Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-28 / 73. szám
1985. március 28., csütörtök Somogyi Néplap 5 A kongresszus tiszteletére Présgép társadalmi munkában Tegnap délelőtt néhány percre leálltaik a gépek a Csepel Művök Egyedi Gépgyár Kaposvári Nehézgép- gyárónak szerelőcsarnokában. Ünnepélyes keretek között adták ált azt a 40-es sorszámot viselő présgépeit, amelyet a gyár dolgozói társadalmi munkában készítettek el. Esküdt István szakszerve- izeti főbizalmi a jelképes gépátadáson elmondta: — A mai ünnepi átvételen azt szerettük volna elérni, hogy a KGST áruszállítási programban gyártó és fék használó a minőség javítása érdekében, az üzemeltetési tapasztalatok vissza- csatolásával közvetlenebb kapcsolatba kerüljön. Gépünk a széria többi gépedtől abban tér et, 'hogy vállalásunkat tanúsító dísztáblát helyeztünk el a berendezésen Ennek szövege: „Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója és az MSZMP XIII. kongresszusénak tiszteletére határidő előtt készítették a Csepel Művek Egyedi Gépgyár Kaposvári Nehézgépgyára szocialista brigádjai.” A présgépek többsége, így ez 'is, szovjet üzemekbe kerüli. A megrendelők nevében Vjacseszlav Koszcsagin és Nyikolaj Joszifovics, a Technomasimport képviselői köszönték meg a szocialista brigádok munkáját, és vették át a gépet. A köszönet természetesen valamennyi szocialista brigádot megilleti, hisz mindannyian részt vettek a munkában, de talán külön is szót érdemel a November 7. szocialista brigád. Horváth Ferenc érthető büszkeséggel beszél róluk. — A brigád a többieket megelőzve vetette fel a gondolatat, hogy vállalják egy gép elkészítését társadalmi munkában. A vállalásukat követő második napon már 22 brigád csatlakozott hozzájuk, és mintegy 1300 társadalmi munkaóra alatt, egy hónappal a határidő előtt befejezték a szerelést. A gép a 40-es sorszámot viseli. Jelkép ez, mint ahogy az is, hogy a pártkongresz- szussal egyidőben került sor az ünnepélyes átadásra. A sízerelőüzem November 7. szocialista brigádja 1979- ben alakult. Többször kaptak különböző kitüntetéseket. Tavaly „A vállalat kiváló brigádja” címet nyerték el. — Most én helyettesítem a brigádvezetőt — mondja Jüngling József lakatos. — ö jelenleg Irakban dolgozik. Mikor ez a gyár beindult, 50 présgépet készítettünk egy év alatt, az idén csak a szovjet partnereknek 161 darabot készítünk, de ezen kívül még más szocialista országba és a hazai piacra is szállítunk. Már a kezdeteknél is makacs emberek voltunk, és be akartuk bizonyítani, hogy lehet ránk számítani. Ügy gondolom,, ez be is igazolódott ,,Puszta kézzel” és számítógéppel Helytálltak a télen — A kongresszusi munkaversenyben helytálló brigádjainkat különösen nagy próbára tette az idei tél, ám vállalásaikat becsülettel teljesítették, következésképpen a vállalat is maradéktalanul ellátta a népgazdaság szempontjából igen jele lós feladatát — mondja Darás István, a Gáz- és Olajszállító Vállalat üzemviteli főosztályvezetője. Mint ismeretes, a GOV szénhidrogénekkel látja el az országot, a termelőhelyektől a fogyasztókig szállít gázt, olajat, pb-t, s ezen kívül az olajiparon belüli hírközlési rendszert üzemelteti, gondozza. Húszmilliárd forint értékű állóeszköz van a birtokában, s az általa üzemeltetett gázvezeték- rendszer 3700 kilométer, az olajvezeték pedig 1300 kilométer hosszú! A gázt 180 gázátadó állomáson adják a fogyasztóknak. — Az elmúlt évben sok új fogyasztót kellett ellátnunk, ugyanakkor a kemény tél tetézte gondjainkat — mondja a főosztályvezető. — A nehézségek ellenére á lakosság nem szenvedett hiányt, az iparban is tervszerűen történt a korlátozás. Jelentősebb üzemzavar nem volt a területünkön, s ami akadt — például Sziget- szentmiklóson — azt gyorsan elhárítottuk. Ez részben azoknak az előzetes beruházásoknak köszönhető, amelyeket határidőre valósítottunk meg. Ilyen például a Testvériség vezetékrendszer, a városföldi és leninváro- si kompresszorállomások, a telemechanikai rendszer és a számítógépes irányítás, melyek működése megkönnyítette a gáz szállítását. A kongresszusi munkaversenyben részt vállalt brigádok mindent megtettek avégett, hogy a kompresszor és szivattyúállomások a rendkívül hideg és szeles időben is üzemeljenek, és az energiát szállítani tudják. A hűtőrácsról sokszor kézzel kellett eltávolítaniuk a fagyot, és egyes gázátadó állomásokon is — a gáznyomás esése miatt — kézzel szabályoztak (az automata rendszer csak bizonyos nyomáshatárokon működik megfelelően), a brigádtagok helyenként 12 órákat dolgoztak nehéz körülmények között. — A GOV-nál 99 szocialista brigád dolgozik — veszi át a szót Stukovszky Ernő műszer- és irányítás- technikai osztályvezető. — A kongresszusi munkaversenyben ötezer társadalmi munkaórát teljesítettünk, a megnövekedett szállítási feladatok mellett 1,5 millió forint energia és nyolcmillió forint anyagmegtakarítást értünk el. (A beruházásoknál is hárommillió forint a megtakarítás.) Az újítások eredménye három és fél millió forint, a Dolgozz hibátlanul mozgalom másfél millió forintot hozott a vállalatnak. A Nemzeti Színház javára 22 ezer forintot utaltak át a brigádok. A kongresszusi munkaversenyben résztvevők helytállásának is köszönhető, hogy a vállalat eredménytervét a múlt évben 108,2 százalékra teljesítette. Most is valami újat szereti tünk volna vállalná. így gondoltunk a társadalmi munkában elkészítendő présgépre. A vállalást sikerrel teljesítettük, de ez nemcsak a ,mi érdemünk. Mindenki becsülettel helytállt, Itt egy ember csak fél ember, legalább kettő kell a jó munkához, és hogy tudják egymásról, mát akar a másik. Miikor az összetartó erőről, a közös munka feletti örömről esett sző. Pandúr József diszpécser, a brigád egykori tagja azt mondta: — Mielőtt megbetegedtem, én is laikatosként dolgoztam. Most a többiek keze alá dolgozom. Otthon is maradhatnék, de hiányzik a közösség. Jó a hangulat, ismerjük és megértjük egymást Lehet, hogy máshol többéit kapnánk két forinttal, de csak a pénz miatt senki sem megy el innen. Az átadás ünnepi pillanatai után ismét a gépek mellé állnak a szerelők. Megy tovább a munka. Amit a brigádok vállalták, teljesítették, de már újabb tervek megválás! tásán dolgoznak. Természetesen közösen, mint eddig. N. Zs. SZÍNHÁZI VILÁG NAP A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi kongresz- szusán, 1961-ben, született döntés alapján szerte a viláJ gon ezen a napon köszöntik a színházművészetet, a színművészeket. Egyben, megemlékeznek! a kadétben Párizsban, majd 1975-től minden évben más-más országban megrendezett nemzetek színházáról és az immár több mint három és fél évtizede fennálló Nemzetközi Színházi Intézet tevékenységéről. Az ITI legfontosabb feladata, hogy megismertesse a különböző országok népeit egymás művészetével, kapcsolatot teremtsen a népek színházi kultúrája között, és ezzé! is segítse a színházban dolgozó emberek alkotó együttműködéséit, a világ népeinek barátságát. Az első alkalommal — ,1962-ben —■ Jean Cocteau üzenetét olvasták fel az előadás megkezdése előtt a világ minden színházában'. Az ez évi színházi világnapon André-Louis Perinettinek, a Nemzetközi Színiházi Intézet főtitkárának üzenetét tolmácsolták — mint a világod mindenütt — a fővárosi és vidéki színházakban. iA színhzi világnap rendkívüli és kivételes pillanat, amelyet mi, ennek a szakmának képviselői megragadunk, hogy kezet fogjunk, országhatároktól, ideológiáktól, nemzedékektől és műfajoktól függetlenül. Ez a nap lehetővé teszi számunkra, hogy arra figyeljünk, ami összeköt bennünket, egyesít mindennapi örömeinkben és gondjainkban. 40 évvel ezelőtt ért véget a II. világháború. A színház világa emlékezik. A színház, amelyet oly sokszor gyűlöltek, üldöztek évszázadokon át, mindenfajta elnyomás elleni tiltakozás jelképe lett; a színház életigenlő, amely vallja, hogy az élet alkotás, és amely tanúja az élet újjászületésének. A lidércnyomás megszűntével megszületett a remény, hogy a népek kölcsönösen megérthetik egymást. A szolidaritásnak kell valamennyiünket összekötnie. Ezt a szolidaritást a színházi emberek mindig is gyakorolták művészetükben. A Nemzeti Színházi Intézet, az ITI megalakulása annak a közös szándéknak kinyilvánítása volt, hogy együtt építsük azt a jövőt, amelyben a művészek reménykednek. A mély gyökerű hasonlóságok a kultúrában, az emberiségről alkotott képünkben, amely századok során formálódott ilyenné, azt az érzést ébresztették bennünk, hogy egyazon világhoz tartozunk. Minden egyes színházi ember, férfi és nő része ennek az egyetemességnek. Bennünket nemcsak a magunk közössége és ennek sorsa foglalkoztat, hanem az egész világé. A mi tevékenységünktől nem választható el semmiféle alkotás és új gondolat, amely a világon bárhol, szellemi közösségekben létrejön, és amely a kölcsönös kapcsolatokat szolgálja. Színházaink olyan helyek, ahol találkozhatunk és kicserélhetjük gondolatainkat, amelyek nyitva állnak valamennyiünk számára, amikor a tudás és a művészet örökségét gazdagítjuk. A színház, amely különféle társadalmak tükre, nem azt mutatja meg, ami elválaszt bennünket egymástól, hanem arra irányítja tekintetünket, ami közös minden emberben: a béke iránti vágyra. Hogyne éreznénk hát magunkénak ezen a színház: világnapon azt a gondot, hogy az egyik nagy nemzetközi szervezetben, az UNES- CO-ban veszélyben forog az egyetemesség elve. Ez az elv biztosítéka annak a védelemnek és tiszteletnek, amely mindenkit megillet, egyént és közösséget egyaránt. Idén, az ifjúságnak szentelt 1985-ös évben még égj kötelesség vár ránk. Mi, s mai színházi emberek, örökséget kaptunk a múlttól, és felelősek vagyunk érte a holnap művészeivel szemben. Az ifjúság részvételre a felelősség megosztására vágyik. Hisz a szolidaritás bán, tevékenykedni akar nagy ügyekért és annyi szeretet lakik benne... De az igazat akarja hallani. Rajtunk áll, hogy ezt ne rejtegessük, hogy az a re mény, amely az ifjúságbar megtestesül, a népek közöt ti béke és barátság bizto sítékává legyen. Az ő eszményük és a mi énk nem a képzeleti szülőt te, hanem a művészi lelki ismeret állandó jelenlétének követelménye. Nem lesz a te talpadnak nyugalma 46. Nincs beszédünk evvel a mogorva naszvadi öregem- bérrel. A híre a többinél is rosszabb: a Vauk-házban a saját fajtájával sem bírta ki egy fedél alatt, a szomszéd Beckeréket meg — ők is bekerültek a hontalanok névsorába — feljelentette összeférhetetlenség miatt. A Becker gyereket bevitték, meg is talpalták kicsit... Aznap reggel esett, de csak olyan gyenge, selyem- sízáliú eső volt, amilyenről azt találták' ki a régiek, hogy a reggeli eső meg az öregasszonytánc nem tant sokáig.* Akkor is én mentem apómmal; Hans odahaza volt, az apósoméknak segített, alig találkoztunk. Jól emlékszem, akkortájt volt ez valamikor, hogy Erős Matthias kiprédikáltá a nagymásén azokat, akik ellenezték az iskolai hitoktatást; fenyegette őket erősen a pokol kénköves tüzével. Rá iis üzentek, hogy hagyja az ilyen beszé* Német szólásmondás. deket, vagy internálják, de aztán megmaradhatott a parókiában mégis egy időre. Mogorva kiebnudalónk készült a mezőre, kéhes kis lovát fogta éppen a nehéz szekér elé. Ügy voltunk vele, hogy mi is morogtunk valamit a magunk nyelvén, köszönés helyett, ha találkoztunk, meg ő is. De akkor megállított minket, és azt mondta apámnak: — Beszédem van magával, gázda, álljon meg egy polgári szóra. Apámnak valami csípős már a nyelvén volt, de visz- szanydte a nyálával. — Nincs nekünk szólásunk egymással, ember. Azt ne várja, hogy megköszönjem: megtűri a jószágunkat a saját istállónkban. Az öregember a már fel is száradt földet karistólgat- ta a csizmája hegyével. Valahogy érződött, hogy neki sincs ínyére a beszélgetés, de az a szög már erősen bök- dösi a zsákját, hogy kibújhasson onnan. Olyan pity- pangforma öregember volt, a feje fehéren pelyhes, ha a bundasapka nem fogta volna oda a fejbőréhez a gyengeszálú hajat, talán szerte- szálit volna az első szélfuva- Jomra. De a szemöldöke bozontos, sz'mte rálbodorodik a szemhéjára. Nagy gombóc lehetett, amit nyelnie kellett, .mert szinte belenyekkent az ádámcsutkája. — .. .’sz arról van szó, gazda: lóról, baromról. Magának az a gondja, hogy van, nekem az, hogy nincs. Megegyezhetnénk harag nélkül. Maguk a jószágot innen úgysem vihetik el Németországba ... Hóha, teeee! A csökött kis deresre hor- kamtott rá, pedig az moccanatlanul cövekelt a kaputorokban, örült, hogy egy helyiben állhat, nem kell húznia. Nem vettem észre, az öregasszony mikor óvakodott ki az ajtóba; a félfát támasztotta jönnék is, niern is formán. Gubbaszkodó beteg varjúként láUdigált ott. Ezek már meghányták-vietették maguk között azt, amire az öreg most szót kerített. — Nekünk, újgazda nincs miről egyezkednünk. Előbb eresztem szélnek az állatokat, mint alkudozom magával rájuk. Kékítőszame volt az öreg nek a bozont alatt. Nézi apámat keményen, az me valahogy zavarba jött ettő — Ide ügyeljen, szeánszéi amit most mondok, csak az fán csapja le az utolsó la pót az asztalra. Ugyanolya földönfutó vagyok, mint ma ga: kergettek, nem jászán tómból húztam a kapcára mérföldlépő csizmámat, é; hiheti! Apám halántéka kiezde: vörösödni. Jeget tört fel torkában a krákogással. — Nincs nekem ráérő időír politizálni. Engedjen utam na, maga Is menjen listen h. révei! I— Addig nem, amíg szc nem értünk, Mayer gazda- az öregember a hangjáv, láthatatlan kőfalat épíite apám elé, nem Úgy beszél mintha lóért, tehénért c: gánykodma, — Sok beszedne sok az alja, hamar végzek Álltunk egyik lábunkról másikra apámmal, se ki, s be. Az utcán járók a sze műk sarkából megnézte bennünket. — Végezzünk gyorsan! (Folytatjuk.)
