Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-03 / 78. szám
1985. április 3., szerda Somogyi Néplap 5 Negyven alkotó A MŰCSARNOK KIÁLLÍTÁSA FILMJEGYZET Az eltűrt idő nyomában Új állandó tárlat A Hadtörténeti Múzeumban Budapesten kedden új állandó kiállítás nyílt, amelyet multivideoráma-műsor egészít ki. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gazdag programmal készült a felszabadulás 40. évfordulójának megünneplésére, ennek az eseménysorozatnak jelentős része az új állandó 'tárlat. A kiállítás a magyár hadtörténet korábbi korszakainak bemutatóihoz csatlakozik; a második világháború előzményeiről, eseményeiről, illetve a felszabadulás óta eltelt négy évtized hadtörténeti fejlődéséről szól az újalbb anyag. Eredeti, a közönség elé eddig nem tárt tárgyakkal is illusztrálták az elmúlt fél évszázad hadtörténetét a rendezők, egészen az első magyar űrhajós hazatértéig követve nyomon a fejlődést. Az új állandó tárlat téma szerint muitaftja be a II. világháborús magyarországi hadieseményeket. Az 1944 októberétől, a debreceni csatától az 1945 májusáig terjedő időszakot fényképeik, okmányok, kitüntetések, öltözetek, fegyverek, plakátok, újságrészletek dokumentálják. A tártat másik része a felszabadulás utáni évek rohamos fejlődését, a katonai kiképzés alakulását, a Magyar Néphadsereg mai életét tártja, a látogatók elé, s ízelítőt ad a szocialista országok fegyveres erőinek mai ödltözetéből is. Kameraközeiben Zola filmen, tévében Emiié Zola, a naturalizmus irodalmi vezéralakja az 1870-es, 1880-as években írta meg Rougon-Macquart ciklusát. Hitte, hogy az akkor még igen kezdetleges örökléstudomány segítségével „kezében tarthat minden szálat, amely embertől emberig vezet”, s egy családban öröklődő idegbaj különböző megnyilvánulásaival jellemeket magyarázhat meg. Ezért fogta össze a második császárság történetét egy szélesen elágazó család tagjainak történetével. A francia tévések ezt a regényfolyamot vették alapul ötrészes sorozatuk, a Rougonék szerencséje elkészítésékor. Az adaptációban a háttér a történelem és a társadalom, a „főszereplő” a génjei által eleve determinált ember. Egy családon belül mutatkozik meg a reakció és a haladás összeütközése. Zola művei közül már többről készítettek filmváltozatot, láthatta őket a magyar közönség is. Ilyen volt a Patkányfogó, a Germdnal, a Therése Raquin, a Tisztes úriház, és a nemrég a tévében sugárzott Nana. A Rougonék szerencséje rendezője Yves-Andre Hubert, aki a szerteágazó családregény hőseinek megszemélyesítését népes szereplőgárdára bízta. Christian Barbier, Paul Bengé, Philippe Laneire, Gilles Rous- sel, Jacques Bratomnier, Charles Ghanas játsszák a vezető szerepeket, a főszereplő Madeleine Robinson mellett. A színésznő 1916- bam, született, Charles Dul- lin tanítványa volt, majd évekig a párizsi színpadon aratta sikereit. 1934 óta filmezik, ismertebb filmjei közé tartozik például a Zavaros vizek, a Maurizius-ügy, Az ördög és a tízparancsolat. A Rougonék szerencséje című francia tévésorozatot április 5-én 21 órakor kezdi sugározni televíziónk második programija. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége a XIII. pártkongresszus és felsizabadulásunk negyvenedik évfordulója tiszteletére nagyszabású kiállításon mutatja be az elmúlt négy évtized hazai képzőművészetének termését. Több mint négyszáz alkotó munkáiból válogatták össze a negyven évet legjobban jellemző képeket, szobrokat, plasztikákat. Az átfogó tártat a jól ismert, nagy nevek — Anna Margit, Barcsay Jenő, Bálinti Endre, Schéner Mihály — mellett sok olyan fiatal munkásságát is felvillantja, akiknek nemcsak alkotói pályakezdése, de még születése is a felszabadulás utáni évekre tevődik. A kiállítás címe: Negyven alkotó év. Ennek megfelelően a kiválogatott alkotások között kevés az elvont témájú, filozófiai, vagy lírai ihletésű mű. Az életet hordozzák ezek a munkák. Azt igyekeznek példázni, milyen sikereiken, milyen buktatókon, örömökön és bánatokon át vezetett az út a mába, milyen kezek építik a holnapot. Ennek az alkotó' folyamatnak középpontja: az ember. A múlt, a jelen és a jövő embere, az, aki elviseli a sorsát, s az, aki maga is alakítja, aki szebbé teszi. Az évforduló kapcsán még mindig igen sokan emlékeznek vissza a háború borzalmaira, a fasizmus, a zsidóüldözés rettenetére. Lebo- rotváüt fejű, csonttá sová- nyodott rabok cipelik asorA képmagnó kezd nálunk is teret hódítaná, noha egyelőre még ott érzik legnagyobb hiányát, ahol éppen a leginkább kellene. Somogybán elsőként a nagyatádi városi könyvtár jutott hozzá egyhez. Az Országos Közművelődési Tanács segítette hozzá őket a Videoton által összezerelt, Akai típusú, VHS-rendszerű berendezéshez. Turbék Károly, a könyvtár igazgatója nem titkolja örömét. — Bár helyszűkével küszködünk, szeretnénk bővíteni szolgáltatásainkat. A hagyományos bibliotéka mellett már van hang archívumunk több mint ötszázötven lemezzel és kazettával, van diatárunk, és most videotékát szeretnénk létrehozni. Még készülékünk sem volt, amikor egy lelkes lokálpatsukat, Radnóti mártír-arca több képről is reánk tekint. Döbbenetes háború-víziók kiáltják: elég volt a pusztításból. Az áldozatok, a tragikus kor mementói mellett azonban feltűnik az újfajta ember, a maga világát alakító, alki építi az atomerőművet, vasat önt, fejti az ércet, esztergál és értekezletek füstjében töpreng. A kétkezi munkás leghitelesebb figurái kisplasztikákban jelennek meg. Különösen sok az alkotó művészet ágait elénk idéző ábrázolás. Több műfaj képviselői tesznek például kísérletet arra. hogy a magluk formain yelvébe: képbq, réz- plakettbe fogalmazzák át a zenét. Sok kis szoborban a tánc könnyed lendülete érződik. író- és festőtórsak előtt portrék, műterembelsők tisztelegnek. Ha csekélyebb mértékben is, de helyet kapnak bensőséges ihletésű alkotások is: családi közösség, anya és gyermeke, az összetartozás ábrái. Az alkotók széles skáláján levő különbségék persze a művek színvonalában is jelentkeznek. Az igazán magas nívójú, kSföirrott és egyéni formanyelven fogalmazó mesterek mellett akadnak, akik egyszerűbben, szinte illusztráló közvetlenséggel közelednek témájukhoz. A rendezők a lehetőségekhez képest törekedtek rá. hogy műfajilag is minél átfogóbb képét adják az elmúlt negyven év termésének. .Találkozhatunk a legkülönfélébb festői technirióta, Huszár Tibor társadalmi munkájával megkezdtük a majdani tár alapozását. Helytörténeti anyagokat gyűjtöttünk össze. Van felvételünk a május elsejei felvonulásról, a Hild-érem átadásának ünnepségéről, beszélgettünk egy, a környékien élő népművésszel is. A városi tanács végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy további támogatást kapunk, így módunk van arra, hogy egy újabb, hodozható készüléket és egy. kamerát vásároljunk. Így tovább folytathatjuk gyűjtőmunkánkat. Videotékánkhoz persze igyekszünk máshonnan is anyagot gyűjteni. Tudjuk, hogy a Kossuth Könyvkiadó videóm űseros kazetták kiadására készül. Jó lenne, ha hozzájuthatnánk a mai kapitalizmusról szóló kaposváév kaikkal, tűzzománccal, grafikáival. Szobrok, plakettek, s a térben művészi ötlletes- séggel elhelyezett „beszélő tárgyak” tanúskodnak róla, hogy a plasztikus kifejezés művészete se maradt él a festészet mögött. A visszatekintést az utóbbi időszak nagy építkezéseit bemutató tablók teszik teljesebbé. Nem annyira művészi értékükkel1, mint do- kumenturnjéllegüJkfcel hívják magukra a figyelmet a korszak plakátjai. A szocia- 1 izmus építésének kezdeti szakaszáról, nagy ünnepekről, rendezvényekről, filmekről mesélnek az utcáról többnyire ismerős kompozíciók. Az egyik teremben karikatúrák,, is helyet kaptak, görbe tükröt tartva az egyes időszakok visszásságai, hibái elé.- Sokszínű a kiállítás, sokféle stílus és műfaj egybe- fogója. Nemcsak a rendező, a tárlatTátagiató is szelektálni kénytelen az elé táruló művek sokaságában. Hiszen lehetetlen, hogy ekkora mennyiségű anyag mindenki érdéklődésére számot tarthasson. A színvonalbeli különbségek ellenére is büszkék lehetünk rá, hogy termékeny négy évtizedet zárunk. Művészeink együtt élnék hétköznapjainkkal, a maguk nyelvén fejezik ki a történelem, a társadalom, az élet változásait. Az általuk ecsettel, tussal, vésővel írott monumentális .történelem- könyv május ötödikéig látható Budapesten, a Műcsarnokban. ri tanácskozás anyagához, valamint a politikai oktatást segítő programokhoz is. A nagyatádi könyvtár elképzelései reálisnak mutatkoznak, hiszen a közeljövőiben minden oktatási intézmény vásárolhat majd képmagnót. ök erre alapoznak, szeretnék, ha minden, igényt kielégítő szolgáltatással büszkélkedhetnének. Addig is levetítik meglévő műsoraikat az iskolák és a kollektívák részére. Szomorú misztikum lengte be Bacsó Péter huszadik játékfilmjét már a közönség elé kerülése előtt, hiszen öze Lajos, akinek a Hány az óra, Vekker úr? című film főszerepét szánta a rendező, a forgatás tizedik napján elhunyt. Ennek a forgatásnak a történetét, mint a kaposvári Mozimúzeumban' rendezett díszbemutatón hallottuk, Bacsó külön dokumentumfilmben mondja majd el1, öze szerepét Jordán Tamás vette át Bacsó legutóbbi játékfilmjéhez, a Te rongyos élethez hasonlóan most is a történelmi félmúLtból veszi témáját, még akkor is, ha kicsit visszalép az időben, és a J második világháború idejé- | re egy békésen élő kisvárosba helyezi hőseit. A film kezdő képsorai ezt a nyugalmat jelenítik meg, sok lírai leleménnyel, ahol' a kisváros mindenki által tiszteit Vekker ura, azaz Weisskopt Árpád, a zsidó órásmester a templom toronyórájának javításával bajlódik. A nézőben azonban olyan érzés keletkezhet, hogy ez a békés idill túl hosszúra sikeredett a filmben, túl sok előzményt látunk a drámai pontig, amíg az istentiszteletre hírnök érkezik: itt vannak a németek. Ettől a ponttól kezdve új értelmezést is adhatunk a történetnek, hiszen Bacsónak aiz emberiség egy „kizökkent idős” pillanatát sikerül „fülöncsípni.” Olyan pillanat ez, amikor A vieotechnika alkalmazása sok buktatót rejt magában, ezért is jó, hogy a könyvtár segítőkre akadt. A nagyatádi szakmunkásképző ugyanis a közelmúltban vásárolt egy Panasonic típusú készüléket, s arra készülnek, hogy néhány hónapon belül kialakítanak egy zártláncú hálózatot, mely a műszaki szakembereket segíti. N. J. minden egész széthull, a dolgok elveszítik régi értelmüket, értéküket. Egy viszonylag kevés szereplős zárt térben tárja elénk ezt a rendező, ebben a térben mozgatva Vekker urat. Jordán Tamás hitelesen és nagy szuggesztív erővel formálja meg a jámborsággal, naív- sággal elegy tisztes iparos- embert, aki nem érzi, hogy már nem az ő órája szerint jár az idő. A Gestapo fiatal tisztje figyelmezteti a fogoly órást: nálunk nincs idő. És csizmájával — hogy szavainak nagyobb súlyt adjon — széttöri Vekker úr zsebóráját. Az órás ezt nem érti, nem is értheti, hiszen neki külön szubjektív ideje van, azaz időmérő szerkezet nélkül is tudja a pontos időt. Egy börtönnek átalakított tornateremből így sikerül megszöktetnie a szintén ott sínylődő magyar ezredest, hogy a szovjetekhez átálíva lelkesítő beszédet intézhessen a magyar katonáiknak. rádión keresztül. A dühöngő Gestapo megtorló intézkedései után Vekker úr bevallja: óra nélkül is tudja az időt. Természetesein jelképesnek keli tekintenünk a mozzanatot is, ahogy erre a Gestapo reagál. A -kínzások, gyötrelmek után az órás átmenetileg elveszíti ezt a képességét, egyetlen tulajdonságában sem nő az átlagemberek fölé. Nem szabad itt megfeledkeznünk Bacsó jelképteremtő erejéről. Az idő létezésünk nagy titka. Megfogalmazásával művészek százai foglalkoztak, minden művészeti ágban. A film egy szálán az egyén saját idejének és a történelmi időnek a kapcsolatát kísérhetjük nyomon. Vekker úr nem a nagy kaliberű hősök közül való, vele a dolgok csak megtörténnek, így azok folyását nem ő irányítja. Ideje így eltűrt idővé válik. A kissé groteszkre sikerült befejezés — a minduntalan föltűnő volt feleség — felrobbantja a németek szeme láttára a falat — elfogadható lenne, ám mivel a fűimben kevés megerősítést kaptunk, hogy ez „még belefér a történetbe”, ezért ez lebegővé teszi a filmet. Ha hiányérzetekről beszélünk, el kell mondani azt is, hogy a nem egyenletes ritmust itt-ott még Kállai Ferenc, Bezerédi Zoltán, Celley Kornél, Bánsági Ildikó és Melis György jó alakításai sem tudták ellensúlyozná. Egy bemutatásira váró filmről megjósolni, milyen sikert arat, saerencsejátJéko- si feladat. Ám az kétségtelen, hogy hiányérzetünk ellenére is olyan film, amelynek megtekintése után ösztönösen is karóránkra kell pillantanunk... Varga István Somogybán elsőként Nagyatádon Bibliotéka után videotéka T. K.
