Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-27 / 122. szám

1985. május 27., hétfő Somogyi Néplap 7 400 ezer forint értékű társadalmi munka Avatóünnepség Kadarkúton Gyermeknapi kavalkád VIT-bazár és sok-sok játék Többszörösen is ünnep vo.Lt ez a verőfényes szom­bat a kadarkúti áltaíiánm Iskola 650 tanulója, úttörője és kisdobosa számára. A nemzetközi gyermeknap al­káliméiból rendezett egész napos színes program és az úttörőmozgalom születés­napjához kapcsolódó hagyo­mányos úttörő- és kisdobos­avatás mellett ekkor került sor az új csapa totthan ava­tására, valamint az úttörő- csapat névadója, II. Rákóczi Ferenc szobrának leleplezé­sére. Reggel 180 új kisdo­bosnak és úttörőnek kötöt­ték föl a kék és piros nyak­kendőt. Berke Imre, a helyi tsz párttitkára avatóbeszédében arról is szólt, hogy a kicsi­nyek ünnepe egyben a fel­nőttek számvetése is arról, megtették-e mindent gyer­mekeik boldogabb életéért. E számvetés során a kadar- kúti és a környező közsé­gekben élő szülőknek nincs szégyenkezni valójuk. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt tanévben kiemelkedő, mint­egy 400 ezer forint értékű társadalmi mu/nkát végeztek az iskolában. A megelőző két hétvégén például 143 szülő dolgozott a gyerme­kekkel együtt udvari járda­építésen, parkosításon. So­kat segítettek a környékbe­li termelőszövetkezetek és a helyi ruhaüzem szocialista brigádjai is. összefogásuk legszebb eredménye a pin­cében kialakított, különle­gesen hangulatos csapatott­hon. A munka oroszlánré­szét jelentő falburkolást há­rom fiatalember. Nemes Ti­bor, Greszka István és Nyers Imre végezte. Mindhárman a kadarkúti tsz Rákóczi bri­gádjának tagjai. Több mint egy hónapig dolgoztaik itt szabad idejükben. — Értük tettük — mond­ta a mellette álló kislányra mutatva Greszka István —, így az egészet nem is érez­tük áldozatnak. Valameny- nyiünknek óvodás és kisír; - kodás Ikarú gyermekeink vannak, s nem lehet kö­zömbös számunkra, milyen Az 1985. évi országos diák­napok honismereti pályáza­tának értékelését és díjki­osztó ünnepségét szombaton rendezték meg a KISZ Köz­ponti Bizottsága székházá­ban. A helytörténeti, nyelv­járási, néprajzi és szakma­Cslky Gergely Színház 19 óra­kor: A MESTER ES MARGA­RITA. Debrecenben. Kaposvár. Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: FLASH­DANCE. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: CSAK SEMMI PA­NIK . .., du. 6 és este 8 óra­kor : ALTATÓDAL NASZ­4GYON (16). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: ISTVÁN, A KI­RÁLY. Siófok du. fél 6 órakor: A PISZKOS TIZENKETTŐ I-II. (14). Marcali este 7 órakor: URAMISTEN. Nagyatád du. 5 órakor: ANNA PAVLOVA I-II. Barcs este 8 órakor: YERMA (14). Balatonföldvár, fedett kert­mozi este 8 órakor: A JEDI VISSZATÉR. Balatonlelle, fe­dett kertmozi este fél 9 órakor: JIM CRAIG. Zamárdi, fedett kertmozi este fél 9 órakor: SE­GÍTSÉG, FELSZARVAZTAK! (14). TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 8.45: Művelődési szemle. 8.50: Tv-naptár. 9.00: Napozzunk! 9.15: Az olasz nyelv. 9.45: Be­mutatjuk nektek. 10.00: Hogyan közelítsünk a műalkotáshoz. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 12.30: Hírek. 16.20: Vi- deooldalak. 16.30: Napozzunk! 16.45: Bemutatjuk nektek. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Szlovén népmesék. 18.00: Belé­pés Árkádiába. 