Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
1985. március 9., szombat Somogyi Néplap 5 Több ciklus óta az eltérő érdekek miatt még mindig nem kielégítő a beruházó, a tervező és a lebonyolító szervezetek együttműködése. Ebben nem sikerült lényegesen előrelépnünk. Továbbra is sok az egymásra mutogatás, a felelősség áthárítása. Az építőanyag-ipar a növekvő termelés ellenére a lakossági keresletet fontos termékekből csak részben tudta kielégíteni. Az építőanyag-hiány elsősorban a magánerős lakásépítőknek okozott gondot, növelte kiadásaikat, gyengítette a családiházépítési kedvet. Az arra alkalmas téglagyárak bővítése megtörtént, illetve fo'yamat- ban van; a Kaposvár környékére tervezett új téglagyár építésének előkészítése azonban pénzügyi okok miatt késik. Mező- és erdőgazdaság Gazdasági életünk meghatározó tényezője a mezőgazdaság. Az iparszerű termelés - kiemelkedő növekedési ütemével - a lakosság élelmiszer-szükségletének kielégítésén kívül jelentékenyen hozzájárult az exportfeladatok teljesítéséhez. Az ágazat 1984-ben csaknem egynegyedével több termelési értéket állított elő, mint 1980- ban. A növénytermelés meghaladta az állattenyésztést. Legdinamikusabban a sokrétű kiegészítő .-tevékenység fejlődött. A háztáji és kisegítő gazdaságok megtartották korábbi, magas szintű termelésüket. A gazdálkodásban jobban előtérbe kerültek a hatékonyság és a jövedelmezőség szempontjai. Nőttek a fajlagos hozamok, javultak a vállalati eredmények. Kedvezőbbek lettek a dolgozók élet- és munkakörü'mé- nyei. Az ágazat alapvető módon segítette elő a települések - mindenekelőtt a falvak — fejlesztését. Az állami gazdaságok élen járnak a korszerű agrotechnikai eljárások bevezetésében, az iparszerű termelési kapcsolatok kialakításában. Élelmiszeripari kapacitásuk bővítésével megteremtették a jövedelmezőbb és biztonságosabb gazdálkodás feltételeit, fejlődésük kiegyensúlyozott. Nyereségük a termelési értéket meghaladóan nőtt; veszteséges gazdaság nem volt. A Balatonboglári Állami Gazdaság kombináttá szerveződött. A termelőszövetkezetek termelése csaknem egyharmadával, nyereségük egynegyedével nőtt. Kevesebb a veszteséges szövetkezet, mérséklődött a pénzügyi hiány, enyhültek az egyensúlyi gondok, létrejöttek a kibontakozás feltételei. Megerősödésüket előmozdította a központi szervek támogatása, a közgazdasági szabályozó rendszer módosítása. A megyei pártbizottság az országban elsőként kezdeményezte a gyengén gazdálkodó termelőszövetkezetek felülvizsgálatát és helyzetük javítását. Az akció eredményeként a gazdaságok az átlagot meghaladóan fejlődtek. A magas szintű háztáji és kistermelést segítette a mezőgazdasági nagyüzemek és az áfészek támogatása, szervező munkája. Javult anyagi, műszaki-technikai ellátásuk. Nőtt az árutermelés, gyors ütemben fejlődött a sertéshizlalás. Gyarapodott a kiskert-tulajdonosok száma, kiterjedt az önellátás, ez is hozzájárult a lakosság zöldség- és gyümölcsellátásához. A növénytermesztésben eredményeket hozott a biológiai alapok jobb hasznosítása, a műszaki-technikai feltételek és a talajerő-gazdálkodás javulása. A termelés rugalmasan alkalmazkodott a tájegységi és a helyi adottságokhoz. A szántóterület a korábbinál mérsékeltebb ütemben csökkent. Jelentősen változott a vetésszerkezet. Nőtt a kalászos gabonák és a napraforgó vetésterülete, csökkent a kukoricáé, a cukorrépáé, a burgonyáé. A fajlagos hozamok növekedtek. A gabonaprogrammal kapcsolatos célokat időarányosan elértük. 1984-ben csaknem egymillió tonna gabona termett. A takarmánytermő terület az előirányzatok szerint csökkent, a hozamok azonban nem emelkedtek a kívánt mértékben. A gyepgazdálkodásban csak részben valósultak meg az elképzelések. A technikai fejlesztés hatására javult a tömegtakarmányok minősége, szerény előrelépés tapasztalható a melléktermékek és a hulladékok hasznosításában. A kézi-munkaigényes kultúrák vetésterülete - különösen a szántóföldi zöldségtermesztésben - csökkent. Ennek ellenére a lakosság zöldségellátásában nagyobb fennakadás nem volt, a kiesést a kistermelés ellensúlyozta. Ezzel szemben feszültségek, egyenetlenségek keletkeztek a konzervgyár alapanyag-ellátásában. A szőlő- termelés, a borászat - integrált keretek között - több irányban fejlődött. Ennek eredményeként a térség megkapta a Dél-balatoni Borvidék minősítést. A korszerűtlen, elöregedett szőlő- és gyümölcsültetvények nagy részét kivágták. A gyümölcstermő terület a nagy- és a kisüzemekben egyaránt csökkent, a hozamok azonban növekedtek. Szervezett és céltudatos, de a szükségesnél kisebb mértékű volt a melioráció, amely az adott helyeken 10 százalékkal növelte a szántóterületet, és jelentősen emelte a terméshozamot. Az öntözést gazdasági okok miatt nem tudtuk fejleszteni; aggasztó a berendezések elavultsága, kihasználatlansága. Kedvezőtlenül befolyásolta az állattenyésztést az alacsony jövedelmezőség, az építési költségek drágulása, a világpiaci helyzet és az értékesítési árak csökkenése. A szarvasmarha-állomány a nagyüzemekben szinten maradt, a kisgazdaságokban erősen visszaesett. Folytatódott a tehénállomány szakosítása, és értéke is nőtt. A tejtermelés növekedése kiemelkedő. (Évente több mint 4200 liter tehenenként.) A sertésállomány és hízósertés-értékesítés 1983-ig növekedett, azóta csökkent. Nem javult kielégítően a vágósertések minősége. Gazdaságossági és környezetvédelmi okokból 19 gazdaság megszüntette a sertéstartást. A juhászat fejlődését visz- szavetette a piac ingadozása. Több nagyüzem felszámolta vagy egyéni kezelésbe adta állományát. A baromfitenyésztés átmeneti válsága kevés gazdaságot érintett, mégis sok gondot okozott. Az exportlehetőségek szűkösebbé váltak, a termelőkapacitások kihasználatlanok voltak, romlott a jövedelmezőség. Napjainkban a fellendülés jelei tapasztalhatók. A kiegészítő tevékenység fejlesztése jelentékeny változást hozott a mezőgazdasági nagyüzemek termelési szerkezetében; itt állítják elő a termelési érték csaknem egyharmadát. A termelőszövetkezetekben az ipari tevékenység, az állami gazdaságokban pedig az élelmiszer-feldolgozás fejlődött számottevően. A kezdeti bérmunka jellegű vállalkozásokat az ipari és a mezőgazdasági üzemek közötti szorosabb együttműködés váltotta fel; társulások jöttek létre. A további fejlődést elsősorban anyagi és piaci akadályok nehezítették. A piaci viszonyok változása kedvezőtlenül érintette az erdő- és fagazdaságot az állami és a termelőszövetkezeti szektorban egyaránt. A SEFAG-nál kismértékben csökkent a termelési érték, visszaesett a nyereség. A feldolgozóipari fejlesztés lehetővé tette az export növelését, ezzel egyidejűleg azonban mérséklődött a jövedelmezőség. Mindkét szektorban ütemesen folytatódott az erdők telepítése, felújítása és ápolása. A fagazdasági társulások száma nőtt, ki- terjedtebb lett az integráció. Az értékesítési nehézségeket fokozta, hogy lanyhult a kereslet az alacsonyabb értékű fafajok és a ragasztott épületszerkezetek iránt. Csökkent a mezőgazdasági beruházás. A termelőszövetkezetek eszközellátottsága alacsony fokú, az állattartó telepek nagy része rekonstrukcióra szorul. Mintegy 6000 szarvasmarha- és 32 000 sertésférőhely épült - kevesebb, mint az előző tervidőszakban. Elkészült viszont a hal- és vadfeldolgozó üzem, nőtt a szőlő-, bor- és gyümölcsfeldolgozó kapacitás. Sok pénzt fordítottak műszaki fejlesztésre, különösen a gabonaprogramhoz kapcsolódó gépek beszerzésére. A gabonatermelés fejlődésével azonban az ipar nem tartott lépést; a tárolótér nem növekedett kellőképpen, s ez a betakarításban feszültségeket okozott. Ezért a mezőgazdasági nagyüzemek pénzük egy részét tárolótér építésére használták fel. A gazdasági együttműködés elősegítette a mezőgazdasági célok elérését. Fejlődött a termelési rendszerekben folyó munka, a társulások többsége eredményesen dolgozott. A gazdasági kiskörzetekben is tartalmasabbá vált az együttműködés; felgyorsult a tudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazása. A termelő, a felvásárló és a feldolgozó szervezetek közötti kapcsolat — a fejlesztésre irányuló kezdeményezések ellenére - nem javult a kívánt mértékben. Mulasztások lazították a szerződéses és a fizetési fegyelmet. Energiagazdálkodás Kedvező szemléletváltozás és előrelépés tapasztalható az energiagazdálkodásban. A gazdálkodó szerveknél és a lakosság körében nőtt az olcsóbb energiahordozók aránya; a termelő ágazatokban csökkent a fajlagos energiafelhasználás. Folytatódott az olajh.elyettesítési program végrehajtása. Ezek hatására a folyékony energiahordozók mennyisége nem emelkedett tovább, nőtt a szilárd tüzelőanyagok aránya. A Ba- laton-parton és másutt is több község kapcsolódott be a vezetékes gázellátásba. Ma már valamennyi városunkban van vezetékes gázszolgáltatás. A gázfogyasztás csaknem másfélszeresére, a villamosenergiafelhasználás mértéke több mint egyötödével növekedett. Ennek üteme a közieteknél az utóbbi két évben jelentékenyen lelassult. Az energiaracionalizálási program keretében a legnagyobb fejlődés a mező- gazdaságban és a közlekedésben ment végbe. Kevesebb tüzelőolaj és benzin, több dízelolaj fogyott. Fokozottabban használják fel tüzelésre a fahulladékot. Nem sikerült azonban kiaknázni a termálvizek hőenergiáját. Közlekedés, hírközlés Változott a közlekedés szerkezete az áremelés és a korlátozó intézkedések következtében. A személy- és áruszállítási igények módosultak, a fuvaroztatók előtérbe helyezték a vasúti szállítást. Az utasforgalom csökkent. Több városban, városi jogú nagyközségben fokozódott az igény a helyi közlekedés bevezetése iránt, erre azonban pénzügyi fedezet hiánya miatt nem került sor. A vasúti közlekedés a terv szerint alakult. A pályák korszerűsítése jó ütemben haladt. Befejeződött a gyékényesi állomás építése, elkészült a siófoki kereskedelmi pályaudvar. Megkezdődött a kaposvári körzeti pályaudvar és a fonyódi állomás építése. Több vasútállomást felújítottak. A vontatást az egész megyében dízelesítették. Az építmények és a személyszállítás korszerűsítésével kényelmesebbé vált az utazás, viszont a menetjegyek díjának emelése kedvezőtlen hatást váltott ki. Szemléletváltozás következett be a MÁV-nál a teherfuvarozásban. Ennek ellenére továbbra is gondot okozott a tehervagonok összetétele és hiánya. Az élelmiszeripari termékek szállítása egyre több nehézséggel járt. A közúti közlekedésben mind az áru-, mind a személyszállítás csökkent, a közúti áruszállítók így kielégítették a mérsékeltebb igényeket. Ehhez számottevően hozzájárult a magánfuvarozás terjedése. Folytatódott főbb útjaink korszerűsítése. Az ösz- szekötőút-építés üteme lassú, s ez akadályozza a területfejlesztési feladatok megvalósítását is. Megépült a siófoki két új Sió- híd, készül az M 7-es autóút siófoki bevezető szakasza és csomópontja, megkezdődött Kaposváron a tüskevári felüljáró kivitelezése. A megyei utak korszerűsítésének üteme lelassult, minőségük sok helyen romlott. A Balaton-parton, főként Siófokon a közlekedési csomópontok, az átkelési szakaszok és a belső úthálózat építésének elhúzódása miatt nőtt a zsúfoltság. A közúti tömegközlekedésben említésre érdemes, hogy Marcaliban, Tabon és Siófokon új autóbusz-pályaudvar épült, illetve épül. Az igények kielégítését azonban hátráltatta, hogy az autóbuszok számát nem sikerült a tervezettnek megfelelően növelni. A közlekedés a forgalom nagyarányú növekedése ellenére biztonságosabb lett. A tanács Kaposvár közlekedésének, forgalmi rendjének problémáját nem tudta megoldani, s ez az állampolgárok jogos felháborodását váltotta ki. A hírközlést javító beruházások késve ugyan, de felgyorsultak. A tervezett ütemben folyik a kaposvári telefonközpont bővítése. Terven felül nagyrészt megvalósul a dél-balatoni hírközlési rendszer programja. Ennek ellenére a telefonszolgáltatás minősége - a Balaton-part kivételével - romlott, a megye belső területeinek lemaradása fokozódott. Az alacsony sz;nvonal akadályozza a mindennapi munkát, és rontja a közhangulatot. Számottevő javulás csak a kaposvári új központ üzembe helyezésétől várható. Idegenforgalom Az idegenforgalom gazdasági szerepének növelésére, a kiemelt üdülőkörzetek terhelésének enyhítésére, a vízminőség védelmére hozott balatoni kormányprogram nyomán kedvező változás kezdődött meg. Az idegenforgalom tovább emelkedett, a fogadási feltételek folyamatosan javultak, de az igényeket nem tudták maradéktalanul kielégíteni. Változatlanul a Balaton- partra érkezett a turisták döntő többsége A vendégforgalom a tervek ellenére évről évre nőtt, szerkezete módosult. Növekedett a külföldiek - nagyobb mértékben a nem szocialista országokból érkezők — és csökkent a belföldiek száma; emelkedett a kispénzű turisták aránya. Kedvező, hogy nőtt az elő- és utószezon forgalma. Előtérbe került a minőségi turizmus; szorosabban működtek együtt az ellátásban érdekelt szervezetek. A túlzsúfoltság enyhítését anyagi és adminisztratív korlátok nehezítették. Megépült a Juventus- és a Fesztivál-szálló. Folyamatos a szállodák rekonstrukciója, a kempingek korszerűsítése. A szálláshelyek száma elsősorban a fizető-vendéglátásban nőtt. Gyarapodott a kereskedelmi és vendéglátó hálózat. Több magánkemping és penzió nyílt. Színvonalasabbá vált a programkínálat, bővült a szolgáltatások köre. A főszezonban változatlanul nagy a telítettség. Az elő- és utószezon emelkedő forgalmához nem igazodott rugalmasan az ellátóhálózat nyitvatartási rendje. Nem nőtt a nagyobb bevásárlóközpontok,, élelmiszer- üzletek száma. A magánkereskedelem könnyített a gondokon; tevékenysége elsősorban a jövedelmezőbb területeken bővült. Az idénymunkaerő biztosítása változatlanul akadályokba ütközött. A megye belső idegenforgalmának fejlesztésére és népszerűsítésére tett intézkedések nyomán a látogatottság mérsékelten emelkedett, de a Balatonra nehezedő nyomást nem csökkentette lényegesen. Bővítették az igali és a csokonyavisontai termálfürdőt, megkezdődött a kaposvári rekonstrukciója. A tervszerűbb fürdőfejlesztés ellenére Somogy termálkincsének hasznosítása még nem kielégítő. A kívánatosnál lassabban bontakozik ki a falusi turizmus. Szövetkezeti érdekképviseleti szervek A termelőszövetkezetek, a fogyasztási és az ipari szövetkezetek megyei szövetségei segítették a társadalmi, gazdasági feladatok végrehajtását. Kapcsolatuk a párt-, az állami szervekkel és a társadalmi szervezetekkel, valamint a szövetkezetekkel javult, esetenként azonban feszültségek is támadtak. Az érdekképviselet feltételei jobbak, de nem éltek eléggé sajátos lehetőségeikkel. A TESZÖV részese volt a gyenge szövetkezetek megerősítésének. Elősegítette a gazdálkodó szervek együttműködését, a szocialista brigád- és versenymozgalom kibontakozását. Kezdeményezései közül kiemelkedik a számvitel és a döntéselőkészítés számítógépes megoldásának terjesztése. A vezetés és az apparátus egysége még hagy kívánnivalót maga után. A MÉSZÖV megfelelően foglalkozott a gazdaságszervezéssel, a szövetkezetpolitikai feladatokkal és az ellenőrzéssel. Előmozdította az új kereskedelmi módszerek és formák bevezetését, a kulturális hagyományok ápolását. A KISZÖV orientálta a szövetkezetek gazdálkodását. Erőfeszítéseket tett a termelőszövetkezetekkel való kapcsolatok kialakítására. Ellenőrző munkájának színvonala a korábbi időszak gondjainak megoldásával emelkedett, az irányítás hatékonysága azonban nem felelt meg a követelményeknek. Tanácsi gazdálkodás A tanácsi gazdálkodás színvonala fejlődött, de területenként eltérően alakult Szilárdult a költségvetési fegyelem. A tanácsok a rendelkezésre álló pénzzel eredményesebben, takarékosabban gazdálkodtak, megteremtették az alapellátásban