Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
2 Somogyi Néplap 1985. április 6., szombat A hét három kérdése Dél-Libanonban változatlanul feszült a helyzet. A képen egy idős jasszany otthona romjai között (Teieíotó — AP—MTI—KS) MUTATVÁNY A dél-libanoni Anszar-táibort végre felszámolták: a híressé és hírhedtté vált lágerben, egy időben több ezer libanoni és palesztin foglyot őriztek az izraeli katonai hatóságok. 152 személy nyerte vissza szabadságát, de van egy bökkenő: a hivatalos izraeli adatok szerint 1883 személyt tartottak fogságban a szögesdrótok között. Amint kiderült, a „maradék” (illetve ez esetben többséget képező) 1131 személyt Izraelbe hurcolták, újabb táborba, újabb börtönbe. Ezért nem értékelték a „mutatványt”, s hangzottak el tiltakozások a világ különböző részein. Nyilatkozott Pérez de Cuellar, a világszervezet főtitkára is, a genfi konvenciók megsértésével vádolva Izraelt. Általános közel-keleti tanulság: az álmegoldások, félmegoldások, kttlönmegol- dások helyett végre igazi rendezésre lenne szükség, minden vonatkozásban. <R.) Lázár György, a Minisztertanács elnöke a magyar termékbemutatón, Moszkvában Sok ezren tüntettek Az amerikai főváros sok ezer polgárjogi harcosa tüntetett Washington diplomáciai negyedében, a dél-afrikai nagyikövetség közelében, A felvonulóik a dél-afrikai fajüldözés, az apartheid rendszere eliten tiltakoztak Martin Luther King, az amerikai feketék polgárjogi mozgalma Noíbel-díjas kitüntetett vezetője meggyilkolásának 17. évfordulóján. A tüntetésen részt vettek a polgárjogi mozgalom ismert harcosai és nagy számban jöttek el a’ főváros tisztviselői is, mivel Washington polgármestere, Marlon Barry fajüldöző politikája elleni tiltakozással. Ring egyik volt munkatársa, a polgárjogi mozgalom mai jelentős vezetője, Jesse Jadkson lelkész Memphisben vezetett tüntetést, — albban a városban, ahol Ring életének véget vetett a merénylő golyója. Jackson Memphisiből Bostonba utazott, alhol a nagyhírű Harvard egyetem diákjainak tiltakozó gyűlésén szólalt föl. New Yorkban a Columbia egyetemen volt nagyszabású tiltakozó megmozdulás. A legnevezeteseb kaliforniai egyetemek egyikén, Berke— Ring egykori közeli munkatársa — az évfordulót az apartheid elleni tiltakozás napjának nyilvánította. Barry maga is részt vett a tüntetésen. A pretóriai rezsim washingtoni ,nagykövetsége előtt november óta mindennap tartanak tüntetést, ez volt azonban eddig a legnagyobb méretű megmozdulás. A rendőrök 78 tüntetőt vettek őrizetbe, mert megszegték azt a szabályt, hogy közvetlenül a diplomáciai képviselet előtt tilos a tüntetés. iMartin Luther Ring halálának évfordulójáról országszerte megemlékeztek, s ezt mindenütt összekötötték a dél-afrikai rezsim gyilkos A washingtoni megmozdulás résztvevői leyben a megemlékezés szónoka Rosa Parks volt — az a fekete asszony, aki annak idején elsőnek tagadta meg Alabama államban, hogy az autóbuszon megtartsa a faji elkülönítést előíró embertelen rendelkezéseket. Amerikai költségvetés Megállapodás jött létre a Féhér Ház és a szenátus republikánus vezetői között a jövő pénzügyi évre szóló költségvetés tervezetéről. A kormány kénytelen volt elfogadni, hogy a katonai költségvetést az eredeti előirányzathoz lényegesen, csökkentsék : míg Reagan eredetileg az elkövetkező három évre az infláción túlmenően évi hat százalékkal akarta átlagosan növelni a Pentagon kiadásait, a szenátorok most csak háromszázalékos növekedést irányoznak elő. A közös tervezet, amelyet rövidesen a törvényhozás elé vilsznék, számos fontos szociális program csökkentését irányozza elő. Az események címszavakban Vasárnap: Választások Salvadorban: a hazafias erők bojkottja következtében alacsony részvételi aránnyal, s Duarte kereszténydemokrata pártjának győzelmével a szélsőjobboldal felett. — Politikai gyilkosságok Chilében. Hétfő: Moszkvában Mihail Gorbacsov fogadta Lázár Györgyöt. — Miközben NÍmeri elnök Washingtonban tárgyal, Szudánban folytatódnak a zavargások. — Irak és Irán újabb katonai akciókat hajt végre, az ENSZ főtitkára közvetítési kísérletekkel próbálkozik a térségben. Kedd: A kolumbiai elnök az Egyesült Államokban tárgyal. — Kambodzsában megkezdődik a vietnami önkéntesek újabb csoportjának kivonása. Szerda: Joe Clark kanadai külügyminiszter a szovjet fővárosban tárgyalt. — Reagan és Carrington NATO-főtitkár találkozója, az űrfegyverkezés! tervekről is megbeszélést folytattak. — Izrael felszámolja az Anszar-fo- golytábort. Csütörtöki Papandreu görög miniszterelnök a választások előbbre hozatalát javasolja az államfőnek. — Heves politikai csatározások Franciaországban az Ú1 választási törvény körül. — Súlyos harcok Dél-Libanonban. Péntek: , Az SZKP KB Politikai Bizottsága helyeslőleg foglal állást a magyar- szovjet megbeszélések eredményeit Illetőleg. — Thatcher ázsiai körútja. Az apartheid politika ellen 1« előfordulhatnak elszigetelt ellenséges fegyveres akciók, de minden, jel szerint jelentős lépés történt előre a helyzet katonai konszolidációjában, Ez pedig közvetlenül kihat majd a politikai konszolidáció folyamatára is, A Kambodzsai Népköztársaság kormányfője kifejtette, hogy Phnom Penh változatlanul kész a politikai- diplomáciai eszközök Igénybevételére, s a polpotistákoin kívül kész kapcsolatot létesíteni a ma még kormányellenes erőkkel, akár Sziha- nitlrftw.il is. (A hercegnek azonban szakítania kell pol- potista szövetségeseivel, akiket, a népirtás iszonyú bűnei terhelnek, s nem jöhetnek szóba tárgyalópartnerként.) Hogyan értékeljük a legújabb latin-amerikai fejleményeket? Nem először, és valószínűleg nem utoljára, ismét fenyegető üzenetet küldött Nicaragua címére az amerikai elnök. Igaz, formailag tűzszünetre hívott fel, de olyan feltételék közepette, hogy a latin-amerikai haladó erők nyílt ultimátumot említenek. A harcok júniusig tartó felfüggesztése jegyében új választásokat akar a közép-amerikai országra erőszakolni, méghozzá a kontrák, az ellenforra- dalmárok részvételével. Ilyen körülmények között nem kísérhette különösebb siker Betancur kolumbiai elnök washingtoni útját sem, pedig ez az ország egyike a Contadara-csoportbam tömörülő négy államnak, s hozzá akar járulni az elfogadható békejavaslatok kimunkálásához. Közép-Amerika mellett a nyugtalanság, és bizonytalanság jelei mutatkoznak Dél-Ameriikában is. Tanc- redo Neves-en, a megválasztott brazil elnökön, rövid idő alatt az ötödik műtétet hajtották végre és állapota válságosra fordult. A nem ritka latinjaiméra kai kérdőjelek közé sorolható, hogy fizikai akadályoztatása milyen politikád következményekkel járhat az éppen- csak „civdlruhát” öltött országban. 1 Réti Ervin Tömegdemonstráció Dél-Afrikában, az áldozatok temetésén fegyverkezési hajsza, a konferencia ne adjon spanyolfalat az újabb fegyverfajiták létrehozásához és rendszerbe állításához. Washington részéről azonban éppen ellenkező törekvések nyilvánulnak meg. Szinte jelképes lehet, hogy a genfi amerikai delegáció vezetőjét, Max Kampelmant hazarendelték, de nem jelentéstételre, hanem az elnöki indítvány melletti korteskedésre az MX-rakéták kongresszusi ' vitájában. Reagan azzal érvelt, hogy az új (tíz robbanófejjel ellátott) interkontinentális rakéta afféle adu lehet a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokon. A moszkvai televízióban elhangzott vélemények szerint viszont az MX-prognaim nem „fegyver- letételre” ösztönzi a Szovjetuniót, hanem megteszi majd a szükséges ellenintézkedéseket aiz egyensúly helyreállítására és fenntartására. Változatlanul napirenden van az űrfegyverkezés megakadályozásának kérdése is. Amerikai lapok közben a szovjet—amerikai csúcstalálkozó lehetőségét mérlegelik, de a jelentésekből is kitűnt, hogy gyakorlatilag az előkészítő „tapogatózásoknál” tartanak. Nyilváln az a perdöntő, hogy a két ország viszonyának általános állapota, a genfi tárgyalások menete mennyire kínálhat majd kedvező körülményeket. Általában nem zárják ki, hogy még az idén létrejöjjön a csúcstalálkozó. <D, Mi történik Kambodzsában? Vietnami önkéntesek alakulatait búcsúztatják Kambodzsában, ezúttal (negyedik atka lommal) tizenöt ezren hagyják el az indokínai szomszéd országot. A jelentéseket idézve, ez annyit jelent, hogy „mintegy harmadával” csökken a vietnami kontingens létszáma, tehát az a harmíncezres színt körül mozoghat majd. A csapatkivonást kiterjedt katonai műveletek előzték meg, s ezek során a mind hatékonyabbá váló kambodzsai néphadsereg, valamint a vietnami önkéntesek egységei tizenhét ellenforradalmi bázist számoltak fel a thaiföldi határon. Megszűnt az az áldatlan helyzet, hogy a polpotistáknak, a Sonn San vezette erőknek, és Sziltanuk csapatainak támaszpont-láncolata volt a határra támaszkodva, s ezen át valósággal áramlottak az országba a külföldi fegyverek, a diverzánsok. Természetesen a jövőben __ Milyen új fejlemények történtek a kelet—nyugati viszonyban? A Genfben immár lassan egy hónapja tartó szovjet— amerikai tárgyalásokról nincsenek érdemi jelentések, s ez érthető is: a résztvevő felek megállapodtak a teljes titoktartásban. Genfiről szó volt azonban a hét legfontosabb kelet- nyugattá diplomáciai eseményén, Joe Clark kanadai külügyminiszter moszkvai megbeszélésein. Gromikóval történt találkozója alkalmat adott rá, hogy a szovjet külügyminiszter hangsúlyozza: Moszkván nem múlik a genfi tárgyalások sikere, ám az eredményhez elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok is építő módon közelítsen a napirenden levő kérdésekhez. A Szovjetunió, minden jel szerint, kulcskérdésnek tekinti az űrfegyverkezés megakadályozását és a nukleáris fegyverkezés befagyasztását a jelenlegi színvonalon, legalábbis kezdeti lépésként, ameddig nem indulhat meg a tényleges csökkentés. Magyarán mondva, ez annyit jelent, hogy a genfi tárgyalások akár évekig elhúzódhatnak, s ez idő alatt ne rosszabbodjék a helyzet, ne fokozódjék a Iráni küldöttség tárgyalt Moszkvában Pénteken rövid látogatásra a szovjet fővárosba érkezett az Iráni Iszlám Köztársaság küldöttsége. A kölcsönös megállapodás értelmében Moszkvába érkezett delegációt Hoszein Kazem- pur Ardebili külügyminiszter-helyettes vezeti. Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagija, a minisztertanács elnökének első helyettese, külügyminiszter a nap folyamán fogadta az iráni küldöttséget és vezetőjét. Hoszein Kazempur Ardebili külügyminiszter-helyettest; a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket. Az iráni—iratai háborúval kapcsolatos kérdések megvitatásakor Andrej Gromiko hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió határozottam síkira- száU a viszály mielőbbi befejezéséért, az Irán és Irak közötti vitás kérdések politikai eszközökkel történő megoldásáért. — Ez —mondotta Gromiko — megfelelne mindkét ország népei és a világ érdekeinek. Az iráni küldöttség kifejtette kormányának ismert álláspontját a háború befejezésével kapcsolatos feltételekről.