Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-18 / 115. szám

itt Somogyi Néplap 1985. május 18., szombat KRASZNAK INDULT, S VÉGÜL PÉK LETT A mosolygás szemű, far- rmemadrágos fiatalembert nehéz ellképzeilnii, aminit liszt- poros fehér köpenyébe törli a kemencék forráságától iz­zadt arcát. Serkenő bajusza hol gyerekes, zavart neve­tést takar, hol pedlig hatá­rozott, férfias beszédre nyí­ló ajkakat. Gombos Gábor, a Kaposvári Élelmiszer,ipari Szakmunkásképző Intézet sütőipari tanulója 17 évesen, felnőtté válása küszöbén a közelmúltban Budapesten rendezett szakma kiváló ta­nulója versenyen hatodik he­lyezést ért él. — Nem számítottam erre a síikerre, úgy ért, mint de­rült égből a viHámcsapás. De titkon kívántam és hagy­tam, hogy „Ibelém vágjon” — kezdte félszeg vidámsággal. — A háromnapos versenyen huszonegyen mértük össze tudásunkat. Szinte válameny- nyien a háziversenyek győz­teseiként kerültünk a buda­pesti döntőkbe. A legizgalma- saíblb rész a szóbeli vizsga volt a négytagú /bizottság előtt, melyben Csaba József élelmiszeripari miniszter­helyettes elnökölt. Büszke vagyok arra, hogy Vitális Dezsőné, a technológia tan­könyvünk szerzője és a mi­niszterhelyettes elismerően szóit a ,produkciómról”. Miikor a felkészülésről esett szó, lelkesen beszélt a taná­rairól: — Eredményes elméleti szereplésemet Kiss Zoltánná és Tari Balázs tanároknak, a gyákorlatit pedig Bencze Jó- zsefné és Kövér István gya­korlati vezetőknek köszön­hetem. Gyakorlati vezetőimet köszönet illeti azért is, mert öröm volt a kezük alatt dol­gozni. A foglalkozásainkon vidám, felszabadult /hangulat uralkodott. Diákok lévén, so­kat csiibészkedtünk a tanmű­helyben, de ez soha nem okozott összetűzést tanára­inkkal. S hogy mindez múlt idő­ben hangzott el, nem vélet­len. Az első hat helyezett diák felszabadult, a további­akban nem kell iskolába jár­niuk, hamarosan munkaköny­vét kapnak a kezükbe. — Egy-lkét hét múlva már a sütőipari vállalatnál dol­gozom a süteményrészleg- hen. Fonott kalácsokat, buk­tákat, kifliket gyártok. Sze­rettem az iskolámat, a bal­lagás nekem örömet és szo­morúságot is jelent. Megkez­dődnek a munkás hétközna­pok, melyeket nem lehet úgy elbliccelni, mint egy iskolai dolgozatot, s a diákos csí­ny, éknek is vége. Nem erre a pályára ké­szült. A cukrász szakra je­lentkezett, de tanulmányi eredménye meghiúsította terveit. így került a sütőipari szakra, ahol bebizonyította: ha akar, tud jó eredményt is felmutatni. — Miivel (tölti a szabad­idejét? — Szívesen olvasok törté­nelmi regényeket, szeretem a diszkózenét és Duran Du- ran stílusát. Január elsején sóha nem hagyom ki a ha­gyományos újévi bécsi kon­certet. Fizetésemből egy jó minőségű kazettás magnóra gyűjtők. — Terve? — Az érettségi után vagy technikus minősítést szerzek, vagy padiig szakmunkás fia­talok egyéves egyetemi elő­készítője után a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán szeretném folytatni tanul­mányaimat — mondta céltu­datosan. Példaképeként oktatóját, Kövér Istvánt említette. Ra­jongva beszélt szaktudásáról, emberségéről és büszke a barátságára. Tamási Rita KAPOSVÁRI TÖRTÉNETEK r\ II n AP ÉS A PIPÁJA Az ibafai papnak fapipája van, Tehát az ibafai fapipa egy papi fapipa. így szól a tréfás dalocska a Baranya megyei Ibafa papjának pipájáról. No, de mi köze van mindehhez Ka­posvárnak? Néhány évvel ez­előtt az újságokban vita folyt a nóta keletkezéséről, vagyis arról, hogy ki sze­rezhette a pipanótát és az mi­kor lett lisment a nótakedve­lő közönség 'körében. A jelentéktelen dalocska talán nem is érdemelt ékko­ra figyelmét. Igaz, fülbemá­szó dallamán kívül játékos szövege is érdekessé teszi, ezen kívül azonban semmi­féle zenei értéket nem je­lent. Nem is ismerte volna meg ország-világ, ha az 1931-ben színre kerülő Hara­pás férj című operettben (írói Ernőd Tamás és Török Rezső, zeneszerzője Kom­játhy Károly) nem szerepel­tetik betétdalként. Élttől kezdve sláger lett. IMiindiez eddig rendben is lenne, csakhogy az ibafai pi­páról szóló nóta már jóval azelőtt is ismert volt So­mogybán, mégpedig eredeti szerzője Roboz István kapos­vári újságíró és a körülötte kialakult műkedvelő társa­ság révén. A dal keletkezé­sének történetét kezdettől fogva nyomon követhetjük. Ibafa egészen kiesi falucs­ka Baranyáiban, annak is a zselici végében, szinte súrol­ja Somogy határát. A régi ibafai emberek még azt sem tartották szómon, hogy me­lyik megyéihez tartoznak. A községet — híres pipa­múzeumán kívül — ma is vonzóvá teszi vadregényes környezete. Elképzelhetjük, hogy milyen-szép lehetett ez a vidék történetünk idején, száz esztendővel ezelőtt. Volt Ibatfánialk abban az időben egy Scheyer Nándor nevű plébánosa, aki később Han­gáira változtatta nevét. Ö volt a híres fapipa gazdája, róla szólt a nóta. A Zsialic somogyi oldalán, egy vízmosásos völgykatlan­ban húzódik meg Bőszénfa, a pipanóta szülőhelye, ezért akár Ibafa testvérközsége is lehetne. Bőszénfánaik Nemes Jázisa volt a plébánosa, Han­gái Nándor jó barátja. De itt már a krónikás Grulber Já­nost idézem: „Volt a bőszénfiaialknak egy kellemes szokásuk, hogy bú­csú, azaz szent Nóthburga ünnepén (okt. 21.) az egész környéket vendégül látták. A jólélkű plébános vendéglátó házának a ZseRc határain túl is híre volt, pedig kényel­mesen elzárkózhatott volna óbban a zubolyban. Űri háza talán a fél Kaposvárt fogad­ta vendégül a három évti­zed alatt, melyet ott eltöl­tött... ... Megjelent ott több íz­ben az akkori kaposvári mű­kedvelő gárda is, élén Ro­boz István elnökével... Pap vendége Nemesnek állandóan csók egy volt, H. Nándor, a szomszédos ibafai plébános, aki bergengóoiás községéből mindig gyalog jött a búcsú­ra. Ebéd alatt, ahányon csak voltunk, mindnyájunkat fel- kőszőnitött, ebéd után pedig rövidesen valamennyiünk pénzét elnyerte s aztán, mint aki dóig át jód végezte, a va­csorát be sem várva, vissza­bandukolt Ihafára v..” Útközben szegénylegé­nyeikkel találkozott, kaná­szokkal paktált, és termé­szetesen szívta a pipáját.. Talán a hosszú hajú, ga­rabonciás termetű pap sze­mélye, talán a szúrás pipa­füst és a rendszeresen el­vesztett kártyapartik miatt írta Roboz István a pipanó­tát, de mindenesetre az iba­fai plébános bosszantására. Az ibafai pjpamúzeumban, a nevezetes pipa mellett lát­ható egy kortörténeti feljegy­zés, amely Roboz István ka­posvári újságírót, a bőszén- fa.i búcsiúnapok jókedvű ven­dégét tartja az 'ibafai nóta ős-szerzőjének. így volt. Lévai József A Fogyasztók Országos Tanácsa kezdeményezte CIPŐ AZ ASZTALON Hogy miképpen került oda? A minap a Fogyasztók Országos Tanácsa a vevők képviseletében meghívta a cipőgyártólkat és a kereske­dőket: tárgyalják meg a ci­pőellátást. Valóban az aszta­lon hevert néhány minta- példány. Évek óta tart ugyanis a vita cipőügyiben, az igazi megoldást azonban nem sikerült megtalálni. Amint a tanácskozáson el­hangzott; a kilátások sem igazán biztatóak. Egyértel­mű fejlődést pusztán a gyér - mek,lábbei i-gyártás tud fel­Nem lesz a te talpadnak nyugalma > • 83. — Induljunk menyecske — porolta le magát termetes útitársnője. — Az idő pénz, igaz-e? Éva többeken is tapasztal­ta a gyors átalakulást; az ar­coknak újra előhívódott éles vonások adtak másoktól megkülönböztető jelleget, a gyerekék beesett, sápadt or- cácskáját mosoly cipósította. Vágyott a friss levegőre, de odafannt füstöt és port nyelt, a köhögés hányingerrel gyö­törte meg. Tűzoltókocsi robo­gott valamerre, gyújtóbom­bát is dobhattak a városra. Egy speditőr kocsi oldalára fordulva hevert a sínen, az egyik ló még élt, őrjöngve si­koltozott; a köpcös fuvaros eszét vesztve igyekezett ki­szabadítani. Segítettek neki, aztán félreráncigálták a dög­lött állatot, végül a kocsit is leemelték a villamospályáról.'' Olyan dühödten dolgoztak, mintha a légitámadás meg­alázó cselekvésképtelenségét akarták volna kitörölni emlé­kezetükből. A nagyváros vér­keringését jelképező villamos­járatok azonban még egy ideig nem csörömpölték élet­re Budapestet. Éva csak késő délutánra tudott Pilisvörösvárra elver­gődni. Ott már könnyen bol­dogult: német katonán kívül mást szinte nem is lehetett látni az utcákon. Egy apró menyecskét két jól megter­mett egyenruhás szórakozta­tott a kútnál, az asszonyka mutatta, hogy mégönti őket a kannából. A nevetéséről is­merte föl Szepl cimboráját az uniformisban. — Te, Franci Lehner, teee! — Éva ... ? — kerekedett el a katona szeme. — Hogy kerültél ide a somogyi Deutschlandról? Szárny nélkül akart leröp­penni az a madár Éva ajká­ról. — Az öcsémről... Szeplről tudsz-e? Langné úgy várta a katona válaszát, ipint az ítéletet. A másik kettő Is érzékelhetett valamit a feszültségből, mert abbahagyták a viháncolást, melynek célját bár szavakba közösen sohasem foglalták, mégis minden porcikájukkal visszaujjongták egymásnak. Franz Lehner szemében majdnem egészen kihunyt a találkozás örömmécsese. Va­lahová Éva elé kancsalított, kitérve annak kutató pillan­tása elől. — Hidegkútra vezényelték. Pesthidegkútra ... Ugye, Ja­kob, a Mayert Hidegkútira vezényelték? — Rosszul tudod, Franz. Hazaengedték szabadságra. Langné nem is erőlködött,' hogy visszaerőszakolja arcá­ra a nyugalom vonásait; az egész nap izgalma a rossz hírre kovászként keleszitette benne a zokogást, hogy nem­csak az útja volt hiábaváló, hanem az egész eddigi élete. Pirosra mázolódott előtte a világ, mintha vért sírt vol­na. Franz Lehner tanácstala­nul toporgott, a kiképzés ke­mény hetei kiölték belőle a vigaszszavakat. — Ne sírjon, kedves — si­mogatta meg karját hirtelen támadt rokonszemwdl a má­sik nő. — Franci lesz olyan jó gyerek, hogy elkíséri Pest­hidegkútra, hátha mégis ott van az öccse. Ha nem talál­ná, itt meghúzódhat az isko­laépületben. Éva rázta a fejét, szólni még képtelen lett volna. A másik katona Franzra ka­csintott. — Ne is ellenkezzen, fia­talasszony. Majd én elinté­zem a Hauptscharführernél Franci • barátom eltávozá­sát ... Ma éjszakára rá itt már úgysem lesz szükség! Langné előtt az erdősi ka­tona gyűlölködő pillantása még másnap is felszikrázott, amikor a hiábavaló napot követően — alig másfél órá­nyi riadt várótermi alvás után — hazafelé vonatozott. A negyedik vagon legfelső lépcsőjén kapaszkodott egé­szen Dombóvárig; ujjait nem az akarat, hanem a görcs merevítette a hideg korlátra. Ezen az állomáson kapcsol­ták szét a szerelvényt, végre lett helye Kaposvárig. Míg a csatlakozás után érdeklődött — Balos felé nem kapott vo­natot —, a hangosbeszélőn egy zavart hang arról tájé­koztatta az utasokat, hogy Horthy kormányzó lemon­dott, és Szálasi Ferenc nem­zetvezető került hatalomra. Mi lehet itt? Valaki úgy, hogy mindenki hallja, ezt mondta: — Eddig tartott a Horthy- béke: déltől estig ... Most mi, nyilasok lépünk, és meg­emlegeti ezt minden destru- áló gazember! Langné csak Somogyszob- ra kapott csatlakozást. Ka- posmérő után egy órát állt a vonat. Németek vették kö­rül a szerelvényt géppuskák­kal. Minden magyar katonát leparancsoltak a vagonokból. Az, aki az ő fülkéjében uta­zott, ledobta magát a padló­ra és a pad alá hengergőzött. Amikor az SS-ek végigdübö­rögtek a vagonon, az utasok néma félelemmel fogadták őket, csak egy Bocskai-kabá- tos férfi pislantott sokatmon- dóan a baka rejtekhelye fe­lé. A lapítót lábánál fogva rángatták elő. Kő ropogott a szájában, amikor rájuk ordí­tott: ' — A kurva anyját, aki el­árult ezeknek! ■ (Folytatjuk.) mutatni, a kormány terem­tette kedvező feltételeik ha­tására, bár ezt sem gond­talanul. Tulajdonképpen mindezekről szó esett ezen a legutóbbi találkozón, az észrevételeket, véleményeket az összegzés után a FŐT jú­niusi ülésén napirendre tű­zi. A jelenlevő gyártók állí­tották: a termelésben nem különül el a hazai és a kül­piacira szánt termék, egy­formán kezelik a kettőt, minden ellenkező, vélemény ellenére. Az azonban tény, hogy a hazai igényeket nem elégítik ki. Talán ennél is elgondolkoztatóbb, hogy a Kínából vásárolt sportos gyermekláibbeli — szállítás­sal együtt — mindössze 39 forintba kerül, míg a Tisza Cipőgyár évtizedek óta gyár­tott gyermektomacipőjét 59. forintért árusítják ... A gyermekláibbeli ügyében ismét _ kifogásolták, hogy nagyságonként nincs elegen­dő választék cipőből, szan­dálból, csizmából. A Sabária képviselője elmondta, a szü­lők .telelónokkal, levelekkel zaklatják őkét nap nap után. A Siesta márkájú termékek­ből akkor sem tudnák kielé­gíteni az igényeket, ha a szombathelyi gyár teljes ter­melését ez a típus adná. ’ A tanácskozás számos más területet is érintett, például megállapították: a hazai ke­resetekhez viszonyítva drága a miagyar lábbeli. Az Ipari Minisztérium képviselője el­mondta: drágul a nyersbőr. Cipőügyben tehát a FŐT pontos, átfogó képet adott. Ezért föltételezhető, a megol­dást elősegítő javaslat szüle­tik a júniusi tanácskozáson. -A vevőik ugyanis elégedet­lenek a pillanatnyi cipő- helyzettel. f . Itt ■ÉÉÉHÉádB az eper Szemerkélő esőben is pezsgő adók-yeszek jelle­mezte a tegnap kaposvári hetipiacot. A nyáriasan meleg hét után megtört néhány makacs primőráru. Néhány napja 280—300 forintos áron jelent meg az első eper, most 200-ért is megkaphat­tuk. Ezúttal kétségtelenül a Zöldért nyerte az árver­senyt, míg a termelőknél a minőség volt kecsegtetőbb. Az előbbi helyen már 90 fo­rintért is akadt paradicsom, a kiskereskedők még 100— 120-ért mérték. Még nagyobb árkülönbségek voltak a fejes salátánál, melyet a Zöldért 2 forintért kínált, a terme­lők pedig 4—7-ért. 36—40 fo­rint az uborka. Jó minőségű új kelt csak 35-ért láttunk, 25 forintnál olcsóbban fejes­káposztát sem lehetett ven­ni. A zsenge tavaszi karalá­bé darabja 10 forint, a pud- vás téli maradványokból 6­ért egy kilót adtak. A hóna­pos retek ára csomónként 3 és 8 forint között változott. 3—4-ért volt csomónként ta­vaszi hagyma, kilónként 10- ért főző. Ugyancsak 3—4 fo­rint a sáslka és a spenót cso­mója. A legmakaicsabbul a zöld­paprika tartja az árát. Egy szemnevalólbb töltenivalóért még tegnap is elkértek 13— 14 forintot és volt 9-re tar­tott hegyes erős is. A gombapiac sztárja még mindig a 85 forintos sam­pinyon volt. Elérhető áron gyümölcsöt most is csak az almaterme- lők kínáltak. 16—18 forintot kóstált a java. A wirágpiac színei gyorsan változnak. Nyoma sincs már orgonának, időszerű volt vi­szont a pünkösdi rózsa, mely­nek száláért 3—4 forintot kértek, 8 a margaréta és a törökszegfű csokra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom