Somogyi Néplap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-16 / 113. szám
1985. május 16., csütörtök Somogyi Néplap 5 ÉVENTE NÉGYSZÁZ NYSA Ha szól a sziréna... Beszélgetés a mentőszolgálat főigazgatójával ott élő ..mesteremberek munkásságát elevenítették ,föl. A közművelődési intézmények közül jó kapcsolatot alakítottunk ki a megyei művelődési központtal és a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központtal. Két szakkör: egy természettudo- mányti, valamint egy múzeumi szakikor működik támogatásúikkal. — A vidéki múzeumok hogyan kapcsolódnak be a munkáiba? — Barcson Orzsi Zoltán néprajzosként, népművelőként ,vállalta a múzeum köz- művelődési munkáját és a vidéki falvak iskoláival is sikerült jó kapcsolatot kiépítenie. Marcaliban Kapczál Rozália ,végez hasonló munkát, Szennában valóságos missziót teljesít Csepinszky Mária. A gyűjtő- és rendszerező munkán kívül gondozza a szabadtéri néprajzi gyűjteményt, szövésre, tojásfestésre tanítja az érdeklődő látogatókat. — Tervdik? — A múzeumi hónap keretében előadássorozlatot tartunk, felállításokat rendezünk az iskolában. Marcaliban a Bernáth Aurél-emlék- múzeum képanyagát dia- filmmel és hanganyaggal szeretnénk kiegészíteni. Mindehhez megfelélő körülményeket és színvonalas technikai felszerelést kell biztosítanunk. V. A. A közművelődés szolgálatában Minden múzeum vallami- képper fölidézi történelmünket. Megőrző szerepén kívül serlkemfi a tudományos kutatómunkát, s közvetítő szerepével egyre fontosabb részévé válik közművelődésünknek. Ez utóbbinak egyik lényeges eleme az iskolákkal, oktatási intézményekkel ikiiiallalkíitott kapcsolata. Az együttműködés tapasztalatairól, terveiről kérdeztük Kapitány Orsolyát, a Rippl-Ró- nai Múzeum népművelő munkatársát. — Kat-három éve közvetlenebb kapcsolatot tudtunk kialakítani az általános és középiskolásokkal. Az együttműködésit mi kezdeményeztük. Közvetítő intézmények re — a pedagógiai intézetre — és több, a múzeumok adta lehetőségeiket értőn felhasználni tudó pedagógusokra lenne szükségünk. Szak- emibéráink ugyan vannak, de munkájuk nagy részét tudományos kutató- és rendszerezőmunkára kell fordítanunk, nincs ideijük szervezésre. Ennék ellenére több eredményes program bizonyítja, hogy a diákolk örömmel vesznék .részt ezeken az ismeretékeit sokszínűén gyarapító .foglalkozásokon. A cél az, hogy a hagyományos tárlatvezetést megújítsák. Rendhagyó történelemórát tartott Cs. Hegedűs Erika, a közművelődési osztály vezetője és Zetz József, a kaposvári Munkácsy Mihály gimnázium tanára. — A diákokat nagyon érdekli a régészet. Előadásokat. diavetítéseket tartunk, és ismét szervezünk egy kéthetes régésztáboiit Vörsön dr. Költő László régész vezetésével. A képzőművészeti, néprajzi és történeti osztály saját szakterületének ■ egy- egy specialistája végzi az ismeretterjesztő munkát. Sikeresnék, bizonyultak a februárban indított néprajzi filmmiapofc. A Néprajzi Múzeum filmgyűjteményének kópiái a különböző tájak, népcsoportok szokásait, az KOSZTOLÁNYI-EMLÉKÜLÉS Kosztolányii Dezső születé- sénék 100. évfordulója alkalmából kétnapos tudományos ülésszak kezdődött az Akadémia székhazában. A konferencián elsősorban a legújabb kutatások eredményeiről számolnak be a hazai, illetve az emlékülésre meghívott külföldi szakemberek. A tudományos ülésszak első napján Sőtér István és Király István akadémikus, Szabó Miklós, illetve George Frederiic Cushing angol és Dér Zoltán jugoszláv iroda,- lomkutató tantoitt előadást. Ha fölvisít a mentőautó szirénája, többnyire összerezzenünk, s tisztelettel nézünk, a tovarobogó gépkocsi utáni Ám ha rólunk, hozzátartozóinkról van szó, már más az értékítélet. Gyakran hallani, bezzeg, ha időben jöttek volna . . . Minderről dr. Bencze Bélával, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával beszélgettünk. — Azt hiszem, mindig lesznek olyanok, akik szerint későn érkeznek a menütök. De nézzük a lényeket! Ma Magyarországon 1025 mentőautó fut; ez véleményünk szerint, elegendő. Ügy szervezzük a munkájukat, hogy a kritikus időszakokban legyen készenlétben a legtöbb kocsi. Ez a reggel hét órától délután három óráig tartó időszak; összes munkánk hatvan százalékát teszi ki ez. A legkevesebb dolgunk este hét és reggel hét között van. Ha a hét napjait vizsgálják, a legtöbb jelzést hétfőtől péntekig kapjuk. Egyébként útjainkon a péntek a legveszélyesebb : akikor történik a legtöbb halálos baleset. — Hiába van elegendő mentőautó, ha nincs megfelelő hírközlés. Például központi 'körzeti orvos a mentőszolgálattal nem tud közvetlen kapcsolatot teremteni. — 1962-ben elsőként Somogybán építettük ki a hír- szolgálati rendszerünket. Sajnos, lehetetlen egy már meglevő, jól bevált hálózatot egy új, kialakulóban levővel összekapcsolni. Ennek ellenére a VII. ötéves tervidőszakban legalább azt szeretnénk elérni, hogy azokon a helyeken, ahol mentőállomás van, közvetlen kapcsolat legyen az ügyeletes körzeti. orvossal. Természetesen ez rendkívül sokba kerül. — A hetvenes években meglehetősen nagy vita alakult ki a mentőszolgálat műszaki felszereltsége körül.. A korlátozások miatt nem vásároltak Mercedeseket, új felszerelésekkel próbálkoztak, de ezek nem váltak be. Milyen a mentőszolgálat műszaki színvonala? — Magyarországon harminc Mercédesz rohamkocsi fut kétféle változatban, így a megyeszékhelyeket és a nagyobb településéket, valamint Siófokot is ezekkel szerelhettük föl. Most kaptunk négy újabbat; ezekben itthon tesszük be a megfelelő műszereket. Mindössze hatvanöt terepjárónk van, azonban ezek cseréjére, újabbak vásárlására nincs lehetőségünk. Nysából évente 400 új kocsi kell, ezt a lengyel partner biztosítja. 1980-ban vásároltuk az első helikoptert, ma már három van. Sajnos, még nincsenek a kórházainknál leszállópályák; ennek ellenére elrepülünk minden olyan helyre, ahol van valamiféle leszállásra alkalmas hely. Budapesten a Traumatológiai Intézetnél rövidesen megkezdik a leszállópálya építését, s ez azért is fontos, mert cnnan minden fővárosi kórházba elszállíthatjuk a sérülteket, illetve a betegeket. — Desz-e mentőhelikopter a Euíaton-parton, pontosabban Siófokon? — Belátható időn belül nem, hiszen repülésirányítók, szerelők kellenének hozzá. — Ha már a szakembereket említette: van-e utánpótlása a mentőszolgálatnak? — Alapjában véve igen, árrt koránt sem azonos a kép, ha a különböző kategóriákat illetve a megyéket nézzük. A menitőtiszti pályára 1975 óta háromszoros a túljelentkezés. Ápoló, gépkocsivezető viszont kevés van Budapesten, Fejér és Pest megyében. — Végezetül még egy kérdés: milyen a magyar mentőszolgálat nemzetközi megítélése? — Nehéz összehasonlítani bármelyik országgal is, hiszen mindenütt más a szervezeti forma. Egyedül Kubában tapasztaltunk némi hasonlóságot. Ennek ellenére elmondhatom, világszínvonalon dolgozunk. N. J. Napsütésben Fotó: Gyertyós László Stein úr és a lakodalom Stein úr alacsony volt és áttetszőén vékony. Az a kis zsíros, seszí- nű kóc,, ami a fejét fedte, hajnak már alig volt tekinthető. Rokoni kötelék nem fűzte a fiatal párhoz, de lakodalom nincsen Stein nélkül, így hát pincérnek mégiscsak megfogadták. Számított a meghívásra. Már hetekkel előtte krumpliléből főtt keményítőbe áztatta fehér kötényét, s vasalását, szokásához híven, Ketternéra bízta. — Aztán nehogy beigyál Stein vagy valami más, undok szégyent a nyakadba végy — hergelte az öregasszony. Stein legyintett csak. Oda- ciccegette az asszony zerna macskáját. A falu leghíresebb kandúrja volt Tóbiás, első két lábával kapta el a kenyérbelet. — Ha meg úgy lesz — felelte Stein —, felcsapunk cirkuszosnak a Tóbival. Szombat reggel Stein megkapta a parancsot. A háromszáz liter bort okosan beosztani, szóda is legyen mindig az asztalon, nehogy a végén azzal kelljen elmosogatni. Csínján bánni a jó szilvapálinkával, lefülelni a pince körül üveggel settenkedőket. Ne kelljen hívásra várni, pattanjon, ha nem is szólítják ... Stein reggel pálinkát ivott, amolyan jó pohárnyit, aztán meg kávéscsészéből ke- verteket. A konyhaablakba tette az üveget; találomra öntögetett, a barna bögrében amúgy sem látszott, hogy mit iszik. Égett a keze alatt a munka. Vizet hordott, fát vágott, lemosta a hatalmas sátor- ponyvát; még a csikkeket is összeszedte az udvarban. A kisebbik lányt vigasztalta, aki azért nem kaphatott májusfát azon az április végi napon, mert megszólnák miatta a lakodalmas házat. Tűzifát vágok belőle, ha most ide merik hozni, harsogta a fülébe az apja. Valami legény neve is elhangzott, aki azelőtt a nénjének udvarolt, de aztán visszalépett, megijedve a lakodalmi költségektől. Stein sem a tanácsi, sem a templomi esküvőn nem volt ott. Mit is lábatlankodnál ebben a kopott öltönyödben, mondták neki a szakácsnők. Ezalatt éberen vigyázott a pincére, nem vonva meg magátóf egy korty szeszt sem. A nagyapával ivott, a sógorokkal, keresztfiúkkal. Bort és erős pálinkát nyakaltak, majd amikor megjött a tíz láda sör, áttértek — azzal frissítették magukat. Kókadt fejel szívta egymás után a Kossuthokat. — Bring mir Wasser, Stein! — kiáltotta le egy éleshangú, varjúfejű öregasszony a pincébe. Szavai mint fagyos jégtömbök gur- guláztak alá, egyenesen a vaklik alatt ülő vékony emberre. — Hát nincs fiatalabb vizet húzni?! — kérdezte akadozó nyelvvel. Az öregasz- szony letopogott a meredek lépcsőn, majd meglátva a kapatos emberkét, elször- nyülködött. Hatalmas pofon csattant, és Stein pirulva, égő arccal szaladt fel a lépcsőn. A szalmakazal mögött leheveredett, ott bóbiskolt egészen a zene kezdetéig. Akkor megjuházva elökec- mergett, és várta a parancsokat. Hozom már, kiabálta hangosan, töltöm rögtön, mutatott az üres butéliákra. A menyecsketánc után a pincébe küldték. — Most aztán vigyázni, Stein! — mondta neki ráncolt homlokkal a gazda. — Ilyenkor lopnak, mint a szarkák. Őrködött, felügyelt minden kancsó borra. Kezelte a csapot, de a másik szeme a fonott pálinkáskor sókon járt. Közben azért, tudván hogy a bor legbiztosabb helyen a saját gyomrában van, ínaga is leengedett két literre valót. Múlt az idő. A kakas tehette volna már a dolgát, amikor három éneklő idegen fiatalember dülöngélt le a lépcsőn. Stein cselt gyanított, üvegeket Hátott náluk. — Ebből is vigyél —emelte fel az egyik korsót a legnyalkábbik. Majd a busz kiveszi belőled. Vagy nézzük a másikat? Stein árgus szemel figyelt, s közelebb lépett. — Vidd el az egész korsóval! — hangzott a biztatás. Stein ekkor villámgyorsan megragadta a korsót. — Sehova nem viszik! — kiáltotta. A korsó a dulakodásban egy akós hordóra esett. — Na, ki innen, tata! — böszült fel a fiatalember. — Takarodjatok tolvajok! — rikácsolta vissza. — Micsoda? — kiáltotta amaz. — Hát ki itt a vőlegény!? S hogy duzzadó mérgén enyhítsen, a hordókból mind egy szálig kirúgdosta a csapokat. Odalenn a borban állva Stein még hallotta amint visszakiáltotta: — Mibe kerültem én, mi ez az egész ... Steint soha többé nem hívták meg lakodalomba. Néhanap még, amikor a rezesbanda menetet fújt, elővette a kopott, fehér élőkét, s mintha kísérteteket kergetett volna, úgy gyűrte, úgy dobálta a borfoltos öreg kötényt. Békés József
