Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-02 / 101. szám
1985. május 2., csütörtök Somogyi Néplap 3 130 perc, ezer szín relésii munkáit végezzük. Bonyolult feladat ez, hiszen a kifogástalan minőségtől is függ az orvosi műszerek későbibi zavartalan működése. Galina János a munkásmozgalom ismert veteránja. Ö egy 1924-es, korántsem szabad kaposvári május elseje emlékét elevenítette föl. — A rendőrségnek akkor minden gyanús volt, ami május 1-én történt. Mi, munkások a töröcskei erdőben ünnepeltünk, és magunkkal vittük a vörös zászlót is, pedig mindenfelé besúgók ólálkodtak. Ezen a napon valóságos rendőrkordon fogadott bennünket. Gondoltunk egyet és fölmebtünlk a dombra. A rendőrök utánunk. Erre mi lejöttünk. Így ment egy darabig, mire az egyik rendőr könyörgőre fogta, „üljenek már le egy kicsit”. Visszafelé azután az (Folytatás az 1. oldalról.) felvonulnának, de nem tartoznak egyik felvonuló intézményhez sem. Lakóhe'yc- man, Mennyén például nincs semmilyen megmozdulás. Biztosan sokan bejöttek volna, ha tudják, hogy ők is beállhatnak á sóiba. A Kis Attila által hiányodhoz hasonló mozzanat volt a bolgár Napospart üdülőtelep Kaposváron tartózkodó népi együttesének rögtönzött bemutatója. Mintha csak az együttes neve vagy derűt sugárzó tánca oszlatta volna el a felhőket, végre a naip is kisütött. Így még látványosabb volt az MHSZ kaposvári repülőklubjának vitorlázó repülőgépet és sárkányrepülőket is fölvonultató menete. Külörtösen impozánsaik és erőt sugárzóak voltak a kaposvári nagyüzemek dolgozóinak sorai. Percekig vonultak a téren a ruhagyár kitüntetett brigádjai. Ugyancsak mélttán kapott sok tapsot a Kaposgép, a húskombinát vagy a cukorgyár szín- pompás menete. A Kapos Kereskedelmi Vállalat csoportjának élén a fogyasztók kiváló boltja címet elnyert tíz üzlet fehér köpenyes eladói haladtak. Valaroeny- nyliünk kedves ismerősei ők, akik az áru mellé egy mosolyt és néhány udvarias szót is adnák. Imponáló volt az egészségügyi intézmények dolgozóinak fölvonulása >s. A felzúgó taps azonban nemcsak a látványnak szólt, valamennyiünk tiszteletét is kifejezte az orvosak és segítőik felelősségteljes munkájáért. Derűs perceket hozott a BM táncegyüttes bemutatója. A Volán 13-as Vállalatának csoportja galambrajt röptetett a tér fölé. Karneváli hangulatot teremtett a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának menetét vezető kubai iánycsapat. A Sáév kiemelkedő munkát végző dolgozói között köszöntötte a hangosanbeszélő Bödő Lajos művezetőt, aki hazánk felszabadulása 40. évfordulójának alkalmából a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. — 1965 óta vagyok munkásőr. Azóta csaknem valamennyi május 1-én szolgálatban voltam. Most először nézhetem a tribünről az egész felvonulást. A Sáév- nél csaknem három évtizede kezdtem mint Villanyszerelő ipari tanuló. Azóta munkatársaimmal több tucat új létesítményben gyűjtöttük ki a fényt. Most a kórház új műtéti tömbjének viliamosszeMájus 1-jét ünnepelte a Siófok A még mindig szeszélyes idő ellenére az utóbbi évek leglátványosabb felvonulásában gyönyörködhettek tegnap Siófokon. Mintegy 40 vállalat és intézmény 8000 dolgozója — köztük sok diák — vonult a Balato-n-parti város Fő utcáján. Nemzetiszínű és vörös zászlókat lobogtatva, a béke és a szocializmus jelszavait hirdetve a táblákra írt jelmondatok- által. A három ipari nagyüzem — a GOV, a KW, a DRW — közössége mellett a mezőgazdaságban, az idegenforgalomban dolgozók százai ünnepelték május elsejét, s mutatták föl „mesterségük címerét”. Jelen voltak az ellátás, a szolgáltatás, az egészségügy képviselői, az általános, valamint a középiskolák diákjai, tanárai. A víztoronynál felállított emelvényen a város vezetői üdvözölték a felvonulókat. A délelőtt 11-ig tartó felvonulás után hamarosan megkezdődött a hagyományos majális a kikötő melletti téren, valamint a művészeti együttesek bemutatója a szabadtéri színpadon. Először rendeztek majálist az idén Szán-tódpusztán. Délben autóbuszok indultak a Siotour siófoki épülete elől a pusztára, ahol változatos program várta az érdeklődőket: Fonyód Mintegy kétezer ember — óvodások, általános és középiskolások, a helyi üzemek, intézmények dolgozói — vett részt a május 1-i felvonuláson és a sportcsarnokban tartott rendezvényen. Klabuzai Miklós országgyűlési képviselőjelölt, a fonyódi Balaton Tsz elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: „A munkában eltelt négy évtized nagy eredményeket érlel. Haladó társadalmi rendet, fejlett ipart, korszerű mezőgazdaságot. A gazdaság, a társadalmi élet minden területén olyan országot építünk, amelynek minden adottsága megvan ahhoz, hogy túlszárnyalja tegnapi önmagát.”. Az ünnepi beszéd után a II. Rákóczi Ferenc nevelő- otthon és a Karikás Frigyes gimnázium tanulói adtak ünnepi műsort. Délután sport- versenyekre került sor. A Nagybereki Állami Gazdaságban munkával ünnepelték május 1-ét. A pártbizottság kérésére a munkásközösség úgy döntött, hogy a rossz időjárás miatt május 1-én is dolgoznak a földeken. A szocialista brigádok kezdeményezésére a rossz időjárás miatt elmaradt munkákat pótolják. A május 1-i munkabérüket a dolgozók óvodaépítésre, szociális intézmények támogatására használják fel. A gazdaság szakszervezeti bizottsága egy későbbi időpontban rendez majálist, melyen a? elmúlt években nagy látoga-" tottságnalk örvendő programok: munkahelyi szpartaki- ád, autóverseny és különböző vetélkedők lesznek. Nagyatád Hétezren vonultak föl Nagyatádon, a Kossuth Lajos utcában felállított dísztribün előtt. A Rinya-parti- település párt-, állami és társadalmi vezetői mellett ott láthattuk többek között Hacz Józsefné és Simon Ernőné országgyűlési képviselőjelölteket is. A menetet az ötödik születésnapját ünneplő 2-es számú általános iskola csaknem ezer diákjának sora nyitotta meg, majd az 1-es iskola diákjai gyülekeztek, akik a közelgő moszkvai VIT alkalmából a korábbi világifjúsági. találkozók hangulatát idézték népviseletbe öltözve, nemzeti zászlókkal. A vállalatok közül elsőként a kiváló gyár címmel kitüntetett cérnagyáriak vonultak, majd a háromszoros kiváló vállalat címmel kitüntetett Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát dolgozói következtek. Őket a kiváló vállalat címet most elért Rinya—Dombó menti Vízgazdálkodási Társulat közössége követte. A felvonulás után a sportpályán versenyek kezdődtek. Ugyanitt néptáncbemutatót is tartattak. Délután a csónakázó tavon a legfiatalabb horgászok mérték össze tudásukat, este pedig ifjúsági bált tartottak. Csurgó A csurgói felvonuláson három és fél ezren vettek részt. A Széchenyi téren felállított tribünön a vezetőkön kívül ott voltak a kitüntetett közösségek képviselői. A felvonulók sorát az úttörők nyitották meg, Éljen május 1-e felirattal, majd az oktatási intézmények és a helyi üzemek dolgozói következtek. A munka ünnepének jelentőségét méltatta a felvonulókat köszöntő beszédében ifj. Radnóti László, a kiváló szövetkezet címmel tizedszer kitüntetett Napsugár ruházati szövetkezet elnöke. A délutáni program keretében az új általános iskolában nyílt játszóház. A művelődési otthonban fellépett a gimnázium színjátszó csoportja. Este diszkó várta a fiatalokat. Barcs Barcson hat órakor a zeneiskola fúvószenekara ébresztette a zászlódíszbe öltözött város lakóit. 9 órakor kezdődött és több mint egy órán át tartott a már hagyományos május 1-i felvonulás. A menet élén a város vezetői haladtak. Az üzemek felvonulását a kiváló címet elért Kemikál barcsi gyára és a Vörös Csillag Tsz nyitotta meg. A negyven év fejlődését is szemléltető felvonulást a Boróka táncegyüttes, az MHSZ modellezői és sportolói zárták. Intemaciionálét is elénekeltük, pedig számoltunk vele, hogy többünket elő fognak állítani... A mai felvonulóknak nincs félnivalójuk, mégis kiállás ez is a munka és a béke mellett. Közben szüntelenül hömpölyög a tömeg, s a nézők sok ötletes dekorációnak tapsolhatnak. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat dolgozói egy működő kis malmot hoztak, míg a Sefag teherautói a gazdaság tevékenységének sokoldalúságát jelképezve egy zöldellő nyírfát és egy szekrényt. A 130 percnyi tarka forgatagod az élelmiszeripari szakközépiskola diákijainak látványos tomabemuitatója zárta. megye A felvonulást követően a május 1. parkerdőben folytatódott a vidám majális. Marcali A Rákóczi úton a felhívójel után úttörők zászlós csapata nyitotta meg a menetet. A város vezető testületéit az iskolák színes, hangulatos csoportja követte. A transzparensekkel, élőképekkel elvonuló diákok után a könnyűipar dolgozói következtek. Az építőipar és a Mechanikai Művek képviselőit követően vonultak a Vörös Hajnal Termelőszövetkezet dolgozói, közöttük először a papírfeldolgozó üzem munkásai. A tanács és intézményeinek dolgozóit az élelmiszeripari vállalatok követték, s az Unitechnika Ipari Szövetkezet zárta a dolgozók menetét. Színesítette a programot a kulturális központban működő Prücsök gyermekcsoport és a mesz- tegnyői honismereti csoport föllépése. A felvonulás után díszkutat avattak Marcali főterén. Tab A hűvös, borús idő ellenére mintegy háromezren gyűltek össze Tabon, hogy zászlókkal, transzparensekkel köszöntsék a 40. szabad május elsejét. Reggel 6 és 8 óra között zenés ébresztőt tartottak a nagyközség utcáin. 22 intézmény, gyáregység, munkahely dolgozói a Kossuth Lajos utcán vonultak végig, hogy részt vegyenek a Szabadság parkban megtartott ünnepi gyűlésen. A fölvonulók sorát az általános és középiskolás tanulók menete nyitotta meg, ezt követően a munkahelyek közösségei jöttek, élükön a Videoton gyáregységével. A dolgozók, tanulók színpompás felvonulása után a KISZ-bizottság, a tömeg- sportbizottság és a TMSC rendezésében sportversenyekre került sor.