Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-08 / 106. szám

985. május 8., szerda Somogyi Néplap 5 (opán Dénes ^ koronatitok nyitja A magyar korona eredetét s mai formájának kiialaku- isát mindmáig sűrű, ellent­mondásos homály fedte. Az jattban végzett kutatások is supán hipotézisekkel meg- ímogatatt elméleteikbe tor- olltalk, melyek több kételyt ímiasztottak, mint amennyi érdós megválaszolására ké- esek voltak. Ez késztetett kutatómunka folytatására; óljául az eddig kialakult ézetdk szembesítését, az el- aitmondásdknak a száktu- ományók által is hitelesít­ető feloldását tűztem ki. így vélem, hogy munkám ikerrel járt. Eredményét a özeljövőben készülök közzé- snni egy részletes tanul­mányiban, s csupán a lénye- et érintő kivonatát ismerte- an e cikk keretében. A XVIII. század végéig lő hagyomány szerint a ma- yar korona úgy, ahogy van - tehát mai formájában — ,zt. István koronája volt. Ízt a hagyományt ingatta leg az a felfedezés, hogy a orona zománcképeinek fel- ra'tai az alsó részen görög, felső részen latin nyelvű- k, s ez a két rész külön- öző eredetére utal. Ettől kezdve számos — öztülk néhány szélsőséges — ézet alakult ki. Egyike — hagyományos álláspontot épvliselő — azt bizonygatja, ,ogy a koronát Szt. István észére és tudatosan készí- efcték olyanra, amilyen ma. lások tagadják, hogy Ist- ánniák bármi köze is lenne ozzá, sőt későbbi eredetű amisítványnak tartják. Ma már ismert tény, hogy :oronánk két különböző elyről származó rész össze- pítése révén jött létre. Zo­máncképeinek feliratai alap­én az alsó részt görög, a fel- őt latin koronának nevez­ek el. A részletes vizsgála- akat mindkét rész esetében :ülön, de a mai koronában lfoglalit helyük figyalembe- ételével kell elvégezni. A görög korona a legálta- ánosabban elfogadott véle­mények szerint I. Géza ki­rály koronája volt, amelyet Duikász Mihály bizánci csá­szártól kapott ajándékba. E véleményék alapjául az szol­gált, hogy mindkettőjük zo\ mándkópe megtalálható a ko­rona abroncsán. Mivel ural­kodásuk ideje 1074 és 1077 kozott esett egybe, kézenfek­vőnek látszott a görög koro­na keletkezését is e két idő­pont közé tegyék. A kutatók figyelmét azon­ban elkerülte egy látszólag jelentéktelen dolog. Neveze­tesen az, hogy az alsó és fel­ső gyöngysort rögzítő sze- mescsajpok az abroncs kerü­letét tizenhárom, szimmetri­kusan elhelyezkedő részre osztják. Ez az osztás pedig nem tekinthető esetlegesnek vagy alárendelt jelentőségű- nék. Ennék az osztásnak a ritmusát követi ugyanis az abroncs felső peremén az állócsapoikra tűzött igaz­gyöngyök sora is. A görög korona mosit 16 osztású. Ékkövei és zománc­képei pedig a 13 osztású szerkezethez, de egymáshoz viszonyítva is aszimmetriku­san helyezkednek el, ugyan­akkor szimmetrikusan iga­zodnék a latin korona pánt­jaihoz. Mindebből csak egyfajta következtetés vonható le: — a görög korona eredeti­leg 13 osztású volt, jelen­legi 16 osztású alakját cisák átalakítása során nyerte el; — az abrancs nyolc köve és zománcképe — de azok­nak egy része legalábbis — eredetileg nem tarto­zott a görög koronához; — az abroncs ékkövei és zo­máncképéi akikor kerül­itek jelenlegi helyükre, amikor a görög koronát a latin koronával egyesítet­ték. Akikor hát milyen volt, mi­kor keletkezett, illetve hon­nan származik az eredeti görög korona? A maival megegyező ke­rületű és magasságú abrancs AZ ATM20HCS ^------7c------7c----­7 *­IZ. * (2. a ■+- b Az eredeti görög korona volt, amelyet alsó és felső szélén gyöngyfüzér szegélye­zett. Kerületét a gyöngyfü- z ér eket rögzítő szemescsapok 13 részre osztották. Az ab­roncs tetején, a szemescsa- pök kiosztását követő rend­ben, állócsapokra tűzött gyöngysor állott. Ezt elöl a Krisztust ábrázoló nagyobb, hátul egy kisebb oromlemez szakította meg. A hátsó oromlemez zománcképe nem maradt ránk. Egy későbbi át­alakítás során távolították el, így azt sem tudhatjuk, hogy miit ábrázolt.' Az abroncs fellütatén 6 db nagyméretű drágakő foglalt helyet. A nagy kövek kö­zötti mezőiket 4-4 db kisebb kő díszítette úgy, ahogy az a Géza-képen látható. A me­zők között nem volt függő­leges gyöngydrót díszítés. Az abroncs alsó szélén oldalt kettő-kettő, hátul egy függő helyezkedett el. Ez a korona nem viselt magán keletkezésének he­lyére és idejére utaló köz­vetlen jegyeket. Több kuta­tó egybehangzó véleménye szerint azonban kizárt, hogy ez a durva ötvösmunka a bizánci udvar műhelyében készült volna. Ugyanakkor nem zárható ki I. Géza előt­ti létezése, hiszen a megha­tározónak hlltt képek nem voltak rajta, s arra sincs semmilyen adat, hogy Géza Bizáncból koronát kapott volna. Joggal hihetjük tehát, hogy a görög korona Magyaror­szágom készült, valamelyik, Gézát megelőző uralkodó ré­szére. Ez az uralkodó akár Géza fejedelem is lehetett, aki állam- és dinasztiaala­pító törekvései során nagy súlyt helyezett országa és hatalma elismertetésére. Nyilvánvaló, hogy e célból a hatalom általánosan használt jelvényeit is igénybe vette, tehát szüksége volt koroná­ra. Ily módon az eredeti gö­rög korona lehetett István öröksége, amelyet a pápától kapott koronával történő megkoronázásáig talán vi­selt is. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a Rómá­ból küldött, megszentelt ko­ronát keresztény királyságá­nak jelvényéként, a régebbit pedig csák fejedelmi, illet­ve hercegi diadémnak tekin­tette. Magyarországon ugyanis Kálmánig létezett az a sajá­tos hercegi státusz, amely a herceg trónörökösi vagy in­kább valamilyen társuralko­dói méltóságát jelentette, s számára az ország egy része felett fejedelmi jogokat biz­tosított. A hercegi intéz­ménynek e formáját pedig maga István hozta létre fia részére. Nem titkolt célja ez­zel az volt, hogy Imre szá­mára a hatalom dinasztikus öröklését biztosítsa. Nyilván­valóan súlyt fektetett a hercegi rang méltó kifejezé­sére is. E célból már fiá­nak átengedte a görög koro­nát, s az ettől kezdve her­cegi koronáiként volt haszná­latos — mindaddig, amíg valamilyen nagy jelentőségű politikai megfontolás okot nem adott átalakítására, il­letve más tárggyal való egy­beépítésére. Annak megválaszolására, hogy ez mikor és miiért tör­ténhetett, a következőkben a korona másik részét, a latin koronáit kell vizsgálat tár­gyává tenni. JSrről szól mhjd e cikk második része, lapunk kö­vetkező számában. Székely Bertalan és történelmi tudatunk Hiábavaló minden jubi­leumi megemlékezés, ha nem ismerjük és nem sze­retjük azt, akit ünnepelünk, így van • ez Székely Berta­lannal, s született bál száz­ötven esztendeje, meghalt háromnegyed százada, s kezdődhetnek a róla írt könyvek „a magyar festészet egyik legnagyobb egyénisé­ge” jellemzéssel, mégsem becsüljük úgy, mint az utó­kor tiszte lenne. Székely tudását .kiemelik bírálói is, de hozzáteszik: a történelmi, eseményeknek egy-egy drámain lélektani pillanatát festi meg, illuszt­rál, kommentál tehát, sem­mint a táj, alak, rajz, szín, forma elemeinek adna olyan találkozót, amelyre éppen csak a festészet képes — minden allegóriás példálód- zás nélkül. Erre a kétségtelenül találó bírálatra mindjárt Székely Bertalan ma is becsült munkáival válaszolhatnánk. Székely Bertalan a vázlatai­ban -»■ II. Lajos holttesté­nek megtalálása, a Koroná­zás (1867), Zrínyi kirohaná­sa (1885), A csodaszarvas űzése (1900), Murányi Vé­nusz (1876—78) és egyeteme­sen elismert önarcképén (1860), az impresszionisták­kal együtt tartó Táncosnő­ben (1875^, s még néhány tájképén igenis eleget tett annak a festészettel szembe szegezett jogos követelmény­nek, hogy ne illusztráljon és ne allegorizáljon. Számomra is patetikus az Egri nők (1867), s a Dobozi Mihály és hitvese (1861). De vajon Székely Bertalan korának történetszemlélete nem volt-e épp ilyen patetikusan végletes? És nem allegóri- zál bizonyos fokig minden történelemszemlélet ? Nem Székely Bertalanban és történelmi festészetünk­ben van a hiba, hanem el­sorvadt történelmi tuda­tunkban. Ha nem történelmi szem­lélettel közeledünk feléje, a barokk pátosza épp oly ide­gen, mint történelmi festé­szetünk teatralitása. Szé­kely Bertalan ragyogó rajz­művészete, festői tudása piktúrájában a túlságos ki- gondoltságnak engedett, de vázlatai frissek, és mai ízlé­sünk számára is elfogadha­tók. A szenvedélyes, érzékeny és romantikus Székely Ber­talan egyben mélyen gon­dolkodó tudós pedagógus volt. Tudása, lehet, megkö­tötte festői kifejezése sza­bad közvetlenségét, de a szabadságharc leverése után végülis a romantika és a történelmi pátosz volt az úr, amely a nemzeti művészet megteremtésére, a történel­mi tudat felébresztésére kí­nálkozott. Azt a kort túlha­Önarckép ladhatta az idő, ez termé­szetes. Ám önismeretünk ré­tegeiben otthont találhat. Vagy inkább mi vehetnénk ajándéknak múltunkat, melyhez nem leereszked­nünk kellene, inkább föl­emelkedni. Tom Jones megGazdagodása Fielding és Rogers darabja a Csiky Gergely Színházban Sokszor fölharsant és sok­szor forrott azután a nézők torkára a nevetés a pénteki bemutatón és a szombati elő­adáson. Mert ugyebár, ta­nulékonyak vagyunk... Hen­ry Fielding népszerű regé­nyében és a David Rogers által készített színpadi vál­tozatban ugyanis valóban rengeteg a kacagtató szituá­ció, a vígjátéki helyzet, a kedves népmeséi elemi. A lényeg mégis a szatirikus, olykor már-már szarkaszti­kus társadalombírálat, az emberi jellem kétes tiszta­ságának;, apró aljasságaink­nak keserű kigúnyolása. Le­het, hogy a kacaj hirtelen kifulladásainak Oka az volt: egy-egy pillanatban rádöb­bentünk, hogy mindaz, amit látunk és hallunk, nem csu­pán a XVIII. század első fe­lében, Angliában történhe­tett meg... A csavargóre­gény „sztoriját” időtleníten-i nem volt erőszaktétel sem Rogerstől, sem Gazdag Gyu­la rendezőitől. Mert Tom Jonesmak, a le­lencként hányódó, zilált kö­rülmények között nevelke­dő, hölgyek és kevésbé höl­gyek ágyában sokszor meg­forduló ifjúnak a története valóban időtlenné vált eb­ben a felfogásban. A 'konk­rét történelmi helyett az általános emberi tartalma­kat hangsúlyozzák már Do­nátit Péter és Gazdag Gyu­la alig-díszleted és Szakács Györgyi mérsékelten korhű jelmezei is, .amelyek — ér­dekes! — többnyire fehé­rek, nem úgy, mint azoknak a jelleme, akik viselik őket... De a patyolatfehér­ség mögött megbúvó erköl­csi feketeséget, az adakozási hajlandóságba csomagolt fösvénységet, a mosolyok mögé rejtett képmutatást, egyszóval az egész história kétrétegűségét Gazdag Gyu­la .sok mozgásra épített, öt­letes, izgalmas rendezése hangsúlyozza igazán. Hadd emeljek ki csupán két vonást e módszer bemu­tatására! Az egyik: annak a testi szerelemnek az ábrá­zolása, amelynek szerepe a regényben-, jól tudjuk, oly nagy, s a drámai változat­ban sem csekély. Nemes, megtisztító erotika helyett csak vad hentergőzést lá­tunk pillanatokra, jelzés­szerűen:, benzinbűzt érzünk parfümAUat helyett. Egy icipicit élvezikedünk, az­után utálfeozuník. És a ren­dező máris elérte célját! De megrendíteni, megfélemlí­teni is mesterien tud Gaz­dag — hadd utaljak bizo­nyítékként ezúttal csak a „zabigyerek” Tom Jones meg vere'tésének j elenetére! E felfogáshoz természete­sen nem illáik a színészi be­leélés, csak a játék, a szó szoros értelmében. S szinte valamennyi művész jelzi is, egy-egy „átlátszó” gesztus­sal, egy-egy árulkodó hang­súllyal: ebben a világban sem az anyai szeretetroha- mot, sem szerelmi fellán- igolást, sem a párbajhoz ve­zető haragot nem szabad komolyan venni. Színház az egész világ! Partr.idge, az „outsider” szerepében He- lyey László érezteti hol fri­vol humorral, hol hátbor­zongató cinizmussal ezt a kettősséget, de nem marad el tőle Csákányi Eszter sem. Csábító kismacska ez a So­phie Western. Meigsimogatá- sától azonban üdvösebb óva­kodni, hiszen nemcsak do­rombolni tud, hanem kar­molni is. Jenny Jones, illet­ve Mrs. Walters szerepében Pogány Judit kevert remek koktélt az anyaság és az érzékiség aromáiból, Molnár Piroska pedig Miss Wes- ternként a vénlányosság és kerítőnői hajlamok vonásai­ból. s Alsworthy uraság va­lóban a képmutatás neto­vábbja Jordán Tamás sok­színű alakításában. A há­rom szerepet játszó Lázár Kati elfogadhatót nyújt a nő megformálásában, kitű­nőt a matrónáéban. A legiz­galmasabb, legérdekesebb színeket talán mégis a cím­szereplő, Spindler Béla fes­tette a képre. Tomja ugyan­is nem pusztán hányatott sorsú áldozat, nem egysze­rűen üres tábla, a-melyre a társadalom, a történelem rá­írja a magáét, hanem olyan, a maga módján nagyon is dörzsölt fiatalember, aki visszaél látszólagos kiszol­gáltatottságéval. Mozgás- kultúrája eléggé csiszolt eh­hez, sok árnyalat érzékelte­tésére képes hangja pedig egyenesen predesztinálja er­re a — látszat ellenére — hallatlanul bonyolult sze­repre. Jól illeszkedtek a csapat­ba az epizodisták is. Nevük felsorolása helyett hadd szóljunk inkább a zenei be­tétekről, amelyeknek dra­maturgiai szerep-e igen je­lentős! Hevesi András és Fuchs László válogatta ösz- sze őket, szintén az „időt­lenség” szellemében. Mert hol egy jól elhelyezett Bee­thoven-, Mendelssohn- vagy Chopin-idézet erősíti fel a hatást, hol egy habkönnyű, butácska sláger figyelmeztet a szituáció általánosságára, hol pedig — szikrázóan szel­lemes ötlettel — egy ostoba dalocska, amelyhez Bach Wahltemperiertes Klavier- jának egy gyönyörű dallama adja a kíséretet Lám, ez a társaság Bachot zongorázik, de ő maga slágerlélkű. Egy­szóval: nemcsaik a szeren­csétlen Tom gazdagodott meg a darab végén. Mi is Gazdagodtunk — egy ötle­tes, szellemes, szórakoztató és elgondolkodtató, nevett-e- :tő és sokkoló színházi elő­adás élményével. Lengyel András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom