Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
6 Somogyi Néplap 1985. március 30.. szombat GYERMEKEKNEK TAVASZI JÁTÉKOK Bújj, bújj zöldág ... Gyertyás László fotója Megjöttek a szalonkák Március közepén mi is lehet más a vadászok társalgásának fő témája: megjöttek-e a szalonkák? Esős, borongás, barátságtalan idő vált egész héten. Hétfőn reggel hó is esett, ezért tudomásul vettük, hogy késnek a hosszúcsőrűek a tavasszal együtt. A trófeabírálatnál jelenlevő vadászok egyike megjegyezte, hogy Iáén este látott négy szalonkát, egyet le is ilőtt. Itthon Andrisnak elárultam, hogy az egyik vadász látott, sőt lőtt is egy szalonkát. — Estére mi is kimegyünk, ugye Papikám! — könyörgött a kis huncut, de .igen szomorú lett, mert az autónk nem készült el. Végül is csak 18-án tudtunk elindulni. — Karácsony óta nem is voltunk vadászni — jegyezte meg Andris, amint robogtunk a vadászterület felé. Víztócsák voltak az erdei úton, nem is mentünk mesz- sze a kövesúttól. Az első nyiladéknál a fenyves között hagytuk a kocsit, és a közeli fiatal égeres szélén álltunk meg. Nem tetszett egy szajkónak, ki is kiabálta azonnal. Távolabbról kettő is felelt neki, hogy tudomásul vették az értesítést; ember jár a közelben. Nem messze tőlünk fácánkakas gallyazott föl egy fára, hangos kakatolás közben. Kis idő múlva egy másik is elfoglalta éjjeli szállását, ez is hangoskodott. Az elmúlt évii vágásterület betelepített facsemetéi között egy suta ballagott két gidájával nyugat felé. Az autók berregése szinte megszakítás nélkül hallatszott az út felől. Kevés volt a remény, hogy a pisszegő, vagy karrogó szalonkát meghalljuk. Borult volt az ég. Fél hat után már egész homályos volt az erdő. Háromnegyed hatkor kopogni kezdett a kalapomon az eső... Egy régi szalonkalesemre gondoltam, amikor éppen ilyen csendesen szemerkélt az eső és Ikét madár repült felém. Azt is láttam, hogy az egyik forgatta fejét... Psszitt... — pssz... — hangzott az égeres fölött egy sebesen repülő szalonka hangja. Váratlanul jött, olyan gyorsan repült, a puskát föl sem emelhettem. — Ez elrepült! — jelentette ki Andris határozottan, és megcsóválta fejét. Ránéztem az órámra. Hat óra volt. Most nyugodhatott le a nap. A felhőktől nem láttuk. Sokkal sötétebb volt, mint amikor felhőtlen az ég. Csendesen esett az eső. A szél foele-foelekapott az égeresen túl a szálas magas fáinak tetejébe. Megmozgatta a fiatal égereket is. Néhány percig nem mozdult semmi, csak az eső kopogott a kalapomon ... — Elmegyünk haza, Andriskám, — súgtam halkan... Pssz... — cipssz... — pssz, hallottam újra, de nem láttam semmit, mert az égerfák fölött is sötét volt. Amikor kiértünk az útra, Andris -megfogott. A -tisztás felé mutatott, és számolta a szarvasokat: — Azannyát, ha a helyünkön maradunk, mellettünk vonultak vottna el. Egy szalonkát láttunk, a másiknak meg a hangját hallottuk. Ezek szerint megjöttek az -idén is. És ők igazán a tavasz érkeztét jelzik. Tóth Ferenc Közeleg a várva várt tavaszi szünet, jöhet a játék. Azért, ha egy kicsit elfáradtok, érdemes lenne kifaggatni a nagyit meg az aput, ők mit játszottak gyermekkorúikban. Azután ami érdekesnek tűnik, azt ti is megcsinálhatjátok: Például a gólyalábat Elkészítése könnyű, apu, nagyapa segíthet benne. Vegyetek két egyforma hosszúságú lécdarabot... E lécek belső oldalaira szögezzetek fel két téglalap alakú támasztékot, körülbelül a földtől számított 40—50 centiméter magasságban. Erre kell felállni, és a lécben kapaszkodni, azután máris lépegethettek. Az elkészülés után nem árt egyikét napig gyakorolni vele, aztán még versenyeket is -rendezhettek az őrsben gólyalábon. Ki a gyorsabb? Két vonal közé helyezzetek egy labdát. Adott jelre a két gólyalábas versenyző elindul, s az lesz a győztes, aki előbb tudja a gólyalábbal elgurítani a labdát. Gólya-slalom A felállított karók, oszlopok st'b. között kell áthaladni. Aki kökben lelép, vagy akadályt dönt, hibapontot kap. Jön a tavasz Nézzetek csak szerteszéjjel, Egyre langyosabb az éjjel. Egyre kékebb lesz az ég is. Nézzétek, tavasz lesz mégis. Kizöldül a puha pázsit, Egyik lefagy, jön a másik. Kis rügyec&kék bomladoznak. Szellők virágszagot hoznak. Aprő bárányfelhők gyűlnek, Verebek vígan repülnek. Még a fecskék messze járnak, Mélyén az egyiptomi nyárnak! De itthon már verőfénnyel, Szikrázik ezernyi fénnyel. Kékbe öltözik az ég — Is. Mert tavasz lesz, tavasz mégis. Szarka Zoltán S/a oszt. tan. Kaposvár Gólya-fejes Pár lépést kell megtenni egy focikapu felé (bármiből -lehet a kapufa), és a társ által feldobott Labdát befejelni a kapuba. Készíts napórát! Egyedül vagy barátaid segítségével jó mulatságnak ígérkezik egy napóra elkészítése. Az óra az időmérés eszköze. Régen homók- vagy víziórákkal mérték az időt. A homok, illetve víz vékony csövön folyt le egy másik tartályba. Ugyancsak nagyon régen használták a napórákat 'is, áhol egy rúd vagy vessző árnyéka mutatta az időt. Először is keress egy olyan földdarabot, vagy épületnek a faürészét, amit reggeltől naplementéig megvilágít a napsugár. Ezután szúrj egy botot a földibe, vagy a ház fálára merőlegesen erősíts egy rudat. Ezután kell a türelem és a kitartás! Egy-két napon át — egy óra segítségéven — pontosan jelöld meg, hogy óránként a bot hová veti árnyékát. Ezt vonalaikkal, számokkal is jelölheted, szép színekkel díszítheted. Ha nem is ehhez fogják állítani a világórákat, azért arra jó, hogy tudod az időt, mikor kell hazamenni. No meg nem árt egy kicsit büszkélkedni a srácok előtt, hogy az „órakészítéshez” is kanyí- tasz valamit. Közmondás Ha az ábra betűit megfelelő sorrendben olvassátok össze, egy ismert közmondást kaptok eredményül. Hogy szól ez a közmondás? (A helyes megfejtés a 13. oldalon.) Ahány madárfaj, annyiféle csőr Körülbelül 200 millió évvel ezelőtt az ősgyíkok nagy csoportjából egy új oldalág vált ki, s képviselői hosszú fejlődési folyamat eredményeképpen teljesen elszakadtak a hüllőiktől — -madarakká lettek. A gyíktest szinte hihetetlen változásokon ment át az évezredek során. Egyebek között az orr- és száj tájék csőrré alakult, amely kezdetben még valódi fogakat viselt. A -mai madárcsőr felső és alsó káváját viszont csak szarulemez fedi. A különböző madárfajok talán éppen csőrük alakulásában térnek el egymástól a legjobban. A madarak csőre a táplálék felvételének eszköze, ezért mindig gazdájának sajátos életmódjáról, táplálkozásáról árulkodik. Különleges táplálékszerzési módhoz idomult a harkályok erős, vésőszerű csőre. Vele a fa kérgie alatt vagy a törzs pudvás részében rejtőző lárvákat kopácsolják ki. (Ha a nyílást már megfelelően kitágították, hosszú és féregszerű mozgékony, ragadós nyelvükkel „emelik ki” a zsákmányt.) Érdekes a sarlósfecske csőre is: hasítéka csaknem a szeméig ér, így viszonylag nagyra tátható, s a repülő rovarokat nem nehéz elkapni vele. Egészen sajátosan ailkaimazkodott a táplálékszerzéshez a ragadozók csőre. Horgosán lefelé görbülf, erős, a hús tépésére kiválóan alkalmas. Sokan úgy képzelik — helytelenül —, hogy ezzel ragadják meg áldozatukat. Pedig valójában hegyes karmaikat használják e célra, csőrükkel csak akkor kezdenek „dolgozni”, amikor a zsákmány feldarabolásához látnak. A képünkön látható rétisas félelmetes csőre jól illusztrálja az elmondottakat. + A □ 0 ▲ i A 0 m • A * 0 • ▲ 0 Q 1 o □ ■ m • ■ 0 m Q o * Q i O ▲ • 0 A □ o ■ * ti ■ m □ Q □ ▲ □ Q i □ ▲ O 1 • m 0 □ # ti ■ Jó szemed van ? Egyet kivéve a nagy négyzet minden kis ábrájából ötöt példány -található. Melyik ábra kivételével? (A helyes válasz a 13. oldalon.) Á sárga ló Oroszországi cigány népmese Elment egyszer a cigány a vásárba lovat cserélni. Szerencsével járt, mert jó lóhoz jutott cserébe, s ráadásul pénzt is kapott, sokat. összevásárolt hát mindenféle ennivalót meg ruhákat, s elindult hazafelé. Megyen és örvendezik magában: „Kedvére lesz ez az asszonynak, a gyerekek is megörülnek majd. Jóllakhatnak és kiöltözködhetnek.“ Az éjszaka az úton érte a cigányt. Megállt, tüzet rakott, s nekilátott húst sütni, teát forralni. Ám alighogy belefogott volna az evésbe, egyszeriben előbukkan az erdőből egy kis öregember, s megy hozzá egyenest: — Jó estét, jóember, hát te mit csinálsz itten? — Így lés úgy — feleli a cigány —, hazafelé tartok a vásárból jövet, épp csak meghálok itt, aztán indulok tovább. Látod-e, mennyi ennivalót viszek az asszonynak meg a gyerekeknek? — Aj, jóember, szánd meg az öreget! Régóta járom az erdőt, megéheztem, elfáradtam, a cipőm elkopott, a gúnyám is elszakadozott. Engedd meg, hogy a füzednél elüldögéljek, megmelegedjem, s egyem egy kicsit abból, amit te adsz! — Telepedj csak le, én nem bánom. Kezdi a cigány az öreget kínálgatni, vendégelni. Az meg csak eszik meg eszik véghetetlenül, s egyre kérleli a cigányt. — Ne sajnálj az öregtől egy falás kenyeret! Meg is ette az összes ennivalót, amit a cigány a vásárban vett. Aztán megtörülte bajszát az öreg, s így szólt: —• Kedveském, nem ad- nál-é valamit a ruhákból? Hisz látod, milyen ágról- szakadt vagyok. Megszánja a cigány az öreget, kezdi neki előszedegetni a ruhát, az meg csak öltözködik meg öltözködik véghetetlenül. így aztán minden ruhát magára szedegetett, amit a cigány a családjának vett a vásárban. Végül így szólt: — No, köszönöm neked, cigány, hogy semmit sem sajnáltál tőlem. Nem feledkezem meg rólad, amiért ilyen jószívű voltál. Ahogy e szavakat kimondta az öreg, mintha a föld nyelte volna el. Fölébred reggel a cigány, s látja, hogy nem maradt semmi hazavinnivalója: se élelem, se ruhanemű. iLehorgasztotta a fejét, de mitévő lehessen most már — haza kell térnie. Befogja a lovat, s elindul. Ahogy halad az úton, egyszercsak azt látja, hogy egy sárga ló áll keresztben előtte. Mintha arany tűz égne, olyan a szőre, a szeme pedig csak úgy szikrázik. Elállja az útját, nem hagyja továbbhaladni. Meg- legyinti lovát a cigány, megcsapkodja, ám az tapodtat sem mozdul, mintha csak leásták volna — nem akarja húzni a szekeret. Megharagszik erre a cigány, leugrik a szekérről, s futvást neki a sárga lónak! Odarohan s ahogy csak bír, rávág az ostorral. Az meg ugyan ki látott már ilyet! — egyszeriben szerteomlik. Nézi a cigány a földet, hát a sárga ló helyén egy halom aranypénz hever, örült a cigány, hisz megértette: az erdőlakó öreg hálálta meg neki, amiért nem sajnálta tőle az utolsó falat kenyerét.