Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-20 / 116. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Néplap Nemcsak kenyérrel... Olvasom: a fösvénységük­ről is nevezetes svájci pol­gárok nem járultak hozzá ahhoz, hogy az általuk fize­tett adókból újítsák fel a zürichi operaházat. A nép­szavazás ily módon megpe­csételte a gyönyörű épület sorsát. Néhány nappal ké­sőbb arról érkezett informá­ció, hogy a francia képvise­lőházban a jobboldali ellen­zék vadul támadja a szocia­lista kormányzatot, személye­sen Mitterrand elnököt is, ■diliért egy új párizsi nagy­opera építésére „pazarolja” az adófizetők pénzét. Nálunk egy szombaton megjelent interjúból kiderül: hamarosan megkezdik az Erkel Színház íehCnStTl^iű- ját. A tény hevenyészett lel­tározásra csábít. Néhány esz­tendeje Győrben jutott új templomhoz Thália, majd Nyíregyházán és Zalaeger­szegen. Megifjodott az Álla­mi Operaház és a debreceni Csokonai Színház, s folynak vagy nemsokára megkezdőd­nek a felújítási munkálatok Szegeden, Veszprémben, Pé­csen és Kaposváron. S hogy a kultúra más területei se maradjanak ki kurta felso­rolásunkból: létesült ugyebár fővárosunkban kongresszu­si palota, nemzeti könyvtár, sportcsarnok, készítik a ter­veket a páratlanul szép egri és veszprémi vár megóvásá­ra — és a többi. Eszembe ötlenek azonban a mosanában oly gyakran hallott, bizonytalanságról árulkodó vagy egyenesen szenvedélyesen rosszalló megjegyzések: vajon éppen akkor kell-e színházakat, múzeumokat, könyvtárakat építeni vagy felújítani, ami­kor lakásokra, kórházakra, iskolákra sem jut elég a kö­zös erszényből? Vajon nem lenne-e üdvözítőbb ezeket a kulturális beruházásokat jobb időkre halasztani? Hi­szen a művelődés — sőt az oktatás — támogatására szánt summákat nálunk jóval fej­lettebb országokban is alapo­san megnyirbálták az utób­bi években... A kérdések és ellenvéle­mények mögül az a nézet sejlik föl, amely — különös módon — azt tartja, hogy először szüntessük meg eg­zisztenciális nehézségeinket, korszerűsítsük és tegyük ha­tékonyabbá a gazdaságot — s csak azután érhetünk rá olyan „fényűzéssel” foglal­kozni, mint a művelődési in­tézmények építése vagy re­konstrukciója. Nos, a lét el­sőbbségét, a gazdaság priori­tását aligha vonhatja kétség­be épeszű ember. A fentebb idézett, s mostanában gyak­ran hallható sematikus ér­velés mégis veszélyes. Mert nemcsak az úgynevezett gaz­dasági alap és a felépítmény kölcsönhatását tagadja, ha­nem, leegyszerűsítő módon, az embert egyszerűen mint biológiai tényt kezeli, s mint szellemit, figyelembe is alig veszi, elhanyagolja azt a ka- tartikus hatást, amelyet egy szép és korszerű színházépü­letben látott előadás vagy egy kellemes múzeumi séta élménye adhat — s amely hosszabb távon a munkahe­lyen is megtérül. Valószínű­leg azt sem kell részletez­nünk, mit jelent egy kicsiny nemzet önbecsülése, azonos­ságtudata szempontjából az újjávarázsolt Ybl-palota vagy a hosszas huzavona után mégis átadott nemzeti könyvtár a várnegyedben. Mert az ember nemcsak kenyérrel él. Vagy ha még­is — éppen emberi lényegé­től fosztja meg önmagát. Lengyel András Pártküldöttség utazott Moszkvába Havasi Ferenc vezetésével Havasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizott­ság titkárának vezetésével vasárnap párt küldöttség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen a KGST-orszá­gok kommunista és mun­káspártjai gazdaságpolitikai kérdésékkel foglalkozó köz­ponti bizottsági titkárainak értekezletén. A küldöttség tagja Marjai József, a Köz­ponti Bizottság tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, aki