Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
1985. február 27., szerda Somogyi Néplap 5 Á nemét váltotta Sernarda Álba jelenti. Figyelmezteti is Ber- nardát, de az nem hajlandó tudomásul venni a történteket, azt hiszi, ha nem beszél a valóságról, az nem is történik meg. A minduntalan bereteszelt kapu börtönérzetet kelt bennünk, de börtön is a Bernarda ház. Egyetlen család sorsában egy nép tragédiáját láthatjuk, a mindenkor tarkónvágott jelen drámáját. A konvenciókon, meg- csontosodott szokásokon épített életet megcsapja szárnyával az idő, és az tovább már elviselhetetlen, folytat- hatatlan. Adela érzi ezt leginkább, az ölt lány közül a legkisebb és legszebb, aki nem nyugszik bele abba, hogy Pepe el Romano, a délceg fiú elvegye a vagyont öröklő, de igen csúnya legidősebb testvért. Igazságér- zetóre visszhang azonban csak az elmebeteg nagymama szájából jön, aki szüntelenül a tengerhez vágyik, és szép férfiakról, gyermekről álmodik. Itt érthető meg igazán a férfiasított Bernarda rendezői megoldása. A férfilélekkel vezetett házat külsődleges jegyek alapján is hangsúlyozzák. Jordán Tamás érdeme, hogy ez egy pillanatig sem válik nőimi- tálássá, kezdettől fogva úgy lesz Bernarda, hogy vállalja saját magát. Nem kívánkozik így arcára női smink sem, hiszen nem a megtévesztés, hanem a megmutatás a célja. Viszonylag ke-, vés jelenete ellenére is jól megoldott Pogány Judit elmebeteg nagymamája. Az öt lány egymást kiegészítve alakított nagyszerűt. Vizsnyicai Erzsébet nagyon csúnya tudott lenni, ellenpontozásául Németh Judit szép pillanatait állíthatjuk. Magdalena szerepében, aki az elhunyt apa kedvence volt, Tóth Eleonóra szinte akkor sírt, amikor akart. A testben nyomorék Martirio alakját Nagy Mari jól próbálta kiegyenesíteni lélekben, és tetszett Kristóf Kata ironikus-önironikus Ameliá- ja is. Varga István ráind Tudományegyetem technikai tanszékén, több alföldi és dunántúli megye szakemberei, oktatási vezetői érdeklődnek munkája iránt. A kaposvári ifjúsági házban öt éve vezet számítógépes szakkört gyermekeiknek, nagyszerű eredménnyel. Sánta Mihály mégsem boldog. — Lehetséges, hogy én követtem el hibát, ment nem kerestem föl az illétéíkes megyei intézmények vezetőit, anmiaik ellenére, hogy tudnak a munkámról. De — úgy érzem: nem elég a pedagógusokat tanfolyamion a számítógépek programozására oktatni, a (komputernek a felépítését is ismerni kell. Olyan ez, mintha a gépkocsivezetőnek sejtelme sem lenne a motor működésiének elvéről, mintha a zongoraművész nem tudná, hogyan kell hangolná. Nem vagyok elkeseredett, de úgy érzem, lenne mondanivalóm a tanároknak és a gyermekeknek egyaránt. Kiváltképpen manapság, amikor a számítógépes kurzusok általánossá váltak a középiskolákban és talán már holnapután azzá válnak az alapfokú intézményekben. S mert Sánta Mihály az ország legavatottabb szakembereinek ítélete szerint is kiemelkedő tudora a számítástechnika oktatásának. Lehetetlen föl nem tenni a kérdést: szabad-e az „arany- tartalékot” kihasználatlanul hagyni miközben a pedagógusok számítástechnikai tanfolyamaira a szomszédos megyeszékhelyről hívtak előadókat? Lengyel András GONDOLATOK VONALAKBAN Tettamanti Béla karikaturista kiállítása Szokatlan, groteszk formanyelv, egyéni és a karikatúráiban „párja nincs” stílus, merész képzettársítások, humor érzések, történések, filozofikus gondolatok — ezekkel a fogalmakkal jellemezhetnénk Tettamanti Béla karikaturista, szatirikus rajzoló munkáit. A fiatal, tehetséges rajzoló — jelenleg az Űj Tükör képszerkesztője — munkáival egyre gyakrabban találkozunk a Magyar Hírlap, az Élet és Irodalom, valamint saját lapja hasábjain. A több hazai és, külf ötdi tárlaton sikerrel / szereplő művészt Hegedűs László, Réber László és Sajdik. Ferenc rajzai inspirálták a pályakezdésnél. A kaposvári Kilián György Ifjúsági és Úttörő-művelődési Központban megnyílt kiállítása sokszínű válogatást tár a néző elé. A rajzi történések, érzelmek (szerelem, hazaszeretet stb.), gondolatok egyedi megjelenítése összekapcsolódik az irodalom által inspirált illusztrációk tartalmi és formai megfogalmazásával. Vonalvezetésének játékos könnyedsége mély tartalmi mondanivaló hordozója. És valahol mindig ott az ember, az ember társas Viszonylataival és fonákságaival. Aláírás nélküli beszédes képek. Az egész történelem az alkotó ember tevékenységébe ágyazottan jelenik meg. Színes, óriási virág-ember sejtek, millió szállal kapcsolódnak egymáshoz: az életképes univerzum. Mellette fekete- fehér halálfej-féle jelkép. Pusztuló sejt, életképtelen, kapaszkodó, görcsös „kéz”, csontok. Kontrasztok. Rajzos panoptikumában örök emberi értékek, küzdelmek, lelki jelenségek szólalnak meg. Találkozunk Hamingway- vel, Picassóval, Edison találmányával, a fonográffal, vendégeink Sítan és Pan, s a századforduló nagy technikai vívmányai éppúgy, mint Van Gogh szobájának tömör faágya, széke, asztala. Mindez merész képzettársí- ásokkal fűszerezve. Illusztrációi többet mondanak, mint a művek puszin tükörfordításai, benne él íz olvasó, a véleményt for- náló ember gondolata is. 'Woody Allen: Lelki Jelenségek vizsgálata Singer: A céményseprő.) Kitűnő grafi- tai képzettsége különösen ez utóbbiaknál tapasztalható. Buzatti, Szeberényi Lehel: A lemondás bére, Michelag- moló, Múlik az idő MR Gi- lette.) Frank János mondta róla: „Tettamanti egymaga felfrissítette a magyar karikatúrát fanyar tartózkodásával, s nem utolsó sorbán azzal, hogy művei tulajdonképpen nem karikatúrák, illetve mégis azok. Azért mondtam, hogy voltaképpen, hiszen, ha szatirikus rajznak nevezném törekvéseit, csak a karikatúra szinonimáinak számát szaporítanám”. Várnai Ágnes Harangzúgás, szűnni nem akaró harangzúgás. Poncia, a ház asszonyával egyidős szolgáló az elhunyt úr emlékére tartott ebéd előkészületeit végzi. Aztán érkezik is Bernarda Álba és öt felnőtt leánya, gyászruhában. És itt mindjárt állítsuk meg a darab történetét, első megdöbbenésünk nevében. Az özvegy szerepében ugyanis Jordán Tamást láthatjuk a színen. A felületes szemlélő rögtön azt mondaná: Federico Garda Lorca darabjának vége ezzel, mivel az nem tűri az effajta Dustin Hoffmanra emlékeztető könnyedséget. Meg kell azonban nyugtatnunk a felületes szemlélőt, szó sincs semmiféle modernség nevében véghezvitt Lorca elleni merényletről, hanem a dráma egy új értelmezéséről. Vagy még helyesebb azt mondanunk: egy lehetséges értelmezéséről. Ezt a darabot 1955-ben mutatta be először a fővárosi Katona József Színház. Óriási siker volt a remek szereposztásban színrevitt darab. (Ber- nardát Tőkés Anna alakította.) A nálunk elég ismeretlenül csengő Lorca név mögött a közönség akkor még munkásmozgalmi hőst sejtett, hiszen jószerével csak tragikus halálhíre jutott el hozzánk. Még irodalmi köztudatunk is sokáig nélkülözött egy spanyolokról kialakított érvényes képet. Ha jobban szemügyre vesz- szük Hispánia irodalmát, ináig azt tapasztaljuk, hogy a XVII. századi spanyol aranykor zseniális alkotói — Cervantes, Lope de Vega, Tirso de Molina — mellett alig akadnak emlékezetünkbe alkotók. Különösen így van ez a lírikusok esetében, hiszen Gongorán kívül egészen Lorcáig nem is tudta senki a spanyol költészetet világirodalmi rangúvá emelni. Lorca költészetével egyenrangúak drámai alkotásai is. Különös erőt és hangulatot kölcsönöz műveinek az, hogy dialógusaiban, szerkesztésében erősen érződik, hogy költő alkotta drámát látunk, olvasunk. Ez a lírai telítettség vonul át a Bernarda Álba házán is. A kaposvári előadás erénye, hogy mindvégig sikerül megőriznie ezt a feszültséget. A stúdiósí- tott változatba még az is belefér, hogy — és ez az első rendezésével debütáló Lázár Katit dicséri — el meri hagyni néhány mellék- szereplő jelenetét. Sokan esküsznek ugyanis arra: Lorca drámái rneghúzhatatlanok. Azonban éppen így válhat főszereplővé Poncia, akit a rendező formál meg olyan erővel és hitelességgel, hogy még a visszereket is lábára képzelheti a néző. A szolgáló szerepe nagyobb hangsúlyt kap, mintegy egyedüli átlátója a Bernarda házban történteknek, ő közvetít a valóságról hallani nem igen akaró Bernarda és lányai között. Jól látja azt, hogy spanyol szokások szerint nyolcéves gyászidő az eladó sorba került lányok végzetét „CHIPEK” KÖZÖTT Első díj az országos pályázaton Afféle csodabogárnak számít a Kaposvárt Tanítóképző Főiskolán Sánta Mihály, a természettudományi tanszék adjunktusa — mert hogyan is ne számítana annak valaki egy humán jellegű oktatási intézményben, akinek műhelye telistele szá- mítógép-modelilekkel, kom- putera/lkatrészekikel és más, a „chipék” viliágában járatlan látogató számára megfejthetetlen rejtélyt jelentő szerkentyűkkel? Csakhogy ezeknek a csodaszerkezeteknek a nyomán nemrégiben szép eredményt ért el a technikai ismeretek ötvenéves tanára. Első díjat nyert a Művelődési Minisztérium és az Országos Pedagógiai Intézet áltál meghirdetett országos pályázaton azzal az úgynevezett oktatócsomag- gal, melynek célja: a számítógépek szerkezetének, felépítésének megismertetése az általános- és középiskolásokkal. Az országos visszhangot keltett munka — amint már beszélgetésünk kezdetén kitetszett — egy, a gyermekkorban kezdődött szerelem gyümölcse. — Szívesen fúrtamr-farag- tam, ismerkedtem különböző mechanikus szerkezetekkel már kiskölyökként Péterhi- dán és Barcson. Érdeklődésem akkor teljesedett ki, amikor a csurgói gimnáziumba kerültem. Az elektronika iránti vonzalmamat elsősorban egykori tanáromnak, Ács Etelének köszönhetem. Az ő szakkörének tagjaként készítettem az első rádiókészüléket. Nézze meg, ma is őrzöm a kis „szappan tartót” ! Folytattam az ezermesterkedést a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatójaként, hobbim maradt az elektronika, amikor Vízváron, Babócsán, majd Kaposváron, a Krénusz Általános Iskolában tanár oskodtam. Távirónyításos hajómodelle- ket és más hasonló játékokat készítettünk a gyerekekkel. Tizennégy esztendeje kerültem a .tanítóképzőbe, azóta elvégeztem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát, diplomát szereztem az ELTE technikai tanszékén, nyolctíz éve rendszeresen foglalkozom számítógépekkel, a pályázatra beadott oktató- csomag sikere tehát nem „kampánymunka” eredménye. Erről a vendég is könnyűszernél meggyőződhet, lapozgatva a nemcsak szellemi, hanem fizikai értelemben is súlyos csomag tartalmát. Írásvetítő transzparensek, kivágható kis játékkártyáik, fényképek, színes demonstrációs rajzok, logikai játékok — köztük a kicsinyek által módfelett kedvelt labirintusjátéikok — lyuk- kártyakészlet, és ezernyi más alkalmatosság segíti már az ötödikes-hatodikas gyermekeket ahhoz, hogy megismerkedhessenek a komputerek szerkezetével, működésének logikájával az úgynevezett bináris számoktól az áramkörök felépítésén át a programsorok meghatározásáig. Az asztalokon szétszórt, Sánta Mihály által készített számos gép és gépecs- ke bizonyítja: a díjnyertes pályamunka nem egyszerűen elméleti konstrukció eredménye. Az emberközpontú gondolkodáshoz szokott látogató már az apró digitális „dobókockát” is megbámulja, hát még az úgynevezett bináris számlálót vagy az impulzusszámlálót! Létrehozásuk lehetetlen lett volna a főiskola anyagi hozzájárulása nélkül. Együtt van itt minden, ami szükséges ahhoz, hogy az érdeklődő főiskolai hallgatók és oktatók megszerezzék a „számítógépezéshez” szükséges alapis- merelteket. S erre igény is van; a speciálkollégiumon tíz diák ismerkedik az egyszerű „chipékikel”, az Oktatói kurzuson tizennyolcán vesznek részt hétről hétre. Nem csekély eredmény ez. Sánta Mihály szívós munkájának persze más eredményei is vannak. Több újítását fogadták már el — valamennyi a számítógépek és az oktatás összefüggéseivel kapcsolatos. Oktatócsomagja, pontosabban annak vázlata nagy sikert aratott tavaly Baján, egy országos tanácskozáson, elképzelését felihasználják az Eötvös LoStúdióelőadás
