Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
8 Somogyi Néplap 1985. március 23., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Rychlicki (lengyel): A varázsló Kass János: Didergő (király 1968-1981 A bratislavai nemzetközi gyermekkönyv-il- lusztrációs biennálé anyagából válogatták e kiállítás darabjait. A vizuális nevelés fontos eszközei a gyerekeknek szóló könyvek illusztrációi, hiszen a gyermek első képi élményeit ezekből a könyvekből kapja. Bra- tislavában 1961 óta rendezik meg ennek a sajátos grafikai műfajnak a nemzetközi seregszemléjét. Áttekintést adva szinte az egész világ gyermefckönyv-iJlxLsztráci ós terméséből, bemutatva a legkülönbözőbb stílusú és a különböző korosztályokhoz szóló képeket. A műcsamokbeli kiállítás az előző kilenc biennálé 200 legsikeresebb eredeti grafikáját tartalmazza. FOKFÖLDI IBOLYA A _. előtt áll. Nem tolakszik. Többen álltnak előtte. Türelmesen vár a sorban. Különben is ráér. Szabad szombatos1. Arra 'gondol: milyen virágot vegyen Angélának. Nézegeti a tálkákban a virágokat. A hóvirág eléggé kákád t. Némelyik szál már sárgul. De lassan le is jár az ideje. Az ibolya éppen csak bontogatja lila •színű szirmát. Kis csokor. Alig néhány szál. Újdonság még. És olyan semmi az a kis csoitootr! Angéla nem rajong az ibolyáért. A hóvirágért sem. A gyöngyvirág, az igen! De az még nincs. Csomagolt tulipán. Az még drága. Vagy az az apró, kék szirmú virág? Nem tudja a nevét. Szégyell i megkérdezni. A sor ritkul előtte. Odaér a pulthoz. Közben meglátja a fokföidi ibolyát. Az jó lenne Angélának. Sokáig megmarad. Alá egy kis tálka, bele a víz. Tavaszi illát, szín. Vagy egiész évi? Mindenesetre szép! Amíg ezen meditál, testes asszonyka furakstzálk elébe. A válla fölött markában tartja a pénzt. Az előre kiszámolt aprót, egy csokor hóvirágért. Siet az asz- szonyka. Csak ennyit mond: — Hóvirág. — Egy? — kérdi az eladónő. — Na hallja, hát hány? Nem elég egy csokor? Sem az hogy „kérek egy csokor hóvirágot”, sem azt, hogy „köszönöm”. Máris fu- rakszik kifelé az ajtón. Menet közben beleszagol a hóvirágba. Pedig tudja, hogy annak nincs illata. Fűillat, zöldillat. Ha yan illata egyáltalán — gondolja a férfi, és maga elé mosolyog. Az előtte álló beleszagol a pultra kirakott iboiyacsok- rokba. A virágárus nőnek látszólag nem tetszik. De nem szól rá. Egykedvűen nézi, hogy megszólaljon. Ám helyette ő szólal meg: — Melyiket tetszik? — kérdi az eladónő. Nem kap választ. Sok virágot eladhatott már életében — gondolja a férfi. Gyakorlott mozdulattal rendezgeti a csokrokat. Ügy fordítja némelyikeit, hogy jobban lássák a vevők. — És önnek, uram? — kérdi az elladónő, és mosolyog. — Még nem döntöttem. Ha szabadna... — Tessék, csak nyugodtan. 1/ iáll a sorból, és lehajol egy virághoz. Szemét körbefuttatja aiz üzleten. A pavilon szép. Űj. Körül üveg. Egy kis villany hősugárzó ontja a langyos meleget. Odafordítva a lábhoz. Ahol az eladónő áll. Kint csípős az idő. Olykor kisüt a nap, de nem ad meleget. — Segíthetek? — lép hozzá az etadónő. — Kérem. Nagyon megköszönném. Tessék javasolni valamit! Szép legyen. A feleségemnek viszem, születésnapjára. — Nálam minden virág szép. Csak friss árut tartok. A férfi egy tokban nyújtózkodó virágra mutat. — Ez, uram? Orchidea. Sokáig él. A kis tartályába csak vizet kell tölteni, ha elpárologna. Most töltve van. Hónapokig eláll. És sziép. Üdje! Csiak ez az egy van. A férfi vakarhatja az állat. Az árat soknak tartja. De nem mondja. Habár Angéla megérdemelné. Inkább más kifogást talál. — A nejem nem szereti a sárga színt. A piros a kedvenc színe. Meg hát ez ... — Drága, úgy gondolja, uram? Tudja, mi a drága? A muzsikaszó. Meg a patika! A férfi arcán enyhe szégyenpír fut végig. A—. . pultra rakja a virágokat. Külön a cserepeseket, külön a vágottakat. A férfi kezében egy piros százas. Csak a csücske látszik ki. — És ehhez mit tetszik szólni? Világoskék, fokföldi ibolya! De van fehér, meg rózsaszín is. — Talán a rózsaszínt! — mondja a férfi bátortalanul. Fehér selyempapír zizzen. Az eladó gyons mozdulattal bebugyolálja a rózsaszín fokföldit. A százasból visszajáró fémtízesek koppannak a pulton a férfi előtt. Zsebre gyúrja, ölbe veszi a fokföldit, köszön, és siet vele az utcán. Angéla a presszóban éppen a hamutálcákat üríti ki. Az ajtónyitásra fölkapja a fejét. A vendégek is odanéznek egy pillanatra. A selyempapírból ki'bomlik a rózsaszín fokföldi. Angéla ösz- szecsapja a két tenyerét. — Gyönyörű, igazán kedves tőled! — mondjai, és kétoldalt megcsókolja a férfit. Mély hamutálca kerül elő a presszógép mellől. Csorog bele a víz. Odajkoccan a pohár a hamutálka széléhez. Kicsit hátrál, és onnét nézi. Két keze a kötény zsebében. Öröm sugárzik az arcáról. A presszógép gőzt lehel ki magából. A férfi elé teszi a poharat. Halkan odasúgja a fülébe: — Hazafelé vigyél magaddal tojást. Hatot. De tízet is vehetsz, hadd legyen otthon Ma rántotta lesz a vacsora. Nem kaptam bélszín- rolót! Vagy grillcsirkét vegyünk inkább? Nem, jó lesz a tojás. Ugye, nem haragszol? A férfit homlokon csókolja. A feketében ázik a cukor. A férfi mosolyogva kavar- gatja. Belekóstol. Körülnéz a teremben. Angélát nézi, ahogy libben asztaltól asztalig. Magas szárú, fűzős fehér cipőben van. Ki villan térde fölött a barna lábszár, ahogy ráhajlik némelyik asztalra. A vendégek megnézik maguknak a férfit A pillantásukból kiolvassa: azt gondolják, biztosan a férje. Szeretné azt mondani: — Az! Angéla a feleséglem. Én Vagyok a férje! D áhajol a pohárra. Mosolyog. Hátradűl székén. Rágyújt egy Manlboróra. A füstkarikák möglül úgy látja» a fokföldi ibolya rózsaszín virága mind, mind Angélára néz... A KRÓNIKÁSOK KRÓNIKÁJA Az 1984-es esztendő egyik rockzenéi eseménye volt A krónikás bemutátója. Rockzene? Túl sokan és sokszor használták e szót könnyebb és súlyosabb műfajú mai zenék összefoglalásaképpen ahhoz, hogy A krónikás zenei világa ilyen egyszerűen elintézhető legyen. Rock koncertet hirdetnek, és az valójában tánc- vagy diszkózene. Musicaliek és musical comedyk, musical itragedik íródnak rockritmusban. Kemény Gábor 'és Kocsák Tibor rockja azonban ahogyan egyik kritikusuk írja: „az első magyar kompozíció, amely igazán rászolgál a nevére: rockopera”. Kocsák Tibor nemcsak társszerzője a zenének, hanem A krónikás előadásainak kanmestere is. Kettőjük zenéje a szó szoros értelmében közös: nem választható külön egyikük munkája a má- siikétől. Amikor a Rodkszínház megalakult, érthető módon kapcsolatba kerültek vele, tanítványaik révén, hiszen többen a musical osztályból oda szerződtek, ott szerepeltek. A főiskolások zenés bemutatóinak természetszerűen ők a betanítói. A West Side Story volt — Iglódi István rendezésében — a főiskola első ilyen nagy vállalkozása. Miklós Tibor a Rookszínház vezetője már évekkel ezelőtt szólt nekik, hogy szívesen mutatna be új magyar darabot. Ugyancsak ő javasolta később Stefan Heyin Dávid király krónikája «című regényét. Nagyszerű drámai lehetőségeket találtak benne. Ethán, Salamon király történetírója megbízást kap, hogy megírja Salamon lapjának, Dávid királynak a krónikáját. A krónikás azonban, akinek a hős, a nagyszerű Dávidot kellene megformálnia, egyre több ellentmondással, szörnyűséggel .találkozik, Dávid életében, amikor meghallgatja a visszaemlékezéseket. A szövegkönyvet Miklós Tibor írta, Heym regényéből. Kocsák Tibor: Nem egy készen kapott drámát zené- sítettünk meg. Mindannyian alaposan elolvastuk a regényt, majd megfogalmazóA krónikás egyik előadásán megjelent a regényíró is. (Kemény Gábor, Kocsák Tibor, Stefan Heym, Miklós Tibor) dott bennünk egy-egy zenei motívum, megszületett egy- egy melódia. Miklós Tibi elhozott egy-egy jelenetet az „irodalmi forgatókönyvből”, ehhez írtunk zenei vázlatot, megfogalmazva, hogy ki lesz a színpadon, mii történik, mit mondanak a szereplők. Megpróbáltunk Ridhard Wagner motívumtechnikájával élni. A szereplőket egy-egy motívum jellemezte; jelezte zenei jelenlétét. Ethamnak például három ilyen motívuma volt, az első gondolatait, igazságát fejezte ki, a második a család, a harmadik szerelme megszólaltatására. Az első a legfontosabb, ez került .esetenként szembe a hatalom „salamoni” hangjaival. A motívumok egyszer egy-egy hangszeren, máskor énekelve vagy a zenekar teljes hangzásában jelentek meg, ha a színpadi történések úgy kívánták. A zene egyszerre „történt” a szöveggel. — A siker nem maradt el. Máig is játsszák a MOM- ban. — És készül a teljes nagylemezünk is. Többször előadtuk már A krónikást vidéken, a Budai Parkszínpadon — ahol vendégünk volt a regény írója, Stefan Heym is a Nemzeti Sportcsarnokban. — Ügy tudom, nagy a külföldi érdeklődés is. — Szakmailag miniden külföldi musiicall-szákembemek tetszettünk. A Casino de Paris csak a nagy létszám miatt nem vette át az előadást; s televíziós, illetve színpadi bemutatót is terveznek külföldön, ám ezekről még korai lenne beszélni. — Milyen helyet foglal el a jelen zenei palettáján az önök zenéje? — Mi abban a generációban születtünk, éltünk, amelyik számára a rock második anyanyelv. Belénk ivódott a zene, hiszen Elvis, a Beatles hangjain nőttünk fel. A mai könnyűzene a fiataloknak se az agyát, se a szívét nem foglalkoztatja, csak az érzékeikre hat, a ma születő komoly zene pedig .túl intellektuálissá vált. Mi a rockban is a mélységet, a tisztaságot szeretnénk sugalltam; s hidat teremteni a klasszikus és a rockzene között. „Fogyasztható” zenét próbálunk Imii. T. A. TAKÁTS GYULA Mosolyog a borostyán Mosolyog a borostyán, hogy kopasz a szilva. Nevetgél a téli gyümölcsösön. Mosolygok én is, hogy foszlik a hónak szirma s helyette hóvirág ül a füvön. Kifekszik a macskánk és hunyorog. A taplós fák ágán harkály kopog. Két hét se kell! A pincéből följön a kancsó. A nap borunkba mártja ujját, csettint és tudjuk, mától vége a télnek. Föltesszük Flóra könnyű koszorúját korsónk nyakára. - Itt a kikelet! - Nézd a gerléket lugasunk felett. ROBERTO BRIVIO Szerelem első látásra N.em és nem, nem alkarom! Semmi értelmiét nem tótom, hogy mindent elmondjak önnek, és (azután megírja az újságban! Először iis, nem én vagyak az első húszéves fiatalember, aki egy hetvenkét esztendős hajadont vett feleségül. Ugyan mi ebben a különös? Silvia és én — nagyon .szeretjük egymást. Hajlandó vagyok ezt az egész világ előtt megismételni! És ne hajtogassa örökké a nagy kailkülönb- séget! SiliVia a világot jelentő deszkákon bukkant rám. Ó, hát ez csodálatos eset volt. Éppen elmondtam a végszavamat: „Tálalva van!” egy pillantást vetettem a nézőtérre, és megdermedtem: mintha villámcsapás ért volna! Észrevettem SilVia csillogó briliánsait, no meg a ragyogó szemét. És senki se fecsegjen a korkülönJbségről! Amor kíméletlenül sújt le, nyilával egyetlen szempillantás alatt átdöf két szívet, a kőnkülönibségre fittyet hány. Az ón Silviám olyan rendes, olyan takarékos ... Különösen az evés dolgában — csupán híg leveskét eszik. És milyen kellemes etetni őt! Egy fcanálkával Shakespeare- nek. eggyel Ibsennek, .eggyel pedig — Eduardo de Fillippó- nak... Ó, szeretem! Szeretem, és punktum. És semmi okot sem látok arra, hogy titkoljam az érzéseimet. És Silvia milyen .bőkezű és .nagylelkű! Tavaly nyáron például azt mondta nekem, s a hangja olyan határozott volt, nuint a kinyilatkoztatás: „Giovanni, fogadd el ezeket az ékszereket!” — Ugyan, dehogy, Silvia, ezek túlságosan drágák, nem tehetem! — Fogadd el, Giovanni... az én kedvemért! — Nos, ha kéri, szerelmem, én képtelen vagyok visszautasítani! — Mit kérdez? Nem, gyereket -egyelőre nem akarunk. Mindennek élj ön az ideje. És amikor majd egyikünk meghal, akkor a másik... akkor én egyszerűen boldogtalan leszek! Fordította: Gellért György
