Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-22 / 145. szám
1985. június 22., szombat 5 EGY ÉVTIZEDE EGYÜTT Hét festő bemutatója látható a fonyódi Nyári Qallé- riában. Bráda Tibor, Leitner Sándor, M. Novák András, Szabados János, Szentgyör- gyi Jószef, Topor András és Tölg-Molnár Zoltán neve külön-külön is ismer t a hazai műkedvelők körében, s együttes jelentkezésük is megszokott. Egy évttizede állítják ki festményeiket közösen. A most látható, nyolcadik kiállításaikra elsősorban az évtizedes jubileum adott alkalmait. Ezúttal nem kifejezetten az adott kiállításra:, konkrét feladattal festett képeiket mutatják be a közönségnek. Mindegyikük két- három-niégy ' legjellemzőbb, Szabados János: Találkozások. M. Novák András: Levegő + víz. művészi útját tömören ősz- széf ogHaló művét választotta ki. Bráda Tibor Az öröklét határán című képe filozó- fiikus mélységű tanulmány a halálról, a megholtnak a túlélők -emlékezetében való továbbéléséről. A gondosain kiérlelt kompozíció, a merész rövidülésben ábrázolt test, a zöldek és okkerek halnmomikus és mégis drámai ellentéte a festő egyik fő- művévé emeli ezt a képet. Leitner Sándor egyik ismert képének címe Panellakok. A finom rajzi elemekkel, pontosan „szerkesztett”, szűkre szabott geometriájával! szuggesztíven érzékelteti a házgyári lakásokban tartózkodók lelkiállapotót. Látunk tőié egy szép balatoni tájat, amelynek főként érzékeny légperspektívája figyelemre méltó. M. Novák András Levegő + Víz című képét is ismerik a kaposvári kiállítóslátogatók. Első pillantásra szokványos, valójában azonban elgondolkozta- tóan rendhagyó Badacsony- kép ez. A Szeptember és az Október című műve tüzes, erőteljes sárgáival és finom, mértéktartóan ellenponitozó kékjeivel naturális utalások nélkül is érzékletesen tárja elénk a két koraőszi hónap természeti hangulatát. Szabados: János Találkozások című munkája a festő művészi pályájának fontos állomása. Elbeszélő és mozgást érzékeltető kép, noha nem közli — nincs is szándékában —, hogy mi történik itt és kik a szereplők: az alakok egyfajta jellegzetes panoptifcumi mozdulatlanságba dermednek, mozdulatra emelt végtagjaikat örök úgymaradásra ítélve. A kép tere is konkrét és misztikus egyszerre. A talaj színpad- szerű, de a színpad túlsó szélétől a végtelenbe nyúlik a láthatár. Az illúziót azonban eltünteti a középen a kulisszába vagy a semmibe nyíló ajtó. Ezek a találkozások sosem jönnek létre, minden szereplő örökre magányos marad. A magány a témája Szentgyöngyi József képeinek. A tőle megszokott magas ■ festői színvonalon előadott három „midiatúráját” látjuk a tárlaton. Az egyik sokszor feldolgozott témája, a Tékozló. Ezúttal üres az otthon, amelyet csak egy fal, egy árkádív és egy szék jelez. Nincs, aki visszafogadja a megtérő! Repülj című képe egy keserűen gúnyos fintor a nem valós lehetőségekről, Lekötözött szárnyakkal ki is szárnyalhat a magasba ? Topor András keményen, pattogósam, szín és formai díszharmóniával előadott tó j -r ernines zoen ciái mellett egy igen szép grafikát is kiállított. A kompozíció és a formai eLemek közösek festményeivel, ám a rajzi megoldás, a grafit lírai könnyed- ségű használata, a finom tónusótmenetek, harmonikus kontrasztok Topor András új oldlalát mutatják. Tiölig-Moílnár Zoltán két kiállított képe közül az egyik, a Drámai helyzet munkássága utóbbi éveinek tömör összefoglalása. Tölg- Moinárnak az utóbbi hét- nyolc évben, festői készségét kitartóan fejlesztve, sikerült egy harmonikus szintézist létrehoznia a geometrikus és a lírai absztrakció között. Képein, a fesitésmód és az érzékeny