Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-05 / 80. szám
Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk a rokonokkal. ismerősökkel, hoey SCHERER KONRÁD volt ecsenyi, majd oroszlányi lakos, 52 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése Hetesen. 1985. áDrilis 10-én, szerdán 10 órakor lesz. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: szerető édesanyja, testvérei és családjuk. * * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal. akik ismerték és szerették hogy ÖZV. BOROVSZKY ERNÖNÉ türelemmel viselt hosszú betegség után csendesen elhunyt. Drága halottunkat április 11-én, csütörtökön du. fél 3 órakor a kaposvári Nyugati temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. * * * Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesapám, VÍG ISTVÁN, volt Kaposvár. Cseri út 10. sz. alatti lakos, életének 76. évében, február 18-án. rövid szenvedés után, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 11-én. 12.30 órakor lesz Kaposváron, a Nyugati temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ismerték és szerették VARGA JÓZSEFET és a temetésén részt vettek. A gyászoló család. INGATLAN Elcserélném kaposvári. nyugat- ivánfa-hegyi, jól termő szőlőmet, gyümölcsösömet (1300 n-öl. lakható épülettel, nagy szoba, konyha, kamra, fedett veranda. présház, két téglázott pince, vezetékes víz. villany van, kövesút mellett) Balaton-par- ti, vízközeli nyaralóra. Balatonfeny- vestől Balatonszárszóig. Ajánlatokat „Rügyfakadás 1985” jeligére, a kiadóba kérek. (19851 Balatonmária- fürdő. Petőfi S. u. 9. sz. alatt, a víztől 200 méterre szőlős saroktelek (180 n- öl) víkendházzal. sürgősen eladó. Stromájer, Budapest, 1055 Néphadse- reg u. 20. (2843) Családi ház. 24-2 félszobás, összkomfortos. 1017 n-öles telken, 2 család részére is alkalmas, külön bejárattal eladó. A Monostor u. végén építési telek is. Érdeklődni lehet: Kaposvár. Vörös Hadsereg út 70. (1429471 Balatonszabao»- faluban, Sió u. 15. számú ház eladó 600 n-öl telekkel, megosztva is. Ér- dekődni: a helyszínen, mindennap. _______________(456m i E lcserélném kaposvári másfél szobás. összkomfortos lakásomat családi házra. Leveleket: „Kevés ráfizetés” jeligére a 142871. számra, a hirdetőbe kérem. (1428711 Háromszobás családi ház mellék- épületekkel. 2000 n- öl szántóval eladó. Somogyvár. Petőfi u. 39. sz. Érdeklődni egész nap. Csal- los Ferencné. ______________(1428481 F élkomfortos, két és fél szobás családi ház melléképületekkel. 400 n-öl telekkel. gyümölcsössel eladó. Irányár: 300 000 Ft. Cím: Karád. Szabadság u. 2. (8676). Szekeres László. ______________(1429001 M osdóson 2400 n- öl zártkerti ingatlan. szántó, szőlő, gyümölcsös présházzal. pincével, felszereléssel. 15 család méh nagybo- conádi kaptárban, felszereléssel eladó. Érdeklődni: .Kaposvár, Radnóti M. u. 12. alatt. (1428691 Háromszobás, hallos, garázsos ház gazdasági épületekkel, 500 n-öles kerttel beköltözhetően eladó. 780 ezer Ft-ért. Kaposvár. Vörös Hadse- reg U. 163. (1428741 Eladó 260 n-öles zártkert építési anyagokkal, a Lon- ka-hegyen. Érdeklődni: Kaposvár, Toponári út 170. (1428371 Eladó a Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 39/a sz. alatti kétszobás. kis családi ház 200 n-öles telken. Érdeklődni: szombaton. vasárnap du. 14—18 órá- jg. (1428361 Csombárdon. kövesút mellett 570 n- öl terület (ebből 400 n-öl szőlő gyümölcsfákkal) eladó. özv. Nagy La- josné, Csombárd. (142793) Balaton-parti közművesített telkemet elcserélném kaposvári házhelyért, vagy eladnám. Bárdos, Kaposvár, Ki- izsi-lktp. 10. 114. Kétszobás, összkomfortos, kertes családi ház (Kaposvár, Schönherz Z. u. 82. sz.). valamint 280 n-öl zártkerti ingatlan eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Virág u. 28. sz. alatt, vagy a 2. sz. ügyvédi munkaközösségben. a 14-468- as telefonon. ______________(1429261 M arcaliban, a balatoni útról nyúló Zrínyi és Bem u. sarkán 487 n-öles házhelyek sürgősen eladók. Stromájer, Budapest, 1055, Néohat U. 20. (28421 Kaposmérő, Dózsa Gy. u. 71. sz. két és fél szobás, összkomfortos családi ház beköltözhetően elacjó, 354 n-öles telken, szőlő és gyümölcsössel. Érdeklődni: 16 óra után. Kaposvár, Cseri út 79. szám. (1425061 A 14-es autóbusztól 800 méterre egyenes területű útmenti kertek (280 és 276 n-ölesek) eladók. Érdeklődni: Töröcske, Fenyves u. 66. szám alatt, 17 és 20 óra között. (30: Igényesnek eladó Kaposvár, Temesvár u. 22. sz. alatti családi ház (esetleg csere is érdekel). Érdeklődni 17 óra után. (29181 Kaposváron. az északnyugati részen, Munkács u. 2/a alatti háromszobás, gázos családi ház, plusz udvari részen külön konyha, szoba eladó. Megtekinthető a délutáni órákban. (28131 Kaposváron, a Fészerlak 16-os számú kétszobás családi ház gazdasági épületekkel, 930 n-öl gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Irányár: 350 ezer Ft. ________(30041 T abon, a Zalai út 3. sz. alatt családi ház 1700 n-öl gazdálkodásra alkalmas területtel. 350 n-öl szőlővel eladó. Érdekődni a hely- szinen. (455831 Balatonszemes központjában komfortos családi ház három helyiségből álló melléképületekkel, üdülőnek is eladó. Tanasits. Marcali, Lenin u. 29. (45662) Kőröshegyen zárt- kertben eladó 1852 négyzetméter alap- területű szőlő. Érdeklődni : mindennap délelőtt, Né- methné. Petőfi út 142. ____________(456161 K aposszerdahe- lyen, a Rákóczi u. 11. sz. alatt 300 n- öl házhely eladó. Érdeklődni: Pásti Gyula. Kaposszer- dahelv. Árpád u. 3. (26471 Eladó 300 n-öl (részben szőlő) szerszámos helyiséggel Pál-hegyen. Kút a telek végében van. Érdeklődni: Hetes, Lenin u. 8. (26181 A Keletivánfahegyen 309 n-öles szőlő és gyümölcsös eladó. Víz. villany és hétvégi bungaló van. Érdeklődni: Kaposvár, József A. u. 7. sz. alatt. Erdélyi Sándornál. (142834) Tabon, a Béke u. 16. sz. alatt három- szoba-konyha melléképülettel. beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen (45584) Buzsákon. Cser- alja szőlőhegyben 600 n-öl ingatlan eladó. Érdeklődni: Táska. Rákóczi u. 42. (456141 Eladó Somogyi á- don. a Toldi M. u. 2. sz. alatti, azonnal beköltözhető kétszobás ház garázzsal, pincével és melléképületekkel. Gazdálkodásra alkalmas telekkel. Kövesút van. Ér- dekődni: egész nap. Juta. Rákóczi u. 96., Horváth Gyula. (2648) Marcaliban négylakásos társasházban 3 szobás, gázos öröklakás, eladó, fizetési könnyítéssel. (Garázs. konyhákért van.) Cím: Kiss, Marcali. Kodály út 21. Érdeklődni: szombaton. vasárnap. (143751) Eladó kétszobás, konyhás. összkomfortos ház, 400 n- öles telken. Kanos- mérő, Dózsa Gy. út 54. sz. alatt. Érdeklődni: Kaoosúilak. pózsa Gy. út 29. sz. n4?Q3«i A Lonka-hegyen 300 n-öles terület (részben szőlő és gyümölcsös) eladó, felszereléssel együtt, kis házzal. Érdeklődni: Nagy Miklós. Kaposvár. Nyár U. 69. (1428891 Kaposhomokon (Rákó) 450 n-öles szőlő présházzal eladó. Érdeklődni: Gál, Fonó. Külterület 2. (2982) IÁRMÜ Karambolozott 850- es Fiat eladó. Madár. Somogyszil. ______________(3032) Műszaki nélküli Wartburg és a Za- ranvi lakótelepen garázs eladó. Cím: Kaposvár, Kertész u. 60., 17 óra után, mindennap. (2933) MZ TS 250/-es hatéves, keveset használt motor eladó. Nagyatád, Szabó D. u. 25. __________(2827) E ladó UI rendszámú. 1300-as Polski Fiat üzemképes állapotban. érvényes műszaki vizsgával, alkatrész-árban. Érdeklődni: Török ZoLtán, Balaton- fenyves, Csokonai U. 23. (45853) Zsiguli eladó. Kaposvár. Eger u. 29. Érdeklődni: egész nap. (142634) ZJ-s. meggypiros, 1300-as Lada első kézből eladó. Érdeklődni: Révész Zoltán. Kaposvár. 48-as ifjúság útja 52/a. fszt. 1.. 17 óra után. (3005) EGYÉB Fájdalommentes fülbevaló-belövés csecsemőkortól, egész nap. Kivételes árengedmény, gázdag választékból. Boglár. Vikár u. 38. (7-es főút.) Telefon : 10-56. (3062) SZKIF sátras utánfutó új állapotban eladó. Kaposvár. Géza u. 90. ________(3037) B alatonmárián 44 négyzetméteres + nagy teraszos Dombóvár típusú faház eladó. Érdeklődni az esti órákban, dr. Futó Katalin. Pécs, Kodolányi utca 25. Telefon: Pécs. 41228. (142937) Betonkeverő készítését vállalom. Ugyanott kis- és nagy teljesítményű betonkeverő eladó. Kaposvár. Szent László u. 19. (142878Eladó kétajtós és vitrines, diófurnéros, magasított szekrény, valamint 2 db heverő. 2 db forgó kagylófotel. Kaposvár, Kapós- füredi út 227. (143152) Eladó 0,51 Stihl motorfűrész és alig használt termény- daráló (12 kalapácsos). Kaposvár. Schönherz Zoltán u. _________(i r:;:’.* 1-' Z X—8l-es számítógép vámkezelten eladó. Érdeklődni: Nagy Gábor. Ma- gyaratád. Mátyás király u. 9/a. 7463. _________ (284 N égyéves, fekete deres kanca ló eladó. Somogyszil, Szabadság u. 342. (2983) Esküvői ruhakülönlegességek kölcsönzése a Délinél, szombati n.yitva- tartással. Budapest, XII., Greguss u. 6. (9628) Fájdalommentes fülbevalóbelövér. hétköznap 17-től 19 óráig, szombaton, vasárnap 9-től 17 óráig. Gazdag választék. Kaposvár, Bartók B. u. 23. (2992) Olcsón eladó 1 db „IRIS” basszusgitár jó állapotban. Kaposfö. Kossuth L. u. 23. (142914) Egy oir 5 : éves pej kanca csikó. sodrott, eladó. Kis- bárapáti. Ady E. u. 5. (142910) Épületfa (gerenda) eladó: Balatonboglár. Kodály Z. u. 43. (2984) Tápkockás és vetett paprika paradicsom-. káposzta- és virágpálán- ták kaphatók, fóliába ültetett muskátlik. begónia. futó- muskátli. sírbegónia. rozmaring. Oleander; a helyszínen megvásárolhatók. Csenk.y Lajos, Barcs, Béke u. 77. 45874) Kékfrankos és zweigelt gyökeres szőlőoltvány. I. o., 20 Ft/db tavaszi szállításra postai utánvéttel megrendelhető. Horváth Zoltán. 9400 Sopron. Manninger u. 20. (165928) Import chabaud szegfűpalánta, tűzpiros. fehér. színkeverék. élénkrózsaszín. halvány- rózsaszín. citromsárga. bordó. Szín- megjelöléssel 2 Ft' db. Szállítás 100 darabtól, utánvéttel. Balog kertészet. Mezőtúr, Puskin út 38. (11356) A WOX Együttes húsvéti fellépései: április 6-án Homok- szentgvörgyön. április 7-én Belegben. április 8-án Seges- den. (45962) Menyasszonyi ruhák kölcsönzésé, gyönyörű külföldi modellek, nagy választékban. Siófok. Mártírok u. 5., a kertmozi mellett. (45903) Tizennyolc db 25—30 kg-os malac eladó. Kaposvár. Szigetvári u. 68.. Pálfiné. (142901) ALBÉRLET Másfél szobás, gázos lakás bútoro- zottan, igényeseknek hosszabb időre kiadó. Érdeklődni: Kaposvár. 48-as ifjúság útja 13.. I. lh., III/3.. 17 órától. (143098) Kerámiaüzletemet megnyitottam. Kaposvár. 48-as ifjúság útja 9. Nyitva: keddtől péntekig 10-től 17.30 óráig. Zsűrizett ipar- művészeti kerámiák nagy választékban kaphatók. Várom kedves vásárlóimat. Gálosi Mária. (143232) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Eladó Kaposvár, Pálvarga-dűlő 5 sz. alatt zártkertben két megosztott, 260 n-öles ingatlan (víz van. villany megoldható). Érdeklődni Kaposvár, Füredi u. 21.. Egres Józsefnél, egész nap. ________________(2915) E ladó Nagyatád Zalka M. u. 14. sz. alatt háromszobás, földszintes, gázos szövetkezeti lakás. _______________(45934) K aposfőn, a Pós- telki szőlőhegyen 600 n-öles terület — melyből 300 n-öl a szőlő — eladó. Érdeklődni: KaRosfő. Dózsa u. 52. ________________(2931) 4 80 ezer ko-ért -f OTP-vel kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Kaposvár, Honvéd u. 41- VII/2, (143330) Fonyód-Horgász- szigeten két helyiségből álló horgász- tanya olcsón eladó. Kulcs a gondnoknál. Táviratra a helyszínre megyek. Cím: dr. Varga. Kaposvár Kanizsai U. 2.. VU'3. (143380) Eladó kétszobás családi ház. 400 n- öl telekkel. Kaposvár, Gyár u. 40. (14?99R) Eladó kétszobás, fürdőszobás családi ház. Kaposvár. Puskin u. 14/a. ______________(143239) N agyméretű családi ház (félig készen) Kaposvár. Ruma-hegyi u. 25. szám alatt sürgősen eladó. Érdeklődni: a 13-459-es telefonon. (143224) Kaposvár, Béke u'. 91.. fszt. 3. alatt háromszobás. összkomfortos lakás eladó, kp-ért plusz OTP-átváLlalással. Érdeklődni a 12-564- es telefonon, Matu- cza Istvánnál. (2910) Háromszobás családi ház nagy kerttel eladó. Érdeklődni naponta 17 órától: Nagy Sándor. Kaposvár. Katona T- u. 9, (2909) Hévízen családi ház lakásnak, nya- raltatásra alkalmas. 90 n-öl területen, tágas udvarral. garázzsal eladó. Érdeklődni: Hévíz, Móricz Zs. u. 25., Varga. (132741) 2 szobás szövetkezeti lakás felújított állapotban eladó. Kaposvár, Búzavirág ,u. 10., IV. (143320) Lábodon, a Hosz- szúfalvi u. 13. szám alatti kisméretű családi ház gazdálkodásra alkalmas kerttel sürgősen el- dó. (143288 Fonyódon, a Bástya utca 9. szám alatt — 163 n-öl telken — télen is lakható nyaraló eladó. Érdeklődni: Somogyvári. Kaposvár. Vasvári P. u. 14._________(143299) Alsóbélatelep, Vörös Hadsereg u. 8. szám alatt kétszintes (504-30 négyzet- méteres) csehszlovák faház. 125 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni: hétvégeken a helyszínen, és a kaposvári 14- 596-os telefonon egész nap (este is). ______________(143294) T K-s Lada 1200-as eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 85., 1/3. (143311) Eladó kb. 300 n-öl szőlő és gyümölcsös présházzal. Zselickislak, Kossuth L. U. 51. (143308) Kaposvártól 20 km-re, Bányán hétvégi telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Hunyadi J. U. 53. (142618) Kaposváron, a 67es út mellett, forgalmas helyen, most épülő autószervizem mellé még üres bérelhető területre társat keresek. Alkalmas étterem, pressó. és más kisipari tevékenység gyakorlására. Érdeklődni lehet: Pintér József, Kaposvár. Bajcsy-Zsilinszky u. 78. ______________(143301) S iófokon, a Blá- thy Ottó u. 19.: 1/3- ban kétszobás szövetkezeti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni 17—19 óráig a helyszínen. _______________(45967) K aposkeresztúron szőlő termő gyümölcsfával. épülettel, teljes felszereléssel sürgősen eladó. Kaposvár, Petőfi S. u. 23.. IV. 15. (2935) Siófok-Kilitin, a Kosztolányi u. 28. sz. alatt telek eladó. Érdeklődni: Nagy Ibolya, Kaposvár. Toponári u. 122. SZ. (2934) Balatonlelle felsőn, az Árok utca 26. sz. alatti iker- nyaraló fele eladó, lakható mellék- épülettel. Érdeklődni Kaposvár, Hunyadi J. u. 74., vagy telefonon: 12- 838. (2938) A zselickislaki hegyen 380 n-öl terület 6 éves szőlővel, présházzal eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Marx K. köz ß., 1/2.. Bognár Lajos. 17 óra után. ______________(14327Q) H áz eladó: Kaposvár. Kölcsey u. 55/a. Érdeklődni: József u. 62.. Pin- tér. (143261) Kétszobás ház eladó Kaposváron, a Hunyadi J. u. 40. szám alatt. Érdeklődni: 17 órától. ________(143249) 5 00 n-öl építési telek eladó Töröcskén. Érdeklődni: Gyöngyvirág u. 3. _______(143241) K aposváron újonnan épült 4 szoba plusz 2 fél szobás családi ház. központi fűtéssel, garázzsal. műhellyel, 257 n-öl telekkel áron alul eladó: 7000 Ft/m2. beköltözhető. Érdeklődni : Kaposmérő. Dózsa Gy. u. 48. ________(143246) S ürgősen eladó 400 n-öl telek építési engedéllyel, tervrajzzal. 2 szoba- konyhás lakóépülettel — megosztva is. Érdeklődni: szombaton. vasárnap, Pallósi. Kaposvár. Bercsényi M. u. 9. (Kecel-hegy). (14394n\ Hosszúplatós Ifát vennék. Bene József Kaposmérő. Hunyadi u. 22. (291R) 412-es Moszkvics lejárt műszakival, üzemképes állapotban — esetleg alkatrészként — olcsón eladó. Zákány, Magashegy u. 97. (45918) Nagyatádon, a Zalka Máté u. 12.. I. em. l. sz. alatti háromszobás. erké- lyes, gázos lakás eladó kp.-ért 4- OTP-átvállalással. Érdeklődni ugyanott, telefon 552. ________________(3049) U Y-os rendszámú S 100-as Skoda friss műszakival eladó. Buzsák, Balaton u. 9. (2939) Eladó 408-as Moszkvics és egy 380 V-os körfűrész. Kaposvár. Szent László u. 22. (143282) 6 éves PG-s 70-89 rendszámú Trabant gépkocsi, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Mosdós. Vörös Hadsereg u. 15., 17 óra után. Varga. (143276) PU-s, 126-os Polski Fiat eladó. Kaposvár. Dobó I. u. 47. Szabó Tibor. ______________(143260) J ó állapotban lévő Jáwa Mustang eladó. Érdeklődni: 15 óra után, Nagyatád. Kolozsvári u. 63. (2962) Fodrász tevékenységemet Kaposvár. Május 1. u. 46. sz. alatt folytatom. Korb Zsuzsan- na. (2980) Két nyolchónapos vemhes tehén eladó. Nagy László. Balatonlelle, Széchenyi u. 6 (45929) Kéthengeres dízelmotor eladó. Lá- bod, Kossuth u. 31. (45938) Malacok eladók. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 60. ______________(143297) V attacukor-készítő gép eladó és egy 60 W-os Laney erősítő. Horváth Gyula, Kaposvár, Búzavirág u. 38. ________ (143305) 2 éves magyar Siesta gázkályha eladó. Kosa. Taszár lakótelep. 32/a. II/7. ______________(143300) N égyéves anyakanca 3 hónapot; csikójával befogva (egyesben is kifogástalan) eladó. Szólád, Kossuth u. 65. (45963) Desire vetőburgonya eladó. Fülöp József, Kaposvár, Gilice U. 33. (143283) I. osztályú réti és lucernaszéna (20 q) eladó. Kaposke- resz/túr, József Attila u. 8. Kovács Ernő^ ___________(143285) S zamócapalánta eladó. darabonként 50 fillérért. Csököly. Dózsa Gy. u. 29. (143259) Szőlöoltványok — pölöskei muskotály. göcseji zamatos. kék borszőlőfajták — kaphatók. Kaposvár. Bem u. 9/a. Visnyei. (143965) Minden típusú televízió- és URH- antenna készítését é<; felszerelését vállalom. Színes televíziókhoz is. Cím: Németh Tibor. Kaposvár, Zaranyi út 12., a sportcsarnok mellett, vagy a Tanácsház u. 18. szám alatti tv- és rádió- szerviz-műhelyben. (143254) A Kinizsi-lakótelepen 2 szobás, összkomfortom lakás hosszabb időre kiadó. Érdeklődni: Dési Huber I. u. 6.. I. lh.. fszt. 1.. Károly, 17 óra után. X143291) Benkó Dixieland Band hangverseny a Latinca Sándor Művelődési Központ színháztermében, Kaposváron április 12-én 18 és este 20.15 órakor. Jegyek az Expressz utazási irodában válthatók’ (73450) A Siófoki Városi Tanács V, B. Költségvetési Üzeme 1985. május 1-től szerződéses üzemeltetésre kiadja az alábbi nyilvános illemhelyeket ÉVES ÜZEMELÉSRE: Siófok, Fő tér Siófok, Mártírok útja Siótok, Piactér SZEZONÁLIS ÜZEMELÉSRE: Siófok, hajóállomás Siófok, Munkásőr út Siófok, Dimitrov park Széplak-alsó (üzletsor) Széplak-felső (üzletsor) Sóstó, Ybl M. út (üzletsor) Érdeklődni lehet személyesen az üzem központjában (Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 110. sz. alatt), vagy a 13-033/28-as telefonon, a kommunális üzemegység-vezetőnél. Több pályázó esetén versenytárgyalást tartunk az üzem központjában 1985. április 17-én, 10 órakor. A pályázatokat 1985. április 10-ig lehet benyújtani. (73471) MOST ÉRKEZETT! szovjet búvárszivattyú 1760 Ft-ért A ZALAIPARKER—VILLÉRT SZAKÜZLETÉBE Zalaegerszeg, Szabadság tér 2. Telefon: 12-439. NYITVATARTÁS: hétfőtől péntekig 8—17 óráig, szombaton zárva. ZALAIPARKER (248329) A Siófoki Hazafias Népfront Városi Bizottsága, a városi tanács, a költségvetési üzem 1985. április 9. és 26. között lim-lom akciót szervez Az egyes városrészek gyűjtési napját a röplapok tartalmazzák. Kérjük a lakosság szíves közreműködését. (73470) P Megvásárolhatja a Kaposvár, Május 1. utcai OPÁL ajándékboltban! (73555)