Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
8 Somogyi Néplap 1985. április 4., csütörtök ■Í-Z- Ca, ss /*• \ IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS //* BERNATH JÓZSEF Kényszerű utazás* A kamion lassít is leáll az út szélére. Osztrák kamion, gráci. A vezető már kászálódik is lefele egy telexpapírt lobogtatva. — Kaposvárt Ruhagyár — olvassuk, és kérdően néz rám. Örülök, ha valakit útba igazíthatok, de hát nem tudok németül, azt meg magyarnak is nehezen tudnám megmagyarázni, hogyan találja meg a Ruhagyárat a város közepén. Nézem a fülkét, üres. Intek neki, hogy szálljunk föl, majd elvezetem. Fenn aztán egy-két régen tanult német szómararivánnyal megmagyarázom, -hogy én is dolgoztam a ruhagyárban. — Ja, ja — bólongat, örömmel fogadva a vezetést. Jó lenne néhány szót váltani vele, valami közvetlent, barátságosat mondani, nemcsak mutogatná: itt jobbra, itt balra. Végre megkérdezem: — Grácból? — Ja! — Rámnéz, s mondja, hogy Ausztria, és tekintetével kérdezi, jártam-e ott. Megrázom a fejem. Nem, nem jártam Ausztriában. Nem jártam Csehszlovákiában sem. Nem láttam a világhírű drezdai képtárat, a holland tengerpartot, nem sétáltam Grenada árkádjai alatt, s nem kószáltam az Akropoliszon sem. Hazámnak csák egyik szegletét ismertem meg, azt ás a háború alatt. Hát -valóban nem jártam sehol? Szánté szégyenkezve mondtam, mintha hazudnék, s talán hazudtam is: — Románia. Elismerően bólámt. Ugyanígy bólintott volna, ha valami egzotikus helyet mondok. Ma már nem különös és a hetven évemből ki is tellett volna. Hallgatunk, és most már csak az utat nézzük. Áámosító egyhangúsággal fut velünk a hosszú fogoly- vonat, egyre csak dél felé. A tegnapi reményt, hogy Debrecenbe megyünk, csüggesztő érzés váltja föl. Töprengve gubbasztunk a zsúfolt vagonban. Hallgatagon magába mélyed mindenki. Újra meg újra -megkérdem magamtól: mit keresek én itt. Mit vétettem, hogy így sodródom a háború zivatarában, mint egy számyaszegett, fáradt madár? 'Kiszolgáltatott rab vagyok, s valami megállíthatatlan erő röpít egy ismeretlen cél és sors felé. És mennek, mennek a fogolyvoma- tok nyugatról keletre, keletről nyugatra, egylidőben, egyetlen földrészen, s mennék a végtelen kátanavona- tok szétszakítva családi életeket szétszórva baráti közösségeket, százezrek százezrekkel szemben, hogy borzalmas fegyvereikkel megöljék egymást, megbénítsák a természet rendjét, elpusztítsák a földi javakat, az emberi élet igazi értelmét, a békés emberi munka eredményét, szépségét. Lázverte álmaimba visszavisszatér az országút porában fáradtan bólongó katonák menete, az agyanbombázott 'Az „Életem" című pályázaton III. díjat nyert alkotás. kórház ravatalozójában töltött éjszakák víziója, amikor álmomból riadva tapogatok a szomszéd felé: — Itt vagy, Cserónyi ? Jó volna most egy megnyugtató szó, egy meleg baráti kéz, csak annyi, hogy itt vagyok! Malyen kevés kell az embernek, milyen -igénytelenné, kiszolgáltatottá válunk, ha eltépik a -békés élet kötelékeit. Csak annyi, hogy itt vagyok! Negyven ember kuporog -egymás mellett, és milyen egyedül van, milyen magányos mind a negyven! S megy a fogolyvonat hajnal óta, -megállás nélkül, ismeretlen állomásokon át. Fáradt, háborúúnt, gondolat nélküli arcok merednek a kattogó szerelvény után. Nem mosolyog, nem integet senki. Állók a vagon keskeny ablakánál, és nézem az elsuhanó változatos -tájat. Nézem a szennyes áradással hömpölygő Temest, és a távoli havasokat. Hány győztes, hány vert had bolyongott már az erdélyi hágókon át; mennyi könny, mennyi vér hullt bérceik között. Közönyösen állnak az időtlen időben pillanatnyi életünk felett. Hallgatok. Nem Visszhangozzák a szenvedők jaj- kiáltásait,s völgyeikben örök felejtés honol. Alkonyaikor értünk a Vaskapuhoz. Balról beláthatatlan sziklafal zárja el a kilátást, jobbról a Dunát láttuk lenyűgöző nagyságában. Ké- kesszürfce köd lengett a hatalmas folyó féltett — a túlsó part már elmerül előttem a feltejós homályában —, s szürkén, bizonytalanul látom Ada Khálé szigetét. Aztán újra -ránk terül egy ismeretlen, világ csüggedt éjszakája. Ilyen volt az én külföldi utazásom. (A turizmus akkor még a katyusák méhóben- pihent, s fiatal szovjet katonák áldozták életüket Nyugatikapu előtt. VénraL jelzett turistaút vezet sírjukon keresztül.) A mi világunkban az utazás még ábrándként sem merülhetett fel, mi csak egy- egy háború vérzivatarán keresztül ismerhettünk meg egy másfajta Világot. így ismerte meg apám a Balkánt, Dalmáciát és Isonzót, így látott ő is idegen tájakat, embereket, mlint ón most a foglyok útján, azon az úton, amit Trajianus épített légióival a fogolyhajók és fogoly- vanlaitdk számára. Megfizettük. Vérrel és könnyel fizettünk érte. Forgatom kényszerű utazásom képeslapjait: fogolytábor. Barakkok. Barakkut- cák, terek ... Hajnali lé tsizámel len őrzések ötös sorokban a számláló -pofliicájok előtt. Égbenyúló villanyoszlopok a honvággyal telt holdas éjszakában. Naplótöredékek. Május 9... Háromlábú tégelyekben győzelmi láng a láger bejárata felett. Ebédek a barakk -árnyékában ... Június 21-e: sorakozó a láger bejárata előtt. Rózsaszínű, román nyelvű doku- ment a focsanu rendőrség körbélyegző jóvei: Szabad vagy! Mehetsz, amerre akarsz te rózsaszínszámyú vándormadár! Mehetsz északra, mehetsz délre, nem álja senkii -sem az utadat, de az otthon delejes biztonsága fogva tartja a lélék iránytűjét, s egyre csak nyugatra mutat. Davaj! Davaj! Bukarest, Buzau, Plotes- ti... Zsibongás, lárma az érkező és induló vonatok között. Szakállas férfiak, tarka fejkendős, nadrágos nők és rongyok, és bátyúk és szemét ... Bábeli hangzavar. Igazi Balkán. jÉs te? Miféle szerzet vagy? Bő, szürke .román katona- nadrág van rajtad, testre simuló rövid német zeke, le- ■kopasztott fejeden a váci börtön fegyenc-sapkája, hátadon sátortapból férceit hátizsák, borostás arcodat barnára perzselte a regáti szél. Miit bámészkodsz? Azt hiszed, fehér ruhában grasz- szálsz a kaposi állomáson? Szürke verég vagy az idegenek tarka forgatagában! Davaj! Eredj innen! Mosakszom a hegyi folyó kristályos vizében, körülöttem az olajkutak néma vas- traverziei. Predeál... Tovább! Át a Tölösi-hágón, fenyőkoszorús hegyek közé. Tovább, tovább! Megyék gyalog éjnek-éjszakáján a vasúti töltés mellett egy -ismeretlen állomás felé,, ahol egy f-elfűtött mozdony vár, s azon tovább, a szafoadságos orosz katonavonat elé. A román fűtő megosztja velem útravalóját, s a vonaton egy fiatal csíki házaspár friss töpörtyűvel és hófehér kenyérrel kínál... Bámész tehenek állnak a Küküllő vizében Segesvár alatt, s másnap reggel a vagon ajtajából egy fiatal román vasutas -megmutatja Petőfi „sírját”. Legyen kedv-e szerint, meghagyom jóindulatú tévedésében. Mennyi kép és mennyi szín, s hogy fakulnak az év-ök múlásával! Láttam a Marost, a korai nyár virágpompájában Ara- dot, a Tiszát, Szolnokot, és Budapestből ami megmaradt. Most -már elszorult lélekkel száltaim vonatról vonatra, hogy miinél előbb otthon legyek. Élnék-e -még? Nyolc hónapig nem tudtunk semmit egymásról. Megérkeztünk. A kamiont foekalaiuzoltam a ruhagyár teherpar-tájára. A vezető pénz markolt elő, hogy megfizesse szolgálatomat, de leintettem. A vendégbarátság nem eladó. Magyarok vagyunk! Eszembe jut a -román fűtő: emberek vagyunk. Kiszolgáltatott, egymásra utalt emberek. Szívesen látjuk bármelyik nemzet fiait, ha tiszta szívvel, jó szándékkal jönnek közénk. Barátságosan kezet rázunk. — Auf wiedensehn! Áldás és békesség maradjon velünk! MÁTYÁS FERENC ! iS láttam, amint jött a holnap : Befúltak az országutak, mögöttem kiszáradt kutak, birkacsontvázak legeltek, mérgezett réten bégettek. Kocsmagőzben, italosán kardok pengéjét tapodtam, láttam, a bánat sereglett, s vérbemártottan a reggelt, dróttal bekerítő halált, aknák közt a fogoly magányt. ....................... —■ —■ A FORRÁSNÁL — Budapestről jött hozzánk a szanatóriumiba? Ilyen messziről?! Igaz, nem ’S olyan nagy távolság ma már az a négyezer kiiiloométer. Két. óra az út repülővel Moszkváig, onnan aztán még kettő. Egy nap alatt bőven oda juthat az ember. Egyébként az idén magam is voltom repülővel Budapesten, útközben Moszkvát is megnéztem. * * * Most voltam másodszor Budapesten. Először a háború alatt, két évig tartó ne- ihéz úton jutottunk odáig! Most meg? Alig volt időnk a gépen körülnézni, máris megérkeztünk. Jó volt ez az utazás, az .egész csoport elégedett volt. Hiszen érdekes doilog utazgatni egy idegen országiban, megnézni, hogyan élnek az emberek, ösz- szehasonlítani a mi életünkkel. Különösen izgalmas volt ez nekem, hogy negyven év után újra láthatom azt az országot, amelyben (ifjúságom idején már jártam egyszer. A magyar városok közül, Budapesten kívül Székesfehérvárra és Miskolcra emlékszem a legjöbban. Miskolcra azért, mert ott feküdtem kórházban, Székes- fehérvárra meg azért, mert a környéken elkeseredett harcokat vívtunk. No meg azért is emlékszem annyira enre a városra, mert ahogy magunk között mondtuk, könnyebb volt elfoglalni, mint a „Székesfehérvár” szót helyesen kiejteni, pedig igázán nagy véráldozatokat hoztunk az érte vívott harcokban. Nos, mint mondottam, az utazás elég hosszú ideig tartott ahhoz, hogy eljussak csaknem mindenhová, ahol alakulatunk harcolt. Az már a háború utolsó hónapjaiban volt. Tényleg a vége felé jártunk már, és sem mii, túlnyomórészt egész fiatal fiúk, sem a többiek, nem akartunk meghalni az oly sok küzdelem után kivívott győzelem kapujában. Mindannyian szerettünk volna hazakerülni, újjáépíteni mindent, amit leromboltak, elkezdeni a .békés életet, dolgozni, családot alapítani, gyermekeket nevelni. De a háború az háború, és megértettük, hoigy amikor távol a szülőföMüniktől védjük a hazánkat, a népeket segítjük, hogy megszabaduljanak a fasizmustól, ami oly sok szenvedést okozott és oly sokmillió emlberáldozatot követelt. Gondolom, ez egy kicsit fellengzősen hangzik, de akkor mindannyian így éreztük. Sokan, nagyon sokan vannak olyan elvtánsaim, különböző nemzetiségűek, oroszok, ukránok, szülőföldem szülöttei — kabardok —, akik mellettem küzdöttek, de nem érték meg a háború végét, a győzelmünket. A szovjet katonák százezrei álusiszák örök álmukéit a baráti szocialista országok földjén, és ezernyi szovjet katan-asír van Magyarország földjén is. De a sok véráldozat nem volt hiábavaló. Amikor a csoporttal ide-oda utazgattunk Magyarországon, a saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy a magyar nép jól él, szorgalmasan dolgozik. Vannak nehézségei ? Dehát létezük-e élet nehézség nélkül. * * * Hosszú ideig szerencsém volt: már több mint két éve voltam a fronton, de még egyetlen karcolás sem esett rajtam. Magyarországon aztán elintézett egy repeszda- rab. Harcoltam Budapesten, aztán Székesfehérvár alatt, végül egy miskolci kórházban kötöttem ki. Oda szállítottak. A budapesti emlékeim ... Hazák, amelyeken óriási sebeket ütöttek a belövések, házfalak, amelyekről a golyók letépték a vakolatot, betört kirakatok, hidak a Duna hul'lámisírjába omolva. Csak sejteni lehetett, milyen is volt a város a háború előtt. Eszembe jut, hogy néhány évvel ezelőtt az egyik folyóiratban láttam egy fényképét a budai harcokról. Azt hiszem, az egyik katona ott én vagyok. A félvétel hátulról készült, úgy, hogy hátulról látszom én is, de sebaj, a hátam így is bevonult a történelemibe... * * * A kórház után hamarosan leszereltek és hazajöhettem -ide, Nalcsilklba. Előbb építkezésen dolgoztam, közben esti iskolára, jártam, leérettségiztem. Aztán beiratkoztam a műszaki egyetemre. Most már majd harminc éve, hogy építészmérnökiként dolgozom. Nem félej'tem el Magyar- országot ... Elolvasok mindent, amit erről az országról írnak nálunk. Sokszor és jókat írnak. Képzelje, a kisebbik fiam — okos, tehetséges gyerek — magánszorgalomból elkezdett magyarul tanulni. Ha lesz elég kitartása, három nyelvet ismer majd — a kabardot, az oroszt és most már a magyart is. Bár ez utóbbiban nem vágyók egészen biztos, hiszen nagyon nehéz nyelv a magyar. Jurij Akimov az. APN magyarországi irodájának vezetője CSANÁDI IMRE Ismeretlen katona Ahoíl találkák, ahol vége lön., elk-aipaifitcik a mairhafegelőm. Hadaik nyomán holttestek mindenütt - bűzillőin, kifosztva ő is ott feküdt. Nemhogy bakancsa.: mása sem maradit - dögcédula, vagy levél, vagy irat. Émelygő-szánó, hajszolt emiberék gödörbe húzták: ki simáit, gyenék? Nyugszik azóta, névtelen -hallott, magáiban, olcsó falkereszt alatt. A szőlők útja mellett, ott pihen, a vérre-torkos Vértes töviben. silány símbain, az is kővél ragyás, alig látszik hallómnak, de vigyáz a-z állami pásztor, hogy sanyarú füvéért meg ne gázolhassa julh; nem fordul rá traktor, szekérkerék: kijár -neki virág egy-egy marnék; viszik-lhordják rá, sértett, hű, kanok gyászban, a csöndes .pamaiszltaisiszanyok. S láttam, amint jött a holnap, szekéren hozták a holtak. És megmozdultak az utak, friss vízzel teltek a kutak, a bűnt máglyán elégették, szétszálltak a pernye-lepkék. Mezsgyék futottak ijedten össze, mint juhok, — éreztem: lehelete van a napnak, s Magyarország felvirradhat.