színkezelés hatására a mértani formák természeti tartalmat kapnak, élő szereplőkké válnak. A Drámai helyzet valóban feszült, szinte tragikus érzést' kelt a nézőben egy csúcsára állított fehér négyzet és az azt félig körülvevő félholdszerű fekete folt segítségével. A Fonyódi iskola jubileumi kiállítása július végéig látható a Nyári Galériában. Pogány Gábor A fonyódi iskola nyolcadik kiállítása Szentgyörgyi József: Tékozló. Az érettségiéinek matúrája — És ön hogyan érettségizett? — tettük fel a kérdésit Bertalanná Koszó Rózsának, a siófoki Perczel Mór Gimnázium magyar- történelem szakos tanárának. A Munkácsy Mihály Gimnázium érettségiző diákok egyik vizsgaelnöke látható izgalommal kutat emlékezetében. Alig különbözik most azoktól a kamaszlányoktól, akiknek tenyérizzadós feleletét aiz imént végighallgatta. — Nehéz erről beszélni, mert régen volt — kezdte mosolyogva. Számomra most és a múltban is ez volt a „legnagyobb vizsga”. Ezért is vállaltam el az elnökséget. Ügy érzem, az érettségi ma sem vesztette el a presztízsét. A maturáló diák egyszerre jut ilyenkor olyan bő tudásanyag birtokába, ami a továbbiakban, a szakirányú képzés alkalmával már csak szűkülhet.1 Alföldi lány vagyok, a „legszögedibb szögedi”. Tápén éltem, onnan kerültem a szegedi Tömörkény István Gyakorló Leánygimnáziumba. Emlékszem ainnak a napnap a reggelére. Boldogan ébredtem. Biztos voltam a dolgomban, hiszen nagyon felkészültem. Éreztem, hogy ha minden ellenem fordul, akkor sem lehetek rosszabb négyesnél. Volt akkoriban egy isimert sláger. Valahogy így hangzott: „Csin-i balba szeress belém”. A vizsgára menet egész úton ezt dúdoltam. Ilyenkor minden diák egy kicsit babonás. A tételhúzás előtt Zrínyi sorait mormoltam: „Sors bona nihil alliumd”, vagyis „Jó szerencse kell semmi más”. Matematikából mindig négyesem volt. A több-ismeret- lenes egyenletet először itt tudtam hibátlanul megoldani. Ma is figyelem a diákjaimat. Többen „szürke kis eminenciásként” dolgoznak a négy év alatt, aztán szinte csodát művelnek és jelest produkálnak az érettségin. No és a fizikafeleletem! A színképelemzést húztam. Be kellett mutatnom a kísérletet. A prizmát a napfény felé fordítottam és az egész vizsgabizottság a szivárvány színeiiben „tündökölt”. Azóta is azt szeretném, hogy a lányom iis ezt a tétéit húzza majd az érettségijón. A magyar felelet? Igen. Valami nagyon szépre számítottam, és kihúztam a Tanácsköztársaság irodalmát. Ma már ilyen tétel nincs a vizsgákon. Kétségbeestem. Nehéz róla színesen beszélni. Végül is annyit idéztem Tóth Árpádtól Móriczig, hogy Túlzás volna azt állítani, hogy szívesen hallgatom Egyed László és Eke Károly műsorait. Senki sem leli örömét abban, ha azér- szűkületes megbetegedések terjedéséről, a sejtek kóros szaporodásának mechanizmusáról vagy a nagyfai „szesztelenítő nagyüzem” rohamosan növekvő forgalmáról szól a fáma. Gyógyíthatatlan hipochonderfcént mégis kóros kényszert érzek, hogy többé-kevésbé rendszeresen figyeljék ~ a tudományos rovat két kitűnő orvos-riporterének interjúira, összeállításaira, hiszen mindkettejük mikrofonja előtt a medicinatudomány hazai és külföldi legjelesebbjei szól'álniak meg hétről hétre. S anyagaikból az is frissen, gyorsan értesülhet az orvostudomány legújabb eredményeiről, akinek nem a szervesanyag a legfontosabb érdeklődési területe. A két felkészült, megnyerő modorú riporter műsorai közűi hadd említsek csupán egyet a közeli múltból, mint a tudományos ismeretterjesztés és a nemes egészségügyi propaganda elegyét: a rákkutatás világközpont- jairól készített ötrészes sorozatot. Hasonló eredményeiért érdéinél elismerést az a három egészségügyi témájú adás, amelyet a héten hallottunk. Hétfőn a szervátültetés tehetőségeiről,, annak gazdasági és tudományos feltételeiről faggatott kutató és gyakorló orvosokat Egyed László. A legnagyobb derűlátással sem állíthatjuk, hogy a késő esti adásiban közölt tények an - daxinként vagy seduxen- ként hatottak volna az álmatlanságtól szenvedőikre. Mert bármennyire biztatóak is például a veseátültetéssel kapcsolatban Budapesten és Szegeden végzett kísérletek, bármennyire kellemes is volt hallani, hogy ma már összesen hetven-nyolcvan betegbe plántálnak egészséges vesét évente a Duna és a Tisza partján, nem feledhetjük, hogy hazánkban három és fél százan várnak ilyen műtétre. A szem és a végtagok transzplantációja pedig egyelőre gyermekcipőben jár. És — amint a Ciűsorban hallottuk — ezt sem lehet függetleníteni attól a maikacs ténytől, hogy hazánkban a nemzeti jöve- delemnék 3,3 százalékát fordítják az egészségügy támogatására, az arányokat tekintve megközelítően a felét annak, amit a fejlett országokban. Ennek ellenére jó néhány kutatóintézet működik hazánkban világszínvonalon. Ilyen a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézete. Igazgatójával, Pachet József < professzorral szintén Egyed László készített interjút, melyet Egerek és emberek címmel, sugároztak a Mühelyfőnöfcök-soro- zat csütörtöki adásában. Világszerte ismeirt tudós az intézetvezető, felkészültsége és személyisége sok kitűnő szakembert vonzott az alföldi nagyvárosba, önmagáról azonban szerényen hallgatott az interjúban. Csak kutatásairól beszélt megszállottan: az egerekkel folytatott szervátültetési kísérletekről, s arról, milyen eszközökkel lehet megszüntetni az egerekbe adagolt rákkeltő anyagioik hatását, s nagyralátó terveiről, melyekkel szeretné igazán jelentős kutatóbázissá fejleszteni a ma még kicsiny immunológiai és kórélettani intézetet. Lám, egy igazi tudósportré, melyben nem arról esett szó, mekkora lakásban lakik és milyen színű öltönyöket visel vagy hová kirándul a legszívesebben a „riportalany” ... Ha már a szívről van szó hadd emlékezzünk meg a Vissza az életbe című, kedden hallott, Eke Károly által szerkesztett és vezetett adásról is. A szívbetegek klubjának tagjai ülték körül a mikrofont, akikegyszer már csaknem beszálltak Kharon ladikjába — ám az örvösök visszarántották őket a partról. FelkdáLtójetes dörgedelmek nélkül, egyszerűen, „észérveikkel” szóltak valamennyien az infarktus elkerülésének lehetőségeiről, melyeket — mivel az állítólagos hat rizikófaktor közül magam három-néggyel rendelkezem — nem óhajtóik e helyütt elismételni. A műsor utón azonban nem esett jól a cigaretta ... Lengyel András „megszépült”. Oroszból, németből és történelemiből is jelesre sikerült a felelet, így kitűnő lettem. — Volt bankettjük? —r Igen — csillant fel a tekintete. — Este körülültük az aszfalt, tanárok, diákok. Először kerültünk testközelbe egymással. Aztán népdalokat énekeltünk. Itt tudtam meg először, hogy idős, „megközelíthetetlen” tanárnőnknek, dr. Soós Paulának mi a kedvenc nótája. Még ma is a fülembe csengnek csipkelődő rigmusai: „Házunk előtt van egy rakás te- rágya...” Aztán szerená- dozni mentünk, és életemben először hajnalban keveredtem haza. Ma már a diákok az első éttóen ismerik a kedvenc nótámat és a banketten diiscozeniét hallgatnak — mondta, és gondolatai viszatértek a mába. Elsietett. Várták a diákok, hoigy egy-egy biztató tekintettel, kedves, nyugodt mosollyal átsegítse őket az első nagy próbatételen. Várnai Ágnes RÁDIÓSZEMLE Fő az egészség!