Moszkvában csatlako­zik a delegációhoz és Ballal László, a KB osztályvezetője. Kíséretükben van Iványi Pál, a KB osztályvezető-helyette­se. Búcsúztatásukra a Feri­hegyi repülőtéren megjelent Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. OLIMPIAI ÖTPRÓBA Négy helyszín 318 induló KILENC KAMION HOZTA AZ ÁRUT Bjelovári kiállítás készül Kaposváron Kilenc kamionban megér­kezett Kaposvárra a bjélo- vári kiállítás valamennyi anyaga. A száztonnányi szál­lítmányban mezőgazdasági kisgépek éppen úgy vannak, mint bútorok vagy élelmi- szeripari cikkek. A bjelová­ri bemutató csütörtökön nyí­lik a kaposvári sportcsar­nokban, és vasárnapig vár­ja a közönséget. A megnyi­tásig még a kiállítást ren­dezőké a főszerep. Vezető­jük, Mariján Slunski, a ju­goszláv kereskedelmi kama­ra bjelovári területi központ­jának titkára tegnap mond­ta el: — A múlt évi somogyi be­mutatkozás után most a bjelovári következik és ez­zel válik teljessé a kép: a két szomszédos terület gaz­dasági szakemberei, lakosai összefüggéseiben is megis­merkedhetnek a testvérme­gyék gazdaságával, az áru­csere és az együttműködés lehetőségeivel. A kaposvári sportcsarnok 1700 négyzet- méter zárt és nyitott kiállí­tási területén a bjelovári gazdaság minden ága bemu­tatja termékeit. Találkozik itt a látogató talajműve'ő gépekkel, különböző kapaci­tású traktorokkal. A bútor- gyártást a koprivnicai Bilo- kalnik, a fafeldolgozást a bjelovári Sibid-cég képvise­li. Az élelmiszeripari üze­mek sorában meg kell em­líteni a Podrasvka-gyárat, a Belpaniát és a viroviticai PIK-céget. Bemutatja ter­mékeit a cipő- és a textil­ipar, a galérián pedig a ju­goszláv idegen forgalmi lehe­tőségekről szól a kiállítás. A kulturális értékeinket repre­zentáló bemutató is itt ka­pott helyet. A megnyitó napján a b.j v lovári fúvószenekar ad tér­zenét Kaposvárom. Készül a vendéglátóipar is: Kapos­váron kívül Nagyatádon. Csurgón főznek jugoszláv mesterszakácsok és nagyon remélik, hogy főztjük nem­csak annak a körülbelül ezer jugpszlávnak ízlik, aki a ki­állításhoz kapcsolódik, hogy a zágrábi televízió filmet forgatott Kaposváron. Ezt ma 18 óra 10-kor sugározza a 2-es csatornán. Vasárnap délelőtt az ere­detileg kijelölt Barcs mellett még három helyszínen, Ka­posváron, Siófokon és Nagy­atádon rendezte meg a me­gyei KISZ-bizottság és az MTSH az olimpiai ötpróba idei harmadik számát, a ke­rékpározást. Követendő kez­deményezés, hogy a rende­zők több helyszínt jelöltek ki, így jelentősen emelkedett az indulók száma. Kaposváron a Ka-hytb iro­daházának udvarán gyülekez­tek a 35 és 60 km lékereke- zésére vállalkozóik- Nyolc óra 30 perckor kerekezett be az udvarra családjával az 51 éves, somogyjádi Szarka Antal, ök régi próbázóknak számítanak. Már a moszkvai olimpia előtti szinteket is sikerrel teljesítették. A csa­ládfő elmondta, hogy fiatal korában hosszútávfutó volt, de ma is szívesein méri fel, hogy mire képes. 9 óra 58 perckor adta meg az indító jelzést a főrendező a felsorakozott mezőnynek. Magaim is kerékpárra ültem és végigkerekeztem a távot. Kellemetlen ellenszél fogad­ta a táv első felében a me­zőnyt. Félóra elteltével értük csak utol a legfiatalábib in­dulót, a 10 éves Hajdó Gá­bort, a Kinizsi iskola tanu­lóját, aki édesapja nyomá­ban hagyta maga mögött a kilométereket. (Folytatás a 4. oldalon.) _ Kutyakemény, szigorú ember volt a nagyapám világéletében. Varga János­nak hívták. Feje búbján égnek állt a haj, tömött bajszát kötővel szelídítette. Lefekvéshez készülődve szobája ajtaját mindig kulcsra zárta, és nem volt hatalom, mi újra nyittatta volna vele, míg férfiassága minden külső velejárója is­mét a helyén nem volt. Ütött-kopott zöld lóden- kabátja majdcsaknem bo­káig ért, a hasa fölött két gombbal, csak úgy, a rend kedvéért. Halványan kék csíkos nadrágjához illett a pedánsan begombolt mel­lény, melynek fekete se­lyemből készült hátát az anyag öregségéből szárma­zó erek barázdálták. Kes­keny nyakú ingét kackiás csokornyakkendő díszítette, reggelenként nyugodt türe­lemmel készítette a hajlé­kony masnit. Kevés beszédű és hideg szemű volt. Ha érte valaha rossz az életben, ember azt meg nem tudhatta. Számá­ra a világ fehéren-feketén megfestett kép volt, s az embereket csak azért fo­gadta el, mert nem tehetett mást. Apró, barna bőrű, örökké mozgó asszony volt a nagy­anyám. Kék szemében vi­dámság, keze alatt mindig égett a munka, s szájából ömlött a szó. Fene aki tud­ja, hogyan bírta rá egykor ifjú nagyapámat, hogy az egy legyintésen túl többet is szánjon rá. A szépiabarna fotón a a fényképezőgép lencséjébe meredve állt Varga János és Juhász Mária. Nagy­anyám arca csupa derű, egyszerre nevetős és átszel­lemült, csipkés fátyla csá- lén áll a fején. Nagyapám konokul előrenéz, botjának faragott csontgombján nyugszik a jobb keze. Hamar jöttek a gyerekek, saját ház kellett volna, ott­hon a számukra, munkale­hetőség a megélhetésre. — János — mondta nagy­anyám —, valamit tennünk kellene. — Jó — biccentett Varga János a pipa mögül, komótosan a földre verve a parazsat. Megnyergelte Csindör nevű lovát és útra kelt. Rég lemondott már Juhász Mária arról, hogy viszontlátja még emberét, amikor egy este meghallot­ta Csindör horkantását. összeszaladt a rokonság, ömlött a szó az asszonyok­ból, s nagyanyám is, tán először, könnyekre fakadt. — öltözz, csomagolj, Ma­riska — szólt Varga János, ügyet sem vetve könnyre, asszony locsogásra —, óra múlva indulunk. Százszor is hallottam gyerekkoromban a történe­tet, álmodozó múltba for­dulással mesélte nagy­anyám. Sem cáfolatot, sem megerősítést nem nyert soha, mert nagyapám szá­mára a múlt is olyasvalami volt, amit az ember ha akar, megőriz, de beszélni nem beszél róla. Sokat vol­tunk együtt, mi hárman, életem nagy részét velük töltöttem. Nagyanyámra formáztam, soha pillanat­nyi nyugtom nem volt. bánkódni pedig egyszerűen képtelen voltam. — Tisztességre neveld a gyereket, Mariska, s ne hagyd a fejedre nőni — in­tette mindig az öreg huszár az asszonyát, de hát több­nyire hiába, mert bizony nagyanyám hagyott engem élni, csapongani. El is sza­ladt velem egyszer-kétszer a ló, mígnem egy ingerült megjegyzésemet el nem unta Varga János. Vasárnap volt, ebédel­tünk. Kamaszkorom lendü­letével fecsegtem az asztal­nál, alig bírva kivárni, míg rám kerül a sor. Ételt osz­tó nagyanyámat sürgetve eszetlen megjegyzést tet­tem. Nem is koccant a kanál, ahogy nagyapám az asztal­ra tette, a szék lába sem koppant, amint hátratolta. Felállt az asztaltól, az arca elsápadt. — Az én asszonyommal így nem beszélhetsz, te lány — mondta —, s amíg ezt meg nem tanulod, én tevéled beszédbe nem ál­lok. Megtanultam én már, hogy a szóval milyen mély sebeket lehet ejteni. Nehe­zebben a gyógyítás módját. Keserves volt a lecke, s nem is készültem el vele időre. Csendesen feküdt az ágyon nagyapám, az utolsó nagy utazásra készülődve, ereje nem volt már a szó­hoz. — Bocsáss meg — kértem utoljára, fájdalma­san felismerve, milyen ke­vés az idő a jóvátételre. Választ már nem kaphat­tam, csak csontos keze si­mult az enyémre, érintése olyan volt, akár a tűz. Klie Ágnes SZIGORÚ TÖRVÉNNYEL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom