Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

1985. július 15., hétfő Somogyi Néplap 5 Gyógyítani „csakazértis" ügyi intézmények is roppant forgalmait bonyolítanak le... — Ilyenkor nyáron külö­nösen nyilvánvaló, hogy ki­csi a kórházunk. Túlterhelt osztályok vannak, mint pél­dául a sebészet, amely 74 ágyával nemcsak a szezon­ban, hanem az év minden hónapjában helyhiánnyal küszködik. Régóta szükség lenne egy külön baleseti osz­tályra, tekintettel a sajátos idegenforgalmi körülmé­nyeikre. De még ennél is sú­lyosabb a helyzet az ideg­osztályon, ahol mindössze 20 ágy van, a beteg pedig egy­re több ... Már évekkel ez­előtt szükségesnek bizonyult a kórházbővítés, egy száz— százhúsz ágyas ideg- és el­megyógyászati pavilon létesí­tése. Ezt a VI. ötéves terv feladatai közé soroltuk: el­készült a terv (itt van a szekrényemben), építési en­gedélyünk is van. Csak a pénz hiányzik. Ha a tervünk megvalósuilna, minden osz­tály gondját enyhíthetnénk. — És a gyógyítás? — Mindennap három órát rendelek, most már bőrgyó­gyász szakorvosként. Erről sose mondanék le. Már csak azért sem, mert véleményem szerint a 1 egelfoglailtabb ve­zetőnők is szüksége van ar­ra, hogy a vezetettek miliő­jében is éljen. A bőrgyógyá­szatot egyébként nemrég el­hunyt apósom, dr. Csongrády Béla kedveltette meg velem, kezdeti szakrendeléseimen tulajdoniképpen őt helyettesí­tettem. Apósom köztisztelet­ben álló orvosa volt a régi Siófoknak; Prágában végez­te az egyetemet, nagy mű­veltségű, sokat látott-tapasz­talt ember vollt. Példaképem. A régi rendelőintézet vezető­jeként dolgozott, s közben a bőrgyógyászati gondozást is ellátta. — Felesége labororvos. — Igen. Az egyetemen is­merkedtünk meg, miatta kér­tem magam Somogyba. Én ugyanis Budapesten szület­tem, Pápán végeztem a kö­zépiskolát és Pécsett az egyetemet. Két gyermekünk van. A nagyobbik most érett­ségizett, ő is orvos szeretne lenini. Sok társadalmi munkát végez. A többi között a Vö­röskereszt városi elnökéként, s a Hazafais Népfront váro­si alelnökiként. Az egész­ségügyi szakszervezet me­gyei és központi vezetőségé­nek tagja, s a Magyar Kór­házszövetség szakbizottságá­ban tevékenykedik. Ezért az­tán szinte naponta ki kell harcolnia magának azt a 3 órát, amelyet rendelőben, betegek között tölthet. Mert gyógyítani akar. „Csakazért- iis”. Szapudi András Hattyúdal Könyvkiadásunk egy éve 40. — Minden bizonnyal, Lili — mondtam, nem ákairitaim kiábrándítani magamból. — Telefonálhatnék ? — Persze. Fölhívtam a kapitánysá­golt, és Brook hatíhiaigyot kértem. — Sajnos, már elment — közölték a vonal másik vé­gén. Elbúcsúztam Lilitől, és visszahajtottam a szállodá­ba. A szobámba érve Ruthot nem láttáim sehol. Aztán az asztalon észrevettem egy kis cédulát: „Szivifcém, be kel­lett mennem a rendőrségre a jegyzőkönyv miatt. Gon­doltam, sokáig fog tartani. Majd jelentkezem. Ruth.” Persze, a papírmunkáik, sóhajtottam, aztán hanyatt feküdtem aiz ágyon. Nem tudom, mennyi ideiig ma­radhattam így; néhány ha­tározott kopogás zökkentett ki a nyugalmamból. A nagydarab portás volt. — Uram, holnap délig el kell hagynia a szobát — kezdte udvarias hangon —, a rendőrség ugyanis néhány napira bezárja a hotelt. Ter­mészetesen, ez alatt az idő álatt is cégünk gondoskodik vendégeinkről. A Hotél Nir- vénában tudunk szobát biz­tosítani az ön számára. Amennyiben' megfelel, a por­tán majd alá kell írnia egy papírt. — Kösz, de remélem nem kell mát’ holnapig a város­ban maradnom — mondtam, miire megvonta vállát, és el­hagyta a szobát. Még egyszer elolvastam a cédulát, megittam egy vizes­pohárnyi whiskyt, hónom állá csaptam az Ursula Wdth-féle dossziét, és elin­dultam lefelé. A pia a napfény hatására eltompította érzékeimet; né­hány járókelőt majdnem fel­löktem, míg Chartáé kocs­májáig értem. Chlairilie, minit mindig, mofet is mosolyogva foga­dott. Föltoimáztam magam a bárszékre, és kinyitottam a jelentést. Először a fény­képeiket néztem át. A lány arccal a kapunak feküdt a hátán. Egyetlen késszúnás végzett véle is, akárcsak Angéla Bretallal. Az arcán viszont valami megfoghatat­lan csodálkozást vettem ész­re. Mintha nem hinné el, hogy meg fog halni. A gyil­kos tehát nagyon közeli ba­rátja lehetett. Legalábbis jó ismerőse... Bal felől jól ismert szu- szogálst hallottam. Fölnéz­tem : Brook közeledett. Mi­után sikerült átverekednie magát néhány láb között, megállít előttem. — Jó na­pot, Mr. Wittgen — mondta, és kezével megtörölte izzadt hoimíliolkáit. — Már vagy más­fél órája keresem. — A szállodámban vofll- taim. — Különös — rázta mag a fejét Bnoök. — Odacsö- rögtem, de azt mondták, vagy két órája elment. — És mi az a sürgős do­log, ami miatt végül is ide­f áradt? — Beszéltem Walkerrajl. Azt mondta, mindent kipa­kolt magának. — Ebben a városban gyor­san terjednek a hírek — villáintoittam rá a szememet. — Bizony, nem szeretnék a maga helyében lenni. Brook vizenyős szemében könyörgést fedeztem feli — Hát éppen erről van szó — kezdte akadozva. — Szeretném, ha ez a paci do­log köztünk maradna. Maga piás ember, úgyhogy igazán megérthetnie... — És hogy áll az Angéla BretaLl-ügy? — tértem ki a váltasz előli. Brpolk elkeseredéséiben, a levegőbe ütött. — Sehogy. Azt hiszem, meghaladja az erőmet. Szó­val!, Mr. Wiittgen számítha­tok magára? — Még gondolkozom raj­ta — válaszoltam, és Brook- ra kacsintotam. — Holnap délig. — Miiért poinít holnap déliig? — kérdezte a had­nagy. — Addigra fejezem be a Thoimsion-ügyet — blöfföl­tem. — S aztán? — Majd meglátjuk. — Hát akkor viszlát — mondta szárazon Brook. Dü­hös lépteikkel vonult az aj­tóiig. (Folytatjuk.) Tavaly 9128 kötet jelent meg a hazai könyvpiacon, 100 millió példányban. A művek száma 20 százalék­kal, a példányszám 1 száza­lékkal haladta meg az előző évit — egyebek között ez tűnik ki a Magyar Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által most ki­adott statisztikai jelentés­ből. A könyvkiadás jelen­ségeiről, a tavalyi tapaszta­latokról Tamóc Márton, a Művelődési Minisztérium kiadói főigazgatója nyilatko­zott az- MTI-nek. A magyar könyvkiadásban a 70-es évek óta erőteljes fejlődés érzékelhető. A meg­jelent művek száma, akár a példányszámot, akár a mű­számot tekintjük, hazai vi­szonylatban nagyon magas. A közzétett adatok szerint 1975 óta — az ötéves átla­gokat összehasonlítva — a kiadott könyvek és füzetek együttes száma csak kis mértékben változott, a pél­dányszám viszont mintegy 10 százalékkal emelkedett. A megjelent művek valami­vel több mint a felét — 4586-ot —, a példányszám 90 százalékát a hivatásos könyvkiadók jelentették meg. Az ifjúsági és gyermek- irodalmi művek kivételével a könyvkiadás belső össze­tétele alig változott. A ki­adott művek mintegy 70 szá­zaléka a tudományos, az is­meretterjesztő és a szak­könyvek csoportjába tarto­zik, 8—9 százalékot tesz ki a szépirodalmi, 17—18 száza­lékot pedig a tankönyvek száma. Tavaly csaknem 4 milliárd forint volt a teljes könyv- forgalom, nagyobb, mint a teljes könyvkészlet, ami ékes bizonyítéka annak, hogy nem a készlettel, ha­nem sokkal inkább a kész­let összetételével van baj. Az idei kiadói tervekben csökkent a szórakoztató, ol­vasmányos, és a hohby-iro- dalom körébe sorolható mű­vek száma és példányszáma is. Az idegen nyelvű könyvki­adás évek óta mintegy 10 százalékát teszi ki a teljes könyvkiadásnak. A tavalyi példányszám elérte a 3 szá­zalékot, ez valamivel maga­sabb a sokéves átlagnál. Fiatal ember (44 éves), s még fiatalalblbnak látszik. En­nek ellenére — mondhatnék kissé csodálkozva — már nyolc esztendeje igazgató-fő­orvosa egy 400 ágyas kór­háznak. Nem is akárhol; az ország második legnagyobb idegenforgalmi központjá­ban (Siófokon) a kórházigaz­gatónak, az orvosnak is sa­játos feladatai vannak. Ezek közül közismertek az üdülő- ellátással kapcsolatos gon­dokkal, a nagy felelősséggel járó teendők. Dr. Varga Fe­renc fialtál kora elleniére sok „'balatoni tapasztalatot” szer­zett már, s kellő higgadtság­gal, következetességgel vég­zi munkáját. Eddigi műkö­désének eredményét ismerte el az egészségügyi miniszter, amlikor a Semmelweis-év- forduló alkalmával a Kiváló orvos kitüntetésben részesí­tette. :— Nem készültem kórház- igazgatónak, jó orvos, még­pedig belgyógyász szerettem volna lenni — mondja. — Egyetemista koromban igye­keztem mindent megtenni azért, hogy alaposan felké­szüljek a hivatásomra. A kö­telező stúdiumokon kívül nagy ambícióval vettem részt a tudományos diákkör mun­kájában, szabadidőmben a Biokémiai Intézetben kutot­gattaim. A hormonok elvá­lasztásának szabályozása ér­dekelt péládul... Nos, a sors másként határozott fe­lőlem ... Miután elvégeztem az egyetemet, a Somogy megyei Köjál-hoz irányítottak, ahol osztályvezetői beosztás várt rám. Persze, volt mit tanul­ni a KÖJÁL-nál is, sok, ké­sőbbi posztjaimon is hasz­nosítható tapasztalattal gaz­dagodtam Kaposváron. A megyeszékhelyről Siófokra pályáztam, s természetesen a ikóiiházban szerettem volna dolgozni. Ez „némi kerülő­vel” sikerült csupán. Először városi főorvos lettem, még­pedig 1970-től 77-iig, csak ez­után jöttem a kórházba. A sokirányú hivatali teendők mellett sem hanyagoltam el a konkrét gyógyító munkát; üzemorvosiként, sportorvos­ként dolgoztam, körzeti orvo­sokat helyettesítettem, és — akkor még képesítés nélkül — ibőrgyógyászati szakrende­léseiken fogadtam a betege­ket. Az általa vezetett kórház 90 ezer állandó lakos szol­gálataiban áll, s áprilistól a Balaton vendégei is itt ke­zeltetik magukat, ha megbe­tegednek, ha bál-eset éri őket. A főszezonban az egészség­szerre mindenre A nagy szőnyegszövő alkalmatosság­ra négyen tekercselik föl az erős felvetőszálat. Éhből készül — együttes munká­val, közös terv alapján — két-három nap alaitt a szőt­tes. Hogy kiosaloigasisa a gyerekeket a friss levegőre, Gombainé mamád szövőszé­ket tervez a ház mögött a keirltben. A legújabb technikával!, a szitanyomással most kísér­leteznék. Közösen próbál­gatják, hogy -lehet a leg­szebben, legtartósabiban fel- vim|ni a mintát a kelmére. A kertben szedett virágokat befesitákezik, rátenítik a vá­szonba, gézre, majd újság­papíron keresztül hengere­lik. Rögzítés után a levéllek, ágaik erezetének finom le­nyomata díszíti a térítőt. Gombalné fáradhatatlanul jön-rmegy, egy-egy simítás­sal kiigazítja az ügyetlenebb megoilldálsokat. De a gyere­kek egymástól is tanulnak. Vannak már több éve rend­szeres táborozok, s akik rnolst vainnak itt először. A kezdők inkább csak tanul­gatnak, magúiknak készíte­nék néhány kedves emléket, használati tárgyat. A gya- kortioítahbak azonban már a „művészi megújulás” útját járják. A népi ihletésű egy­szerűbb formák után most már az iparművészet felé tesznek lépéseket. Az ő munkáiknak nagy részét ki­állításra, pályázatra viszik. Az első napok gazdag ter­mését és lelkesedését látva remélhetjük, sikerrel fognak szerepelni! Tersztyánszky Krisztina Sopánka égetésre vár Egy nap a marcali kézműves- gyerekek között A Baűáiton partján tábo­roznak a marcali művelődé­si központ gyenmekműhelyé- nék ifjú kézművesei. Bár — ahogy vezetőjük, Gombai Győzőné mondja — mintha népi is leniniének a másoik számára igéző tó partján. A tucatra való művészpalálntát ugyanis naphosszat alig le­het kizavarni a szövetekkel, festékekkel, gyapjúkötegek- kel, fonalakkal és más nyersanyagokkal zsúfolt mű­helyből. A marcali gyerekek már so|k szép sikert arattak apró fekete kerámiáikkal!, bati­kolt és nemezeit térítőikkel! Foglalkoztak mézeskalács­készítéssel is. Mindig újat ákar azonban az ifjú társa­ság, és lelkes vezetőjük. Kör­nyezetük arról tanúskodik; ezen a nyáron megint új technikáik kikí séhletezésóbe fogtak­— Őrült nagyok a tüskék a sündisznódon Beus. össze fognak rogyni az égetésnél — adja a tanácsot Éva né­ni, akinek figyelő tekintete folyton ott van az egyéb­ként önálló alkotó munkát viégző gyerékeken. Úgy lát­szik, a fekete kerámia mű­fajában most az üreges bel­seje pelrselybabák divatoz­nak. „Gyűrűnkénti felrakó technikával” készülnek, ma­gyarázza az egyik ifjú mes­ter, miközben mutatjai, ho­gyan kell apránként odaarta- gasztgatai az agyagcsíkokat a baba testére. Mások már az utolsó simítálsokat vég­zik: apró nyomói ormákkial díszítik a nagy sima felüle­teiket. Az asztalon sorakozó szá­radó szobrocskák bizonyít­ják, hogy termékenyek a kézművesek. Van itt min­denféle állat, teknőc, ször- nyecslke, s a rengeteg baba, mélyek ihlétője mind-mind személyes ismerős. A kövér, kolnityos házmester néni a fájdalmas arcú Sopánka, vagy a legújabb kedvenc, a koprodukcióban készült át­szellemült Költőnő. Ha vé­gétét a tábor, az egész tár­saság órákat izzad majd a szabadtéréin épült kemencé­ben, ahol egyelőre egy po- cdkcsalád ütött tanyát, ki­használva az eddigi halt- idényt.1 Az egyik asztalon- köny­vek sorakoznak. Ez minek? — kérdezem, s Bea, a rang­idős ifjú kézműves öntuda­tosan vállaszol: ez a szakiro­dalom. Valóiban, az egyik szövőszék mellett ott áll ki­nyitva a szakkönyv, azt ta­nulmányozzák és elkezdik maguk a munkát, hiszen Éva néni nem ér rá egy-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom