Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-05 / 53. szám

1985. március 5., kedd Somogyi Néplap 5 Kandidátusként is pedagógus tenhelést. Még a Táncsicsban dolgozatit, araikor megírta későbibi, vihart kavaró tanul­mányéit a tantestületi de­mokratizmus buktatóiról. Az írás válóperrel ént föl. Pá­lyáit módosított, ezután a ka­posvári levéltárban dolgozott. Több minit évtizede ennek már. — Az első évben azt hit­tem, nem bírom ki. A nyüzs­gő osztály helyett a levél­tár csendje, az ódon iratok súlyos magánya, az órák is­merős ritmusa helyeltt a tu­dományos előfeltevések meg­határozta levéltári munka percei, hónapjai. 39 évesen fordítottam az életemen ... Itt ismerkedett meg a cu­korgyár 160 irátfolyóméter- nyii óriási anyagával. Ahogy az íveiket pergette, úgy tá­rult föl előtte teljes gazdag­ságával a régi világnak ez a szelete. Nemcsak a gyár és a cukorrépa-termesztés dél- dunántúli története bontako­zott előtte, hanem a cukor­gyár sokféllé ágazó hatása. Ez átformálta a megyeszék­hely társadalmát, a környék gazdasági életét s kultúráját. A cukorrépatermesztő bér- uradalomban megjelentek a korszerű üzemszervezés ele­mei, a gyár hitellel .támogat­ta a répatermesztő nagybir­tokot, szelettel és más mel­léktermékkel, korszerűsítette az állattenyésztést. Munkás- íakásalival mintegy kilomé­ternyivel nőtt Kaposvár nyu­gat-keleti tengelye, fejlődött a közlekedés, állandó mo­dern üzemi munkásság je­lent meg a városban. S a szaporodó kulturális, jóté­konysági, szociális, vallási és sportegyesületeik komoly támogatást kaptak a gyár­tól. Fölismerte, hogy az ipartörténet szorosan össze­függ a nagyüzemi mezőgaz­daság töirbánetének alakulá­sával, külön-külön vizsgálni ezeket nem szabad, csak szoros kölcsönhatásukban. Ez volt disszertációjának alapgondolata is. Megközelí­tésének újszerűsége miatt kapta az értekezés vitájában a bírálóktól a legmagasabb elismerést. — Hogyan tovább? — kér­dezem, s újra csak jellegze­tesen „szállásén” válaszol: — Most már tudnék iga­zán történelmet tanítani. Gondoltam airra, hogy vissza­megyek tanárnak, s a kandi­dátusi fokozatna kapott óra- kedvezménnyel a kutatást sem kényszerülök abbahagy­ni. Aztán megtudtam: nem jár órakedvezmény. így ma­radok levéltárosnak. Szeret­ném azonban megszervezni az Alkotó tanárok-klubot, fórumot teremteni azoknak a tanároknak, akik már pro­dukáltak, vagy egyelőre csak mocorog bennük valami gon­dolat. Hiába lettem a tör­ténettudományok kandidátu­sa, azért pedagógus is ma­radtam. Csupor Tibor A legkorszerűbb berendezésekkel szerelték föl a moldáviai egészségügyi központ klini­káit E szovjet-köztársaságiban minden tízezer lakosra 30-nái több szakorvos jut — Te már cukrot is tudsz csinálni! — csipkelődött ba­rátja Szili Ferenccel, a me­gye legújabb kandidátusával. A poén „ült”, hiszen minden ismerőse s a történelem iránt érdeklődő szélesebb közönség évek óta tudja, a kaposvá­ri levéltáros ellmélyüiLten dol­gozik a dél-dunántúli cukor- répaitenmesztés és a Kapos­vári Cukorgyár történetén. Első tanulmányát e témakör­ben 1976-ban tette közzé a Levéltári évkönyvben, s az­óta minden esztendőben ku­tatásai egy-egy részeredmé­nyét. E forgácsokból, építő­elemekből 1984-ben állt ösz- sze a kandidátusi disszertá­ció. Ezt február 21-én védte meg a Magyar Tudományos Akadémián. Munkájára a legmagasabb pontszámot ad­ta a bíráló bizottság. Néhány nappal az esemény után még látszanak arcán az izgalmiak, a szellemi össz­pontosítás nyomai. De már oldott, fanyar humora a ré­gi. Egyénisége nem szabá­lyos tudományos pályát sej­tet, az ötödik X-en túl elért eredmény szervesen követke­zett eddigi pályafutásából. Negyedszázada Szili Ferenc a Kaposvári Kinizsi NB li­es labdarúgója középiskolai tanár, s a város közszeretet­nek örvendő bohém fiatal­embere voilt. Hogyan veze­tett innen út a tudományos pályáig? Kivételesen érzékeny alkat, talán ezért is lett labdarúgó. A fővárosi egyetemi évek alatt vonzotta magához a sport, s rúgta a labdát Bu­dafokon. A födi ízig-vérig közösségi sportág. A pályán és pályán kívül szerzett együttes élmények jó íze a mindennapokban, későbbi munkahelyén is rendkívül igényessé és érzékennyé tette az ifjú .tanárt. — A mi világunkban szé­gyen a férfiíkönny — mond­ja —, pedig az nagyszerű emberi tartalmat is kifejez­het. Fóris Géza tanítóm úgy tudott a szülőföldről, a haza­szeretetről beszólni, hogy még a könnye is kicsordult. Megértettük, mindenét oda­adta. Nem is tudom, mikor láttam uitóljára vesztes spor­tolót könnyekkel a szemében. Csak így tudnám elhinni, hogy mindent megtett a győ­zelemért, s nem rajta múlt, ha nem sálkerült. Szili Ferenc a Táncsics gimnáziumiban tanított törté­nelmet évekig, (kamaszfiúk- nák, nyiladozó értelmű lá­nyoknak. S köZben a Kinizsi középhátvédje volt. Ahogy a pályán tette, ugyanolyan am­bícióval kereste tanársága emberi-pedagógusi tartal­mát. Szép dolog szemben az osztállyal 30—40 gyerókszem fókuszában állni, átélni a figyelem duzzadó energiáit, érzékéin! ennek apályát, föl­fogni s hajlítaná a soíkféle reakciót, jólesően tudomásul venni az eredményt, ősi kapcsolat a tanár-diáké, ne­hezen meghatározható embe­ri minőség. Ha valaki komo­lyan gondolja. Szili Ferenc elégedetlen volt önmagával, úgy érezte, nem sikerűi megbízhatóan mérnie .tanítványai emberi­szellemi gyarapodását. Sze­retett volna a mélyére ha­tolni, ahol az érdeklődés és a tudásvágy fölszikrázik, sze­rette volna megismerni azt a családi-társadalmi miliőt, amit minden gyerek iskolai teljesítőképességét is megha­tározandó magával cipel. Sa­ját korlátáin kívül érezte az iskoláét iis, a túl formális rendszert, a tantestületi de­mokratizmus hiányát. — Ahol a tantestület nem de- mcfcraltifeus, ott az egyén sem lehet nyitott, s a munkára rátelepül a fáradt rutin. A tanítás mellett edzőséget is vállalt, esti iskolán okta­tott, nem bírta már a túl­j^fl Nem lesz a te talpadnak nyugalma 29. Az asszonyok dödörésznek a bardlangszerű sötét boltban, hogy múlassák az időt, amíg a májusi zápor efláli. Ezt Frey Jákob félesége kérdez­te: tizenkilenc éves létére özvegyasszony, annak a Freynök a páraiüanutt ma­radt ja, aki Bieber Lorenz- zél Olyan jól megfürdette azt a legénykét, a pörös- pusztai gémeskút vályújában sumimás koromban. — Hogy az a' lámpa hol van, azt maguknak jdbban kell itudni, Linuslka! Maguk hordták szét a córeszünket, amikor minket elhurcoltak idegenbe ... Most aztán azo­kon lesz a sor, hallom, akik deportáltak bennümefcet: ki­vágják a daganatot, hogy gyógyuljon a test. Szörnyű hallgatni. Mit le­het erre válaszolni? Csönd van, az eső motozását halla­ni. Vízgiliszták csússzannak az abialktálblán. Való igaz, lába keit Rosenbergék hol­mijának. Ez lis vitte, hogy „megőrzi”, az is hordta, hogy elteszi, „amíg Visszajönnek”. — Egy skatulya gyufát, Számi bácsi. Lámpából is kellene. A képeslapok forgatható állványát ibámuiom, nem állítatom színtelen pillantá­sát. A barna, képeslapokon mosolygó színészek: Jávor, Bilicsi, Páger csokornyak­kendősen, Karády, Talsnády- Fekete Mária. A polcokat hiába is faggatnám a sze­memmel, csaknem üresek. Talán emiatt is szólal meg olyan ritkán az ajtó fölött az a kis csengő, hogy jelez­ze : vevő érkezett. Valami tiltakozik .bennem, hogy fel­túrjam az emlékeimet, én miért nyitom ritkábban a krájzleráj ajtaját, miint az­előtt. Nem (tudom, miértt, azt gondolom: gyűlöletben nem lehet élni. — Te vagy az, Mayer Éva? Itt voltál akkor éjszaka, a pogromkor ugye? Láttalak... Tompa a hangja is, vala­hol kücsorbíthatták az élét. Nem tudom, mi az a pog­rom, de értem rögtön, mire gondol. Arra a lángszínű éj­szakára. amikor a bundisták beverték az ablakait, és vö­rös kakast röppentettek a pajtaraktár tetejére. Hatal­masra nyúlt árnyak imbo- lyogtak a falakon. Fekete hó hullt, a pernye ellepte az egész környéket. A tűz vissz­fénye sápadt arcokon kente szét a részeg vigyort. Fél­tem laz lörömüktől... Bolond Gödi fcutyalhamgan vinnyo­gott, és bűzös nyomot ha­gyott maga mögött, amerre járt. — Itt voltál, láttalak. — Én nem! Számi bácsi, hogy mondhat ilyent!? — Te is itt voltál1, Éva .., Nesze a gyufa. Mondd meg nékem, most én is vessek csóvát a házaitokra? Énekel­jem én is, hogy „Fel a fej­jel, Dávid ivadék! / Vissza­vesszük, ami a miénk! I Acé­los az izmunk, erős a ka­runk, / Eleget szenvedtünk, most ütni akarunk!”?... Énékeljem én is? Nem tudom, hogyan ju­tottam ki a holtból. Az ajtócsengő nyelve a dobhár­tyámon kalapál. Nem ér­zem, hogy az eső újult erő­vél ostorozza az arcomat, a szál kutytáként cibálja szok­nyámat. Én nem, én nem, én ,nem, én nem... Én nem voltam ott! (Folytatjuk.) TV-NÉZŐ Sorozatos sorozatok Ha kedd van... — kezd­hetnénk a néhány évvel ez­előtt nagy sikert aratott film címével, de most ne Belgiumot mondjunk, ha­nem azt, hogy akkor filmso­rozat. Az a tapasztalatom, hogy minél több részből áll egy-egy alkotás, annál na­gyobb a sikere. így volt ez a szűnni nem akaró Onc- din és így a Forró szél ese­tében is. A nézőknek egy idő után ugyanis természe­tessé válik, hogy meghatá­rozott időben bizonyos csa­lád perpatvaraiba pillant­hatnak be, aztán a képer­nyőről való elköszönés után hiányoznak e megszokott hősök. Ezt nem ismerték föl a Széchenyi napjai tévéjáték­sorozat alkotói, mivel csak hatrészes a film. Hat rész pedig nagyon kevés ahhoz, hogy a legnagyobb magyart megszokja a tévénéző. Pe­dig másban nem bízhatnak az alkotók, mert — és ezt Széchenyi iránti tiszteletből szorongva és szomorúan írom le — nincs az a törté­nelmünk iránti elfogultság és szeretet, amellyel a kö­zepes produkciók közé so­rolhatjuk ezt a sorozatot. Az embernek az az érzése, mintha az Iskolatelevízió megbízásából készült volna, párbeszédei annyira szájba- rágóan didaktikusak. Nagy rendezői ötletek sincsenek a filmben. Éppen ezért néztem irigy­kedve a Vaskor című finn sorozat első részét, amely a Kalevala tévéváltozata. Re­mek lelemény, hogy felira­tos megoldással került kép­ernyőre, így északj rokona­ink dallamos nyelvében is gyönyörködhetünk. Nem biztos, hogy egyöntetű tet­szést arat majd a nézők kö­rében ez a film, a finn né­pet, történelmét, mondavi­lágát, érzéseit azonban megismerhetjük a Vaskor alapján. A somogyiak külön ér­deklődéssel nézhetitek szer­dán este a Tv-Galériáját, amely a Kaposvárról el­származó Kecskeméti Sán­dor keramikusművészt mu­tatta be. Örömünk azonban nem lehetett teljes, mert a rokonszenves fiatalember a riportertől mindunitalanul sablonos vagy megválaszol­hatatlan kérdéseket kapott, így az egész adás gyen­gécske lett, s csak sejthet­tük, hogy Kecskeméti Sán­dor remek keramikus és nagyszerű ember is. Ez a műsorvezetői tanácstalan­ság teszi rokonná a Tv-Ga- lérdáját a televízió könnyű­zenei panorámájával, a csü­törtökön látott Pulzussal. Itt is érződik, hogy a meg­hívott vendégekkel a mű­sorvezető egyszerűen nem tud mit kezdeni, a kérdé­seire adott válaszok után sem tudunk meg többet az illetőről. Azt hiszem jogosa kérdésünk: de hát akikor minek kérdezni? A könnyű műfajon belül a péntek esti Sylvie Vartan show emlkedett ki, de sok színvonalas produkciót lát­hatunk a cannes-i MIDEM 85 díjnyerteseit bemutató összeállításbain is. Sajnos itt megfeledkeztek a magyar változat munkatársai arról, hogy tudtunkra adják, mi­kor kit láttunk a képer­nyőn. 1955-ben forgatott nagy karriert befutott filmet lát­hattunk szombat este. Búrt Lancaster, Tony Curtis, no és a harminc évvel ezelőtti női saápságeszményt meg­testesítő Lollobrigida re­mek alakításai vitték siker­re a Trapéz című filmet. Mai szemmel nézve a tör­ténetet egyetlen megállapí­tásunk lehet: az idő még a régi ideálok fölött is eljár. Persze tudom azt is: ez nem vigasz a hétköznapi embe­reknek. Varga István Naponta jöhet a család Az új látogatási rend tapasztalatai A múlt év decemberétől új látogatási rendet vezettek be a kaposvári megyei kór­házban. A korábbi megszo­kott heti háromszor két óra helyett minden nap 3-tól 5- ig kereshetik fel a betege­ket hozzátartozóik. Milyen változást jelent ez a kórházi élet megszokott ritmusában, mennyiben könnyíti — illet­ve nehezíti — az ápoló sze­mélyzet munkáját, esetleg milyen új gondokat okozott? Ez ügyben kerestük fel dr. Varga Leventét, a megyei kórház főiigazgató főorvosát. — A látogatási idő meg­határozása a világ minden területén, gondot okoz, idő­tartama szinte országonként eltérő. Svédországban például a portás információs szolgá­latot teljesít, útbaigazításá­val — az éjszaka kivételével — bármely napszakban ta­lálkozhatnak a betegek ven­dégeikkel. De van közeli pél­da is; a szolnoki kórház ka­pui regigei nyolctól este ha­tig nyitva állnak az érdek­lődők előtt. Leszűkítve a kört a kór­házunkra: a többnyire szá­zadfordulós épület szétszórt pavilonjainak és osztályai­nak a rendjét egyre nehe­zebb volt fenntartani a heti háromszori látogató-döm- ping mellett. A koncentrált „támadásit’ ’ zaj, cigaretta- füst, csiikikefk halmaza és ki­merült betegek jelezték. Ál­landó kísérőjelenségek vol­tak a trükkök, melyekkel lá­togatási időn kívül a por­tás éberséglét próbálták ki­játszani. Tehát a tálalom el­lenére mindig voltak csel­lengők az osztályokon. — Főorvosi értekezlet dön­tött arról, hogy bevezetjük az új rendet. Az addig meg­szokott tömeg helyett jóval kevesebben várják naponta a délutáni három órát. A lá­togatás így sokkal csönde­sebb — az addig mindenna­pos — szóváltásoktól men­tes, és valószínűleg tisztább marad a környezet is. Az elmúlt három hónap tapszfaliatai alapján a beér­kezett információkat anali­záljuk s eldől, hogy az új látogatási rend beváltatta-e a hozzá fűzött reményeket. Ha nem, a közeljövőben, még egyszer változtathatunk, ment gyakoribb időpont-he­lyesbítést a megye lakossága már nem tud- elfogadni. Lényeges még megjegyez­nem: a látogatási idő nem kötelezi a rokont, ismerőst, hogy a 120 percet végigülje. Míg a gyermekosztályon a szülők jelenléte rendkívül jótékony hatású, például a belgyógyászat, a sebészet és még néhány osztály betegeit egészségileg megviselheti a hosszas érdekes-érdektelen beszélgetés. T. R.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom