Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-22 / 145. szám
1985. június 22., szombat Somogyi Néplap 13 HsportEHIMII Ismét Pécsett az Álpok-Duna Kupa mezőnye Háromszoros Európa-bajnok az indulók között ASZTALITENISZ UTÁNPÓTLÁS CSAPATBAJNOKSÁG Befejeződött az utánpótlás :orú asztailiténászezők 1984/ 5 évi utolsó, s egyben leg- angosaibib eseménye, az or- zágas ifjúsági, serdülő és iijone csapatbajnokság. A Iiaposplast SE fiataljai a 'árakozásnak megfelelően ól szerepeltek. Az ifjúsági- .k 44 indulós mezőnyében z Alkonyi, Garbóczi, Rák .lkotta együttes a 9—16. he- yen végzett. A serdülőknél 8 induló közül az Alkonyi, Iák, Végh csapat az 5—8. lélyet szerezte meg úgy, hogy . négy közé jutásért a ké- őbtoi győztes Bp. Statisztika együttesétől szenvedett ve- eságet. Újoncoknál 55 csaját indult, s a dobogóért fo- yó küzdelemben maradt dúl az Alkonyi, Marosi, Mogyorósi alkotta kaposvári gyüttes 5:3 arányiban a Tollai Vörös Lobogóval szemlén. Ezen a mérkőzésen Al- :onyii Szilvia remek játék- :al mindhárom tolnai versenyzőt legyőzte. A csapatbajnokság után :érült sor a korcsoportos •gyéni versenyekre, amely zintén beszámít az egyesü- etek rangsorolásába. A seriülőknél Alkonyi a 16, Rák ledig a 32-be jutott. Újon- : oknál Alkonyi és Marosi ■gyanánt a négy közé jutáért maradt alul egy-egy tatisztikás versenyzővel zemben. Fejes, Fogyorósi, "emesi és Varga korcsoport- ukban a legjobb 16 között 'égeztek. Ennyi jó helyezésit nég sohasem sikerült sze- ezni ilyen rangos verse- íyen. A sportegyesiületek rangsorban több első osztályú lakosztályt is megelőzve a taposplast SE az 5—6. he- yen végzett. „A mi csapatunknak megvan a képessége a legfénye- >ebb szerepléshez” . .. „A Jolánon kívül nincs olyan igyüttes, amelyiknek a já- ékosállománya jobb lenne, mint a miénk” .... Ezek a ti jelentések a tavaszi idény tezdete előtt láttáik niapvi- ágot lapunkban Stolle hász- ó szakosztályelnök, illetve Szőke Mikós edző megfiogal- nazásában. Akkor bizonyába akadták olyanok, akik :öbb szerénységet vártak, Mégis az edzőnek kell i^k- nat adnunk, aki anniakide- lén még hozzátette: kétszeri negyedik hely után nem- :sak illik, hanem kötelező s feljebb tenni a lécet. Amikor a bajnokság vé- ;én ismét értékeltük Szőke Miklóssal az eredményeket, nindketten könnyebb helyiéiben voltunk. Hogy mi ;örtént, mindenki előtt is- nert. A Siófoki Bányász násodik hélyezettként fel- i ütött a labdarúgó NB I- >e, egy olyan tavaszi sze- •eplés után, amilyet egyik ’ivál'isa sem tudott produkálni. A Bányász tavasszal megőrizte veretlenségét, hu- ;zonnyoie pontot gyűjtött, níg a Volán három tavaszi /erőségével 26, a Vác két /ereségével 24 pont birtokosa lett. — Négyévi munkánknak érett be most a gyümölcse. Mem akarom azt mondani, rogy már ennyi ideje az NÍB I-re készültünk, de az. évenkénti tudatos erősítés, a mind merészebb célkitűzés mindenképpen sejtette, rogy evés közben megjött íz étvágy — mondta az edAz Alpok—Duna Kupa nemzetközi autós hegyi- veírssny-somazat mezőnye ismét Pécsre érkezik. A versenysorozat harmadik futamát a Szentkút—Lapis közötti 5781 méteres útszakaszon, a közismert „hosszú pályán” bonyolítják le. A versenysorozat növekvő népszerűségét jelzi, hogy ezúttal jóval több külföldi versenyző küldte el nevezését, mint áprilisban az első ző. — A múlt évi kupasiker adta a döntő lökést játékosnak és vezetőnek ahhoz, hogy bátrabban tekintsünk az első osztályra. Az a gárda, amelyik képes volt, akkor sorozatban élvonalbeli csapatokat legyőzni, alkalmasnak bizonyult arra. amit most véghezvitt. Az újabb erősítések már ezt a célt szolgálták. Közismert, hogy a mai labdarúgásban nem lehet csak tizenegy játékossal célba jutni. Ehhez legalább 15-16 egyforma képességű labdarúgóra van szükség. Nos, a siófokiaknak legalább tizennyolc ilyen játékosuk van, ez bebizonyosodott a bajnokság sorén. Kulcsemberek váltak ki sérülés vagy egyéb ők miatt a csapatból, és ez mégsem érződött a játékon. A csapat kisebb átszervezése a bajnokság kezdetén U jótékonyan hatott. Olcjos visszakerült a beállós posztra és kialakult a Szájíz, Bódi. Kiss középpályás sor. Korábban az úgynevezett agresszív támadójátékot játszotta a Bányász, a múlt őszi néfhány fiaskó azonban megfontolásra késztette a szakvezetést. Visszavettünk egy kicsit a támadójátékból és nagyobb gondot fordítottunk a védekezésre a tavaszi idényben — mondta Szőke Miklós. Elismerte, hogy játékuk ezzel kevésbé lett látványos, de sokkal biztonságosabbá vált. Több volt a tudatosság is a csapatmunkában. Igaz, az egyéni hibákat ezzel még nem lehetett futamra. Például tíz csehszlovák autós is ott lesz a nemzetközi verseny rajtjánál Skoda 130 RS és LR, Lada MTX és Forma Eais- ter kocsikkal. De természetesen viszontláthatjuk a tavaszi futam abszolút győztesét, Walter Pedrazzát is, aki a múlt vasárnapi rechbergi futamon a legjobb időt érte el, pedig ott_ vélt Mauro Nesti is! kiszűrni, és ez a veszített pontoknál megmutatkozott, a Bauxitbányász, majd a Szekszárd és a Nyíregyhaza elleni mérkőzésieken. A Bányász erejét legin- ■káb a rangadókon elért eredmények példázzák. A Volánt és a Vácot az ősszel saját otthonukban verték meg, nem is szólva a diósgyőri tavaszi diadalról. (Ez volt a DVTK utolsó lehetősége. hogy még beleszólhasson a feljutásért folyó küzdelembe. A Bányász imponáló játékkal 5:l-.re verte a vasgyáriakat Diósgyőrben és ezzel egy nagy riválisát végleg „leszakította”.) Szinte példátlan a siófokiak hazai és idegenbeli statisztikája. Tavasszal otthon mindössze háromszor-győztek, ugyanakkor idegenben hatszor (!). A hat otthoni döntetlennel szemben négy idegenbeli áll. A hajrá kezdetén volt egy nem éppen szívderítő sorozata a csapatnak. A május 26. és június 5. között lejátszott találkozók döntetlenül végződtek, és ezek között három hazai mérkőzés volt. Ekkor csüggedték el a szurkolók, akik hangot is adtak nemtetszésüknek. Néhány vezető is megijedt; veszve látták a már-már kézben levő sikert. Többen azt hí- resztelték, hogy ez a csapat, tulajdonképpen csak meg akarta mutatni, hogy mire képes, de nem óhajt előbbre lépni. Csattanós választ adtak azonban szolnoki győzelmükkel. (Folytatjuk.) Jutási Róbert A nevezések szerint Ped- razzán kívül még öten érkeznék Forma—2-es versenyautókkal. A svájci Bu- ess még a tavasszal nevezett a mostani versenyre, és reméljük, megérkezik Erich Höhmann, a tavaszi albszo- lút második helyezett is. De várunk egy igazi sztárt is, Herbert Stengert, aki Osel- lájával háromszor (1978, 81 és 82-ben) szerzett Európa- bajnolká címet és ötször (1977-ben, 79, 80, 83 és 84- ben) Európa-bajnoki második helyezett volt. Tavasszal útban ideleié közlekedési balesetet szenvedett, azért nem láthattuk a versenyben. A kupasorozat rechbergi futamán a magyarok lehetőségeikhez képest iól szerepéitek. Kiss Dezső hatodik lett. Tóth János pedig a nyolcadik helyen végzett a kategóriájúkban. Kzsjár Csaba második helyét értékessé teszi, hogy csupán egy Forma VW és versenyző tudta megelőzni, Kákonyi Attila a Szuhanyik-fiéle Eas- terrel nem tudott beleszól n(i a végső sorrendbe, mivel mindkét futamban kiállni kényszerült — műszaki hi ■ ba miatt. Szombaton reggel fél nyolc órakor kezdődik a szabad edzés a hazai és külföldi résztvevők számára. Ezt követik a kötelező ed aésfutamok, majd 12.30-kor rajtol a magyar országos bajnokság mezőnye, velük együtt indítják a nemzetközi verseny indulóinaik edzésfutamát is. Vasárnap délelőtt 9 órákor kezdőidnek a nemzetközi Alpok—Duna Kupa eseményei a kötelező edzéssel, majd a három versenyfutam rajtjával. A rendezők szeretnék, ha sikerülne a nemzetközi versennyel párhuzamosan megrendezni a magyar OB harmadik futamát is. Így pótolni lehetne az elmaradt pilisi bajnoki futamot. Ha ez a terv megvalósul, vasárnap is óriási mezőny versengését élvezhetik a nézők. A versenyt a Lapisig húzódó útvonalon rendezik. A nézők szombaton és vasárnap is 8.30-ig juthatnak el a lapisi elágazás felől a Remete-rétig, ahol a parkotokban elhelyezhetik autóikat. Ezúttal a depót a rajtnál alakítják ká, tehát valamennyi parkoiló a nézője rendelkezésére áll majd. A rendezőség ismét jól szerkesztett műsorfüzetet jelentetett meg. Kurucz Pál UT AZ NB-I-BE Magasra rakták a lécet Négyéves munka eredménye — Gondosabb védekezés HÍREK Június [22 A nap 4.47 órakor kél, s 20.45 órakor nyugszik; a hold 7.09 órakor kél, s 23.30 órakor nyugszik. A várható időjárás: Szombat Paulina Többnyire napos idő lesz. Az északnyugati szél éjszakától jelentősen mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 25 fok körül alakul. A Balaton hőmérséklete 15 fok. Lottó A Sportfogadási és Loíttió- igazjgatóság közlése szerint a 25. heti lottósorsolásan a következő nyerőszámokat húzták ki: 6. 11, 56, 61, 71 * VII. — Ülést tartott tegnap a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága. A megye VII. ötéves tervének főbb pontjairól dr. Sarudi Csaba, a megyei tanács általános elnökhelyettese adott tájékoztatót Szó volt még a települések rendjével és tisztaságával kapcsolatos társadalmi ellenőrzések új formáiról és módszereiről. — Két isztambuli gyárral kötött megállapodást férfi nadrágok és dzsekik gyártására a csurgói Napsugár Ruházati Szövetkezet. Az idén 25 ezer darabot készítenek a török üzemekben magyar anyagból és a csurgóiak szabásmintái alapján. — Egyhetes számítógépes tábor nyílt Rádpusztán a Ba- latonboglári Mezőgazdasági Kombinát KlSZ-szervezeté- nek rendezésében. A 30 somogyi általános iskolás megismerkedhet a Magyarországon forgalomban levő számítógépekkel, s olyan üzemekbe látogatnak, ahol számítógépes rendszer működik. — A munkavédelmi feltételek javítására 12,6 milliót fordít idén a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát. A legtöbb fejlesztés az anyag- mozgatás korszerűsítésével, valamint az üzemhelységek bővítésével és felújításával kapcsolatos. Több munkahelyen korszerűsíti a fűtést és porelszívóberendezéseket is fölszerelnek. — Háromnapos tapasztalatcserére hívta meg a Kaposvári Városi Pártbizottság a Kecskeméti Városi Pártbizottság párt- és tömegszervezetek csoportjának munkatársait, a pártépítési munka - bizottság tagjait. A tegnap kezdődött és a vasárnap be- fejződő látogatás során a kecskemétiek megnézik a várost, megismerkednek az üzemi, a lakóterületi körzeti pártmunka helyi gyakorlatával. — Országos Vörös Meteor találkozó. A KPVDSZ kaposvári természetbarát egyesületének csoportja is részt vesz június 27. és 30. között Sopronban az Országos Vörös Meteor találkozón. A négynapos túrára korlátozott számban még elfogadnak jelentkezést. — A csokonyavisontai öregek napközi otthona találkozót szervez ' környékbeli otthonok lakói.;aiiv. A július 1-én a csokonyavisontai gyógyfürdőnél a rendezvényre szárnál több idős vendéget várnak. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASÁRNAP ESTE 8-IG. Telefon: 11-510 Pótválasztások A megye 56 választókerületében választanak ma városi és községi tanácstagokat. Az érintett szavazókörök helyiségei reggel 6 órakor nyitnak. A pótválasztásokon tanácstag az lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja, azaz elegendő az egyszerű többség. —■ üj tanácsi vállalat alapításáról döntöttek a héten Nagyatádon. A Kapos- vill nagyatádi szervizéből szervezett Mikro elektromos javító és szolgáltató vállalat július elsejétől működik. — Önálló estet ad ma este a siófoki Sió gyermek néptánc együttes a Dél-balatoni Kulturális Központban. — A helyszínen töltik meg a Balaton-környéki üdülők turistagázpalackjait több Áfor-kútnál. E szolgáltatásba Somogybán a siófoki benzinkutat kapcsolták be. Alagút oposszumoknak Ausztráliában italán a kihalásitól mentik meg a törpe oposszumokat. Az öklöm- nyi hegyiállaitikák lakóterületét ajuitópályla szeli íketté. Amikor elérkezik a párzási idő, a kis erszényesek a forgalmas út túlsó oldalán igyekeznek fellelni „szívük választottját”, így sók állat végzi a száguldó kocsik kerékéi alatt. A lelkes állatvédőik sürgetésére a hatóságok .most aliagutaikat építenek a kis jószágoknak. A szakembereik az oposszumok áltál jóll ismert kőfajtát alkalmazzák építőanyagnak, hogy az állatkák használják is az oltalmat kínáló aluljárót. — Öregek napját rendeztek tegnap Nagyberényben. A 21 idqs embert a helyi általános iskolások műsorral köszöntötték. — Lakástűz. A tűzhely szabálytalan használata okozott lakástüzet csütörtökön este Tab—Szunyogpusztán. A ház lakója Szalai Bóláné másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Az épületben és a berendezési tárgyakban keletkezett kár mintegy 80 ezer forint. — Anyagtorlódás miatt kimaradt lapunk mai számából a folytatásos regény mai részlete, s ezért olvasóink szíves elnézését kérjük. — A DÉDASZ Vállalat kaposvári üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Blaha L. közben, a Tókaj közben, a Beszédes J. utcában a Csalogány közben, a Vörös Hadserg útja végén kisfeszültségű hálózatot épített, melyet 1985. június 21-én feszültség alá helyezett. A megépült hálózat oszlopainak és vezetőinek érintése a feszültség alá helyezés után TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. (88205) — A kaposvári áfész szokola- berekl vegyesraktára május 24- töl 28-ig leltárfelvétel miatt zárva tart. (88214) — A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat kártevőirtó részlege rövid határidővel, garanciával, rágcsáló és rovarirtást vállal közületeknek és lakosságnak. Cím: Kaposvár, Nyár u. 23. Termelési üzem. Telefon : 13-155. (88154)