Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-18 / 167. szám
2 Somogyi Néplap 1985. július 18., csütörtök A FRANCIA KORMÁNY EGY ÉVE Egy évvel ezelőtt, 1984 július 17-én este meglepetésszerűen jelentette be az Ely- sée-palota főtitkára, hogy Mauroy miniszterelnök lemondott s Mitterrand elnök Laurent Fabiust bízta meg az új kormány megalakításával. A 38 éves Fabius személyében 160 év óta a legfiatalabb miniszterelnök került a kormány élére. Programja, az „erők tömörítése” azonban rosszul indult, mert az új kormányban már nem vettek részt az FKP képviselői. Fabius ugyanis elutasította az FKP-nek azt a javaslatát, hogy a munkanélküliség elleni határozott küzdelmet állítsák a kormánypolitika tengelyébe. Az FKP Központi Bizottsága erre úgy döntött, hogy a párt ilyen körülmények között nem vállalhatja tovább a kormányzati felelősséget. Fabius lényegében tovább folytatta s még szigorította is az 1982 derekán megkezdett deflációs politikát, a „szigor politikáját”, amelynek fő célja a gazdasági egyensúly helyreállítása volt. E gazdaságipolitikával sikerült ugyan csökkenteni a külkereskedelmi deficitet és némileg mérsékelni az inflációt, de ennék ára az volt, hogy a munkanélküliség 2 millióról — hivatalos adatok szerint 2,4 millióra növekedett és csökkent a lakosság vásárlóereje. A kormány eredetileg azt tűzte ki célul, hogy az év végére helyreállítják a külkereskedelmi mérleg egyensúlyát, de e cél már aligha érhető él, mert az idei év első hónapjainak a vártnál jóval rosszabb eredményei után a deficit az első hat hónapban máris 14 milliárd frankot ért el. A termelés az elmúlt évben 1,5 százalékkal nőtt, 1985-re 2 százalékos növekedést irányoztak elő, de ezt a célt időközben másfél százalékra csökkentették s a növekedés sok szakértő szerint aligha éri el az év végére az egy százalékot. így minden valószínűség szerint a munkanélküliség további növekedése várható. Ilyen körülmények között kilátástalannak látszik az, amit a szigor politikája bevezetésekor remélték, hogy 1985-ben — a gazdasági egyensúly helyreállításával —, ismét megindulhat az erőteljesebb gazdasági, növekedés s csökken a munkanélküliség s így a szocialisták kedvező helyzetben indulhatnak majd az 1986 márciusában tartandó nemzetgyűlési választásokon. Mivel Fabius szilárdan ragaszkodik a jelenlegi gazdaságpolitika folytatásához, az FKP támogatására sem számíthat. így a miniszterelnök ez év tavaszán azt a gondolatot vetette fel, hogy egy „republikánus front” jelszavával kellene megvívni a választási kampányt, hogy elhódítsanak bizonyos centrista erőket a jobboldaltól. Ez ellen azonban élesen tiltakozott Lionel Jospin, a Szocialista Párt első titkára, aki határozottan leszögezte: a pártnak meg kell őriznie identitását, mert különben elveszti választói jelentős részét. A vitát csak Mitterrand elnök közbelépése simította el. A megfigyelők általában úgyvélík: a szocialisták már előre elkönyvelik választási vereségüket 1986-ban, figyelmüket máris 1988-ra, az elnökválasztás évére irányítják. Azt remélik, hogy a tartósnak ígérkező gazdasági válság időszakában a jobboldali kormány sem lesz képes úrrá lenni a gazdasági nehézségeken; sőt reakciós politikája ki fogja élezni a tánsadalmi feszültségeket >s, így 1988-ban ismét szocialista jelölt győzhet majd az elnökválasztáson. Mélyreható változások Lengyelország nemzeti ünnepe előtt Mieczyslaw F. Rakowski miniszterelnökhelyettes a Központi Sajtó- szolgálat részére interjút adott az Interpress Sajtó- ügynökségnek. Az interjút az alábbiakban közöljük. — Véleménye szerint milyen mérleget lehetne készíteni az eltelt negyvenegy esztendőről? — Összegezve az időszak társadalmi és gazdasági változásait, le kell szögeznünk, hogy azdk alapvető mélységnek voltak, jóllehet tény, hogy a lengyelek megőrizték nemzeti sajátosságaikat és szokásaikat. Más részről nem lehet nem észrevenni azt. hogy alapvetően és előnyösen változtak az anyagi létfeltételek, s a nép kul- turszintje olyan magasságba emelkedett, amilyenről a burzsoá Lengyelországiban a dolgozó milliók nem is álmodhattak. Lengyelország életének tartós eleme még a megalapozott nemzeti biztonságérzet, aimiinek kialakulását a Szovjetunióval és a szocialista országok közösségével összefüggő szövetség tette lehetővé. A népgazdaságban és a szellemi élet szférájában a fizikai és szellemi munkából élő embereknek olyan méltóságérzet erősödött meg, amit a burzsoá Lengyelországban nem ismertek. Ennek kapcsán egy másik reflexió. A hazánkban végbement történelmi átalakulások nem lettek volna lehetségesek a forradalmi, marxista—leninista párt, azaz olyan politikai szervezet nélkül, amely a társadalmi-gazdasági élet átépítésének céljával, a háború alatt szörnyűségesen elpusztított országban meg tudta nyerni a forradalmi átalakulás számára a lengyelek többségét. — Milyen eredménnyel folyik a IX. kongresszus határozatainak végrehajtása? — A IX. kongresszuson elfogadott program, jóllehet a párt offenzívába lendülé- sét igazolta, az elkövetkező hónapokban nem tudta feltartóztatni a Szolidaritás vezérei és tanácsadói által kezdeményezett destruktív folyamatot. Hogy ennek véget vessünk, az erő bevetése 'történelmi szükségszerűséggé vált. A szükségállapot, kivált az első stádiumban Olyan védőernyő volt. amely alatt megkezdhettük a reformok megvalósítását. 1982 és 1983 folyamán a Szejm egész sor törvénytervezetet fogadott el, amelyek kezdték megváltoztatni az ország társadalmi és gazdasági arculatát. Az új program szelleméből és betűjéből fakad az úi vezetési stílus is: a párt- és állami vezetés állandó, közvetlen kapcsolatai a munkásokkal, parasztokkal és értelmiségiekkel, a kiépített és hatékonyan működő közv élemén ykutatás, valamint az a szokási, hogy a kormány minden lényegesebb szándékát előzőleg megvitassák, társadalmi konzultációra bocsássák. Az eredmények közé tartozik a partneri együttműködés kialakítása az Egyesült Parasztpárttal és a Demokrata Párttal, valamint az állam politikája a római katolikus egyház iránt. Elmondhatjuk tehát, hogy intenzíven realizáljuk a IX. kongresszus célMtűzésedit. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Beszélnünk kell a másikról is. Számos ■ esetben meggyőződhettünk róla. hogy a vezetés és a hatalom gyakorlásáról évtizedek során kialakult elképzelésekkel való szakítás nemcsak időt, hanem sokszor a beidegződések és szokások legyőzését is követeli. Véleményem szerint a ma és a holnap legfontosabb feladata az, hogy ne engedjük újra elburjánzani a dolgozók véleményének semmibevevését, azt a meggyőződést, hogy mi, azaz a vezetés mindig mindent jobban tud. Nem szabad azt sem eltűrni — ez a második legfontosabb feladat —, hogy újra eltérjen egymástól az, amit mondunk, és amit csinálunk Az 1980—1981-esévek súlyos politikai válságának nyomán a lengyel társadalom rendkívül érzékeny a szavaik és tettek közötti minden különbségre. — A legközelebbi években mire számíthat a lengyel társadalom? — Az első számú cél továbbra is a gazdaság fellendítése. Jóllehet 1982 óta az ipari- és mezőgazdasági termelés fokozatosan emelkedik. még nem értük el az 1979. évi szintet. Márpedig a szükségletek növekednek, egyebeik között azért is, mert hazánkban a természetes szaporodás rendkívül magas. Lengyelország népessége minden évben 300 ezer emberrel gyarapodik. A termelésnövekedés figyelmet érdemlő tény, mert továbbra is érvényben vannak azok a gazdasági korlátozások, amelyeket 1981. december 13-a után az Egyesült Államok kormányzata kezdeményezett. A termelésnövekedés gazdaságunk hatalmas tartalékait bizonyítja. Más részről azonban gondokat okoz; a gépek és berendezések fokozódó elöregedése a lengyel ipari termékek versenyképességének hanyatlásával, s mi több. Lengyel- ország műszaki-ipari degradálódásával fenyeget, az európai szocialista és tőkés országokhoz viszonyítva. A géppark elöregedésének oka mindenekelőtt az igen korlátozott mértékű kemény valuta. Itt hadd tegyem hozzá, hogy a hetvenes években felvett hitelek kamatainak törlesztéseként évente több mint másfél milliárd dollárt fizetünk. Társadalmi szempontból rendkívül kedvezőtlen jelenség a hazánkban, jelentkező lakáshiány: a saját otthonra tízegynéhány évig kell várni. A legközelebbi jövő tehát nem valami rózsás'. Weronika Zielinska Az amerikai Louisville város közelében a hajtóművek meghibásodása miatt az autóúton landolt a képen látható kétmotoros kisrepülő. A baleset szerencsés kimenetelű volt, senki sem sérült meg (Telefotó — AP—MTI—KS) V, A világűr üzenete Pontosan tíz esztendeje, 1975. július 15-én két űrhajó felszállásáról is beszámolhattak a hírközlő szervek. A szovjet Szojuz—19 fedélzetén Alekszej Leonov és Valerij , Kubászov, míg az amerikai Apolló űrrakétában Thomas Staíford, Vance Brandt és Donald Slayton indultak el, hogy Földünktől több száz kilométerre űrhajók összekapcsolásával létrehozzák az első — s a maga nemében, sajnos máig egyedülálló — nemzetközi űrállomást. A két különböző technika ezredmásodpercnyi ösz- szehangolásának eredményeként július 17-én a Szojuz fedélzetén — egymil- liárd tv-néző előtt — Staf- ford és Leonov parancsnokok megejthették történelmi jelentőségű kozmikus kézfogásukat. Az együttesen végzett közös kísérletek fő feladata az volt, hogy kipróbálják a mentési lehetőségeket eltérő szerkezetű és nemzetiségű űrhajók között. De talán a konkrét feladatoknál is nagyobb volt az esemény politikai kihatása. Megmutatta, hogy kölcsönös akarat esetén az eltérő társadalmi berendezkedésű nagyhatalmak együtt tudnak működni. Akkor, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet évében a politikusok és a laikusok egyaránt reménykedtek, hogy a Szojuz—Apolló kísérlet valóban új utat nyithat a Kozmoszban. Sajnos, csalatkozniuk kellett, hiszen az emberiség csak múló ajándékot kapott. Az Egyesült Államok, mindinkább eltávolodva az együttműködés eszméjétől, a katonai célú kutatásokra összpontosít. A Szovjetunió ugyanakkor az utóbbi évtizedek során is bizonyította: űrkutatásai a béke ügyét szolgálják, azt, hogy a világűrt megkíméljék a fegyverkezéstől. Elegendő az Interkozmosz-programra emlékezni, amelynek keretében magyar űrhajós is eljutott a világűrbe. Most, az őszi Gorbacsov— Reagan találkozó bejelentésével halvány reménysugár mutatkozik a két nagyhatalom viszonyának javulására, s ezzel együtt arra, hogy talán nem kell újabb tíz évet várni a következő szovjet—amerikai űrrepülésre. POTSDAM 40 ÉVE A második világháború utáni európai rendezésről fontos határozatokat hozó potsdami konferencia évfordulóján a szovjet sajtó több cikket is szentelt a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetői taSzerda esti kommentárunk Alig ért véget a 42. s máris kezdődik a 21. A rejtvény megfejtése nem túl nehéz, csak éppen a fekete kontinens, Afrika ügyeit kell figyelemmel kísérni. Kedden este fejeződött be Addisz Abebában az afrikai egységszervezet miniszteri tanácsának ülése, szám szerint a 42. Ilyen esemény: csütörtök reggel pedig kezdetét veszi a szervezethez tartozó országok állam- és kormányfőinek részvételével zajló 21. csúcsértekezlet. Mindez, párosulva a Kenyában zajló női világkonferenciával, Afrikára irányítja a világ közvéleményének figyelmét ezekben az amúgyis forró napokban. A politikusoknak azonban csak akkor lesz igazán melegük, ha arra az irdatlan munkára gondolnak, amely előttük AFRIKAI AGGODALMAK áll a földrész problémáinak megoldásában. A kontinens több országában tovább tart az éhínség, és a jótékony célú koncertek, az állami segélyek ellenére ezrek és ezrek esnek áldozatul az alultápláltságnak. Az élelmiszerszállítmányok most életeket mentenek ugyan, ám akaratlanul is hozzájárulnak a válság konzerválásához: elvonják a figyelmet a hosszútávú fejlesztési programokról. Az éhínségtől leginkább sújtott országoknak kevés reményük van arra, hogy akár több évtizedes távlatban is megnyugtató perspektívát mutathassanak föl a gazdasági fejlődés terén. Persze nem csupán ezeknek az országoknak vannak gondjai. Az afrikai aggodalmak másutt is jogosnak tűnnek, hiszen a gazdasági lemaradás más országok esetében is nyomasztó tényező. Az elhúzódó válság szinte az egész földrészt érinti, és nagyon nehéz lenne olyan országot találni, ahol nincsenek égető problémák. Mindehhez hozzájárul, hogy a fekete földrészt is átszelik a világnézeti, politikai törésvonalak, törzsi ellentétek. Fokozza a helyzet súlyosságát a kontinens déli részén kialakult helyzet is. A délafrikai köztársaság által megszállva tartott Namibia, és az egész apartheid problematikája immár akut kérdésnek számít. A frontállamok elleni sorozatos dél-afrikai támadások a közelr múltban is folytatódtak, és semmiféle garancia sincs arra, hogy a jövőben nem ismétlődnek meg. A mostani miniszteri tanácsülés egyik fontos eredménye, hogy megállapodás született a Dél-Afrikával szembeni egységes stratégia kidolgozásáról. Természetes, hogy pusztán az óhaj kevés: a frontországok mind a mai napig rá vannak utalva a fajüldöző rezsimmel fenntartott gazdasági kapcsolatokra Jegyveres erejük is kevés a hatásos védekezéshez. Kevés esély van tehát az igazi áttörésre Afrikában, pedig talán sehol máshol nem lenne ennyire szükség a gyökeres változásokra, mint éppen itt. Csak remélni lehet, hogy a világ közvéleményének támogatásától szolidaritásától kísérve Afrika végre elindul a felemelkedés útján, és csökkenti lemaradását. Ha az Etióp fővárosban csak egy lépést is sikerül tenni ebben az irányban, már nem volt hiábavaló a 21. Csúcsértekezlet. H. G. negyven évvel ezelőtti nácskozásának. A Pravda szerdai vezércikke az értekezlet jelentőségét elsősorban abban jelöli meg, hogy Potsdamban a korábbi jaltai konferencián hozott döntésekkel szór ros összhangban rögzítették a fasizmus fölötti győzelem világtörténelmi jelentőségű eredményeit. A résztvevők megállapodtak azokban a biztosítékokban, amelyek elejét vehetik, hogy német földről újabb agresszió induljon ki, meghatározták az igazságos határokat és az európai béke más szükséges feltételeit. A TASZSZ hírügynökség elemzése szerint a potsdami értekezletnek máig is időszerű tanulsága, hogy bebizonyította: a különböző társadalmi rendszerű államok a béke és az egyetemes biztonság érdekében képesek együttműködni a nemzetközi problémák megoldásában. Jalta, Potsdam és Helsinki az európai történelem fontos, egymáshoz szorosan kapcsolódó állomásai. A Szovjetszkaja Rosszija szerdai száma arra hívja‘fel a figyelmet, hogy a potsdami döntések nem okozták volna Németország megosztását, ha az ország demili- tarizálásáról, nácitlanításá- ról és demokratizálásáról hozott határozatokat a konferencia valamennyi résztvevője következetesen végrehajtja.
