Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-27 / 122. szám

1985. május 27., hétfő Somogyi Néplap 5 Bjelovár Kaposváron Kulturális kapcsolatok EGYHÁZI KINCSEK a boglár; kápolnában (Folytatás az 1. oldalról.) A testvérmegyei — és te­gyük hozzá, hogy a kisha- tármenti — kapcsolatok fon­tos éltetője a két nép sajá­tos kultúrája, a nemzeti és a nemzetiségi hagyományok ápolása. A Kaposváron be­mutatkozott b jel óvári közsé­gek közössége már megis­merhette Somogy, ezen be­lül Kaposvár kulturális éle­tének kincseit a tavalyi ju­goszláviai bemutatkozáson. Éltek és élnek együttesek közötti kapcsolatok, ám a szálak szorosabbra fűzésé­ben bőven vannak még ten­nivalók — összegezhetjük annak a tanácskozásnak a tapasztalatait, amelyet szom­baton délelőtt tartottak Ka­posváron, a megyei könyv­tárban. Bjelovárnak és környéké­nek kulturális értékeiről is van fogalmunk: ismerjük a barcsi Dráva-múzeum köz­vetítésével a naiv művésze­ket, akik kiállításon mutat­koztak be, fúvószenekarukat és néptáncegyütteseiket. Ám többet tudtunk meg a kul­turális élet széles területé­ről a kapcsolatot bővítő ta­nácskozáson. A különféle intézmények 1. Hogy miért hagytam félbe készülő regényemet, látszó­lag egyszerű oka volt: meg­keresett a kapitány. Négy éve rúgtak ki az n.-i rendőrségtől, ahol nyomozó hadnagyként tevékenyked­tem. Tulajdoniképpen szeret­tem a munkámat, igyekez­tem a maximumot kihozni magamból, egyszóval minden a legnagyobb rendiben ment, már amennyire egy rendőr­ségen rendben mehetnek a dolgok. Aztán egy szép na­pon a kapitány elkezdett sziarakodni velem. Kifejtette, hogy túlságosan gyakorta nézek a pohár fenéikére, s ez a tevékenységem összeegyez­tethetetlen a rendőri hiva­tással. Az első lelkifröccsöt követően jött a második, a harmadik, de nem ragozom tovább. Végül a kapitány ta­nácsára beadtam a lemondá­somat. Elköltöztem Siliver Cityibe, kibéreltem egy kis szobácskát a város végén, s elhatároztam, hogy meg­valósítom régi álmomat: ír­ni kezdek. Tulajdoniképpen már gyermekkorom óta von­zódom az irodalomhoz. Egye­temi éveim alatt próbálkoz­tam néhány novellával, ame­lyek meg is jelentek a helyi lapokban. A honorárium­szoros kapcsolatban állnak a gazdasággal, a társadalmi szervezetekkel. Fejlett a ze­nei élet, Bjelováron és kör­nyékén tizennégy együttes négyszázhatvan taggal mű­ködik, a kórusok száma meghaladja a húszat. Hiva­tásos színházuk a bjelovári községek közössége egész területén tevékenykedik. Az amatőr színjátszó együttesek több mint négyszáz tagot számlálnak, a nemzetiségi hagyományokat húsz csoport ápolja. Élénk a hagyomány- őrző együttesek élete is. öt­venkét művelődési egyesület segíti a lakosság kulturális életének kibontakoztatását. A szombati eszmecserén, melyen részt vett ár. Hor­váth Sándor, a megyei párt­bizottság osztályvezetője, dr. Balassa Tibor, a megyei ta­nács elnökhelyettese, Djuro Papac, a bjelovári kulturá­lis bizottság elnöke ismer­tette a megye közművelődé­si intézményeinek vezetői előtt a régióban folyó köz- művelődési tevékenységet, utalva a szomszédkapcsola­tok ápolásának fontosságá­ra. Élénk párbeszéd alakult ki a somogyi és a jugoszláv intézményvezetők között. Ki­ből whiskyt és könyveket vá­sároltam. Az hiszem, nem hangzik nagyképűen, ha azt mondom: fényes karrier előtt álltam. S hogy mégis a rendőrségen kötöttem ki, Maxnák, a barátomnak kö­szönhetem. Telebeszélte a fe­jemet mindenféle hülyeség­gel, hogy egy írónak előbb meg kell ismernie az életet, s ehhez az „életanyaghoz” a rendőrség a legjdbb isko­la, meg ilyesmi, szóval ad­dig beszélt, amíg beálltam zsarunak, öt év szolgálat után kirúgtak. Végül is nem törtem le túlságosan, ahogy az ábra mutatja. Nem álltam össze egyetlen nővel sem, mert a nőkről megvan a . külön vélemé­nyem, s amúgy is szeretem a magányt. Ha rámjött a kangörcs, bementem a húsz- dolláros Marylouhoz, elvé­geztem a dolgomat és kész. Meg aztán izgatott a ké­szülő regényem. Már negye­dik hónapja dolgoztam raj­ta, s számításaim szerint két hónap múlva "elkészültem volna életem első fő művé­vel. Emlékszem, azon a bizo­nyos délutánon is jól ment a munka. Még csak három órája melóztam, de már si­került tizenkét oldalt leko- pácsolnom. Éppen új kézi­épült múzeumi hálózat te­vékenykedik Bjelováron és környékén, az együttműkö­dés gyümölcsöző hasznát kö­zösen élvezhetjük. Ä barcsi Dráva-múzeum igazgatója felhívta a figyelmet a nem­zetiségi kutatások közös megkezdésének szükségessé­gére. A levéltári kapcsola­tok is segíthetik a kutatók tevékenységét. A történeti források föltárásával, a le­véltárosok kutatómunkájá­nak támogatásával újabb ér­tékes dokumentumok egé­szíthetik ki a két nép közös emlékeit. A könyvtárak fel­adatai is hasonlóak. A könyvtárak helytörténeti gyűjteményeinek közreadása segítheti a két nép és a nemzetiségek életének mind teljesebb megismerését — mondta Szita Ferenc, a me­gyei könyvtár igazgatója. A képzőművészek, az iskolák, a fotóklubok, az amatőr együttesek kapcsolatának gazdagítása új távlatokat nyit a szomszéd megyék együttműködésében. Bőven van tennivaló ezért, s ahogy Djuro Papac és dr. Balassa Tibor mondta: az intézményektől, azok veze­tőitől függ, mi valósul meg a szép tervekből. ratpapírt fűztem az írógép­be, amikor megszólalt a csengő. Amióta Silver City­ben lákom, nem fogadtam egyetlen látogatót sem. Min­denesetre csengőm szüzessé­gének lőtték, aminek egyál­talán nem örültem. A berregés megismétlődött. Megfordultam a széken, de nem álltam föl. — Nyitva — eresztettem ki a számon. Az ajtó lassú nyikorgással kinyílt. A kapitány állt a küszöbön, teljes életnagy­ságban! Kezével még a kül­ső kilincset szorongatta. Egy pillanatra eltátottam a számat, aztán erőt vettem magamon: intettem, kerüljön beljebb. Veszettül nyikorgóit a padló, ahogy közeledett, s leült az ágy sarkára. Feke­te öltönyben volt, mint min­dig. (Szerinte ez illett a leg­jobban őszülő hajához.) Orra alatt vékony kis bajuszt vi­selt, amitől ihkább nézte volna az ember valami pénz­ügyi szakembernek, mintsem N. város rendőrkapitányá­nak. — Kapitány úr, maga egy­re kövérebb lesz — mond­tam, és kezembe vettem az asztalon levő sörösüveget. — Látja, nem tudtam róla le­szokni. A kapitány megpróbált az arcára illeszteni egy mosoly­félét. — A kicsapott diákot meglátogatja a tanár úr — folytattam ugyanolyan cini­kusan, és meghúztam az üveget. — Szóval? Minek Rangos kiállítással kez­dődött az idén a bogiári kápolnatárlatok nyári soro­zata. Vasárnaptól a dombte­tőn álló két épületben a veszprémi püspökség egy­házmegyei múzeumának anyagából látható váloga­tás. Az idei már a második alkalom, hiszen tavaly ba­rokk faszobrokat és miseru­hákat állítottak ki ugyanitt a veszprémi gyűjteményből. A megnyitó hangulatához Zákányt Zsolt vezetésével a kaposvári Vikár Béla kórus is hozzájárult Palestrina, Laissus és Mozart egyházi témájú műveiből összeállí­tott műsorával. A kiállítást dr. Dávid Katalin művé­szettörténész nyitotta meg. Röviden ismertette a veszp­rémi egyházmegyei múzeum gyűjteményét, mely a szak­rális művészeten belül a képzőművészetnek szinte minden ágát felöleli. Szólta bogiári kiállításról is, amely ezúttal festményekből és szobrokból készült váloga­tást mutat be a nagykö­zönségnek. A tárlatnak min­A kőszegi tv-szemle díjazottjai den darabja igen értékes, hiszen a középkorból — sőt a későbbi századokból is — csak igen töredékesen ma­radtak fenn a magán- és közáhítatnak ezek a szép emlékei, tudósítva elődeink hitéről, szépségeszményéről, formálókészségéről. A két teremben külföldi és hazai mesterek alkotásai láthatók a tizenhatodik szá­zadtól napjainkig. A Vörös Kápolnában tizennyolcadik századi festők ábrázolásai mutatják be Krisztus életé­nek egyes mozzanatait. Itt sorakoznak a főbb szentek képei, Szent Antal, An- tiochiai Szent Margit, Nepo- muki Szent János, Szent György. Steiner Angyali üd­vözlete a század elején ké­szült, s különös fényhatású festményen ábrázolja a bib­liai történetet. Itt kaptak helyet olyan modern festők szakrális témájú képei is, mint Vaszary János vagy Bartha László. A Kék Kápolnában Má- ria-ábrázolásokat gyűjtöttek össze a kiállítás rendezői. Az istenanya megörökítése ugyanis különösen kedvelt témája volt a magyar egy­házi művészetnek, szintté minden templomban talál­kozunk alakjával. Fából ké­szült, festett szobrokon és festményeken jelenik meg a Madonna, hol a gyermek Jézussal, hol egymagában, hol fájdalmasan, mint pél­dául a háromszáz éves, mi­niatűr Pietán, hol dicsősé­gesen, mint a Mater Dolo­rosa ünnepélyes keretfigurái között, a mennybemenetel pillanatában. A kiállítás leg­régebbi képe a 16. század­ból való: Mária a gyermek­kel. Szokatlanul emberi anya ölében rakoncátlan kis­fiú kapálódzik. Ahány áb­rázolás, annyiféle Mária. A választékot a szentélyben elhelyezett néhány múlt szá­zadi orosz ikon teszi teljes­sé. Nyílt, tiszta szemű ma­donnákat ábrázolnak dúsan aranyló glóriák gyűrűjében. Az egyihézművészeti kiál­lítás június 23-ig látható a bogiári kápolnákban. T. K. Szombaton a díjaik átadá­sával befejeződött Kőszegen a televíziiós gyermekműso­rok és gyermeki i Írnek egy­hetes szemléje. A kétéven­ként megtartandó szemlén ezúttal először osztottak ki díjakat. A kritikusok díját a Süsü csapdába esik című bábfilm nyerte, rendezője Szabó Attila, írója Csukás István. A közönség díját a Kismaszat és a gézengúzok című tévéfilm kapta, ennek rendezője Markos Miklós, aki Rónaszegi Miklós regé­nyének forgatókönyvvé át­dolgozásában is közreműkö­dött. Az Állami Ifjúsági Bi­zottság díját A kárókatonák még nem jöttek vissza' cí­mű tévéfilm alkotógárdája vehette át — Gion Nándor regényét Érdiné Szabó Már­ta írta forgatókönyvre, ren­dező és társíró András Fe­renc. köszönhetem e váratlan lá­togatást? — Azt hittem, jobban meglepődik, Mr. Wittgen ... — Hagyjuk ezt. Ha nem tudná, valamikor zsaru vol­tam, tehát tisztában vagyok a kriminalisztika alapvető­tételével: a tettes visszatér a tett színhelyére. Ebben az esetben persze kicsit áttéte­lesen értendő a dolog, de bekövetkezett, és ez a lé­nyeg. A kapitány bólintott, és igyekezett barátságos képet vágni. — Olvastam néhány no­velláját — köszörülte meg a torkát. — Nem is tudtam, hogy érdekli az irodaiam! Talán megunta a napi jelentése­ket, hogy novellaolvasással tölti a drága idejét? Pedig maga megkövetelte a pre­cíz, írásbeli házi feladato­kat. — Ebben semmit se vál­toztam — jelentette ki, és jelentőségteljesen maga elé nézett. Csák most vettem észre azt a jókora bőrtáskát, me­lyet a lába között szoronga­tott. — Whisky vagy sör? — kérdeztem némi szünet után. A kapitány megrázta a fe­jét. — Mással sajnos nem szolgálhatok — tártam szét a kezemet. — Gondolom, tisztában van vele, hogy egy részeges palit jött meg­látogatni. Mikor is találkoz­tunk utoljára? (Folytatjuk.) Díszbemutatón láthatták a kaposvári Mozimúzeumban az érdeklődők Szabó László rendezésében a Sortűz egy fekete bivalyért című fil­met. A Franciaországban élő, magyar származású szí­nésznek ez a negyedik — hazánkban^ pedig első rende­zése. Nehéz feladat élé ál­lította Gion Nándor újvidé­ki magyar író azonos című ifjúsági regénye az alkotó- stábot, amelyben ott italál­juk András Ferenc mellett a somogyi születésű Jeli Fe­rencet is a dramaturgok so­rában'. Mint Gion Nándor többi ifjúsági regényében — elég csak a Kárókatonák még nem jöttek vissza vagy a Postarablók címűre gon­dolnunk, itt is a csedek- ményszövés sokrétűsége tá­maszt nehézséget a megje­lenítés alkalmával az alko­tóknak. Szabó Lászlónak azonban sikerül olyan meg­oldásokat tafláini, amelyek nézhetővé, élvezhetővé te­szik a filmet. Nem bonyoló­dik bele a prózában élve­zetes és Gion lenyűgöző stí­lusa miatt izgalmas részle­tek kidolgozásába, így nin­csenek zökkenők áz alkotás­ban. A film története viszont elég körülményesen mond­ható el, 'talán akkor járunk közel az igazsághoz, ha a helyet határozzuk meg: ez a második világháború utáni Magyarország v ala- h o l Magyarország, egy kis falu. Itt azonban nem a szokásos konszolidációs éveik hangulatát kell keresnünk — szerencsére —, hiszen er­ről láttunk elég filmet már, hanem a falu embereinék életébe kapunk bepillantást. Az már a film erénye, hogy részesei vagyunk a felnőt­tek, gyerekék mindennap­jainak. A hősök egy adott szituációban cselekedni kez­denek, és éppen cselekvé­sük öntörvényűségét láthat­juk. A cselekmény több szá­lon fut — ez is Gion nagy leleménye, amelyhez fel tu­dott nőni Szabó is. A tizen- két-tizenhárom éves gyere­kek súlyos mondanivalók hordozói életükkel, cseleke­deteikkel. Ám a film csak fáiig ifjúsági. Emberi drá­mákat, 'tragédiákat hordoz ugyanis Fodó tanár úr fi­gurája, aki csak a sakknak ól, s miután felesége elhagy­ja egy vándor artista miatt, alkoholista lesz. Sakkpart­nere, a volt gróf, Ácsi Lajos csak nehezen tud beillesz­kedni az új rendszerbe. Megindul a válágiasodás út­ján Berecz plébános úr, akit remekül alakít újabb pap­szerepében Kállai Ferenc. Az előbbi két alakot francia színészek keltik életre: Jean Luis Trintignant és Jean Rochefort. A film néhány pillanata képezheti későbbi viták tár­gyát. Nem biztos ugyanis, hogy a gyermeki pszichi­kum könnyen befogadja egy szép vörös macskának dima- máttal való fölrobbantását. vagy a balesetet szenvedett fekete bivaly letaglózását. Érzi ezt Szabó is, ezért meg­felelő kameraállásoklkal igyekszik tompítani a ke­gyetlen élményt. A film krónikájához tar­tozik még, hogy a gyer­mekszereplők között kapos­vári általános iskolásokat is láthattunk. Dér Attila, Csi- ma Zoltán, Varga Zoltán és Máthé László életében bizto­san szép emlék lesz majd ez a film, a forgatás. Őszin­te játékuknak azonban a né­zők is örülhetnek. Varga István Hattyúdal GYERMEKFILM, FELNŐTTEKNEK FILMJEGYZET

Next

/
Oldalképek
Tartalom