Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-30 / 100. szám

10 Somogyi Néplap 1985. április 30., kedd ITTHON ÉS TÁVOL Iparfejlesztés a megyékben Beszélgetés dr. Tatai Zoltán egyetemi docenssel Az utóbbi hónapokban is­mét gyakran szóba kerül a megyék iparosításának ügye. Sokan mondják aggódva, hogy az elmúlt éveikben le­lassult a folyamat, s az új közgazdasági viszonyok nem kedveznek az iparfejlesztési stratégia továbbfolytatásá­nak. Drágább lett az infra­struktúra, több’e kerülnek a beruházások, s az állam, a vállalatok ott költik el majd pénzüket, ahol kifizetődőbb. Valóban fellépett ilyen ve­szély? Mire számíthatunk a jövőben? — ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszél­tünk dr. Tatai Zoltán egye­temi docenssel, a Politikai Főiskola tanárával, aki im­már 27 esztendeié foglalko­zik a témával. Számos cik­ket, tanulmányt int erről a tárgykörről, 1984-ben pedig több száz oldalais könyve jelent meg Iparunk területi szerkezetének átalakítása címmel. — Mielőtt a téma érdemi tárgyalására térnénk, tekint­sük át, mi történt, fiz elmúlt 40 évben. Márcsak azért is, mert a könyvét is ennek szentelte. — Az elvitathatatlan eredményekkel kezdem. A korábban iparral nem vágy csak alig rendelkező térsé­gekben, mindenekelőtt az Alföldön jelentős ipari bá­zis alakult ki. Szabolcs me­gyében, amelyet Magyaror­szág Szicíliájának neveztek valaha, a felszabadulás előtt mindössze öt olyan üzem volt, amely száznál több embert foglalkoztatott. Mia 55 ezren dolgoznak a megye iparéiban, s jó néhány olyan — ezer dolgozónál többet foglalkoztató, nemzetközileg is jegyzett — üzemünk van, mint a tiszaVasvári Alkaloi­da Gyár, a Tungsram és a Taurus .nyíregyházi gyára, a Nyíregyházi Konzervgyár, a MOM mátészalkai üzeme. Hasonló mértékben iparoso­dott a korábban ugyancsak iparszegény Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Békés, Szol­nok, a Dél-Dunántú lon pe­dig Tolna, Somogy és Zala megye. Az ipartelepítéssel párhu­zamosan megváltozott, komplexebbé vált a megyék iparszerkezete. Azókban a megyékben és városokban, amelyekben azelőtt többnyi­re csak férfiakat foglalkoz­tató nehézipari üzemek vol­tak, a nők számára is mun­kalehetőséget teremtő, köny- nyű- és más ipari üzemek sokasága alakult. ki. Az iparosításnak köszön­hető, hogy az iparszegény megyék lakói egyáltalán munkához jutottak. (Koráb­ban százezrek nem találtak lakhelyükön munkát!) Sok Százezer földművelő, házi­asszony vált nagyipari mun­kássá, kialakult, meghatáro­zóvá vált a műszaki értel­miség. Minthogy az ipar a legfőbb városfejlesztő elem, új városok jelentek meg a térképen. Az ipar nemcsak nagy- és középvárosaink, megyeszékhelyeink képét formálta át, hanem gyöke­resen megváltoztatta az olyan, ma már nagyobbrészt kisvárosaik, nagyközségek életét is, mint például Paks, Tamási, Dombóvár, Tab, Marcali, Nagyatád, Barcs, Lenti. Az iparfejlesztés csökken­tette azt a legújabb kori modem népvándorlást, amelynek az volt a jellem­zője, hogy az iparszegény megyék lakossága százezer­szám a budapesti agglome­ráció, illetve Észak-Dunáin- túl térségeibe költözött át. Átalakult az ingázás is. Az­előtt sok tízezer szabolcsi, alföldi, dél-dunántúli férfi csak hetenként, kétheten­ként, esetleg havonta tudott hazatérni, most viszont a legtöbb ingázó napi másfél órai oda-vissza utazással meg tudja oldaná közleke­dését. Sokaiknak Budapes ten is igénybe vesz átlagosan na­pi másfél órát az oda-vissza utazgatás. Ennek a nagy, az egész ország arculatát átformáló iparosításnak természetesen árnyoldalai is voltak. Mind­végig kisebb-nagyabb fokú, többnyire burkoltan meg­nyilvánuló ellenállás kísérte, például egyes budapesti székhelyű váilattatóknál, in­tézményekben. Ennek tulaj­donítható, hogy olyan üze­meket is a fővárosba tele­pítettek, amelyeknek nem itt lett volna a helyük. Né­hány megyeszékhelyünk túl­zottan a megyeközpontba koncentrálta a beruházáso­kat, elhanyagolva a többi településit, ezért egyik-másik nagy- és középvárosunkban „pesties” jelenségekkel kel­lett szembenéznünk: hirtelen felduzzadt a lakosság. nőt- tön-nőtt a lakás-, üzlethá­lózat-, óvodaihely-hiáiny. — A szavaiból ítélve egy­általán nem tekinti befeje­zett folyamatnak a merjék iparosítását. — Nem lehet lezárni a gazdaságii, társadalmi folya­matokat. Ha megszüntetünk egy ellentmondást, újak tá­madnak helyettük. Budapes­ten és az ország számos nagy- és középvárosában gondokat okoz még ma is a lakás-, közmű-, és kommu­nális létesítmény hiány. Mindez arra int, hogy a jö­vőben több figyelmet kelle­ne szen telni a kisvárosok és nagyobb községek iparosí­tására is. Már. azért is, mert a nagy munkaerőhiány kö­zepette még mindig vannak olyan fehér foltok az ország peremvidékein — Szabolcs, Észak-Borsod, Battonya és Tiszafüred körzete, a Dráva mente példáuil —, ahol a foglalkoztatási gondók sem ritkák. Mindent egybevetve: túl vagyunk „az ipart minden áron” korszakán. De a ter­melési és termékszerkezet korszerűsítése, az ipar meg­újhodása további nagy vál­toztatásokat igényel, amely­nek során növekvő szerepre tesz szert a gazdasági haté­konyság. — Véleménye szerint ho­gyan lehetne összeegyeztetni a megyei, helyi igényeket és a népgazdaság hatékonysági követelményét? — Induljunk ki abból a feltevésből, hogy ezután a nagyvárosokra koncentrál­ták az iparfejlesztést, mond­ván, hogy ott kiépített az infrastruktúra hálózata, te­hát olcsóbb. Kérdem azon­ban: kíné alapoznának, hi­szen így is gondókat okoz a munkaerőhiány. Ezért — akár tetszik, akár nem —■„ a megyékhez kell fordulni. Kérdés persze, hogy melyikhez közülük? Kétségtelen, hogy nő a ver­seny köztük: M kínál -ked­vezőbb megoldást? De az nem kétséges, hogy csak hosszas vizsgálódással, al­ternatívák kimunkálásával lehet eldönteni, hogy a mun­kaerő mennyiségét, összeté­telét, a közművesítettség fo­kát, a szállítási költségeket és még sók más figyelem­be véve hol a legkifizető­dőbb az iparfejlesztés — Befejezésül, mivel kí­vánja zárni ezt a beszélge­tést? — Azzal, hogy az elmúlt 40 év során a mezőgazda­ság szooi-ailista átszervezése mellett az ipar területi szer­kezetének átalakítása ered­ményezte az országban a legnagyobb társadalmi, gaz­dasági átalakulást. Hozzáté­ve, hogy alaptalan azoknak az aggálya, akik e folyamat lezárulásától tartanak. Ez a fejlesztési stratégia a kö­vetkező negyven esztendő­ben is folytaótdik, csak per­sze másképp, mint idáig. A váltoízó feltételek és igények követelményei szerint. Magyar László Szegények gazdag országban A harmincas éveikben, a világválság idején közismert volt Budapesten „Róbert bá­csi konyhája”. Róbert bácsi jótékonysági akciója kereté­ben a munkanélküliek ezrei álltak soriba egy-egy tányér meleg levesért. Ma, a XX. század végén a fejlett tőkés országokban megdöbbentő módon ismétlődnek meg a nálunk már — szerencsére — elfelejtett események. S bár a jelentések a gazdaság némi megélénküléséről ad­nak számot, a munkanélkü­liek száma’ Nyugat-Európá- ban egyre emelkedik és a húszmillió felé közeledik. Nem iobb a helyzet az Egye­sült Államokban sem. Az idei súlyos tél még fokozta a szenvedéseket. A hajléktalanok menhelyei Londonban zsúfoltak. Becs­lésék szerint 10 ezerre te­hetők azöknak a száma, akiknek niincs hova haza- menniök. Ezrek éjszakáznak a metróhidak alatt vagy a Waterloo pályaudvar köze­lében. A fagy és a hóviha­Munkanélküliség Nyugat- Európában a kereső lakosság %-ában Munkanélküliség Nyugat-Európában tung grafikonja) (A Süddeutsche Zei­Az éhezőknek osztanak. meleg ételt rok ellen matracokkal, taka­rókkal, újságokkal, jobb esetben hálózsákkal véde­keznek. A legtöbb közülük fiatal, aki munkát keresni jött a fővárosba. Hasonló képet fest a nyu­gatnémet Spiegel magazin a párizsi szegényekről. Az Üdvhadsereg jngyenkony- hája, a „leves-expnessz”-nek becézett, átalakított teher­autó csak télen közlekedik. Az autónak jó egy tucat megállóhelye van. Az éhe­zők egy-egy tányér, lóhússal erősített meleg zöldséglevest és egy darab kenyeret kap­nak. A levesért jelentkezők zöme ugyancsak 20 és 30 év közötti fiatail. Jellemző a 23 éves lyoni Bemard De- ferre hegesztő helyzete. A fiatalember 1983-ban vesz­tette él állását, mert a cég, ahol dolgozott, csődbe ment. Azóta munkanélküli. „Otthon” a párizsi szeméttelepen Világgazdaság A kelet-európai szocialista országok fejlődése hosszabb távon, nem a szakadatlan si­kerek láncolata, de nem is a legyőzhetetlen nehézségek sorozata. Csak kiegyensúlyo­zott mérlegkészítés teheti érthetővé a háborút követő évek koirszákos gazdaságii és társadalmi váltását, és a • mai, történelmi fordulattal is felérő új fejlesztési kor­szaknak számos gondját. Rendkívül heterogén: fejlett és elmaradott, ipari és ag­rárjellegű. túlnyomórészt ön­magát ellátni képes, cs fő­ként külső- szállításoktól füg­gő országok csoportja kez­dett neki a, ,háborút követő években a viharos gyorsasá­gú váltásnak. A szocialista gazdaság áű-uiá szektorát kiépítve új iparágak sorát hozták létre, a nehézipari központi fejlesztésekkel nö­velték az ipar súlyát, külö­nösen a nehézipari ágaza­tokét, a mezőgazdaság szo­cialista fejlődésére alapozva pedig lökést adtak az ag­rárszektor megújhodásának. Az elmúlt negyven éviben a szocialista országokban az Á szocialista országok négy évtizede állóeszközök állománya öt­szörösére növekedett, meg­duplázódott az ipari foglal- klaztatattak száma, és még ennél is gyorsabban nőtt a szakképzett dolgozók létszá­ma. Csak két számjeggyel kifejezhető gyorsaságú fej­lődésen ment keresztül egyes korszerű vegyipari, kohásza­ti és gépipari ágazat az el­múlt negyven évben, es te­remtette meg az életszínvo­nal fejlődésének anyagi ?,lapját. A kelet-európai szo­cialista országokban 1938-hoz képest négyszeresére-ötszö- rössére nőtt a lakosság reál- jövedelme, és megsokszoro­zódtak a társadalmi juttatá­sokra fordított, kiadások is. Létbiztonságot teremtettek az országok a teljes foglal­koztatással és a szocialista ellátási rendszer kiépítésé­vel, annak fokozatos kiszé­lesítésével. Szubjektív hibákkal, tor­zulásokai, de a gazdaság- történelmi körülményeivel építés kezdeti szakaszának — a katonai fölénnyel ren­delkező nyugati országiok fenyegetésével — egyaránt magyarázható, miért is szo­rult háttérbe ekkor a fej­lesztés minőségi oldala. Az országok a szükséges védel­mi képességet, a nemzeti jövedelem társadalmi osztá­lyok, rétegek és termelő- szektorok közti gyors át­csoportosítását, a társadalmi egyenlőség elvének érvény­re juttatását a gazdasági döntések messzemenő köz- pontosításával valósították meg, kevés helyet hagytak a gazdaság „főszereplőinek” az önálló döntéshozatalra, a piacnak pedig a fogyasztói és a vevői értékítélet ér­vényesítésére. A hetvenes éyektől meg­fogalmazódott középtávú és éves fejlesztési programok valamennyi országban már a minőségi fejlődés követel­ményeinek megfelelően kp­szülték. Az NDK idei terv­törvénye például már az el­ső mondataiban azt hangsú­lyozta, hogy jelentős mér­tékben javítaná kell az ener­gia- és az anyaghasznosítás hatékonyságát a termékek magasabb fokú feldolgozott­ságával, minőségének javí­tása révén. A ráfordítások, a költségek csökkentésének kell adnia az ipari terme­lés növekményének jelentős részét — írja a terv. A gazdasági teljesítmé­nyek növekedésének — a nyolcvanas évek elején is folytatódó — lassulását a hátrányos külgazdasági fel­tételek mellett az is elő­idézte, hogy a gazdasági fe­szültségekre még nem sike­rült az intenzív fejlesztés módszereivel választ adni. Nem, sikerült felszámolni a termelés és a belső felhasz­nálás, .az export és az im­port, a lakossági jövedelmek és azok ' a fedezete közt fe-, szülő m’áiiytalanságokat. Közgazdászok, gazdaságira- nyitók egyaránt felismerték, hogy minőségi fejlődést alig­ha lehet olyan irányítási módszerekkel elérni, ame­lyek az extenzív fejlődés irányainak. f eleltek meg va­lamikor. A szocialista országok a terv és a piaci eszközök or­szágonként eltérő kombiná­ciójával igyekeznek úrrá lenni a pazarláson, gátat vet­ni a befejezetten beruházá­sok állománya növekedésé­nek, és felszámolni a kíná­lattól eltérő áruválasztékot. A gazdaság alkalmazkodási folyamatának gyorsulását re­mélik a Szovjetunióban at­tól a vállalati kísérlettől, amely szélesebb döntési jog­gal ruházta föl a vállalatve­zetést, és amelyet sikerese­ién szélesebb körben elter­jesztenek. Valamennyi or­szág igyekszik közelebb hoz­ni a termelőt a piachoz, ezért növelik a tervszámok között a ráfordítási, haté­konysági mutatók szerepét, még ha nem helyettesítik is a tervutasítást a vállalatok közvetett irányításával. A KGST legutóbbi csúcstalál­kozóján is hangsúlyt- kapott, az áru- és pénzmechanizmus integrációs szintű fejleszté­sének fontossága, és konkrét döntések is születtek a ha­tékonyabb energetikai és agrárgazdasági együttmű­ködésiről, a vállalatok köz­vetlen részvételéről az or­szágok közötti kapcsolatok­ban. Marton János A munkanélküli segélyt 18 hónapig kapják, a szociá­lis segély — amelyet min­den alkalommal újra kell kérni — napi 40 frank, egy darabka koQtoászos kenyérre és egy csésze tejeskávéra elég. Lakbérre semmi sem jut. A hatóságok korábban el­rendelték: a metró oadj.au műanyag székekre cseréljék ki, hogy azokon ne lehes­sen aludni. A tragédiák után a metró vezetője mégis megengedte, hogy két állo­máson 200 ágyas szükség- szállást rendezzenek be. ötezer chicagói várakozik a dermesztő Hidegben órá­kon keresztül a főpostahi- vatal előtt, hogy a meghir­detett, alacsonyan fizető 170 állás valamelyikét megkap­hassa. A Chicago Tribüne cikksorozata szerint a város 890 ezer lakóját fenyegeti az éhínség. Egy fűtetlen New York-1 bér házban január 21- én megfagyott a 62 éves James Kelly és a 37 éves Frances Fűltem A hateme­letes bériház tucatnyi laká­sát két hónapja nem füttet- te a tulajdonos. A kettős tragédia után a többi lakót szükséglakásokban helyezték el. Az újság szerint ezen • napon, mínusz 19 fokos hidegben 20 ezer ember aludt az utcákon, pokrócok­ba takarózva, egyesek mat­rac helyett húllámpapírt használva. Az International Héráid Tribüné egy kutatóintézet jelentésére támaszkodva ar­ról számol be, hogy az Egyesült Államok déli álla­maiban 1979 óta 9,4 millió­ról 12 millióra nőtt a szegé­nyek száma. A szegénység legjobban a fekete bőrű la­kosságot sújtja. Becslések szerint 39 százalékuk él a létminimum alatt. A déli „új szegénység” csupán egy része az országszerte növek­vő elnyomorodásnak. A Szö­vetségi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az 1979-es 26,1 milliós szám 1983-ra or­szágosan 35,4 millióra növe­kedett. Mindez következmé­nye annak a kormánypoli­tikának, amely drasztikusan csökkentette a segélyeket A U. S. News and World Re­port az amerikai munkanél­küliségről közöl adatokat. Eszerint az Egyesült Álla­mokban 1984 szeptemberé­ben a keresőképes lakosság 7,4 százaléka nem talált munkát. A fehérek 6,4 szá­zaléka, a feketék 15,1 szá­zaléka és a spanyol—ameri­kaiak .10,7 százaléka volt munka, nélkül. A csillogó kirakatok mö­gött hasonló jelenségekkel találkozunk szinte valiaimeny- nyi nyugati országban. Jog­gal állapította meg az ame­rikai katolikus püspöki kar pásztortevele: „A tény, hogy egy olyan nemzetből, amely olyan jómódú, mint a miénk, ennyi ember szegény, szociá­lis és erkölcsi botrány.” Gáti István

Next

/
Oldalképek
Tartalom