Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

2 Somogyi Néplap 1985. június 22., szombat Az események címszavakban VASÁRNAP: Bejrutban landolt a TWA amerikai légitársaság siita fegyveresek által eltérített gépe, megkezdődnek az újabb túsz-ügy bonyodal­mai. — Pertini bejelen­tése: nem jelölteni ma­gát az olasz elnökválasz­tásokon. HÉTFŐ: Mihail Gorbacsov fogadja Armand Hammert. — Ot­tawában véget ér az em­beri jogokról tartott szakértői konferencia, amelyet a helsinki folya­mat keretében rendeztek meg. — Elnöki párt ala­kul Portugáliában. — Az afrikai nemzeti kong­resszus (ANC) tanácsko­zása. KEDD: Tiltakozások a namíbiai ideiglenes kormány fel­állítása ellen. — Radzsiv Gandhi befejezi köruta­zását. — Fegyverszüneti megállapodás a ,.táborok háborújában” a paleszti­nok egyrésze és az Amal között. SZERDA: A szíriai elnök Moszkvai tárgyalásai. — Dél-afrt- kát elítélik a Biztonsági Tanácsban, de az ameri­kai magatartás lehetet­lenné teszi kötelező szankciók elfogadását. CSÜTÖRTÖK: Országos sztrájk Spanyol- országban. — Közvetett afgán—pakisztáni megbe­szélések Genfben. — Pa­namavárosban sikertele­nül végződik a Contado- ra-csoport értekezlete, nlcaraguai kormány­nyilatkozat. — A KND és Dél-Korea gazdasági tár­gyalásainak újabb fordu­lója. PÉNTEK: Mitterrand athéni útja. — Váltakozó hevességű har­cok Bejrutban, súlyos merénylet Tripoliban. Milyen politikai körül­ményéi vannak a legújabb túsz-ügynek? Az ügy politikai mellék- zöngéi azonban aligha avul­hatnak el rövid idő alatt. Az események ugyanis abból a kusza, rendezetlen, bonyolult halmazból fakadnak, amelyet közel-keleti válságnak neve­zünk. A géprablók — túszai­kért cserébe — annak a hét- nyolcszáz libanoni siita fo­golynak szabadon bocsátását követelik, akik Izraelben, a Haifa melletti Atlitz börtön­ben raboskodnak. Fogvatar- tásuk egyébként ellentmond minden nemzetközi jognak, hiszen elhurcolt „hadifog­lyoknak” számítanak, akiket a Libanonból történt hivata­los izraeli visszavonulás után nem lehetne tovább börtön­ben tartani. Már az izraeli kormány is ígéretet tett sza­badságukra vonatkozóan (ezt azonban lassítják a nagy ko­alíción belüli viták), s maga Reagan elnök is elengedésük mellett foglalt állást sajtóér­tekezletén. A siita fegyveresek — megengedhetetlen, terrorista módszerekkel — nyilván ezt a folyamatot szerették volna meggyorsítani. Pontosan nem lehetett megállapítani, milyen szervezethez tartoz­tak, annyi bizonyos, hogy a második forduló során Nabih Berri, az Amal szervezet ve­zetője, s egyben a libanoni nemzeti egységkormány tag­ja lépett előtérbe s vette kézbe a tárgyalásokat. (Va­lószínűleg úgy vélte, hogy a siita foglyok esetleges kisza­badulása növeli befolyását és népszerűségét, de a túsz-ügy egyúttal jó alkalom volt a figyelem elterelésére a „tá­borok háborújáról”. Hiszen éppen az Amal rohamozta a három bejrúti palesztin tá­bort. A „fogolycsere” kézenfek­vő lenne, mégis bizonyos patthelyzet alakult ki. Izrael szabadon engedné a siitákat, de ehhez Peresz miniszter- elnöknek szüksége lenne egy washingtoni megkeresésre, legalábbis a nemzetközi vö­röskereszt vagy más közve­títő közbenjárására. Az Egyesült Államok viszont nyíltan és hivatalosan aligha tesz ilyen lépést, miután Reagan sajtóértekezletén be­jelentette : nem tárgyalnak az eltérítőkkel és képviselő­ikkel. Washington katonai lépé­seket is fontolgatott (a szó­A hét három kérdése Tovább tart a libanoni túszdráma Szovjet—szíriai tárgyalások voltak Moszkvában. kásos flottatüntetésre is sor került a libanoni partok kö­zelében), de lehetőségei kor­látozottak. Miután a túszok nem a gépben tartózkodnak, hanem valahol Bejrútban (valószínűleg szétszórtan a síiták lakta déli negyedek­ben), nehezen elképzelhető egy kommandóakció. Ugyan­akkor az elnököt szorítják saját szólamai s a túszdrá­mához párosult hat amerikai salvadori halála is: tehát „meg kell torolni mindezt”. Minden ország természetsze­rűleg köteles megvédeni pol­gárait, de az amerikai kije­lentések és fenyegetőzések aggodalmat váltanak ki: az Egyesült Államok — Domi­nikától Grenadáig — már jó- néhányszor ezzel az ürüggyel élt más országok ellen elkö­vetett agressziói során. Ausztria és Svájc, sőt Al­géria közvetítési próbálkozá­sai jelzik, hogy talán sikerül egy vértelen, békés megol­dás, ebben az esetben viszont Izrael nyilván benyújtaná a számlál Washingtonnak, az elnöki presztízs megóvásáért cserébe. (Telefotó: — TASZSZ—MTI—KS) (2) Miiven új fejlemények történtek a kelet—nyugati kapcsolatokban? Jelképes lehet, hogy Ar­mand Hammernak olyan be­lépője Van a Kremlbe, ame­lyet még Lenin írt alá. Az amerikai üzletember, aki Moszkvát megelőzően Buda­pesten is járt és találkozott Kádár Jánossal, egyike azok­nak, akik a gazdasági érde­keket, valamint a politikai realitásokat figyelembe véve, a kelet—nyugati kapcsolatok úttörői közé tartoznak. Mihail Gorbacsovval, az SZKP főtitkárával folytatott megbeszélésein természetesen szóba kerültek cégének, az Occidental Petróleumnak le­hetséges üzletkötései (fél- milliárd dolláros üzletről van szó, a többi között tengeri olajfúró berendezések szállí­tásáról), de témájuk volt egy esetleges csúcstalálkozó is. Hammer sajtóértekezletén azt mondta, hogy Gorbacsov- nak ugyan nincs szándéká­ban az ENSZ-évforduló kap­csán New York-ba utazni, de nem zárkózik el a Rea- gannel való találkozás elvi lehetősége elől. Hasonló készségről beszélt az ameri­kai elnök is nyilatkozatá­ban. Nem titok viszont, hogy egy csúcstalálkozót megfele­lőképpen elő kell készíteni, s nem mindegy az sem, mi­lyen légkörben kerülhet arra sor. Különösen nagy visszhan­got keltett a Discovery űrre­pülőgép sikertelen lézerkí­sérlete, amelynek fiaskóját egy kis mulasztás okozta. Nemcsak abban az értelem­ben, hogy a veszélyes úton akarnak járni. Felhívta a fi­gyelmet arra is: milyen könnyű apró, de végzetes hibákat ejteni az űrfegyver­kezési gépezetben, s mennyi­re kiszámíthatatlanok lehet­nek „élesben” a következmé­nyek ... ^^^^Miért ítélte el a Biz­tonsági Tanács Dél-Afrikát? Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szinte sorozatban ítélte el a Dél-Afrikai Köztársaságot az elmúlt napokban, s jó oka A dél-afrikai fajüldöző kormány által kreált bábrezsim el­len tüntetnek a namíbiai fővárosban, Windhoekban. (Telefotó: — AP—MTI—KS) volt rá. Elmarasztaló ítélet született Pretoria általános fajgyűlölő politikája miatt; elítélték a namíbiai kísérle­tet, hogy az országot képvi­selő SWAPO szervezet kizá­rásával, együttműködő kor­mányzatot állítanak fel; va­lamint az Angolába történő behatolást. (Ezt különösen nehéz lett volna tagadni, hi­szen foglyul ejtették a ca- bindai olaj mezőkre kártevő feladatokkal érkezett dél-af­rikai kommandó parancsno­kát ...) Napirendre került a Botswana ellen elkövetett támadás is, ahol az ANC, az Afrikai Nemzeti Kongresz- szus állítólagos irodáit ro­hanták meg. A világméretű felháboro­dás nyomán lehetetlen lett volna nem elítélni Dél-Afri­kát. A szavak élességét azon­ban mégsem egészítik ki va­lódi intézkedések: a Bizton­sági Tanács végül is csak önkéntes, nem kötelező jel­legű szankciókat ajánlhatott Dél-Afrika elszigetelésére. A szavazás során tartózkodó Egyesült Államok és Nagy- Britannia ugyanis jelezte, hogy ellenkező esetben a vé­tót alkalmazza, s ezzel még az erkölcsi-politikai elítélés sem emelkedhet hivatalos ENSZ-döntéssé. Réti Ervin Zavargások Chilében A demokratikus rendszer helyreállítását követelő, tüntető fiatalok százai csap­tak össze a rendőrséggel csü­törtök este a chilei főváros-! bán. Több sebesülés történt. Ez volt az első nyilvános el­lenzéki demonstráció azóta, hogy a Pinochet-rendszer hétfőn feloldotta az ostrom- állapot intézkedéseit. Szemtanúk szerint a gumi­botokkal támadó, és víz­ágyúkat is bevető karhata­lom mintegy harminc sze­mélyt őrizetbe vett, köztük Fanny Polloralót, a betiltott Kommunista Párt egyik ve­zetőjét. A tüntetés után távveze­ték-oszlopoknál elhelyezett pokolgépek robbantak az or­szág különböző pontjain. Ennek következtében több­órás áramkimaradás volt a fővárosban, Santiagóban, va­lamint Valparaiso és Vina dél Mar tengerparti városok­ban. A sötétbe borult santiagói utcákat ezután újabb robba­nások sorozata rázta meg. Pokolgép robbant egyebek közt az elnöki palota és a hadügyminisztérium épülete közelében. NYOLC NAP1A NINCS EREDMÉNY Továbbra is holtponton van az eltérített amerikai repülőgép ügye. Csütörtök este a túszok egy csoportja a síiták szervezésében „sajtó- értekezletet” tartott, amelyen elmondták, hogy jól vannak, és kértték az amerikai kor­mányt, ne indítson katonai akciót kiszabadításukra. Allyn Conwell, akii az AFP hírügynökség egyszerű­en „a túszok szóvivőjeként” emleget, csütörtök délután meglátogathatta azt a kilenc — az első jelentések szerint zsidó származásúnak gyaní­tott — személyt, akit a gép­rablók még a múlt szomba­ton elkülönítettek a többi utastól. Conwell szavai alapján feltételezhető, hogy Bejrút valamelyik déli vá­rosrészében őrzik őket, nem messze a többi túsz fogva- tartási helyétől. Nabih Berri libanoni igaz­ságügyi miniszter, az Amal nevű siita mozgalom vezető­je csütörtökön a CBS ame­rikai tévéállomásnak adott interjújában közölte, hogy az egyik fogvatartott amerikai egészségi állapota leromlott, és lehetséges, hogy a közel­jövőben szabadon engedik. Egy izraeli tisztségviselő ugyancsak csütörtökön le­hetségesnek mondta, hogy Izrael „folytatja eredeti ter­ve végrehajtását, és fokoza­tosan szabadon bocsátja a 700 libanoni siita foglyot” — akiknek az elengedését a géprablók követelik. Izrael azt szeretné hangsúlyozni, hogy ezeknek a bebörtönzöt- teknek a szabadon engedése „nem lenne összefüggésben” a légikalózok követelésével. Az esetleges fogolycsere helyszínét illető találgatások között egyre gyakrabban be­szélnek Svájcról. Nabih Ber­ri — a bejrúti rádió szerint — hajlandó lenne arra, hogy Svájcban bonyolítsák le a fogvatartottak kölcsönös sza­badon engedését. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője csütörtökön délután elutasította a Bej­rútban fogva tartott ameri­kai túszok kérését, azt, hogy az Egyesült Államok szaba­don bocsátásuk érdekében vívja ki az Izraelben őrzött libanoni siita foglyok elen­gedését. A Fehér Ház ismét jelez­te: nem hajlandó felszólítani Izraelt a siita foglyok elen­gedésére s változatlanul ra­gaszkodik ahhoz, hogy előbb a TWA gép utasai szabadul­janak ki a fogságból. Erre viszont a síiták szervezete nem hajlandó. így a nyolca­dik napja tartó túszdráma folytatódik. A hírek szerint Washing­ton Svájc, Algéria és Szíria közvetítését is igénybe veszi a túszügy rendezése érdeké­ben. Az eltérített amerikai repülőgép még fogságban tartott utasai és személyzete közül öten sajtóértekezletet tartottak Bejrutban. (Telefotó: — AP—MTI—KS) Halál az aranyért Június 18-án oszakai ott­honában egy hagyományos japán karddal lemészárolták a Toyota Sodzsi japán ke­reskedelmi vállalat elnökét. A két merénylő az úgyneve­zett japán szegények pártjá­nak tagja volt, tettüket — mint vallották — a vállalat által rászedett tízezrek sor­sát megbosszulandó, az igaz­ságszolgáltatás teljes tétlen­ségének tudatában követték el. A Toyota Sodzsit — amely­nek semmi köze a világhírű japán gépkocsikhoz — 1981 áprilisában alapította a most már néhai elnök, Nagano Kazuo. A vállalat csaknem száz irodát működtetett, s mintegy hétezer alkalmazot­tat foglalkoztatott szerte az országban. Tevékenységének módszere a csalás, a rásze- dés művészete volt, alapja pedig az emberek hiszékeny­sége és — nem utolsó sorban — a törvények lazasága. A Toyota Sodzsi szinte kizáró­lag „aranyra ment”. Pénzes és hiszékeny embereknek aranyat árult, s egyidejűleg „pompás” befektetést kínált. A vállalat által eladott aranyrudakat nem adta át a klienseknek, hanem ehelyett mindegyikükkel szerződést kötött. A szerződésben vál­lalta az arany őrzését, for­galmazását, s ezen kívül évi tíz-tizenkét százalékos ka­mat folyósítását. No meg azt is, hogy szükség esetén vagy az aranyat, vagy a pénzt visszaszolgáltatja. Több, mint négy éven át a Toyota Sodzsi csaknem öt­venezer kliensét fogott ma­gának. Az említett módszer­rel mintegy 200 milliárd jent — csaknem 800 millió dollár — szedett be tőlük, anélkül, hogy — noha nagy mennyi­ségű aranyrudat eladott — bármelyiküknek akár egy grammnyi aranyat is átadott volna. De túlságosan csábító­an csengett az az ígérete, hogy a páncélszekrényeiben őrzött arany még „fiadzik” is, mégpedig nem is akárho­gyan. Aztán mégis több kliens megszorult, s a szerződésnek megfelelően követelte vagy az aranyat, vagy a pénzt. A Toyota Sodzsi azonban meg­tagadta ezt. Egyes esetekben kifejezetten agresszív és el­utasító volt, más esetekben még búsásabb hasznot ígért be, csakhogy minden marad­jon a régiben. S mindezt — mint kiderült — azon egy­szerű oknál fogva tette, hogy nemcsak hogy aranyrudak- kal nem rendelkezett, de egyetlen gramm arany sem volt a birtokában. És pénz se nagyon, a kliensektől az „őrzött aranyért” befolyt összegeket ugyanis különbö­ző kétes vállalkozásokba fektette be. A ■ négy év alatt egyedül arra fordított némi gondot, hogy a beígért ka­matot fizesse. Ezek után nem csoda, hogy jónéhány kliens­nél betelt a pohár, s az el­múlt másfél évben a rendőr­séghez több mint kétezer fel­jelentés érkezett. A hatósá­gok azonban semmit nem tettek, mondván, hogy a tör­vény nem ad jogot számuk­ra a Toyota Sodzsi páncél- szekrényeibe való betekintés­hez. Alig egy héttel ezelőtt azonban kipattant a mezte­len igazság, az egyik iroda alkalmazottai ugyanis kerek­perec feltárták az aranyat soha nem látott, „üres” va­lóságot. Ezt követően a rend­őrség is nyomozást indított, megkezdték a Toyota Sodzsi elnökének a kihallgatását, amit most már nem tudnak folytatni. A véres kardot és a tete­met egyébként az egész or­szág látta, a merénylet elkö­vetésekor ugyanis újságírók és filmesek valóságos tömege tolongott az elnök lakásának ajtaja előtt. így néhány órá­val később a televízió közve­títette, amint a két merény­lő bemászik az ablakon, hogy bosszút álljon ötvenezer hi­székeny ember rászedéséért. Pietsch Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom