Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-24 / 146. szám
Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett és hűséges feleségem, KOVÁCS BÉLANÉ Szekeres Rózsa betegségben, sok munkában és küzdelemben elfáradt szíve — mely csak szeretni tudott — Nagyatádon június 20-án hosszú, de türelemmel viselt szenvedés után örökre megáldott. Hamvasztás utáni búcsúztatása és temetése édesanyáink közös sírjába történik. Időpontjáról a helyben lakó kedves ismerősök posta útján külön értesítést kapnak. Kovács Béla. (96124) í * 2 Értesítjük az ismerősöket, hogy HORVATH JÁNOSNÉ (Kaposvár, Arany köz 1(2.) vállalatunk nyugdíjasának hamvasztás utáni, temetése 1985. június 27-én fél 4 órakor* lesz a kaposvári Nyugati temetőiben. Emlékét kegyelettel megőrzi: SAÉV szakszervezeti bizottsága és a nyugdíjasklub tagsága. (273567) Köszönetny 11 vá n ítá s Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és lakótársaknak, akik felejthetetlen halottunk, KŐMŰVES PALNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család. (144984) * * $ Köszönetünkeit fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen drága édesanyánk, ÖZV. TÖT1I SANDORNE Bellái Julianna temetésén részt vettek, koszorúikkal, ■virágaikkal, távirataikkal & jelenlétükkel fáljdalmumkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (95987) .49 Köszönetét mondunk mindazoknak a szomszédoknak,' rokonoknak, Ismerősöknek, volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, SPRINGMANN JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunk- han osztoztak. A gyászoló család. (144876) * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, VARGA LÁSZLÓ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. (4155) * * o Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves ismerősnek, barátoknak, munkatársaknak, lakótársaknak, rokonoknál:, a 2. sz. GAMESZ dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, VETO KAROLY temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (145028) Kaposvár* Fonyódi u. 12. másfélszobás központi fűtéses családi ház eladó. Érdeklődni a hedy- színen. (4201) t 2 szobás, összkomfortos örö kilakás eladó készpénzért + OTP-áitválla- lással. Bárdos, Kaposvár, Kinizsi ltp. 10. III/4. ________(4173) V ízparti telek (111 n-öl) Balatonmária- fiirdőn eladó. Bárdos Csaba, Kaposvár, Kinizsi ltp. liO. IU/4. (41174) Gamáson, Fő utca 1. sz. alatt háromszoba. komyhás téglaház. nagy zártkerttel. több gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni ugyanott, Metzger ■T * séfnél.______(4147)_ K aposvár, Csalogány u. 16. alatti telek eladó. Kanos- vár, Május 1. u. 79. 17 óra után, vagy a 14-978-as telefonon. Sülé. (14396H1 Marcali. Berzsenyi u. 90. II. em. 23. másfélszobás lakás kp.-ért -f OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni egész nap, Balogh. (956371 Somogyszob, Köztársaság u. 6. sz. alatt kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni : Somogyszob. Arany J. u. 18. (95665) Kerekiben családi ház beköltözhető állapotban, a Petőfi S. u. 20. sz. alatt eladó. Érdeklődni: Balatonföldvár, Há- mán Kató út 22., Fléger János. (9566H Iregszemcsén* Siófoktól 28 km-re, a 65-ös főútvonal mentén családi ház, melléképü J etekkel. új telepítésű szőlővel, gazdálkodásra alkalmas 1400 n-öl területen eladó. Továbbá eladó szőlő, gyümölcsössel, présházzal 1050 n-öl területen. Érdeklődni 16 órától Iregszemcse, Rákó- czi u. 34. (956381 Kelevizen, Vörösmarty u. 53. sz. ház beköltözhetően. olcsón eladó. Érdeklődni a szomszéd- bab. * l/i (95631> Egyszoba, két félszobás, 60 m2-es, III. emeleti öröklakás Siófok, Tanácsház u. 24-ben eladó. Érdeklődni: Siófok, Aradi vértanúk utca 4. (956541 Nag.yberényi szőlőhegyben buszmegállóhoz közel termő szőlő 4- szántó + gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Lulla, Petőfi u. 2., 17 óra után. (956851 Balatonfenyvesen 130 n-öl parti telek hétvégi nyaralóval eladó. Érdeklődni a helyszínen, Bala- tonfenyves, Daru u- 2. alatt lehet. Siótok belvárosában 4 szoba, összkomfortos családi ház. azonnal beköltözhetően 160 m2 telekkel eladó. Siófok, Kossuth u. 38. Sziliné. (82384) Kaoosfő, Kossuth u. 269. sz. ház, 960 n-öl gazdálkodásra alkalmas területtel, ugyanott 600 n- öl területű szőlő elad_ó. Érdeklődni minden nap, Magyaregres, Vörös Hadsereg útja 12. (37251 Eladó Kaposvár, Losonc köz 10. I. em. 3. sz. alatti k étszoba összkomfortos, gázos lakás. Érdeklődni a helyszínen, hétköznap 17 óra után. szombat, vasárnap egész nap. (1448421 Kaposváron, a hetes buszmegállóhoz 10 percnyire, szép helyen 600 n- öl_ szőlőterület, fizetési , kedvezménnyel. sürgősen eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 21. (1445021 Nagyberki. Vörös Hadsereg útja 15. sz. alatt háromszobás családi ház el- adó. (38411 Siófok-Kilitín kétszobás családi ház eladó. 1986-os beköltözéssel. Érdeklődni Paska János, Balatonkiliti, Zalka Máté u. 8. ______________ (957W T orvaj, Petőfi u. 21. alatt 1830 n-öl ön fekvő nagy családi ház gyümölcsössel, szőlővel eladó. Buszmegálló 2 percre. Víz, villany van. Azonnal aekÖltözhető. a 1 - (95f43T Kétszoba, komfortos családi ház 500 n-öl területen eladó, vagy elcserélhető kisebb házra, házrészre, megegyezéssel. Somogviád. Beregi u. 3., Kiss- né. Érdeklődni ugyanott. (1445061 Családi ház, nagy melléképületekkel. idei gáz bevezetéssel eladó. Érdeklődni : Kaposmérő. Gvár u. 16. (14444«7n Másfélszobás szövetkezeti lakás kp. -f- OTP-átvállalá^al eladó. Érdeklőin! 17 órától, szombat és vasárnap egész nap, vagy levélben Kaposvár. Honvéd u. 35. IV. em. 3. aitó, (\w>" Siófokon háromszobás családi ház. ugyanott hever^1' és rekamié újszerű áü0 nőt bán eladó. Reviczky u. 22. _______________(95765) C surgón, a Rózsa út 14. sz. háromszobás, komfortos ház igényesnek eladó. Érdeklődni a helyszínen minden nap. (95769) Siófokon négyszobás, összkomfortos családi ház a belvárosban, azonnal beköltözhetően eladó. Üli etnek is megfelelő. Siófok, Kossuth u. 38. Tel.: Veszprém 30/13-669. keddtől péntekig. 19 óra után. (082309) Balatonkiliti, Jegenye sor 79-ben közműves szobakonyhás ház, 150 n-öl telken szabadkézből eladó. _______________(057G1) B alatonföldvár, Budapesti út 83. sz. alatti társas üdülőben hőtárolós kály hával fűthető, 1,5 szobás emeleti lakrész azonnali átadással eladó. Cím: Kovács László, Siófok. Fő u. 118. r/i. (957621 Balatonbogiáron 144 n-öl ikertelek, lakható melléképülettel, elkezdett építkezéssel, IN- KÖZ által felértékelt áron, sürgősen eladó. Érdeklődni: esti órákban, Pécs, Építők u. 18/a., Mól- nár. (14470'. i Balatoíilellón, Vágóhídi u. 13. sz. alatt 346 négyszög- öles telek eladó. Családi ház építhető. Érdeklődni: Szé- nási, 1182 Budapest, Bokányi Dezső u. 93; _____________(680051 F onyódon, három- szobás, komfortos öröklakás eladó kp.-ért -1- OTP-át- vállalással. Érdeklődni • 17 órától: Schmidt, Fonyód. Bartók B. u. 2. fszt. 2, Telefon: 219. (144710) Siófoki háromszobás, fürdőszobás nyaraló, nagy telekkel a Kossuth utcában eladó, vagy elcserélhető parti nyaralóra kisebb telekkel. Levélcím: Szeged, Faragó’ u. 3., Nagy La- iosné. (95697) Boglártól 3 km-re. Szőlőskislakon 800 n-öles közművesített terület és hagyományos építésű 3 szobás családi ház, gazdasági melléképületekkel eladó. Kertészkedésre és állattartásra alkalmas terület. Érdeklődni : özv. Szili Lajosné, 8691 Szőlőskislak, Fő út 19. ______________(1445411 E ladó Andocson 2 szoba, konyha, fürdőszobás családi ház 330 n-ölön. Érdeklődni: Szél János, Andocs. Árpád u. 51. (95930) Háromszobás, fürdőszobás családi ház, valamint szőlő pincével eladó. Érdeklődni : Zselickisfalud, Fő u. 17. ______________(144797) A töröcskei tó felé vezető út mellett, a 4-es busz végállomástól 10 percre, 1000 n-öl hétvégi telek eladó. megosztva is. Kaposvár, Kölcsey u. 88. ______________(1448021 P écsi beköltözhető 3 szobás, kertes családi ház emeleti része eliadó. Vasútállomásnál, Szilágyi Dezső u. 42. ______________(12290^ 2 szobás, szövetkezeti lakás 400 ezer Ft kp.-ért 4- OTP-vel eladó. Kaposvár, Búzavirág u. 10. IV. em. 14. ajtó. (1447371 Üdülő céljára alkalmas kétszintes épülettel, 1200 n-öl magasművelésű szőlő, gyümölcsös igényesnek eladó. Telefon : Simontornya 87. ______(117010) S imontornyán háromszobás, ' komfortos családi ház kerttel. garázzsal, mellékhelyiségekkel, azonnal beköltözhetően, eladó. Szív d? 1. afett. ------------------ TUT009) E XPRESSZ HIRDETÉSEK Siófok-Kilitin 220 négyszögöl megosztott telek építési engedéllyel eladó. Érdeklődni: Balatonkiliti, Rákóczi u. 59. (960351 Siófok, Dózsa u. 41. alatt, lévő 3 szobás családi ház 300 négyszögöl telekkel (gáz bekötve) eladó. Érdeklődni a helyszínen. _______________(960361 Z alakaros, Szőlősor 1. sz. alatti félkész nyaraló sürgősen eladó. Érdeklődni : helyszínen vasárnap. Más napokon Boglár- lelle, Rákóczi u. 336. Telefon: 12-43, 7 órától 19 óráig. Fabiné (1450261 Nagyméretű, kétszoba. hallos, köz- pomtiiűtéses, kertes családi ház eladó. Kaposvár. Bem u, 3. (145013) Háromszobás, hallos, összkomfortos házrész eladó, vagy kisebbre cserélhető, megegyezéssel. Kaposvár. József A. u. 5. Érdeklődni 14 óra után. (4133) Egyszoba-kon.yháo házrész eladó. Azonnal beköltözhető. Kaposvár, Jedlik Ányos u. 11. (145018) Kis családi ház melléképülettel, gazdálkodásra alkalmas területtel, azonnali beköltözéssel eladó. Cím: Kálmáncsa, Lajos- háza 13. sz. Érdeklődni ugyanott. _______________(96033) K étszobás családi ház mellékhelyiséggel eladó. Somogy- babod, Rákóczi u. 9. (96027) Eladó 2 szolpás, fürdőszobás, kertes családi ház. Kaposvár. Benedek Elek u. 71. sz. alatt. ___ (144997) E gy és félszobás lakás eladó kp.-é^t 4 OTP-'átvállalás sál Érdeklődni a házmesternél. 17 cra után a lakáson Kaposvár, Béke u. 93. Vi/,j. (1150).!) Félkész családi ház, nagy műhely- lyel, udvarral eladó vagy 2 szobás lakásra cserélhető megegyezéssel. Érdeklődni : szombat, vasárnap egész nap. Cím: Sántos, Fő u. 57/5., Hor- váth. (145002) Somogyvároiip Május 1. u. 38. szám alatti kétszobás, fürdőszobás, kertes családi ház, mű- út mellett sürgősen eladó. (4145) Családi ház sürgősen eladó. Vin- cze, BalatonHelle. Kert u. 15. (144987) Eladó kétszobás, erkélyes lakás. Kaposvár, Kinizsi-lktp. 16. III/3. (144996) Kaposváron, a Szigetvári u. 19. sz. alatt két és félszobás családi házrész. kerttel garázslehetőséggel, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni 17 óra után. Molnár. (4121) Eladnám vagy elcserélném kaposvári kertes, családi házamat 1 szobás gázos lakásért, megegyezéssel. Érdeklődni : szombat, vasárnap egész nap, vagy 16 óra után, Madár u. 71. (144998) Eladó Kaposváron másfélszobás, összkomfortos lakás, Búzavirág u. 24. sz. Érdeklődni: Nagyatád 404-es telefonon, a délelőtti órákban. (4086) ötvöskónyiban, Feüső-hegyen, pince. fiatal, jól termő málnás gyümölcsfákkal, egy kis szőlő, szép panorámás helyen, az idei terméssel — betegseg miatt — azonnal eladó 376 n-ölön. Érdeklődni lehet: Nagyatád, Alkotmány u. 3. (96000) Magyaregresen 600 n-öl zárt kert gyümölcsössel, szőlővel, lakható hétvégi házzal eladó. Ugyanott eladó kapálógép szerszám. Érdeklődni: Kaposvár, Arany J. u. 3.. Orsik. (4093) Elcserélném 2 szoba. összkomfortos. Béke u. 99. számú IX. emeleti lakásomat, kertes családi házra, kaposvárira, 'vagy 5 km-ig. Esetleg vétel is érdekel 450 000 Ft készpénzzel 4OTP-átvállalással. Minden - megoldás érdekel. Ajánlatokat M4972. számra a hirdetőbe kérek. (1449721 BoglárleMén kertes kis családi ház eladó, vagy kaposváriért elcserélhető. Ajánlatot „Balaton” jeligére, a bogiári ruházati boltba. (9595*1 Tapolcán új, nagy családi ház eladó a Béke u. 51. sz. alatt. _______________(957451 K étszobás, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Nagyszeben u. 10. sz. Érdeklődni 17 óra után. (4119) Belvárosi, háromszobás, összkomfortos, gáz-közpon- tifűtéses, sz’iteré- nos családi ház, garázzsal. igényesnek beköltözhetően eladó. Kaposvár. József Attila u. 20. ___________________(42051 S 100-as Skoda, érvényes műszakival olcsón eladó. Somogysárd, Vörös Hadsereg u. 81. ____________|__________(145099*E ladó ZD 1500-as Lada. Megtekinthető egész nap: Ro- hovánszky Károly, Balatonszárszó, Jó- kai u. 77. (96034) TP-s három és féléves, 1200-as piros Lada eladó. Érdeklődni.; Lengyeltóti, Arany J. u. 14. (4137) UB-s rendszámú S 100-as Skoda, lejárt műszakival eladó. Érdeklődni: Kaposmérő. Vörös- martv u. 24. (4136) KE-s írsz. 1500-as Lada Spéciéi, jó állapotban, sürgősen eladó. Nagybajom, Fő u. 169. (145001) Három éves, 125 cm.3-es MZ eladó. Kaposvár, Zöldfa u. 33. (144895) 4 éves, platós ZUK vagy a most érkező. 0 km-es ZUK eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kertész U. 37, (144975) 3 hónapos bikaborjú eladó. Hajmás, Kossuth L. u. 7. sz. özv. Kis Bank Józsefné. (145020) 20 m-i föld töltésnek elhordható. Kaposvár, Tókaji u. 5. (145024) összecsukhatós iker sport babakocsi eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Füredi út 12. V/4. Deák László. (1450121 Csöveskukorica eladó. Érdeklődni: Kaposvár 12-151. telefonon. (145014) 20 hónapos bernáthegyi kan eladó. Kónya István, v Ba~ latenfenyves, ' Pe- tőfi-liget, (96013) Négy választási malac eladó. Kaposvár, Szent István u. 3. sz. (4132) 12 db választási malac el ad ó. Hetes, Vorosilov u. 51. (4141) 10 m«* tűzifa Sió- fok-fürdőtelepen olcsón eladó. Érdeklődni : Balaíonlelle, Kolozsvári u. l/b. Telefon: 16-31. Pinsher szukáké- lyök, valamint 4 éves HP J - kitűnő anya eladók. Soós Béláné. Balatonlel- le, Szövetség utca 63. (96028) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Ruhagyár felvesz villanyszerelőket és pneumatikus gének, valamint elektromos vezérlések javításában jártas szakembereket. Jelentkezni lehet az üzemfenntartá- si osztály vezetőjénél. (88131) A Volán 13. sz. Vállalat felvételt hirdet: hálózati villany- szerelői (minimum 5 év szakmai gyakorlattal), vízvezetékszerelői (minimum 5 év szakmai gyakorlattal), segédmunkás munkakörben. Fizetés megegyezés szerint. Somogy megye egész területére autóbuszjáratainkon dolgozóinknak ingyenes utazási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés helye: Volán 13. sz. Vállalat Kaposvár, Füredi u. 180. műszaki-fejlesztési és beruházási osztály. (273536) A SAÉV üzemi főmérnökség felvesz asztalos szakmunkásokat kaposvári, marcali, siófoki munkahelyekre. Kereseti lehetőség : 4 000—6 000 Ft szakmai gyakorlattól és teljesítménytől függően. Lakatos szakmunkásokat kaposvári és vidéki munkahelyre. Kereseti lehetőség: 4 000 —6 000 Ft szakmai gyakorlattól és teljesítmény tő] függően. Jelentkezni lehet az üzemek vezetőinél: Kaposvár, Kanizsai u. 56. sz. alatt. (273532) A kaposvári körzeti garázsba egy garázsvezetőt keresünk felvételre, szakirányú felsőfokú végzettséggel. Jelentkezés írásban a következő címen: Postai Gépjármű Szállítási Üzem Pécs, Diósi u. 51. 7607. (273534) A Siófoki Új Tavasz Mg. Tsz Siófok, Béke tér 1. alkalmazna azonnali belépéssel hálózati villanyszerelő szakembert. Jelentkezés a tsz irodánál a fenti címen. Bér ipegegyezés sze- rint. (95971) A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat felvesz kontírozó könyvelőt, csapost, szakácsot, valamint villanyszerelőt. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Kaposvár, Ady E. u, 2. I. em. 9. (88169) A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat — Kaposvár, Május l. u. 52. — üzem- gazdasági osztályvezető helyettest keres, közgazdasági egyetemi végzettséggel. több éves gyakorlattal. Továbbá elemző közgazdászt, közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel és gyakorlattal. Jelentkezni lehet a vállalat gazdasági igazgató helyet-, A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat boglárlellei malomüzeme gépkocsirakodókat keres felvételre. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. (88168) Szervizszerelőt keres a nádudvari termelési rendszer mezőgazdasági gépek szervizelési munkák végzésére. Felvételre jelentkezhetnek legalább ötéves mezőgazdasági gépszerelői gyakorlattal és jogosítvánnyal rendelkező, lehetőleg technikumi végzettségűek. Jelentkezés munkaidőben: Kaposvár, Géza u. 40. (273519» A Somogy Áruházba 4 órás munkára villanyszerelőt és lakatost felveszünk (lehet nyugdíjas is). Jelentkezés az áruház igazgatójánál (Kaposvár, Irányi D. u. 2.). SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLALAT. (882241 A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság zaranyi szárító üzeméhez 2 mezőgazda- sági gépszerelő, vagy lakatos és l villanyszerelő szakmunkást keres felvételre. Fizetés a gyakorlati idő figyelembevételével, megegyezés szerint. Jelentkezni a gazdaság központjában (Kaposváir. Vak Bottyán u. 1.) a fejlesztési főmérnöknél lehet.______________________(2735331 A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat felvételre keres belső szerelésben jártas VILLANYSZERELŐT. kiemelt bérezéssel. Jelentkezni lehet: a vállalat Nyár u. 23. sz. alatti telepén Kelemen János építés- vezetőnél. (273539) A siófoki áfész azonnal alkalmaz bolti eladókat, pénztárosokat, sütőipari szakmunkásokat, Zamárdiban lévő nagyforgalmú szezonális ABC-üzle- tébe 6 fős kollektívát. Jelentkezni lehet az áruforgalmi főosztályvezetőnél, áfész központ, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. (738‘?f'< A balatonszárszói áfész felvételre keres mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező számviteli osztályvezetőt és belső ellenőrt, közgazdászt, hálózati ellenőrt. képesített könyvelőt, gépikönyvelőt. Tövábbá felvesz: szakképzett £s szakképzetlen bolti eladókat, pénztárosokat, szünidős főiskolás és középiskolás diákokat, segédmunkásokat. Munkásszállást idény- dolgozóknak biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben az áfész személyügyi előadójánál, Balatonszárszó, Rózsa u.. 1* sz. alatt, v " (95667) Böhönyén, Kossuth u. 51. sz. alatt, kétszobás kis családi ház eladó. Érdeklődni: ugyanott. (14483QN Kisasszond központjában romos ház, gazdasági épület. 6776 m2 telekkel eladó. Érdeklődni : Kisaszszond, Kossuth L. U. 62. (144749) JÁRMŰ ZJ-s írsz. Trabant ió állapotban eladó. Kaposvár, Balogh A. u. 12. (1445661 Eladó UX-es Trabant 4- alkatrész. Érdeklődni: Áchim, Magyaratád, Tá- tompuszta. (1445391 TU-s rendszámú Trabant megkímélt állapotban eladó. Tab, Rákóczi u. 58 a. (95909) Elcserélném fonyódi, 52 m2-es, kétszobás tanácsi, gázfűtéses béiüa- kásomat kaposvári hasonló, vagy nagyobb lakásra. Ajánlatokat 144708. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (144708) Eladó Sürgősen Saci I. gyermekbútor, sarok étkező- garnitúra, francia- ágy, hűtőszekrény, legújabb Super 8-as NSZK zuumos automata filmfelvevő és képernyős filmvetítő, Mátyás Károly, Siófok, Fő u. 47. 11/16. (95999) Kovácsszerszámok eladók. Érdeklődni: Kercza Endre, Kőkút, Arany J. út 1<4. (4235), Eladó haiszemé- lyes antik ebédlőasztal. Kaposvár, Április 4. utca 19. (41491 Kűtásást, kitisztítást vállalok. Szabó István, Lengyeltóti, Kaposvári út 13. 8693. (144407) TXYL ON TOU RIST műanyagtestű, új vitorlás eladó. Sós András. Budapest XV., Hevesi Gyula u. 87. II. 15. 1157. (97851 Matematikából, fizikából, oroszból általános iskolást pótvizsgára felkészítek Kaposvá-m. Címeket „Házhoz megyek 4103” jeligére. a kiadóba kérek. (4103) Szüretelő kádak készítését vállalom 3—’5 hektoliterig, szükség esetén szállítással. Bajor, Tolna, Bajcsy-Zs. u. 90 _____________(79991) G yermekek felügyeletét vállalom nyári hónapokra Teljes ellátással 3— 6 éves korig. Leveleket „Kertes ház” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. _______________(95763) P arkettacsiszolást, lakkozást min őségi kivitelben váiial kisiparos. Lukacsa, Balatonszárszó Küitelek 4. ________________(8095) S zabadidőpartner, élettárs. házasságközvetítés. Kérje táj ékoztatónkat. Kapcsolat, Szombathely, Pf. 283. _______________(43602) B ontásból származó nagyméretű tégla és faanyag olcsón eladó. ÉT:, deklődni lehet: egész nap. Cím: Kovács Lajos, Csie- repespuszta (Atta- látóL 5 km). _______________ (3827) 8 db választási malac eladó. So- mogysárd, Vörös Hadsereg u. 46. sz. ________(144537) A lig használt, nagytelj esítményű Vibromat harisnya szemfelszedőgép eladó. Zsugovitsné. Csurgó, Baksay u. 4. (144550) Nagyméretű cserépkályha, olajos- hordók, kályhák, új gázkonvektor (naí<T'- palackkal is) fekete-fehér tv, (Zsiguli-Polski) szélvédő eladók. Itvás. Kaposvár, Szegfű u. 18. * (1445.3BN Matematikából és fizikából szaktanár javító viz.se» felkészítést vállal. Érdeklődni lehet: Kaposváron, a - *r- tírok terén lévő hírlapárusnál. (3975) Beteggomlozót keresek, nappali el foglaltságra, édes anyám, mellé. Érdeklődni: mindéi nap 16 óra után, Ková''" Mihály. Kaposvár. Schönherz Z. u. 99/a. (144782) Kiskereskedőknek alkalmas elárusítópult 2 m x 0,0 m körbelambériázott i fiókkal, új állapotban eladó. Gálfi György, Bábomy- megyei*, Petőfi u. 104. (95742) Eladó egy nagyméretű, fehér, zománcozott, béé- hető fürdőkád. Érdeklődni : Kapuvár, Honvéd u. 35. IX/4. vagy Virág u. 24. (144789) Parkettacsiszoláí lakkozást vállaló Makay, Kaposv; Hegyi u. 3/a. (1445’ FÉMBETONET. Nedves, nyirki salétromos lak sok * őleges padló alatti v: szintes tartós s: getelését biztos ja. Betonszilán tó, gyorskötő, v: záró és fagygá anyag egyben. L postetők, szuter helyiségek. pince aknaV, víztároló derítők és szenn víztárolók szigel léséhez való. íémbetonet foly dék. Szállítás kg-os íémkanmá bam, vagy 260 k os hordóikba Szállítást vasút is vállalok. Széke fehérvár, 8000 Szá csa u. 33. Gesz! József. Teiefo 12-368. Kérjen d talam műszaki í mutatót. (4163Í Általános iskol sok pótvizsgá való felkészítés orosz nyelvből ví lalom. Jelentkez 4185. számon a 1 adóban. (411 Négylakásos U sasházban kétsz bás + étkezős 1 kás kerttel, garáz zsal eladó. Érdé lődnl 17 óra utá Kaposvár. Tóth u. 5. Somogyvári _________ (416 R omantikus e küvői ruhák ke csönzése új készle bői. Fonyod. - sá dór u. 38. (957C Eltartási, gondoz si szerződést kotr friss nyugdíjas t námő, balatonme léki 2—3 szobi kertes házért. Sz fcóné. Székest hérvtár. Mikszáth 2/B, 8000. (41637 ÜJ TELEPHELYÜNKÖN továbbra in varjuk MEGRENDELÉSÜKET — hőkezelő — Ifa fékrendszer ; felújító (főfékhenger, fékró- segítő, kerékfék henger! — vegyszeres barnító munkák végzésén Megrendeléseiket kedvező áron vállaljuk. FÍ5MTECH GMI Xaoosfüred, (Házépítők boltj mellett). (3309( ALBÉRLET Balatonkiiitin sz ba-konvhás albé let kiadó. Érdé lődni: Attila u. i (9575 Műszaki rajzok fénymásolását rövid határidőre, formalizálva vállaljuk Vállalási ár: 33 Ft/m2 Rajzok átadhatók: Kaposvár, Füredi út 96. sz. alatt hétfőn, szerdán és csütörtökön de.: 8.00—12-ig du.: 16.00—18-ig. HIDROCOOP GMK Juta (264420) A Siófok és Vidéke Áfész eladásra vagy bérbeadásra felkínálja ostyasütő gépeit és a sütéshez szükséges egyéb felszereléseket. Érdeklődni lehet az áfész ipari és felvásárlási osztályán. ___- * (73906) A Csibi gyermekruházati áruházban bakfis nyári vászonnadrágok, (250—670 Ft-ig, több színben) import és hazai bakfis blúzok (159—350 Ft-ig) rendkívüli választékát találja! Kaposvár, Kossuth tér 5. , u fi i >; S > - . i. . (88225)