Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-13 / 137. szám

1985. június 13., csütörtök

Somogyi Néplap

ÜZENET A JÖVŐNEK

E

meletes balatoni villa földszintjén, szerény egyszobás lakásban vagyunk. Régi bútorokkal berendezett szoba, kissé kopottas karosszékek, fiókos szekrények, kifákult díványtakaró. A falon bekeretezett fényképek: egy kastély, versenylovak, fal kávád ászát. A dívány felett lévő képről se- lyemrulhás halvány, szópasz- szony tekint ránk.

— Drága, jó Lilim — mondja, amikor a képre téved a tekintetem. — Mióta elhunyt, egyedül élék itt. A berendezéssel nem sokat törődöm. A családi hagyatékból néhány öreg bútort a Nemzeti Múzeum vett meg.

Sovány, kopaszodó, alig őszülő, régi eleganciával öltözött, csokornyakkendős

öregúr. Pirosas arcán alig láthatók ráncok, csupán a megereszkedett redők árulkodnak koráról. Teljes szellemi frisseségnek örvend. Ebben az évben tölti be 95. életévét Kossuth Lajos.

— Hát nem szörnyű eny- nyi ideig élni? — mondja nevetve.

— Élni jó, mert valamiben mindig reménykedünk — válaszolom —, s neked különösen élned kell, hogy elmondhasd történelmi élményeidet.

_ Az emlékezőtehetségem

még jó. De a jövő? Remény mi lehet a számomra?

— Azzal kezdem — amit nyilván már sokan megkérdeztek —, milyen rokonság fűz. a nagy Kossuth Lajos- hoz?

— A család azonos. IV. Bála királytól ered a nemesség. Nagy Lajos király adta az „udvardi és kossuth- falvi” előnevet. A XVII. században élt Kossuth Miklós, akinek Dániel nevű fiától származott a lutheránus ág, így Kossuth Lajos is. István nevű fiától pedig a mi katolikus águnk. Az én nagyapám Kossuth Pál volt, Kossuth Lajos kortársa. A családi 'hagyomány szerint dédapám, László, a szegény rokont, unokatestvérét, az azonos nevű Kossuth Lászlót álláshoz segítette a megyei levéltárban, ő volt Kossuth Lajos édesapja.

— Van-e valamilyen személyes élményed a nagy rokonnal kapcsolatban?

— Csak közvetett. Amikor születtem, az ö^eg még élt Turiniban. Keresztnevemet valószínűleg neki köszönhetem.

M

int .iskolás 1906-ban Rómában járt. X. Pius pápa fogadta a világ minden tájáról össze- sereglett zarándokokat.

— Én a Ferenc József intézetben nevelkedtem; .egyenruhában jártunk, és kardot viseltünk. Ügy látszik, a pápának feltűnhetett a kisdiák karddal az oldalán. Magához hívatott, a tolmács útján érdeklődött, merre van hazám, hogy hívnak?

— Kossuth? — kiáltott fel csodálkozva a pápa —, hiszen jól ismertem és nagyra becsültem Torinóban Kossuthot, a nagy magyar szabadságiharcost!

Nem tudom, hogy milyen minőségben élt Torinóban X. Pius. Valószínűleg mint püspök, talán már mint bíboros. Nagyon büszke voltam akkor. Nem titkoltam a rokoni kapcsolatot.

— Ügy tudom, négy magyar miniszterelnöknek voltál a titkára. Mi volt a legérdekesebb élményed?

— Amikor kitört az első világháború, mint minisztériumi tisztviselőt fölmentettek a katonai szolgálat alól. Önként jelentkeztem katonának. A budapesti 1-es honvéd huszárezredhez vonultam be. 1916-ban a frontra vezényeltek. Lemberg (mai Lvov) közelében egy századba kerültem Károlyi Miihály- lyál. Jó barátságban voltunk. Amikor egy időre visszavonták ezredünket a frontról, egy szobában is laktunk. A front mögött három kilométerre voltunk elszállásolva. Mihályt meglátogatta a felesége, a világszép Andrássy Katinka. Természetesen átadtam a helyemet, más kvártélyt kerestem arra az időre. Csoportosan többször kilovagoltunk. Katinka grófnő nagyon megszerette az egyik lovamat. Gyakran arra ült fel. Előfordult, hogy ágyútűzbe kerültünk. Az ezredparancsnok aztán betiltotta ezeket a lovaglásokat. Féltette Károlyi Mihálynét.

S

ohasem voltam nagy sakkozó. Katinka grófnő mégis rábírt egy sakkpartira. Csodálatosképpen győztem. Részemről nem fontos, hogy mi volt a tét, de tőle egy nyakkendőt nyertem.

Károlyi Mihály gyakran tért haza az országgyűlés üléseire, majd végleg otthon maradt. 1918 őszén találkoztunk újból, egészen más körülmények között. Engem is leszereltek, fontos beosztásba kerültem. Weker- le Sándor miniszterelnök titkára lettem. Amikor Budapesten forradalmi hangulat kezdett kialakulni, Wekerle — ismerve Károlyi Mihályhoz fűződő, személyes kapcsolataimat — engem küldött hozzá, és tanácskozásra hívta meg a miniszterelnökségre. Károlyi csak azzal a feltétellel fogadta el a meghívást a tárgyalásra, ha elismerik a katonatanácsokat. Wekerle erre nem volt hajlandó. Hamarosan le is mondott. A király tétovázott, hogy Károlyit vagy Hadik Jánost nevezze ki a kormány élére. Végül is Hadik János mellett döntött. De az események felgyorsultak, s Hadik megbízatása csak egykét napig tartott.

Izgalmas események zajlottak le akkor az én titkári szobámban. Ott volt ugyanis a közvetlen telefon- vonal, amely a miniszterelnököt a királlyal összekötötte.

A nép forrongott, megindultak a miniszterelnökség felé. Ekkor volt a lánchidi csata. Hadik utasított, hogy azonnal hívjam meg tanácskozásra József főherceget, Szurmay honvédelmi minisztert és Lukasics tábornokot. Hamarosan meg is érkeztek. Én voltam az ötödik személy a tanácskozáson.

Lukasics megkérdezte a miniszterelnököt, hogy távolról vagy közelről lövessen-e a tömegre?

— Azt önnek kell tudnia, ön a katona. De előbb •beszélnünk kell a királlyal — mondta Hadik János.

Utasított, hogy hívjam fel telefonon a királyt, illetve a számysegédjét, Hunyady grófot. Sikerült is kapcsolatot teremteni. Hunyady jelentkezett a telefon túlsó végén, Becsben.

— Hadik miniszterelnök úr őfelségével kíván sürgősen beszélni — közöltem.

— Őfelsége alszik. Vadászaton volt és elfáradt — felelte Hunyady.

— Föl kell kelteni, mert Budapesten' forradalom van! — erősködtem.

Végül is a telefonhoz hívták a királyt, és létrejött a beszélgetés közte és a miniszterelnök között. Ott álltam mellette, mindent jól hallottam.

Hadik jelentette, hogy a nép a miniszterelnökség ellen vonul. Engedélyt kért a katonaság bevetésére. A király nem egyezett bele. Erre Hadik bejelentette a lemondását. A király elfogadta.

Lukasics tábornok nem azért támadott a felvonulókra, mert a bosnyák katonák megtagadták az engedelmességet — ahogyan azt Károlyi írja könyvében —, hanem a király nem engedte. Károlyi Mihály kapott megbízatást kormányalakításra. Felkért, hogy maradjak a helyemen. Maradtam, de egy hónap múlva, amikor három minisztere, Babtyhány Tivadar. Búza Barna és Lovászi Márton lemondott, én is leköszöntem állásomról és hazamentem Zemplénbe.

A trianoni békeszerződés következtében birtokom

Csehszlovákiához került.

Széphalom, feleségem örökségé maradt meg. Házunk és földünk a Kazinczy-mauzó- leummal és parkkal volt szomszédos.

K

ésőbb még visszatértem hivatalomba, s Bethlen István mellett is dolgoztam egy évig. De aztán végleg hazamentem Zemplénbe. 1945-ben a földosztáskor 100 holdat hagytak meg. Később arról is lemondtam.

— A második világháborúban nem vettél részt?

— Nem, akkor már kor- háladött voltam.

— Eddig a múltról beszéltünk. És a jövő?

— Jövőről már nincs értelme beszélnem. Azt azonban •még szeretném megérni, hogy a két világhatalom megegyezzen a leszerelésben, vagy legailáibbis a kezdeti lépéseikben, hogy az emberiségnek ne kelljen rettegnie az atomháborútól. Belefáradtam az életbe, nekem már mindegy. De annak a családnak vagyok a tagja, amely Kossuth Lajost adta a nemzetnek, s a név kötelez. Hangom gyengül, mégis kiáltani szeretnék, üzenni azoknak, akiktől a béke függ: Egyezzenek meg! Érvényesüljön Helsinki szelleme. Ne legyen többé háború!

Dr. Viczián Antal

/o 4 # ,%\

•■űr 1 -T'ifí-V

V v ' \\ %\

& i v é)

fi VÁf !■!5' *'» /

\ra .v {? Jj|l w f

V ’ V/

Megnyitották Kaposváron az országos kamarazenei találkozót

„Zene nélkül nincs teljes ember"

Ünnepélyes keretek között kezdődött meg tegnap Kaposváron, a Liszt Ferenc Zeneiskola nagytermében a kamarazenei tanárok nyolcadik országos találkozójának rendezvénysorozata. iA nyitó ünnepségen — megyénk társadalmi, kulturális közéletének számos más vezetőivel együtt — megjelent Sugár Imre, a Somogy megyei Tanács elnöke és Csapó Sándor, a kaposvári városi pártbizottság titkára is.

A rendezvénysorozatot Vidék Gizella, Kaposvár város tanácséinak elnökhelyettese nyitotta meg. Elmondottja : megyeszékhelyünk zeneiskolája azért kezdeményezte tizenöt esztendeje az országos találkozót. hogy hazánk legkiválóbb zenetanárainak produkciói hozzájárulhassanak az általánosan művelt, így az esztétikai szépségekre is fogékony embertípus kialakulásához, az értékőrző és értékteremtő tevékenység serkentéséhez, egyszersmind a szakmai tudás elmélyítéséhez. — Nem titkoltuk azt a szándékunkat sem, hogy ezzel a rendezvénysorozattal szerettük volna városunkat bekapcsolni az ország zenei életének vérkeringésébe — folytatta. — „Ma már elmondhatjuk, hogy a

szakemberek ezeket a találkozókat érdeklődő figyelemmel kísérték és komolyan felkészültek a művészeti értékek bemutatására.”

Ezután néhány adattal summázta az eddigi találkozók eredményeit Vidék Gizella. Az előző hét fesztiválon 449 zenetanár lépett a kaposvári, Kossuth Lajos utcai pódiumra, közülük 226-an kapták meg kiemelkedő teljesítményükért a szervező és vendéglátó intézmény alapította díjat. A részvevők számát illetően az idén sincs ok a szégyenkezésre: 34 városból L18 zenepedagógus, azaz 52 kamaraegyüttes jött el, hogy interpretálja a klösz- szikus zeneirodalllom remekeit és a ikoriárs komponisták gyakran kísérleti jellegű darabjait.

— Városunkban nincsenek nagyobb zenei hagyományai — hangsúlyozta a városi tanács elnökhelyettese. — Níhcsenek jeles zeneszerző szülötteink, de kibontakozóban van egy folyamatosan fejlődő zenei élest, zenei mozgalmaink és öntevékeny együtteseink mind magasabb színvonalat érnek e1 szorgalmas munkájukkal. Végezetül Kodály Zoltánt idézte a szónok: „A zene

múlhatatlan része asz egész emberi műveltségnek. Akiben ez nincs meg. annak a műveltsége tökéletlen. Zene nélkül nincs teljes ember.”

Ezzel a városa tanács elnökhelyettese megnyitotta a zeneiskolai tanárok nyolcadik országos 'kamarazenei találkozóját, melynek programján ma és holnap ösz- saeson hat hangverseny szerepel részint a kaposvári zeneiskolában, részint a megyei könyvtárban. Ezenkívül számos konzultáció és tapasztalatcsere is lesz. A nyitókoncertet tegnap tartották meg, a gálahangversenyre szombaton este kerül

sor.

Gyomrot szorító várakozás

Szóbeli

érettségik

— Mit húztál? Melyik oldalról ? Sorban vannak a tételek? — veszik körül a mán „érett” diákot társai. A Táncsics Gimnázium IV. a osztályának tíz tanulója kuporog a teremben.. Arra várnak, hogy a már vizsgázó öt társukat felváltsák a több, mint tíz tagú bizottság dlő.tt. Továbbtanulási

szándékuk szerint 'két-, vagy négy tárgyiból kell szálmot adni tudásukról. S az „ostrom” folytatódik:

— Elég, ha három percet folyamatosan beszélek?

— Balekérdeanék?

— Miiyeni a 'hangulat?

A kipirult lány arcvolná- sai tükrözik még a béllső feszültséget, alig tud válaszolni a maturandúsok ikér- désözönére, de tekintete nyugodt, szeme csillog. Így adja itudtul a vülágnak: ibe- dotatak, de én. tudtam úszni, túl vagyok az elődöntőn. Berényi Andreának az igazi döntője, — sorsdöntője — a felvételi lesz a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára.

— A történelem jól sikerült, a magyar már kevésbé. Az aránylag kis ponit- számam miatt a felvételin mindenképpen brillíroznom kell — mondja.

Kovács Andrea és Nagy Judit másnapra vannak beosztva. Andreát a Keszthelyi Agrártudományi • Egyetem, Juditot pedig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem "magyar—angol szakáira „hívták” felvételire.

— Vannak kedvenc tételeim, amelyekben nem tudnak megcsípni, de a kevésbé kedvelt témaköröket úgy érzem, nem eléggé tanultam meg — vall szorgalmáról Judit. — Sokkal reálisabb képet festhetnénk tudásunkról, ha a négy érettségi tárgyra négy napot

Atádi elégia

A kaszálások idején szemnek is, szívnek is harmóniát varázsol a munkafolyamat a nagyatádi szoborparkba. Mintha versenyre kelne a nonfiguratív alkotások szótlansága a lovak méltóságával. És hiába a kaszások kezén a kvarcóra, az ősi kalapáló ritmust egész órát jelző priintyögésével kizökkenteni nem tudja. így válik múltunkkal időtlenné a jelen. A munkáját végző embernek pedig reménye maradhat: ősöktől rámaradt mozdulatai örökebbek lesznek a szobrok fáinál. *

Fotó!° Makai Károly

.... Zz&z.zff’ wmm

mm v*

kaphatnánk. Bizonyára a többiekben is keveredik most Mátyás király, Ady Gogol és (Marart.

— Megsi mogatnál azzal a kezeddel, améiyilkkel az athéni demokráciát húztad ki? — szakítja meg hirtelen fejtegetését és (kiabál a feszültséget némileg feloldva egyik társa után.

— Gyerekek, enyém jobbról a harmadik .tétel! — rendelkezik Hodics Tímea, aki a Szegedi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett.

— Mindig lesz egy harmadik? — replika znak a többiek.

— Nem baj, akkor is!

— Ezek szerint Hunyadi akarsz lenni — kérdezi a csapat leglámpalázasabb •tagja, a fogtechnikusmk készülő Horn Andrea.

— Nem, Géza — válaszol Tímea és az okos, lelkiismeretes diákek iróniája, biztos tudása sugárzik kedves bohóckodásából.

Az egyik asztalinál cafatokra olvasott könyvek, elnyűtt füzetek föllé hajol csendes „mostmárminden- mindegy” hangulatiban Faj- est Ibolya. Társai fáradhatatlanul tömik fejébe az évszámokat, a 'kormányok sorrendjét. Lesz-e szerencséje?

— Igen, reméljük — felelik szinte egyszerre. Válaszuk jó összhangot sejtet. Négy meghitt, barátságban töltött év, másfélezer diákos bűnökkel, csínyekkel teletűzdelt nap végére kerül pont hamarosan. S mikor erre terelődik a szó, a matúrán dusok otthagyják könyveiket, feledik a közelgő — a gyomrot öklömnyivé szűkítő — vizsga fenyegető jelenlétét, s meglepő hévve . kamaszos lelkesedéssel tör fel bennük együtt töltött diákságuk megannyi élménye. A nyári építőtáborok ezer örömre, kedves tanáraik — osztályfőnök — és az orosz tanár diákokat ej • tál mazó együttműködése, az osztálytársakat összeláncoló láthatatlan és mérhetetlen erő.

Utoljára izgulnak együtt. Kérdés nélkül ömlik belőlük a szó ...

Tamási Rita