elnökhe­lyettese pedig dr. Balassa Tibor és Tóth Károly. Ezen­kívül a végrehajtó bizottság tagja: Boda János, a siófoki tsz elnöke, dr. Bors István, a Volán 13. sz. Vállalat igaz­gatója, Brandtmütter István. a megyei tanács tervosztá­lyának vezetője, dr. Eger- szegi László, az SZMT tit­kára, Gémesi Tibor, a ka­posvári Ipari Szakközépisko­la. igazgatója, Horváth László, a Kaposvári Tej ipari Vállalat igazgatója, Metzger Istvánná, a húskombinát diszpécsere, dr. Nemes Káb- mán, a Mészöv elnöke, Papp János, a Kaposvári Városi Tanács elnöke, Tanai Imre, a megyei pártbizottság tit­kára. A testület tagja dr. Kassai János, a megyei ta­nács vb-titkára is. A testü­let ezlt követően számvizs»- gáló, valamint tervgazdasá­gi bizottságot választott, és úgy határozott, hogy a ta­nács többi bizottságának tag­jait a következő ülésen vá­lasztja meg. A megyei tanács végre­hajtó bizottságának tagjai a tanács előtt ünnepélyesen le­tették a hivatali esküt. 'Külsőségeiben is ünnepé­lyes volt a megyei tanács tegnap megtartott alakuló ülése. A Himnusz hangjai­val kezdődött, majd dr. Andrásofszky Barna, az ala­kuló tanácsülés elnöke kö­szöntötte a résztvevőket, a régi és az új tanácstagokat, a meghívottakat, köztük Varga Pétert, a Központi Bizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetőjét, Klenovics Imrét, a megyei pártbizottság első tit­kárát, a Központi Bizottság tagjait, Dobos Istvánt, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettesét, Kocsis Pált, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának osztályvezetőjét és Rostás Károlyt, a népfront megyei bizottságának elnökét. Dr. Andrásofszky Barna köszöntőjében Veress Pétert idézte: „Nem. lehet olyan, tár­sadalmat. élképzelni, almely- ben nincs fegyelem, amely úgy értelmezi a demokráci­át, mint a gyermek, aki azt csinál, amit. akar. Végered­ményben a .gyermek a legki­sebb ellenállás irányába ha­ladva csupán az élvezetekre, a kellemes dolgokra kívánko­zik, holott az élvezetért és a kellemességekért előbb meg kell dolgozni. Ez az örök abc-je a munkának.” Cél­szerű — tette hozzá —, ha megjegyezzük ezt. a gondo­latot, és ennek szellemében végezzük közös dolgainkat. — A választók és a vá­lasztották kapcsolata sajátos viszony. Ügy gondolom, va­lamennyiünk számára fel­emelő érzés, hogy bizalmat kaptunk. Felelősségünk foko­zott, mert mint megyei ta­nácstagoknak, a kisebb-na- gyolbb közösségek mellett az egész megye, valamennyi somogyi ember érdekeit szol­gálnunk kell tudásunk leg­javával. Ezt egyénenként nem tudnánk teljesíteni: szükség van az erők összefo­gására. Kölcsey ezt így fo­galmazta meg: „Minden egyes ember, még a legna­gyobb is parányi része az egésznek, s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálkodnia.” Dr. Túri Imre, a megyei választási elnökség elnöke a június 8-|i választások ta­pasztalatairól tájékoztatta a testületet. Bevezetőjében elmondta: alkotmányos ren­dünknek megfelelően zajlott le megyénkben az általános választás. A választások egész menetében érezni lehetett, hogy a közvélemény megfe­lelően ismeri a törvény új rendelkezéseit, a szavazás napján, pedig az is bizonyos­sá vált, hogy az állampolgá­rok döntő többségének egyet­értésével találkozik a nép­front programja, népünk cse­lekvőén támogatja a párt- kongresszuson megfogalma­zott országépítő célokat. A megyei választási el­nökség elnöke ezt követően elmondta, hogy a helyi taná­csok alakuló ülésein kiemelt közjogi feladatot teljesítettek a megyei tanács tagjainak megválasztásával. A 77 me­gyei tanácstagból 53 a he­lyi tanácsnak is tagja. Sugár Imre, a megyei ta­nács elnöke köszönte meg a végrehajtó bizottság és a tisztségviselők nevében a bi­zalmat. — A most megalakult ta­nács tevékenységét megala­pozza a megye hatodik öt­éves tervi feladatainak tel­jesítése. A kiemelt társada­lompolitikai feladatok több­ségét sikeresen valósítottuk meg, több területen fejlődött az egészségügyi ellátás, tel­jesítettük az általános isko­lai tanteremépítést, és a köz­műves ivóvízprogram ered­ményéként 54 település jut a tervidőszakban egészséges ivóvízhez. A lakásépítési terv és a teljesítés közel áll egy­máshoz. A VI. ötéves terv célkitűzéseinek megvaló­sítása során a tanácsok tes­tületéi tervszerűen foglal­koztak a megye és az adott település életének legfonto­sabb kérdéseivel, nőtt a tes­tületi mjunka demokratizmu­sa, javult a helyi tanácsok népképviseleti, önkormány­zati, államigazgatási tevé­kenysége. A most megalakuló tanács előtt álló célkitűzésekről szólva Sugár- Imre elmondta: törekedni kéül arra, hogy nö­vekedjen a testületi munka demokratizmusa, érvénye­süljön az önkormányzat. A testületi tagok révén meg­valósuljon a társadalmi kontroll, és a lakosság mi­nél szélesebb rétegeit Sike­rüljön bevonni a közös fel­adatok megoldásába. A me­gyei tanács elnöke kifejtet­te, hogy a VII. ötéves terv kiemelt társadalmi program­jai között változatlanul sze­repeltetni kell a lakásellá­tás javítását, a középiskolai oktatás feltételeinek megte­remtését, a közegészségügyi­leg veszélyeztetett települé­sek ivóvízellátásának ja­vítását és enyhíteni a leg­nehezebb helyzetben levő községek általános iskolai gondjait. Javítani kell a hír­közlést, és előre kell lépni az egészségügy egyes terüle­tein is. A Központi Bizottság és a megyei pártbizottság nevé­ben, valamint a Miniszterta­nács megbízásából köszön­tötte a megalakult megyei tanácsot Varga Péter, a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tője. Mint mondta, a So­mogybán eltöltött kilenc év után örömmel jött haza er­re az eseményre. — A megalakult megyei tanácsnak azt kívánom, hogy tevékenykedjen eredmé­nyesen a köz javára. Ennek a célkitűzésnek akkor felel meg, ha jól él a tanácstör­vény biztosította jogával. Ak­kor tesznek helyesen, ha nem felejtik el, hogy elszá­molással tartoznak a válasz­tóiknak. A Központi Bizott­ság a közelmúltban összegez­te a választások főbb tapasz­talatait. Azt állapította meg, hogy az új választási rend­szer bevált, kiállta a gyakor­lat próbáját A választásokon való részvétellel, szavazatá­val népünk kifejezte egyet­értését az M1SZMP fcül- és belpolitikájával. Kifejezés­re jutott az is, hogy a párt és a kormány folytassa to­vább bevált külpolitikáját, a béke ügyének szolgálatát A tanácsi munkáról szól­va elmondta: akkor tudják megoldani a feladatokat a tanácsok, ha erősödik a mun­kakapcsolatuk a választópol­gárokkal. A jelölő gyűlése­ken ugyanis a felszólalók azt is kifejezésre juttatták, hogy hajlandók tenni az el­hangzott javaslatok megvaló­sításáért. Igényeljék tehát a tanácsok a lakosság támoga­tását. A megyei tanács ezt köve­tően választotta meg a me­gyei népi ellenőrzési bizott­ság tisztségviselőit — el­nökének ismét dr. Nagy Ivánt — és tagjait, valamint a negyven népi ülnököt a me­gyei bírósághoz, hatvanat pe­dig a kaposvári munkaügyi bírósághoz. Az alakuló megyei tanács­ülés a Szózait hangjaival ért véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom