Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-29 / 151. szám
4 Somogyi Néplap 1985. június 29., szombat Békétlenkedők A kapuban őrség — az őrségben vita: éjféltájt vagy derengő hajnalban jobto-e a kapás. Mármint a hialak kapása. Mert ezt lesik vízen és vizek partján; ez a leggyakoribb téma „horgászber- kékfoen”. E Balaton-parti tábor pedig ugyancsak „berek”: a Somogy megyéi gyermek és ifihorgászoké. Nyolc sátort — és egy külön szobát — foglalt el itt, a fonyódlligeti úttörőtáborban az ifjú halfogók hada. Jelenlétüket jelzik a katonás sorba állított horgászbotok, a száradó szakok is. A klubterem és a közösségi helyiségek frissen vakolt falai, a homok- és sóderhalom, a betonkeverő még az összkomfort hiányáról árulkodnak. De így talán a nyaralás is romantikusabb. És a fák alá búvó, narancsszínű sátrakból csak pár lépés a tó. — Negyedszer táborozunk már ezen a helyen; s a tábort hatórás társadalmi munkával: „tereptisztítással” kezdtük — mondja Hivatal Nándor táborvezető, a Mohosz Somogy megyei Intéző Bizottságának ifjúsági felelőse. — Jellege szerint jutalom tábor ez: az egyesületek a gyerekek egészévi munkája, a különböző versenyeken való szereplés, illetve eredményeik (ide értendők a tanulmányi eredméqyek is) alapján válogatták ki a jelentkezőket. Barcsiról például hárman jöttek, Gyékényesről ugyancsak. S bár többen hétpró- bás horgászok — mint Guta icza István, aki odahaza 11 kilós amurt is szákolt már — a Balatton nekik is élményt jelent. Peti János arcán friss a nyári szín. Kora reggél óta a parton horgászott, s most büszkén mutatja a fogott dévéreket... Színes, nyüzsgő a tábori élet. S ki-ki megtalálja elfoglaltságát. Sokan a céilba- ddbást gyakorolják. A hirtelen nőtt Bata Barnabás siófoki gimnazista — egyébként a megyei összetett verseny 2. helyezéttje — öccsének oktatja a „mesterség” fogásait. — Mennyire szakmai egy ilyen horgásztábor? — Igyekeztünk változatos, a gyerekek életkori sajátosságainak, érdeklődésének megfelelő programot összeállítani. A résztvevőik életkora 9—16 év; más törődést igényelnek a kisebbek és mást a serdülők. Az alapvetően horgászközpontú program mellett rendeztünk szellemi vetélkedőt, sport- versenyt, kirándulást is. — Hogy lebet ezt megszervezni ilyen szeszélyes időjárás mellett? — Rugalmasan változtatunk. Ha esik az eső, bent barkácsolunk, játszunk. Voltak más programok is. Gaál Ferenc böhömyei tanár például két előadást is tartott a Balaton élővilágáról. A múlt szombaton pedig Várnagy József a siófoki DRW egyesületének élnöke beszélgetett velük a környezetvédelemről, ennék horgász-vonatkozásairól. — Fürdésre a víz hideg volta miatt, gondolom, nincs lehetőség. — Ha viszont olyan az idő, ki-ki kedvére horgászhat, természetesen a tábori szabályok betartásával. Ilyen például, hogy előzetes bejelentés nélkül senki sem mehet a partra. Van azonban lehetőség hajnali vagy esti horgászatra is. S a fogott halat aztán naponta megsütik. Falitábla a még nem teljesen kész épület „klubtermében” — HALI-ÜJSÁG felirattal. Sajátos vetélkedőről is tudósítja a látogatót. E táborozás idején a kis horgászok a fogott halak hosz- szát centire precízen mérik, s az eredményt naponta ösz- szesítve kinék-kinek a neve mellé írják. Mikor ott jártunk, Ludvig Károly, a barcsi I. sz. iskola most végzett tanulója és a nyolcadikos böhönyei Peti János küzdött az elsőségért. Mindegyikük közel volt már a 600 centihez ... Kurucz Ferenc A június 18-tól 27-ig tartó fonyódligeti táborozás alkalmával bonyolították le a X. gyermek- és ifjúsági horgászvetélkedő Somogy megyei döntőjét. Eredménye: — a gyermek korosztályiban ifj. Németh István (Siófok) lett a győztes; az ifjúsági korosztály első helyezettje Tóth G. Tamás (Böhönye), a legeredményesebb leány versenyző Gaál Mariann (Böhönye). ök vesznek részt — Somogyot képviselve — Fadd-Domboriban az országos döntőn. A 36 éves bolhás! Mátyás Zoltánt faluszerte csendesdolgos embernek ismerik gyerekkora óta, Az itt élők egybehangzó véleménye szerint a bajok akkor kezdődtek, mikor mintegy másfél éve új asszonyt hozott a házhoz. Azóta Mátyásék harcban állnak az egész faluval. A harag és a bosszú egymást erősítő hullámai a múlt év őszén tettlegesség- be torkolltak. Az esetet követő bírósági ügyben hivatalosan Mátyásék szerepeltek sértettként. Az utca lakóinak közösen írt levele szerint azonban sértettnek érezte magát a falu is. Azóta to- váb duzzadtak a bolhási békétlenséggel kapcsolatos aktahegyek. „1981 óta leszázalékolt rokkant ember vagyok... A szomszédaim mind haragosaim. A Nagyatádi Rendőrkapitánysághoz már több ízben fordultam. Az állapot egyre súlyosbodik. Szemben lévő szomszédaim ölessel fenyegetnek. A körzeti megbízott írendőr is járt nálam, de sajnos a helyzet azóta sem javult. Ki akarnak űzni a faluból, családom élete nincs biztonságban.” E levél alapján kerestük föl Mátyásékat. Kérdés sem hangzott el, Mátyásnéból máris ömlött a szó. irigylik, hogy nem járunk dolgozni, s hogy lesz telefonunk. Mi közük hozzá, ha van rá pénzem. Lehet, az is böki a csőrükét, hogy a feleségem csinosan öltözik. Itt képesek kibeszélni valakit, ha az udvaron sortban dolgozik. Hogy mi mindenre nem gondolnak ... — Ügy érzi, maguk teljesen vétlenek a helyzet elmérgesedésében ? — Hát az már igaz, hogy egyedül veszekedni nepn lehet ... A jobb oldali szomszéd Csiszár Ferenc: — Mátyásné mindenkibe beleköt. Mindenki piszok, mindenki szemét. Egyik reggel a kertemben dolgoztam, amikor anélkül, hogy egy szót szóltam volna, - kiabálni kezdett: ilyen-olyan paraszt. Miért tartja magát különbnek bárkinél? Amióta itt van, a Zolira sem lehet ráismerni. IKét házzal arrébb lakik a Mezei-házaspár, akik a ve- rekedósi ügy vádlottal között voltak. Büntetésük felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbírság volt. — Nem hagynak békét a falunak — így Mezemé. — Hogy a verekedést ki kezdte, azt megmondhatja az utcában bárki. Kiderül abból a levélből is, amit húszán — A Mezemé kezdte. Miért kell nekem azt mondani, hogy jobban tartsam fel a lábam. No én megmondtam néki, hogy... Azért mert én kétszer elváltam, még nem vagyok ... Kinek mi köze hozzá, hogy az udvaron fürdők, mit leskelődnek. A Mezemével kezdetben jóban voltam, de mikor leszúrt, bosszúból körbejártam a faluban és mindenkinek visz- szamandtam, amit róluk pletykál. Három gyerek van. Kettő az előző házasságaimból, egy a férjem előző házasságából. Mellettük igazán nem tudok dolgozni, de azért nem vagyok dolog- talan dög. — Igaz a feleségemnek is elég nagy sízája van — mondta Mátyás Zoltán —, de azért még nem kell levenni a kapunkat, meg a redőnyt dobálni. — Miért haragudtak meg magukra ennyire a szomszédok? — Nem tudom. Talán írtak alá. A tárgyaláson sem tanúskodott mellettük senki, ök voltak a tanúk. Csak azért ítéltek el minket, mert a dulakodás kökben az öreg — aki kihegyezett botokkal jött — elesett és szerencsétlenül a kezét törte. Mivel a mérlegelésben ez volt a súlyosabb sérelem, minket marasztaltak el, de azt nem nézték miért robbant ki az egész. A nagyatádi városi bíróságon kiderült, hogy utóbbi megállapításában Meze iné téved. Az ügyet tárgyaló bírónőnek, Kállai Istvánná dr.- nak a per sarán sem voltak illúziói Mátyásék magatartásával kapcsolatban. — A döntésnél a vádiratban leírtakhoz kellett tartanom magam. A verekedés következményei vitathatat- lanok voltak. Az ítéletben is szerepelt ugyanakkor, hogy az ügyben a sértettek voltak a kezdeményezők. A presszó- beli szóváltás után ők várták meg a hazatérő szomszédokat. Mátyásné írásos tanúvallomása egyébként több, a szomszédokra erősen sértő, durva kitételt is tartalmazott. Ezzel kapcsolatban felhívtam azok figyelmét jogaikra, ők azonban nem kezdeményeztek pert. Ügy gondolom, ez is azt példázza, hogy nem a falubeliek: keresik az összeütközést. Ezt erősítette meg a Má- tyásékkal szemközti házban lákó Gólba Gábor is. — Csak lenne már nyugalom az utcában. Nem érdekel enkem, hogy mit csinálnák, hogy öltöznek, csak ne kötözködjenek. De hát az asz- szony kiabál azért, ha va- láfci beköszön az udvarba, meg azért is, ha nem köszön. A somogyszöbi községi tanács vb-titkárának, Nemes Jánosnak is sok fejfájást okoztak Mátyásék. Most is előttem van egy panaszos levél. De még csak szabálysértési eljárást sem tudok kezdeményezni, mert csak általában imák Mátyásné kötekedésóről. Lehet, hogy az asszony magatartása, bolhási mércével szabados öltözködése önmagában is irritálta volna a falut. A békétlenség forrása azonban összeférhetetlensége és durva beszéde volt. Petrus István rendőrzászlós, körzeti megbízott. — 19 éve töltöm be ezt a tisztet, de ilyen elhúzódó perpatvarra nem emlékszem. Három nappal azután, hogy az asszony odaköltözött, már ki kellett mennem Bolhásra. Magam is láttam, hogy a ruhaujjában késsel jár a boltba. Egy ízben nem is titkolta, hogy mi célból hordja a kést. De a saját udvarában mondott badarságok alapján nem indíthattam ellene eljárást. Mindeddig bé- kítéssel próbáltam elintézni a dolgot. A bírósági ítélettől egyébként Mátyásék vérszemet kaptak. Utána önkéntes rendőrnek akartak jelentkezni. Mikor nemet mondtam, bepanaszoltak a kap itányságon. Miikor lesz hát béke Bolháson? Mátyás Zoltán: — Az biztos csak, akkor, ha a feleségem is befogja a száját. Kállai Istvánná ár.: Tapasztalatom szerint a bosszú bosszút, a sérelem sérelmet szül. Bolháson jelenleg tűzszünet van. A lappangó öngerjesztő feszültségek azonban változatlanul szaporítják az ügyiratok számát. Az oktalan csatározás nem csupán családok nyugalmát dúltq fel, hanem temérdek fölösleges munkát okozott és okoz a legkülönfélébb szerveiknek és hatóságoknak. S mert etikai normák be nem tartásáról van szó, a jogszabályok nem is hozhatnak megoldást. A falu közösségének próbatétele lesz: sikerül-e türelemmel és higgadt szóival jobb belátásra bírni a békétlenkedőket. Bíró Ferenc Hattyúdal PIACI KÖRKÉP 27. — Természetesen — válaszolta. — Jöjjenek, elkísérem magukat. — Miattunk igazán ne fáradjon — hárítottam el az ajánlatát. 21. — Nos, meg voltál velem elégedve? — kérdezte Ruth, miközben visszasétáltunk a még mindig üres bánba. Bólintottam. — Remek színésznő válna belőled — tettem hozzá, aztán a folyosó felé intettem: — Mit szólnál, ha meglátogatnánk a táncospipiket ? — Ott a helyünk — válaszolta Ruth. A táncosnők öltözőjének ajtaján jócskán megkopott a festék. A kopogtatásra alacsony, fekete hajú lány dugta ki a fejét; amikor meglátta Ruthot, összecsapta kezeit. — Maria Bretall vagyok, Angéla uinokanövére — duruzsolta Ruth. A fekete lány csíkos fro- tirkön tűsben volt. Néhány pillanatig tanácstalanul to- pargcütt, végül a zajtó felé intett. A szűk öltözőiben nyolc Lótusz-görU készülődött a műsorhoz. A lányok szemmel láthatóan el voltak ragadtatva Ruthtól. Míg Ruth kérdezősködött, szemügyre vettem a pipiket; így, közelről nézve egyáltalán nem' ragadtatták el az embert. Smink nélküli arcuk sápadtan sokszorozódott a megfakult tükörben. Némelyikük még utcai ruhában volt. Ruth legalább félórát kérdezősködött, de talán annyit sem tudtunk meg tőlük, mint McNeiütől; mindegyikőjük a saját problémájával traktált bennünket. Visszamentünk a bárba. A színpad előtti árokban már a zenészek hangoltak. Leültünk az egyik műmárvány asztal mellé, és whiskyt rendeltünk. Amikor a pincér letette elénk az italt, váratlanul megszólalt: — Ha nem tévedek, ugye a kisasszony Angela unokanővére? — Nem téved — válaszolta Ruth. — Igaz, le se tagadhatná — mosolyodott ed egy pillanatra, aztán Ruth felé hajolt: — Őszinte részvétem. — Alacsony volt, és gyer- mekoráltaan elég sok pattanása lehetett. — Mr. McNell említette, hogy itt van... Ugye, még nem kapták el a gyilkost? Ruth megrázta a rejét, és szeméből, a fene tudja hogyan, de tót könnycseppet törölt le. — Maga jól ismerte az unókáihúgomat? — kérdezte aztán. — Az azért túlzás. Csák annyira, amennyire a kollégáját ismerheti az ember. De bevallom, őt kedveltem a legjobban ebben a kóceráj- ban. — Ezek szerint gyakran beszélgettek? — Igen. Persze, az attól is függ, hogy ön mit ért gyakoriság alatt. — És miről? — Csupa felszínes dolgokról. Igaz, néhányszor tanácsot is kértem tőle. — Maga tanácsot kér egy nőtől? — csodálkozott Ruth. A pincér halványan elmosolyodott. — Angélát a barátomnak tekintettem. — És ő? — Azt hiszem, ő j§. — Nem mondott olyasmit magának, ami esetleg kapcsolatba hozható a gyilkossággal? — Nem. Sohasem avatott a magánügyeibe. Igaz, any- nyira tisztán élt, hogy mindenki beleláthatott, aki csak akart. A pincér menni készült. — És miféle tanácsokat kért az umokáhúg omitol? — mosolygott egy utolsót Ruth. (Folytatjuk.) Libaöröm Zuhogó eső fogadta a kaposvári hetipiacra igyekvőket, s egész délelőtt kitartóan esett. Az idő nem fogadta kegyeibe a vásárlókat, ám az árusokat sem, hiszen a múlt hetihez képest szinte semmivel sem csökkentek az árak. A kevés tojásra három forintról indult az alku. Bőven akadt cseresznye, kilónként tizennyolcért még kóstolni is lehetett. Tizenötért kövér meggyet, ötve- nért alig nagyobb őszibarackot lehetett kapni. Egy liter ribizli 10—12 forintért, a málna 15-ért talált vevőre. Lehetett válogatni a paprika különböző színű hegyei közül. Szép fehérözönt láthattunk darabonként négy forintért, míg másutt kilóját hetvenért kínálták. öt forintért adtak egy kis csomó vegyes zöldséget, s ha valaki idei krumpliért jött a piacra, azt 6—8 forintért kaphatta meg kilónként. Volt bőven hagyma, néhány forintos áron csomónként, a paradicsom pedig biztatóan vöröslött ötvenért kilónként. A csarnokban szinte mindenki gombát árult. Az esős idő miatt emelt áron juthattunk vargányához, 150 forintot kóstált kilója. Alig maradt el tőle a rókagomba; 120-iba került. Egy liter csibegombáért harmincat kértek, a galambica ötven forint volt. A baromfipiacon 150-ért lehetett bőrig ázott kakast kapni, 200—220 volt a jérce párja. Egyedül a libák örültek az esőnek, vidáman gágoktak. Sorban feküdt vagy tíz fehér tollas, egy idősebb férfi kínálta őket. Megérték a 150 forintot. Kevésbé lehettek vidámak a piaci takarítók a zöld „iszapcsatatér” láttán, amelyet a libasereg hagyott maga után... B j