18.15: Művelő­dési adás. 18.45: Rock-szem. körülmények között tanul­nák és játszanak. Most az átadáskor láttuk az ámuló gyeretearcokat, s ez elegen­dő fizetség volt mindenért. — Mindig anna töreked­tünk, hogy az úttörőélet más legyen, mint laz isko­lái munika — szólt Varga László úttörőcsapat-vezető. — E szándéknak korlátokat szabott azonban, hogy a rajitanácsüléseket vagy klub- délutánokat az osztályter­mekben kellett 'tartanunk. Most végre saját birodal­muk van az úttörőknek és a 'kisdobosoknak, s ez a vonzó környezet biztosan pezsdít majd a mozgalmi életen. Ugyancsak tánsadaf.imi munkában (készítette el az úttörőcsapat névadójának mellszobrát Stadler József kadarkúti 'kőfaragómester és amatőr szobrász, akinek több mint fél évszázada szenvedélye a szoíborportrék készítése. — Hatvan éve még én is ebbe az iskolába jártam. Munka közben a kerítése­men át ma is jólesik meg­lesnem a gyerekek önfeledt játékát- Gyakran ők is né zik, hogyan formálódnak a szobrok, közben eL-elbeszér.- getünk. Sok kis barátom van. Nagy örömmel tettem hát eleget az iskola fölké­résének. Olyan szobrot igye­keztem csinálni, amelyik vonzó történelmi példakép­ként idézi meg Rákóczi alakját. Az avatás ünnepélyes per­cei u tán gyerekek, szülők és pedagógusok -közös játéká­val, tarka programmal telt el a nap. « * » A gyermeknapon megye- szerte tartottak különféle rendezvényeket s ez alka­lomból tüntettek ki több so­mogyi úttörőcsapatot. Kivá­ló úttörőmunkéért kitünte­tésit (kapott Nagyberki, Ba­latonszárszó, valamin t a ka­posvári Kisfaludy iskola út­törőcsapata. A KISZ KB vö­rös selyemzászlaját kapta a solmogyjádi, a KISZ KB vö­rös selyemzászló csillagát az iharosiberényi úttörőcsapat. történeti -témájú dolgozatok szerződnek legjobbjait arany, ezüsit és bronz dip­lomával jutalmazta a bírá­ló bizottság, a zsűri javas­lata alapjáén mintegy 120 diák jutalomként nyári tá­borozáson is részt vehet. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dráma. 21.15: Délkörök. 21.45: Kiválasz­tott pillanat. 21.50: Tv-napló. 22.10: Egy szerző, egy film. Osztrák tv 1. 14.30: A Central Park herce­ge. Amerikai film. 16.40: Gyer­mekműsor. 17.50: A dzsessz kezdetei. 18.10: Kukucskáló. 19.00: Ünnepnapi osztrák képek. 19.30: Tv-híradó 1. 19.45: Sport. 20.15: Szigorúan bizalmas. Tv­film. 21.55: Hírek. 22.00: Hét nap sport. 22.20: Szereti On a klasszikus zenét? 23.10: A Grimm-testvérek. 0.05: Hírek. Osztrák tv 2. 9.00: Hangversenyrészlet. 9.40: Otto Klemperer — portréfilm. 10.25: Barátom, Gyémánt Joe. Angol film. 14.30: Sportdélután. 17.00: Száguldás a világ körül. Amerikai film. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15: El Hakim. Német film. 22.00: A Denver-clan. 22.45: A Secret Service patkányai. Angol film. 0.15: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, műsorismertetés. 8.20: Nagyszabású gyermekna­pi majális színhelye volt szombaton délután a kapos­vári jubileumi park. A tar­ka forgatag láttán épp attól volt olyan magával -ragadó, hogy — felnőtt rendezők közreműködésével — a gye­rekék csinálták mindezt ön­maguknak. Ölk készítették a bazárokban árult ajándék- tárgyakat és játékokat, ők mutatták be tudásukat a kü­lönféle művészeti és sport­bemutatókon, s ők játszottak fáradhatatlanul tíz helyszí­nen a csokit érő zsetonök el­nyeréséért. Az egyik zsetonlbeváltó, Kovács Tünde a Munkácsy gimnázium elsős tanulója volt. — Tavaly még nékem is rendezték a gyermeknapot, most pedig már én is rende­ző vagyok, lakóhelyem, Nagybajom gyermeknapi ün­nepségein. — Vajon a számítógépes játékcsodák korában válto­zatlan vonzerőt jelent-e a pingponglabdaffújás, a szem- békötősdii és a többi itteni játék? — Ha nem így van, az nagy baj, hiszen ezekben a játékokban sókkal több a felszabadult vidámság, mint az elektromos mütyürökben. A Zója nevelőotthon gye­rekei egyenként 15 lorint zsebpénzt kaptak, mégis ajándékokkal és édességgel megrakodva indultak haza. Társasjátékból például egesz kötegnylit nyertek. Ez egy dal elénekléséért járt, s ők addig daloltak, míg az egy­személyes zsűri nekik adta az egész készletet. A város és a városkörn.v* k 35 iskolája képviseltette magát a VIT-bazáron. ízlé­ses és ötletes volt a kíná­lat, s valószínűtlenül 'mér­sékelteik az árak. Az árusí­tást végző pedagógusok és szülők kedves kínálásának pedig alig lehetett ellenállni. A csökölyi általános iskola standján egy nagy papírsár­kány volt a cégér. Az eladó Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9 30: A hét költőié. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Muzeális verbunkos- és nótafelvétele- Inkböl. 11.05: Bioritmus. 11.25: A magyar munkásmozgalom da­laiból. 11.38: Nemes Barry Lynd- ron úr emlékiratai. 12.00: Déli kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Daloló, muzsikáló tájak. 14.39: Briggs Tom külö­nös rohamai. 14.55: Édesanya­nyelvünk. 15.00: Veszélyben. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Hí­rek. 16.05: Észkerék. 17.00: Ma­gyar népzene — magyar mű­velődéstörténet. 17.30: Eco-mix. 18.00: Operafelvételek. 18.13: Hol volt. hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Vincze Pé­ter. Rádiószínház. 20.15: Ments­vár. 21.30: Kihívás és válasz. 22.00: Hírek. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Társaság. 23.10: Kamarazene. 24.00: Hí­rek. 0.10: Philip Jones rézfú- vósegyüttese játszik. 0.25: Him­nusz. 0.30: Magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: A Petőfi rádió reg­geli, zenés műsora. 8.00: Hírek. Luter Mária csapatvezető volt. — Sárkányunk már az el­ső perében elkelt — újsá­golta. — A bevételből ezer— ezer forintot minden iákola a szorosadi vándortábori központ építéséhez ajánlott föl. Finom süteményillat csalo­gatott a szentbalázsi iskola standjához. — Az ötödik osztályosok gyúrták, a másodikosok for­mázták, utána pedig együtt sütöttük — mondta az árus, Bodorné Hódosi Ibolya pe­dagógus. A kaposvári Kisfaludy is­kola negyedikeseinek bőr fa­lidíszei és kerámiái a Va- szary-teremiben is megállták volna a helyüket. A II. Rá­kóczi általános Iskola kü­lönlegessége a jéghideg márc volt. — özvegy Sőtényi József- né mézeskalácsos készítette. Három unolkája is az iskola tanulója, így azután maga állt elő az ajánlattal, ami­kor megtudta, hogy a gyere­kek VIT-bazárra készülnek — mondta Turnár Ferencné, a hatodik B osztály szülői munkaközösségi tagja. — Mindjárt átadom a töitöge- tést másnak, mert kezdődik a játszöház, ahol a kislá­nyommal gyöngykrokodil ké­szítésére tanítjuk meg a gyereküket. Kökben megállás nélkül pergett a műsor. A Kapos­vári Dózsa sportegyesület serdülő karatézói tartottak bemutatót, s nagy slikere volt a megyei művelődési központ „Mika-Maka” krea­tív csoportjának is, amely démoni játékban mulatta be a jó és a rossz harcát. Rendőr bácsik irányítot­ták a forgalmat a közleke­dési parkban, szabad volt megnyomni a tűzoltókocsi szirénáját, s a bátrabbak a toronyiéira tetejére is föl­mehettek. A jól sikerült ma­jális gyermekdiszkóval ért véget. B. F. 8.05: Népdalcsok'v 8.50: Dél­előtti torna. 9.00 Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Fénye; Szabolcs müveiből. 12.25: Kis mágyar néprajz. 12.30: Né­pi muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 13.15: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ket­tőtől ötig... 17.00: Hírek. 17.05: Sport. 17.20: Zenekari muzsika. 17.30: ötödik .-sebesség. 18.30: Zeneközeiben. 19 30 Sportvilág. 20.00: Reklám. 20.05: Show. ami show. 23.00: Hitek 23.20: A Cornwalli kalóz. Részletek. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek, műsorismertetés. 9.08: A Modern Rézfúv >8 Együt­tes játszik. 9.49: A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekará­nak hangversenye. 11.00: Pel- léas és Mélisande. Részletek. 11.51: Mozart kamarazenéjéből. 13.00: Hírek, műsorismertetés. 13.05: Jókai Mór: A nagyenye- di két fűzfa. 13.54: Zenekari muzsika. 15.20: Romantikus ze­ne. 16.12: A magyar opera nyo­mában. 17.00: A Wishbone Ash felvételeiből. 17.30: A tavaszi fesztivál hangversenyeiből. 18.51: Északi szél. 19.00: Hírek. 19.05: Operaest. 20.00: Rádíó­szlnház. Eszpresszóban. 20.30: Szimfonikus zene. 21.55: Mau­rice André trombitán játszik. 22.35: A hét zeneműve. 23.05: Snétberger Ferenc gitározik. 23.30—23.33: Hírek. Honismereti pályázat MAI MŰSOR HÍREK Mgjus A nap 4.55 órakor kél, és 20.28 órakor nyugszik ­a hold 11.51 órakor kél, és 1.54 órakor nyugszik. 271 A várható időjárás: Hétfő Folytatódik a túlnyomóan derült, szám-., oe­leg idő. Csak délután növekszik meg kissé a gomolyfelhőzet, de eső nem valószínű. A kele- u ti, délkeleti szél napközben helyenként megé­nella lénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között lesz. [X] Lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 talála­tos szelvénye 152 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 70 633 forint, 3-asa 11 269 lottózónak volt, nye­reményük egyenként 476 fo­rint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 296 703 db, ezekre egyenként 23 forin­tot fizetnek. — Csapolják a magas víz- állású Balatont a Sió-csator­nán keresztül. Ebben az idő­szakban újra működtek a Balatoni Halgazdaság angol­nacsapdái. A napokban fo­lyamatosan töltötték föl a móló végénél sorakozó NSZK-beli tartálykamiono­kat. A hét végéig több mint 20 tonna élő angolnát szál­lítottak exportra. — A magyarországi néme­tek második kulturális fesz­tiválján, Pécsen kiállítás nyílt — többek között — a kaposvári Szirmayné Bayer Erzsébet festőművész alkotá­saiból. A háromnapos ese­mény egyik látnivalóját a Hunyor Szállóban tekinthe­tik meg az érdeklődők. — Gyorsfagyasztót vásá­rolt a nagyatádi áfész a málna minőségének megőr­zése végett. A nyugatnémet berendezés a napokban ér­kezik meg. s a terv szerint a málnaszüret kezdetére üzembe helyezik. 75 évvel ezelőtt, 1910. május 27-én halt meg — 67 éves korában — Ro­bert Koch Nobel-dijas német orvostudós, a modern bak­teriológia és a fertőző be­tegségek elleni tudományos védekezés módszertanának egyik megteremtője, a tbc és a kolera kórokozójának felfedezője. Amikor 28. születésnapján feleségétől egy mikroszkópot kapott ajándékba, nyilván ö sem gondolt arra, hogy ez később világhírt szerez neki. Fél éjszakáit a mikroszkóp mellett töltötte. Már első fel­fedezése, a lépfenebacilus fejlődésének, kórokozó tu­lajdonságainak leírása ma­gára vonta a tudományos világ figyelmét; mindez 1876-ban történt. Két A* múlva az egerek sebfertőzé­sével kapcsolatos kutatási­ról számolt be, 1881-ben pe­dig a baktériumok tenyész. - tésének új eljárását ismer­tette. Ennek lényege az volt, hogy a korábban szokásos húsleves-táptalaj helyett zselatinból készített táptalajt használt, melynek segítsé­gével lényegesen leegyszerű­sítette a tenyésztés módsze­rét. Legjelentősebb felfedi ;é- se a tbc bacilusának a ki­mutatása (1882-ben), majd röviddel később a kolera ba­cilusának a felfedezése. Ekkor egyetemi professzor­ként már Berlinben műkö­dött, az általa alapított bak­teriológiai intézet, a rögtön világhírűvé vált Koch Inté­zet igazgatója volt. Életmű­véért az elsők között, 1905- ben nyerte cl a Nobel-díjat. — Elmarad dr. Kapolyi László ipari miniszternek az iparfejlesztés VII. ötéves tervi célkitűzéseiről szóló előadása kedden délután — Első helyezést szerzett az Iskolatelevízió Aki mer, az nyer című, több éve fo­lyó matematikai versenyé­ben a siófoki 2-es számú ál­talános iskola. Az oklevél mellé egy Commodora 16 számítógépet is nyertek. — A népek táncaira, a különféle irányzatok, stílu­sok elsajátítására tanítják meg a fiatalokat a Buda­pesti Műszaki Egyetem köz- művelődési titkárságának szervezésében augusztusban induló tanfolyamon, melyre neves külföldi oktatókat hív­tak meg. A nemzetközi tánc- és mozgásközpont tanfolya­mára amatőr és hivatásos táncosok jelentkezését vár­ják az egyetemen. — Robbanás. Szombatra virradó éjjel a fűzfői Nitro- kémia Ipartelepek festék­anyagüzemében eddig isme­retlen okból felrobbant az egyik berendezés. A baleset következtében Bognár Kata­lin 49 éves vegyipari szak­munkás életét vesztette, egy személy könnyebben megsé­rült. Az anyagi kár nem je­lentős. A robbanás körül­ményeinek vizsgálatát a rendőrség szakértők bevo­násával megkezdte. — Virágba borultak az akácerdők. A balatonszárszói Konzumszöv méhész szak­csoportja 2,5 vagon méz ér­tékesítésére szerződött a szö­vetkezettel, ennek háromne­gyede jó minőségű akácméz lesz. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ Kaposváron, a Technika Há­zában. — Pedagógus cserclátoga- tás. A már hagyományossá vált kapcsolat keretében bjelovári kollégákat láttak vendégül a hét végén a ka­posvári II. Rákóczi általá­nos iskola pedagógusai. A vendégek tanórákat látogat­tak, s megismerkedtek a Zó­ja nevelőotthon munkájával is. A 32 tagú csoport emel­lett kaposvári városnézésen és balatoni kiránduláson vett részt. A hónap végén a Rákóczi iskola tantestülete viszonozza majd a látoga­tást. — Névadónk hete címmel tegnap kisdobos- és úttörő­avatással gazdag rendez­vénysorozat kezdődött a ka­posvári Berzsenyi általános iskolában. Ma este a Latin- ca művelődési központban műsoros esten mutatkoznak be az iskola művészeti együttesei, szólistái. — Debrecenben vendég­szerepei ma a kaposvári Csiky Gergely Színház. Bul­gakov A Mester és Marga­rita című darabját mutatják be. Ez után a budapesti or­szágos színházi találkozón vesz részt a társulat. Maja­kovszkij Gőzfürdő című színpadi művét június 9-én a Vígszínházban játsszák. — A Kaposvári Városi Tanács V. B. pénzügyi osztálya hagya­tékból származó és a magyar állam tülajdonát képező Ingósá­gok árverését tartja 1985. má­jus 30-án (csütörtökön) 1# óra­kor. Az árverezés helye: Ka­posvár, Kossuth tér 5. sz. iCsl- bi gyermekáruház felett) I. eme­let 1. helyiség. Kaposvári Váro­si Tanács V. B. pénzügyi osztá­lya. (264503) — Expressz-hírek! Kijev jú­lius 7—13., vonattal, teljes ellá­tással. Részvételi díj: 2950 Ft, 35 év felett 3300 Ft. Brno június 21—24. Utazás vonattal és autó­busszal. Teljes ellátás. Részvé­teli dij: 1870 Ft. (73898)

Next

/
Oldalképek
Tartalom