Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-08 / 56. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénik ÖZV; KOPPÁNY EDÉNÉ Thury Erzsébet váratlanul elhunyt. Temetése, márci­us 11-én, fél 1 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (142658) * * , Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, SIPOS JÓZSEF szentgáloskéri lakos (volt kaposvári lakos) február 24-én tragikus hirte­lenséggel, életének 33. évében el­hunyt. Temetése 1985. március 11-én, hétfőn fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja: felesége, három gyermeke és testvérei. (142722) Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, komáknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, a MÁV Gyé- kényesi Uzemfőnökség állomásfőnök­ség pártszervezete, szakszervezete dolgozóinak, akik felejthetetlen ha­lottunk, NYIRA JÁNOS gyékényesi lakos temetésén megje­lentek, virágaikkal és koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Hálás szívvel mondok köszönetét a Sm. Tanács Ellátó Szervezet dol­gozóinak, a Sm. Gabonaforgalmi Vállalat Tárház dolgozóinak, az is­merősöknek, a rokonoknak, akik szeretett fiam. SÁGI RUDOLF temetésén részt vettek. A gyászoló család. INGATLAN A csopaki Kishe­gyen beépített öve­zetben 300 n-öl pa­norámás zártkert, gyümölcsössel áron alul eladó. Mireider Balázs, Kaposfő, Kossuth L. u. 216. (108453) Eladó Kaposvár, Losonc köz 6. I. 7. sz. kétszobás, össz­komfortos tágas lakás. Urbánné. (2581) Kis családi ház eladó. 7463 Ráceg­res, Latinca u. 11. (108220) _ Marcaliban a Bé­ke u. 25. sz. csalá­di ház eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen. (45300) Balatonújlakon családi ház eladó. Kossuth u. 4. alatt. Érdeklődni délután 5-től 8-ig. (45294) Hétvégi ház Cso- konyavisonta für- dőteleoen eladó. Érdeklődni Vajda János, Pécs. Szigeti u. 63. Telefon: 21­046. (2209) Vonyarcvashe­gyen főútvonal mentén 731 négy­zetméter, gyümölcs­fás telek eladó. Víz, villany beve­zethető. Érdeklőd­ni lehet: Rajkai Ferenc, 1213 Buda­pest, Horgász u. 10. (7005) Eladó vagy ka­posvári családi ház­ra elcserélhető két­szobás, erkélyes, délnyugati fekvésű, egyéni gázfűtéses, téglafalú lakás az északnyugati vá­rosrészben, Zselic Aruház, buzsmegál- ló, óvoda egy perc­re. Érdeklődni nap­közben telefonon 13-176, vagy este 6 óra után, iUetve hétvégén egész nap: Balogh, Kaposvár, Léva köz 1. IV/2. (2518) Nagyatádon a Pe­tőfi u. 19. sz. két­szobás, komfortos családi ház eladó. Érdeklődni a hely­színen. (2559) Kétszobás. 47 m2­es lakás 500 ezer Ft kp-ért plusz 100 ezer Ft OTP-vel el­adó. Kaposvár, Honvéd u. 41. II/l. Érdeklődni ugyan­ott 16 óra után. (2540) Kétszobás szövet­kezeti lakást gar­zonra cserélek. Minden megoldás érdekel. Kaposvár, Marx Károly köz 12. 1/1. (142488) Családi ház azon­nal beköltözhető­en eladó. Kaposvár, Kecelhegyalja u. 11. Érdeklődni: dél­után 1 után. Na­gyék. (108260) Cserélnék két­szobás öröklakást 2 és fél, illetve 3 szobásra — meg­egyezéssel. Aján­latokat 142596. szám­ra a hirdetőbe ké­rek. (142596) Töröcskei kert­barát-telek pincé­vel eladó. Érdek­lődni : Kaüosvár, Füredi\ u. 29. III. em. 1., 17 óra után. (2602) Két és fél szobás, konyha plusz ebéd­lőfülkés nem oanel társasház eladó. Érdeklődni Kapos­vár, Petőfi u. 58 a, III. em. 3. Horváth. (2610) Kaposvár, Kop­pány vezér u. 38. szám alatt két és fél szobás, össz­komfortos családi ház eladó mellékhe­lyiséggel. Érdek­lődni a helyszínen 3 óra után. (4-es busz végállomá­sánál.) (142463) 170 ezer Ft kp-ért plusz OTP-átválla- lással lakótelepi lakásmegodást ke­resek Kaposváron. Gázos lakás előny­ben. Ajánlatokat „Tavasz 2589” jel­igére a kiadóba. Minden megoldás érdekel. (2589) JÁRMŰ Új S 51-es Simson eladó. Érdeklődni: délután, Kaposfü­red, Kaposfüredi u. 207. (2553) 320 D 4x4 platós ARO, friss műszaki­val, tartalék-alkat­részekkel eladó. Fla- xa, Kaposvár, Tóth Árpád u. 15. Ér­deklődni: 16 órától. (108393) 320-as dízel Aro platós eladó. Ka­posvár, Sallai u. 79. (2377) UB-s Lada 1200-as «személygépkocsi el­adó. Érdeklődni: Kaoosvár, Arany J. u 6. III. lph. fszt. 4. (2509) ÁLLÁS Gyakorlattal ren­delkező szakács ál­lást keres a Bala­tonnál éves mun­kára. Üdülők előnyben. Ajánla­tot „Lakásmegol­dással 2414” ieligé re a kiadóba. (2414) Alkalmi munkát vállalnánk — taka­rítást vagy egyéb fizikai munkát — heti 20 órában. Ajánlatokat „Két fiatalember” jel­igére, a 142547. számra, a hirdető­be kérünk. (142547) ALBÉRLET Fiatal házaspár kisgyerekkel külön bejáratú. bútoro­zatlan albérletet ke­res, konyha- és fürdőszoba-hasz­nálattal. Ajánlato­kat ármegjelöléssel „Májusi költözés 2590” jeligére a ki­adóba. (2590) EGYÉB Mini tokos ablak­redőnyök ér relu­xák készítése. Le­vélben is megren­delhető: Némejh László, i Felsőpáhok. Zrínyi u. 10. 8395. (11847) Hajat veszek, vá- gottat, bármilyen színben. Balázs Béla póthaj készítő. Kaposvár. Berzse- nví u. 37., 1. aitó. (108344) Enged­ményes ruházati vásár csak egy napig, március 11-én, hétfőn, a CSURGÓI MŰVELŐDÉSI HAZBAN. (2575) Nagy Singer var­rógép eladó. Bala- tonlelle, Aradi u. 3. (2533) Házasságközve­títés diszkrécióval az ország egész te­rületéről. „Szim­pátia” 8002 Székes- fehérvár, pf.: 90. (73018) Redőny­készítés garanciával: Bemer József, 7621 Pécs, József u. 44. (037161) Balatoni kerttu­lajdonosok! Ezüst­fenyő-különleges­ségek, kékes-ezüstö­sek. oszloptuják, kék- és aranytűiák, borókák, gömbcip­rusok, különleges örökzöldek. Kíván­ságára beültetéssel. Fenyőkertészet, Za- márdi felső, Zalka Máté u. 55. Árusí­tás: péntektől ked­dig. (9585) Gyűjteményből el­adók régi szépiro­dalmi könyvek, Manderley ház asz- szonya, Száll a fe­hér madár, Lenny Budd-sorozat, Ezt látják a csillagok stb. igényesnek. Vá­laszborítékot ké­rek. Galgóczi, Bu­dapest, Szentend­rei u. 13. 1035. (6034) Üj fotelágy, he- verők, kombinált szekrény eladó. Ka­posvár, Marx Ká­roly u. 18., I. em. 2., 16 óra után. (2603) Esküvői ruha­különlegességek kölcsönzése a Déli­nél szombati n.yit- vatartással: Buda­pest XII., Greguss U. 6. (7824) SZAKÁCSOT, KÉZILÁNYT, TAKARÍTÓNŐT MOSOGATÓT fölveszünk éves állásba, jó kereseti lehetőséggel. Fácános étterem, Balatonőszöd. (4544' A segesdi Üj Élet Mg. Tsz szőlőanyatelepét külön (egyéni) művelésre kiadja az 1985. évre. Érdeklődni lehet március 23-ig a termelőszövetkezet központjában, Fám Miklós szőlőágazat- vezetőnél. Telefon: Segesd 22. (264595) Üj-Fundlandi kö­lyökkutyák — im­port szuka és im­port kantól — el­adók. Érdeklődni: Vilmány, Fő út 66/5. Osváth Zoltán. Te­lefon: Vilmány 14. (73148) Házasságközve­títés ! Társkeresés! Kérésére díjtalan tájékoztató! Harmó­nia, 8105 Várpalota. Pf. 25. (73037) Eladó 6 éves ne­héz kanca ló. Bál­ványos, Kossuth u. 73. (45288) Szereti ön a gom­bát? Laskagomba! Termelje meg, ami a családjának szük­séges ! Komposzt- zsákok kaphatók: Tóth Sándor, Bala- tonszemes, Széche­nyi u. 58. (037505) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Eladó 3 szobás, hallos, összkom­fortos. kertes csa­ládi ház, kocsibejá­rattal. Kaposvár, Esze Tamás u. 1. (142504) Eladó szoba­konyha, fürdőszo­bás házrész. Ugyanott eladó a Hangyásmál-he- gyen zártkert. Ér­deklődni : Kapos­vár, Kanizsai út 29. (az utolsó ajtó­nál. (142578) Eadó 2 plusz fél szobás I emeleti OTP-kölcsönös. összkomfortos örök­lakás. Érdeklődni: egész nap a hely­színen : Kaposvár, Damjanich u. l/III., éoület I. em. 3. Papp Árpád. (142576) Kaposváron a Cseri dűlő 14. szám alatti hétvégi ház­nak alkalma«; kis méretű ház nagy szőlővel, gyümöl­csössel 220 000 Ft­ért eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklőd­ni a fenti címen. (142550) A Deseda tónál szőlő faházzal el­adó. Érdeklődni: Kaposvár, Kapos­füredi út 248. (142543) Kaposfüred, Kis- köz u. 27. számú családi ház eladó. Másfélszobá* OTP-s lakást beszámítok. Ugyanott 850-es Fi­at eladó. (142537) Kaposvártól 12 km-re, Magyaratá- don 3 szobád csa­ládi ház, gazdálko­dásra alkalmas te­lekkel, melléképü­letekkel,, azonnal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Szabó, Ráksi, Dózsa Gy. u. 34. (142524) Eladó Kaposvá­ron belvárosi tár- sasházban kétszo­bás, hallos, gázfű­téses IV. emeleti lakás készpénzért plusz OTP-átválla- lással. Irányár 12 000 Ft/m2. Ajánlatot 2516. számra a ki­adóba kérek. (2516) Kaposváron épü- lő üzletemhez tár­sat keresek. Ajánla­tokat 2515. számra a kiadóba kérek. (2515) Balatonkeresztú­ron a „Részeges­ben” ikernyaraló fele és Kaposváron két db cserépkály­ha, bontva eladó. Horváth Ferenc, Kaposvár, Beloian­nisz u. 9. (142595) Kertet vagy ki­sebb földterületet bérelnék Nagyatád környékén. Ajánla­tot „Kertész” jel­igére a nagyatádi takarékszövetke­zetbe kérek. (45465) Kaposvár, Ker­tész u. 31. szám alatt kis családi ház, 396 m2 telken eladó. Irányár: 360 ezer Ft. Érdeklőd­ni: egész nap 33. szám alatt Pappék- nál. (142592) Nagybajom, Cso­konai u. 8. számú ház eladó. (142593) Garzont vagy egyszobás lakást vennék készpén­zért, Kaposváron. Ajánlatokat 142590. számra a hirdetőbe kérek. (142590) A belvárosban, a kórházhoz közel, 3 szoba összkom­fortos, gázos csalá­di házrész eladó. Egyszobás, össz­komfortos tanácsi bérlakást beszá­mítok. Kapovár, 11-411-es telefon. (142591) Négylakásos ker­tes társasházban 2 .szobás lakás eladó. Kaposvár, Kőszeg u. 8. fszt. (142580) Nagyatádon a Rákóczi u. 80. sz. alatti két család ré­szére kialakított 5 szobás összkomfor­tos családi ház gaz­dálkodásra alkal­mas telekkel eladó. Érdeklődni lehet 17 óra után. (45405) Siófokon a Bala­tontól 300 méterre 4 egységes sorházban 4 szintes. gázfűté­ses öröklakás. 220 négyzetméter hasz­nos alapterülettel eladó, cím: 683-as számon a siófoki szerkesztőségben. (45434) Üj kertes családi ház. beépített pad­lástérrel, gazdál­kodásra alkalmas telken. gyümöl­csössel é<; szőlővel — eladó. Megte­kinthető: Toponár. Váci Mihály út 13 b. Érdeklődni: Toponár. Veres Pé­ter u. 26. (142495) Csokonyavisonta, Széchenyi u. 165. sz. alatti komfortos családi ház 4 szo­bával, melléképü­letekkel eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen vagy Csokonya­visonta telefon: 14. (4579) Kaposváron két­szobás, hallos, kom­fortos. kertes csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni 14 órától: Kelet-Ivánfa u. 28. (2532) Csomaszabadiban háromszobás, für­dőszobás családi ház gazdasági épü­letekkel. nagy kerttel, azonnal be­költözhetően eladó. Kiss Kálmán. 7253 Szabadi, Petőfi u. 58. (45474) Siófokon 60.1 m2­es szövetkezeti gáz­fűtéses lakás ga­rázzsal eladó. Kan­dó K. u. 13. 11/10. (45473) Siófok. Kandó K. u. l. 11/12. sz. alat­ti kétszobás. 65 m2­es szövetkezeti la­kás eladó. Érdek­lődni egész nao a fenti címen. (45472) Sürgősen eladó Tab. Óvoda utca 21. szám alatti 3 szintes új családi ház. Érdeklődni a helyszínen. (45478) Kaposváron két­szobás lakás, ga­rázzsal, OTP-át- vállalással, 1986. évi beköltözéssel el­adó. Érdeklődni 17 óra után. hétvégén egész nap. Varga, Hegyi u. l/c. ma- gasfödszint 2. (2529) Keszthelyen 3 szobás lakás kp­ért plusz OTP-át- vállalással eladó. Cím: Vitézné, Ság- vári köz 5/11.. fszt. 1. Telefon: 11-612. (123178) Somogyjádon — a főút mellett —, Le­nin u. 17. sz. alatti kétszobás családi ház eladó. Érdek­lődni lehet helyben naDonta 16 óra után, hétvégén egész nap. (2551) Eladó egy családi ház Somogyaszaló- ban, Kossuth La­jos u. 131. sz. alatt, valamint a szőlőhe­gyen 300 n-öl sző­lőföld. Érdeklődni a fenti címen 15 órától 19 óráig, szombat és vasár­nap egész nap. (2545) Kaposváron ker­té«;- családi ház el­adó. Érdeklődni le­het du. 3 órától, naponta. Balaton u. 2. Deák. (2538) Fixplatós IFA el­ső-hátsó meghaj- tásos, friss műsza­kival eladó. Érdek­lődni szombaton, vasárnap, Buzsák, Kossuth u. 19. (45453) PN-es 1300-as La­da 3 évre vizsgáz­tatva eladó. Siófok, Bláthy u. 8. Kiss. (45442) TO-s Trabant el­adó. Mátrai, Kapos­vár, Kanizsai u. 70. (142545) ZV-s 1300-as Lada eladó. Nagybajom, Jákói u. 2/b, Péter- fai Vince. (2517) Mazda 626 LX 1600 köbcentis, új, vám­kezelten eladó. Ajánlatokat Nagy­atádra a takarék- szövetkezethez ké­rem „Fehér” jel­igére. (45463) PD-s Trabant el­adó Marcali. Mik­száth u. 4. II. em. 2. (454657) Három és fél éves Trabant Speciál. megkímélt álla­potban eladó. Gvu- ricza Péter, Karád. Arany János u. 2. (454R’> TO-s Trabant Li­mousine, keveset futott — eladó. Ér­deklődni: Kapos­vár. Kinizsi ltp. 8. Berta Károly. (142594) Polski Fiat 126 T-t vennék 3—6 évesig. Ajánlatokat 142603. számra a kaoosvári hirdetőbe kérek. (142603) S 100-as Skoda el­adó. Érdeklődni hétköznap 18 óra után. Hétvégén egész nao. Kapos- vár, Vikár Béla u. 78. (2534) Volga M 21 na­gyon 1ó állapotban. 3000 km-es motor­ral. vontatásra is vizsgáztatva 26 ezer Ft-ért eladó. Ka­posvár. Vöröstelek u. 2 a. (2567) Férfiszabó kis­iparos szakmun­kást alkalmaz. Je­lentkezni szemé­lyesen vagy írásban Kaoosvár. Búzavi­rág u. 24. címen. (2486) Nyugdíjas sza­kácsnő, szakkép- zett, nagy gyakor­lattal elhelyezked­ne kisebb üdülő­ben, Siófok terü­letén. Ajánlatokat a 13-617-es siófoki te­lefonra. (45476) Eladó egy PS—30- as Yamaha orgona. Érdeklődni: Sárzó József. Kaposvár, Május 1. u. 4. I. em. (142539) Két üszőborjú el­adó. Mernye. Dózsa Gy. u. 39. Tardi Bertalan. (142535) RS 09-es traktor­hoz permetező tar­tályt keresek meg­vételre: Kovács Lajos, Nemesdéd. Szabadság u. 31. (45466) Vadászok! Törzs­könyvezett, beva­dászott (másfél éves) iagdterrier kan eladó. Sajtos, Kaposvár, Búzavi­rág u. 4. (2501) Eladó: egy kétré­szes kombinált szekrény, egy ágy­neműtartó, egy konyhaszekrény és -asztal, kettő vilá­gos kétajtós ruhás- szekrény. kettő mű­bőr fotel, egy 3 kW-Os hőtárolós kályha, egy nagy­méretű cserépkály­ha. Érdeklődni: Pőcz György, Ka­posvár. Május 1. u. 18., hátsó loh. I. em., egész nap. (2505) Takarmányrépa, széna. lucernaszé­na eladó. Kaposho- mok, Rákóczi u. 23. (142600) E7 60-as VB-ge- renda. Dán-tetőab­lak. 10-es válaszfal­lap, felvonó, zsalu- oalló, kőműve«; pal­ló eladó. Kapos­vár, Hermán Ottó u. 19. (142582) Pannónia 270 tí­pusú 0 km-es lakó­kocsi, sürgősen el­adó. Taubert, Ka­posvár, Kapoli u. 3. Cser. (142584) K 25-ös traktor, 700-as szalagfűrész­szel. hosszvágásra is alkalmas, sürgő­én, jó állapotban el­adó. Érdeklődni: Kaoosvár, Vörös Hadsereg útja 32. (142608) Stabil 550-es sza­lagfűrész és 220 V­o«; fűnyíró eladó. Érdeklődni egész nap. Buzsák, Pető­fi S. u. 33. (2549) Lakásomon kis­gyermek gondozá­sát egész napra vállalom. Ajánla­tokát a 142637. szám. ra, a hirdetőbe ké­rek. (142637) Zweigelt, kék­frankos, muskotály és csemege szőlő­vessző kapható. Ka­posfő, Kossuth u. 82. (2542) A LATINCA SÁNDOR MG. TSZ, KAPOSMÉRÖ vállal forgácsolási munkát (marás, esztergályozás) soron kívül, egyedi darabokat is. Értékesít: gyári új TO—86 típusú olajégőket (gázégőre elcseréljük), olaj előnyomó egységet (B1—15). Használt gépeket árverés útján: IFA tehergépkocsikat (fixes és billencs), MTZ, DT—75 traktort, Nysa kisbuszt, E—512 kombájnt és egyéb munkagépeket. Az árverés időpontja és helye: március 11., 13 óra. Űjmajor. Érdeklődni lehet: kaposvári, újmajori telepünkön (a 61-es út mellett) a műszaki vezetőnél. Telefon: 14-957. (73270) I MAI M mm u se Csiky Gergely Színház: l9 óra­kor: GŐZFÜRDŐ. Csiky bérlet. Bemutató. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: EROTIKUS KÉPREGÉNY (18). Szabad Ifjú­ság: de. 10, du. 4 óakor: VER- TESTVEREK, du. 6 és este 8 órakor: JÁTSZANI KELL (14). Moztmúzeum: du. fél 6 órakor: FILMKLUB. Siófok: este 7 óra­kor: HÁZIBULI. Marcali: este 7 órakor: REDL EZREDES I—II. (16). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: A JEDI VISSZATÉR. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.05: Tévétonna. 8.10—9.30: Is­kolatelevízió. 16.05: Hírek. 16.15: Postaitok 250. 16.30: Képújság. 16.35: őszi út anyámhoz. Szov­jet tévéfilm. 17.15: Pannon kró­nika. 18.00: Ablak. 19.10: Tévé- torna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hínadó. 20.00: Széchenyi nap­jai. 20.50: Hatvanhat. 21.55: Tv- híradó 3. 22.05: Himnusz. Budapest 2. 18.50: Képújság. 18.55: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat. 19.20: Az energia kalandja. 19.30: Évszak. 20.00: Erkölcsi csapdák. 20.40: Tv-hiradó 2. 20.50: Vitas­suk meg. 21.10—22.10: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilm­sorozat. Jugoszláv tv 8.45: Művelődési műsorszemle. 8.50: Tv-naptár. 9.00: A mamá­nak. 9.15: A mi játszóterünk. 9.30: Francia nyelv. 10.00: Tv- színház. A Jarry: Übü király. 10.30: Hírek. 10.35: Művelődési műsor. 12.30: Hírek. 16.20: Vi- deooldalak. 16.30: Angol nyelv. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: A mama, a papa meg én — sorozat gyermekeknek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Gengszterkrónika — filmsorozat. 21.00: Szórakoztató adás. 21.45: Tv-napló. 22.00: A szív kultú­rája. Osztrák tv 2. 16.30: Mózes. 17.15: Computer­család. 18.00: Panoptikum. 18.30: Műkorcsolya világbajnokság. Közvetítés Tokióból (jégtánc). 19.30: TVHhíradó 1. 20.15: Autók — Made in Ausztria. Riportmű­sor. 21.15: Tv-hlradó 2. + pén­teki politika. 22.05: Toko Ri hid­jai. Amerikai film. 23.45: Oszt­rák műkincsek. 23.50: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: „A rózsa lelke”. 8.50: Ma­gyar művészek operafelvételei­ből. 9.33: Cickom, cickom. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. 10.05; A tenger balladája. 10.10: Cl- gándi lakodalmas képek. 10.46: Kalmár Magda és Udvardy Ti­bor filmzenefelvételeiből. 10.59: Húszas stúdió. 12.00: Déli kró­nika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Száraz György: Történelem je­lenidőben. 12.55: Ady. 14.00: Hí­rek. 14.10: Bemutatjuk új fel­vételeinket. 15.00: Erről beszél­tünk a két kongresszus között. 15.30: Hétszínvirág. 16.00: Hírek. 16.05: Százszorszép Színház. 16.41: „Volt egyszer egy hábo­rú”. 17.00: ... hogy jobban menjen a munka. 17.25: Mi a titka? 18.15: Esti mese. 18.30: Es­ti magazin. 19.15: A titok. 20.15: Maurice André Albinoni-műve- ket játszik trombitán. 20.30: Tölt­sön egy órát kedvenceivel! 21.30: Földközelben. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpoliti­ka. 22.30: Szemben egymással. 23,00: üj Melódia-lemezeinkből. 23.43: Berlioz operáiból. 24.00: Hírek. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Az Izraelita feleke­zet negyedórája. 8.20: Nóták. 8.50: Az olasz modellről más­képpen. 9.00: Hírek. 9.05: Nap­közben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvós­zene táncrltmusban. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi mu­zsika. 13.00: Hírek. 13.05: Pop- hullám. 14.00: Péntektől pénte­kig. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak! 19.00: Hírek. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 21.00: Hí­rek. 21.05: Senki többet? Har­madszor! 22.12: Gratulálunk! 23.00: Hírek. 23.20: A tegnap slágereiből. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR Osztrák tv 1. 9.00: Hírek. 9.Ó5: A mi vilá­gunk. Egészségesnek lenni. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskola­televízió. 10.30: Detektív kis hi­bákkal. Amerikai film. 11.55: Két város lakói. Pillanatfelvételék az elidegenedésről. 12.05: Előnysza­bály. Közlekedési műsor. 13.05: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Ml. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv- hiradó. 1. 20.15: Tövisimadarak. Amerikai film. 21.45: Divatbe­mutató — reklámmal. 21.50: ,,Eg a lámpa — tessék beszélni”. Ve­télkedőműsor. 22.50: Sport. 0.00: Hírek. 9.00: Hírek. 9.08: Iskolarádió. 9.38: Kamaramuzsika. 10.30: A haramiák. 11.40: Zenekari mu­zsika. 13.00: Hírek. 13.05: Kama­razene. 14.10: A szépség lányai közt. .% 14.40: Cseh operettek­ből. 15.34: A salzburgi Mozarte­um zenekarának hangversenye. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Dzsessz. 18.09: Magyar zeneszerzők. 18.50: Száraz György: Történelem je- lenidöben. 19.00: Hírek. 19.05: Romantikus muzsika. 20.00: Ope­rarészletek. 20.45: Rejtett kin­csek. 21.0u: Találkozás. 21.05: Bach és Beethoven műveiből. 21.50: Egy pálya vonzásában. 23.00: Népzene sztereóban. 23.30: Hírek. A SIÓFOKI ÁFÉSZ műszaki bizományi boltot nyit 1985. március 4-én a siófoki Fő u. 3. sz. alatti üzlethelyiségében. Az üzlet március 4-től FELVÁSÁROL vagy bizományi értékesítésre átvesz forgalomképes híradástechnikai eszközöket, számoló- és számítógépeket, kvarcórákat, fényképezőgépeket és egyes műszaki cikkeket. (73312)

Next

/
Oldalképek
Tartalom