Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-19 / 41. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Azt szeretném megkérdezni az illetékesektől, hogy miért nincs Kaposváron korcsolyázásra lehetőség? Ja­nuárban kb. két hétig lehetett korcsolyázni a sportcsar­noknál, de az enyhe idő beálltával a jég |megolvadt, s az ismét bekövetkezett hideg idő után kérdésünkre azt vá­laszolták: most már nem [foglalkoznak vele. Így hiába szeretnénk kellemes időtöltésünknek hódolni, erre sajnos nincs lehetőség. Miközben elmarasztalják az ifjúságot, hogy elkényel- mesedett, nem akar isportolni, a fiatalok esténként kor­csolyával a kezükben szomorúan sétálnak hazafelé ... Tudni szeretnénk, mire számíthatunk a következő na­pokban? Tisztelettel: Pflanczer Ferenc Kaposvár, Marx K. köz 1. Tisztelt Szerkesztőség! Január 25-én jelent meg Király Jánosné, Kaposvár, Rákóczi tér 2. sz. alatti bérlőnk áramingadozással kap­csolatos panasza. A bejelentést követően a lakásokban feszültségmérést végeztünk, melynek eredménye igazolta a bejelentést. A mérési jegyzőkönyv hibamegállapításait és azt figyelem­be véve, hogy az épület szanálásra ítélt, vállalatunk csak a legszükségesebb munkákat, így a fővezetékek és az épületek légkábeleinek cseréjét végzi el. A munkát szakaszoltan végezzük, ezért a hiba vég­leges megszüntetéséig a bérlők szíves türelmét kérjük. Tisztelettel: Záborszky Tibor házkezelési osztályvezető, Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat Cziffra György újra itthon XLI. évfolyam, 41. szám 1985. február 19., kedd Megnyílt az egri színház A tavaszi fesztivál az egész országé A márciusi és az áprilisi leolvasás után Gáz, villany új áron Március 22. és 31. között ötödilk alkalommal rendezik meg a budapesti tavaszi fesztivált. A nagy tavaszi kulturális seregszemlére ha­zalátogat és két koncertet is ad a nagy sikerű zongora­művész, Cziffra György. Daráti Antal, a külföldön élő. világhírű karmester ve­zényli az Operaiház Fidelio- bemutafóját. A Fővárosi Operettszímházban Ribnyi- kov-VoznyeszensZkij rock­operája, a Remény, a Ma­dách Színházban pedig Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok című da­rabja kerül bemutatásra. A pécsi és a győri balett, va­lamint a Magyar Állami Operaház balettkarának be­A Magyar Üttörők Szövet­ségének Országos Tanácsa módszertani pályázatot hir­det a kisdobosokkal foglal­kozó úittörővezetők részéire. Az úttörővezetők jól hasz­nosítható tapasztalataik köz­readásával hozzájárulhatnák a kisdobosok imozgállmi te­vékenységének gazdagítá­sához, színesítéséhez, a kor­szerű foglalkozási formák népszerűsítéséhez; segítsé­get nyújthatnak a leignehe­mutatikozó előadásain kívül a fesztivál balett-táncosokat vár Kubából, Párizsból, Olaszországból, a Szovjet­unióból és aiz NDK-ból. . A tavaszi fesztivál jegy- árusítását február 13-án megkezdték. Jegyeket min­den utazási iroda és ide­genforgalmi hivatal vidéki kirendeltségében lehet igé­nyelni. (Ugyanott tájékozta­tást adnak a fesztivál teljes programjáról) A MÁV 50 százalékos ked­vezményt biztosít á feszti­válra utazó vidékieknek. A peasétdlés helyszíneiről a pályaudvarokon elhelyezett plakátokon értesítik a kö­zönséget. zebb mozgalmi feladatok megvalósításához. A dolgozatok kitérhetnek a kisdobos közösségek önál­lóságának, öntevékenységé­nek fejlesztésére, a kisdobos rajok önkormányzatának működtetésére, a differen­ciált 'képességfejlesztés lehe­tőségeire. A pályamunkák terjedel­me legföljebb 20 gépelt ol­dal lehet. A felújított és ismét önállóvá vált egri Gár­donyi Géza Színház gá­laműsorral nyitotta meg kapuit. A műsorban fel­léptek a régi egri színé­szek. Az előadást Kal­már András és Szik óra János rendezte. Az est bevételét az épülő Nem­zeti Színház javára ajánlották fel. Képün­kön: Sándor György. Művészetek Pécsen Pécsen Létrehozzák a mű­vészetek házát, amely ottho­na lesiz a különféle művészeti szövetségek helyi, illetve te­rületi szervezetednek, egyúttal teret ad a művészetbarátok egyesülete működésének. A történelmi belváros egyik paitinás épületét, a Széchenyi téren álló Piatoek-iházaf ala­kítják át erre a célra. A re­konstrukció a terv szerint, ez év végére készül él. A Baranya megyei Tanács művészeti intézményeként működik mialjd a ház, ott dol­goznak a zeneművészek, a képzőművészek, a fotóművé­szek és az építőművészek szervezetei. A közösségi he­lyiségeket — klubokat, elő­adó- és kiállítótermeket, könyvtárt és olvasót — együttesen használják, még­Több olvasónk érdeklő­dött, a drágább gáz és vil­lany árát miikor kezdjük fi­zetni. A kérdésieket a Kögáz, illetve a Dédász illetékesei­hez továbbítottuk. háza pedig nemcsak az épületben székelő művészeti szerveze­tek tagjai, hanem az írók és színészek is, akik továbbra is a jelenlegi helyükön marad­nak. A ház földszintjén mű­vészeti könyvesboltot és mű- tárgyikereskedést nyitnak. A művészietek házának megnyitása elősegíti egy régi terv valóra vállltását is: Pé­csen megalakítják a művé­szetbarátok egyesületét. Ezen belül külön szekciód lesznek a színházba járóknak, a ze­nekedvelőknek, az inodaiom- pártoíóknák, a képző- és fo­tóművészet, valamint az épí­tőművészet barátainak. Elő­adóesteket, ikamaraikiállítá- solkat és koncerteket rendez­nek, baráti összejöveteleket és művész-közönség találko­zókat tartanak. A válaszokból kiderült: mindkét' vállalat célja, hogy a fogyasztók ne járjanak rosszuk tehált a régebben el­fogyasztott gázt és villanyt ne kelljen új áron fizetniük. A fölemelt árat a gázo­sok a március 21-e után le­olvasott gázórák állása sze­rint kezdik számlázni. Akik átalánydíjat fizetnek, azok is csak e dátum utón kap­nak majd az emelt összeg­ről szóló számlát. Kaposvár nagyobb részén 2 forint 39 fillérről 2 forint 96 fillérre emelkedett a gáz köbméte­renkénti ára, kivéve a cseri városrészt, amely nem az országos hálózatról, hanem a csombárdi mezőből kapja a gázt. A gázárak rendkívül soikfélék, a fűtőérték szerint változnak, úgyhogy a Kögáz részletes tájékoztatót fog kö­zölni a módosított árakról és a fizetés rendjéről a megyei lapokban. Hasonló tájékoztatást kap­tunk a Dédásztól is. A föl­emelt díjat az áprilisi leol­vasások után számlázzák, te. hát először júniusban kell majd az új ár szerint fizet­ni. A városokban 1,80, vi­dékein 2,20 a fölemelt ár, egységesen 25 fillérrel nőtt tehát. Az újdonságokról szintén részletes hirdetményt jelentet meg a közeljövőben az áramszolgáltató vállalat. Pályázat úttörővezetőknek FÖLJELENTETTÉK A VÉTKESEKET Jeges járdák Kaposváron SZAKMUNKÁSOK EGYETEMI ELŐKÉSZÍTŐJE A szabály — az szabály... — Nyissa ki!! (Kiss Ernő rajza) Betartja ígéretét a Kapos­vári Városi Tanács, és az idén a korábbinál nagyobb szigorral ellenőrzik a jár­dák takarításáért felelős embereket. Németh Zoltán, a. tanács műszaki osztályának veze­tője elmondta: — A magán házaik előtt a tulajdonos köteles letakarí­tani a járdáról a havat, a jeget, illetve ha miaga nem teszi meg, akkor is gondos­kodnia kell a járdatisztítás­ról. A közintézmények előtt az intézmény vezetőjének kötelessége, hogy megoldást találjon; azaz legyen kije­lölt személy, aki elvégzi ezt a munkát. Ezenkívül vannak még közterületi járdák, ezek takarítása a városgazdálko­dási vállalat dolga. Folya­matosan ellenőrizzük, hogy milyen a gyalogjáróik álla­pota a városban, és ha kell, akkoir intézkedünk. — És kell? — Eddig négy magánsze­mély ellen tettünk szabály­sértési följelentést és még többen kerülnek sorra. Az intézmények esetében kissé nehezebb a dolgunk, mert ott a vezetőt kell először felszólítanunk, s csak azután következhet a.z eljárás, ha a felhívás ellenére egy napon belül nem takarítják le a járdát. Azt is megnéztük, hogy a városgazdálkodási vállalat eleget tesz-e köte­lességének. Viszonylag jó a •helyzet, a legfontosabb he­lyéken már tiszták a gya­logutak, a brigád folyama­tosan dolgozik. — Mekkora lehet a bír­ság, amelyet kiszabnak azokra, akik nem takaríta­nak? — Nem éri meg a járdát jegesen, havasan hagyni, miért több ezer forint is le­het a büntetés. Az agrárfelsőoktatási in­tézményéknél több éves múltja van annak, hogy tíz- hónapos előkészítő után, si­keres felvételi esetén', szak­munkások is szerezhetnek diplomát felsőoktatási intéz­ményben. A Szakmunkások Egyete­mi-főiskolai Tanfolyama, népszerű nevén a SZÉT el­végzése után megyénkben eddig négyen szereztek .dip­lomát agrárfelsőoktatási in­tézményben. Jelenleg tízen tanulnak nappali és levele­ző tagozaton, és két hallga­tó jár az előkészítő tanfo­lyamra. A gödöllői SZÉT rpost is­mét fölvételt hirdetett az 1985—86-os tanfolyamra. A mezőgazdaságban, az élelmi- szeriparban, az erdészeti és fagazdasági üzemekben, a Mezőgép vállalatoknál, a szakszövetkezeteknél dolgo­zó fiatal szakmunkások je­lentkezését várják. Az ér­deklődők február 28-ig je­lezhetik szándékukat azÁg- rárfelsőoktatási intézmények felvételi elő készítő bizott­sága, SZÉT-tanfolyam, Gö­döllő, Páter Károly u. 1. 2103 címen. A /tanfolyam ve­zetői részletes tájékoztatót és jelentkezési lapot külde­nek az érdeklődőknek. A felvételi feltételeknek meg­felelő pályázók májusban pályaalkalmassági vizsgát tesznek, felvételükről ennek alapján döntenek. Az előkészítő tanfolyam t£z hónapiig, szeptembertől júniusig tart, ebből huszon­nyolc hét intenzív, bentla­kásos oktatás. Ezt követően a hallgatók bármelyik ag- rárfelsőoktatási intézmény­ben felvételi vizsgát tehet­nek, és silkeres felvételi ese­tén, az intézmény jellegének megfelelően, agrármérnöki vagy üzemmérnöki diplomát szerezhetnek, Tarka sorok Gondolatok Nem egy ember jál el­rendezett fiókokból rákjtá ösisze az íróasztalhoz ve­zető lépcsőt. (Slawomir Wróblewski) * * * Életemben már* sok em­bert láttam jönni és men­ni, például hét amerikai elnököt. (Andrej Gromiko) * * * A politika kutya egy dolog — a kutyák becsü­letessége nélkül. (Rudyard Kipling) * * * Mihelyt szabadok va­gyunk, mindig új íelsőbb­ségeket keresünk, mer,t szabadnak lenni a legne­hezebb. (Esther Vilar) * * * A színészek olyan em­berek, iákik nem figyel­nek, ha nem róluk beszél­nek. (Marion Brando) * * * Meg vagyok győződve róla, hogy egy fátyolos arab nő meztelen lábuj­jában több a szex-appeal, mint egy nyugati pin up- gir.1 teljes meztelenségé­ben. (Daniel White) * * * Ha egy nőt le akarsz beszélni hő vágyakozása tárgyáról, az olyan, mint­ha megpróbálnád a Nia­gara vízesést puszta kéz­zel megállítani. (BoB Hope) Nincs — Hallottad? Edit .egy nála húsz évvel öregebb férfihoz megy feleségül I — Kizárt dolog. Nincs olyan férfi, aki nála húsz évvel öregebb lehetne! Munkahely A főnök rászól egyik hivatalnokára: — Hallja, vegye ki a szájából azt a cigaret­tát. Ne füstölje tele ezt a helyiséget. — Bocsánat, főnök úr mondja a jámbor könyve­lő —, ez nem cigaretta, e2 ceruza. — Mindegy, itt maga ne szívjon ceruzát sem. A hét vicce — Kapott valami aján­lást a legutóbbi munka­helyéről? — kérdik a sze­mélyzeti osztályon a föl­vételre jelentkező gépíró­nőtől. — ,Igen. Azt ajánlották, hogy sürgősen nézzek új munkahely után! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztősig: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-111. 11-512. Talez: 13-3Í0. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-316. Postacím: Kaposvár, Pf.: 3t. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 251 Ft. ISSN 0133-0603 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezetá: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom