Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
4 Somogyi Néplap 1985. február 2., szombat Megfékezett árak az építőiparban Beszélgetés Trefil Istvánnal, az ÉVM főosztályvezetőjével A Lőrinci Textilipari Vállalat ebben az évben a tavalyinál 10 százalékkal több, mintegy tizennyolcmillió négyzetméter nem szőtt, hanem ún. flies technológiával készült — az elemi szálakat rendezés után kötőanyag tartja össze — textíliákat készít. Ebből az importhelyettesítő anyagból a Dunaegyháza Haladás Termelőszövetkezettel közösen megkezdik az eldobható, egyszer használatos egészségügyi termékek — műtős ruhák, lepedők stb. — gyártását. 'MTI-fotó — Varga László Javult az árukínálat Az idén is sok család vállalkozik majd házépítésre, s bizony sok gondjuk lesz. Túl azon, hogy tőkét kell gyűj- teniük a legnagyobb családi vállalkozáshoz, s kőműves mestert kell szerződtetniük, vagy éppen kalákát szervezni a rokonokból, ismerősökből, még az építőanyagot is meg kell vásárolniuk. S ez utóbbi miatt bizonyára már most sokan aggódnak, hiszen mostanában mindig keresett volt egy-két hiánycikk, ami miatt esetleg állt az építkezés, és az utóbbi években az árak is gyorsan szöktek felfelé. Igaz, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1985-re kiegyensúlyozott ellátást, és ágazati szinten legfeljebb 5,5—6 százalékos áremelkedést ígér. Képes lesz-e a minisztérium, a szokatlanul optimista ígéret megtartására, s vajon mi módon vélik ezt elérni? — A múlt év végén a Belkereskedelmi Minisztérium vezetőivel együtt áttekintettük az építőanyagellátást, s úgy értékeltük, hogy sokat javult, és 1985-re importtal kiegészítve, várhatóan zavartalan lesz — mondja Trefil István, az ÉVM építőanyagipari főosztályának vezetője. — Természetesen ehhez az kell, hogy minden a tervek szerint alakuljon. Az import anyagoknak például még az első félévben meg kell érkezniük. Megbeszéléseink szerint a kereskedelmi vállalatok soron kívül feladják import megrendeléseiket. 1985-ben talán nem történhet meg a tavalyi eset, hogy vontatottan érkezzenek meg a külföldi cserépszállítmányok. Továbbra is főleg tetőcserepet és kisméretű téglát importálunk majd. A téglaipari vállalatok egyébként tavaly már november 28-ra teljesítették tervüket, és az év végéig mintegy 150 millió téglával túlteljesítették termelési előirányzatukat. Többek között szombatvasárnapi munkával érték el ezt az eredményt. Az idén megközelítőleg 64—65 ezer magánerős lakás épül, s ezek közül 35 ezer a hagyományos családi ház. Ám helyzetünket jelentősen megkönnyíti, hogy 44 téglagyári rekonstrukciónk közül több már 1985-ben elkészül. — Az egyensúlyról talán érdemes külön is szólni, hi-, szén az elmúlt évben egyes vidékeken már annyi volt a tégla, hogy nem győzték eladni, míg másutt az új szállítmányokat lesték az építkezők. — Valóban már tavaly is előállt az a helyzet, például a tiszántúli téglagyárakban, hogy nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet. Néhol az eladatlan készletek már a termelést is akadályozták. November elsejétől többek között a szentesi, békéscsabai, dévaványai, körösladá- nyi és orosházi téglagyárak meg is hirdették a 10 százalékos fuvardíjkedvezményt. Egyébként is arra törekszünk, hogy lehetőleg minél több csatornán jussanak el az anyagok az építkezőkhöz, s egyre több gyár árulja majd a portékáját. A vevőnek így még olcsóbb is. A holtszezonban pedig újra és újra kedvezményeket kell nyújtani, hogy kedvet csináljunk a vásárláshoz. Az feltétlenül előnyös mindenkinek, hogy a környékbelieket közvetlenül a helyi gyárak lássák el téglával, cseréppel. — ön említette az előbb a téglagyári rekonstrukciókat, s még ezeken kívül is felsorolhatnánk tucatnyi beruházást, amelyek majd a hiánytalan építőanyag ellátást szolgálják. Ilyenkor sokan arra gondolnak, hogy a vállalatok majd áremeléssel „hozzák be” a hatalmas költségeket. — Ezt természetesen nem engedhetjük, és az indokolatlan áremeléshez az árhivatalnak is volna egy-két szava. A vállalatoknak takarékos gazdálkodással és műszaki-szervezési intézkedésekkel kell az árakat tartaniuk, s már a beruházások indításakor a kevésbé költséges megoldások mellett döntöttek. Üj gyárak építése helyett a régieket bővítették, s üres, kihasználatlan csarnokokba tették be a gépeket. Az áremeléseknek amúgy is sok gátja van, s 1983-ban is mindössze 30— 40 százalékát engedélyezték az árhatóságok, holott a többinek is meg volt az indoka. Több termék gyártása ugyanis már nem gazdaságos, de a gyár nem emeli az árait, vagy legalábbis késlelteti az áremelést. Egyébként az eddigi hat hónap helyett ezután egy évvel korábban kell bejelenteni az áremelési szándékot. A vállalatok ma már nem is áremelésen gondolkoznak, hiszen belátták, hogy van más út is, ami ráadásul járhatóbb is. — Az új üzemek más, korszerűbb termékeket is gyártanak majd, amelyek drágábbak mint a hagyományos építőanyagok, köztük a betoncserép. — Látszólag valóban így van, de ha utánaszámolunk, akkor már nem is ilyen rossz a helyzet. A betoncserép 16—17 forintba kerül, míg a hagyományos piros cserép, állami dotáció mellett 6—7 forintba, de egy négyzetméternyi tetőre a betoncserépből csak tíz kell, a másikból tizenhat. A betoncserép ugyanakkor tökéletesebben is zár, és szebb, színesebb, mint a hagyományos. — A falazó- és tetőfedő anyagokból, valamint a nyílászárókból az idén is lesz import, ám ezek gyakran drágábbak, mint a hazai termék. — Néhány panasz hozzánk is eljutott, így például Bács megyében csak 16 forintos jugoszláv cserepet lehetett kapni, s ezt fölöttébb drá- gállották, hiszen a békéscsabai piros cserép csak 6 forint 30 fillér. Az import termékek azért látszanak drágának, mert annyiért árulják, amennyibe kerül. A magyar cserép, tégla vagy éppen cement még ma is állami dotációval kerül a piacra, tehát olcsóbban. Ez a magyarázata az alacsonyabb árnak. Dalia László A BelkeresikedeiLmi Mi- n/iszténium árufoirgalmi jelentésié szerint az elmúlt évbeli a kiskereskedelem 479,6 milliárd forintos forgalmat ént el, folyó áron 8,7, összehasonlító áron pedig 0,2 százalékkal magasabbat, mint egy esztendővél korábban. Az áruforgalom nem egyenletesen alakult: az első félévben 9,5, a második félévben 7,9 százalék volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képesít. Az áruellátás 1984-ben a népgazdasági terveknek megfelelően alakult. Az élelmiszerek és élvezeti csikkek kínálata változatlanul jó volt, több keresett termékből javult az ellátás. Növekedett például az olcsóbb húskészítmények aránya, bővült az élőhal, a sor és a diabetikus készítmények kínálata. A ruházati cikkek köziül néhány termékcsoport választéka bővült; a csecsemő- és gyermekruházati termékek, valamint a konfekcióáruk azonban sok esetben nem álltak rendelkezésre kellő mennyiségiben és választékban. A vegyes ipar- cikk-ellátás javult: építőanyagokból, színes tévéikből, hűtőszekrényekből, valamint egyes főző- és fűtőkészülékekből bővült a hazai termékek kínálata, az igényeket azonban így sem tudta a kereskedelem teljes egészében kielégíteni. A decemberi áruellátásról a jelentés megállapítja, hogy 5 százalékkal magasabb volt, mint az élmúlt év azonos hónapjában. Az év végi ünnepek előtt is zavartalan húsellátást biztosított a kereskedelem, a füstölt és főtt húsokból azonban nem volt elégendő. Az édesipari liszteráruk és desszertféiék kínálata javult, a keresletet azonban nem tudták teljes mértékben kielégíteni. Jó a ítéli tárolásé zöldség - és gyümölcsfélék kínálata, a budapesti szabadpiacokon azonban 11 százalékkal kevesebb terméket kínálltak az egy érvvel korábbinál. Különösen száraz hüvelyesekből, valamint zöldségből és gyü- maflicsből csökkent a felhozatal. A burgonyát és a zöldséget 16, illetve 15 százalékkal olcsóbban, a gyümölcsöt pedig 16 százalékkal drágábban árusították a termelők, mint 1983 decemberében. A vegyes iparcikkek iránti keresletet decemberben többségében kielégítette a kereskedelem. Hűtőszekrényekből, mélyhűtőikből, villanybojlerekből, gáztűzhelyekből az előző hónapokhoz képest valamivel jobb volt a kínálat, kevésnek bizonyult azonban az asztali rádió, a rádiósmagnó és a lemezjátszó. A TÜZÉP-telepóken — különösen vidéken — kevés a szén, gyakori a sorbaállás. Tűzifa azonban mindenütt kapható. A fővárosban és környékén az NDK-brikett kínálata javult. Építőanyagokból javuló választékot kínál a kereskedelem, többfajta és nagyobb mennyiségű falazóanyag, mozaiklap, csempe és tetőcserép áll rendelkezésre, bár a kínálat még mindig nem mondható kielégítőnek. LESKÓ LÁSZLÓ Nem lesz a te talpadnak nyugalma A „skalpoló" juhász 3. Az egészséget, a baj eltakarodását piros pillangó ígéri, nem a sárga citromlepke ... És az az álom, minden- órásán! Tudtam, hogy álmodom, és mégsem voltam képes megébredni belőle, ahogy a légy sem képes elszaggatni a pók hálóját. Egy nagy, virágos réten járok térdig érő fűben, kaszálni kellene már, akkora. Hajnal lehet, mert harmat füröszti csupasz lábomat, ahogy lépdelek a zöldben a dinnyehasammal. Mintha bársonyon járnék, törzs nem böködi a talpamat. A patak felé igyekszem, mi csak Víznek mondjuk. De ez valahogy mégsem az a patak. Ennek nem füzek álldogálnak a partján, hanem almafák. De nem ám vadalmafák, hanem olyanok mint a gyümölcsösökben, jonatánok. Csodálkozom is, hogy milyen korán roskadoznak piros terhűktől; hiszen a szénafű legföljebb ha másodszor nőtt kasza alá. Lódobogásra fordítom hátra a fejem, de olyan lassan, ahogy görbe Siebert szokta — egész felsőtestével teke- redve —, amióta az első háborúban szilánkot kapott a gerincébe. Hát az én Han- zim robog két hajnalszínű lovat hajtva,i de nem kocsi bakján feszít, hanem pénzes Wolfék Elzájának fekete zongoráján, azt húzzák a paripák. Azon a fejőszékforma fekete zongoraülőkén Neitzer Liszka trónol meztelen fehér testtel, és két kézzel csapkodja a billentyűket, valahogy oda van nőve a zongorához az az ülőke. Ahogy robognak, az uram odaveti foghegyről: „Te is itt vagy, Éfikém? Kicsit megzongoráztatom a Li- zit...” Megállnak a Víz partján, hopp az én uram pattan és lesegíti Neitzer Li- zit, és mennek kar-karban az első almafához, én csak nézem őket, mint a kőbálvány, szólni sem bírok. Tudom, hogy álom, de fáj nagyon! Janim leszakít egy piros gyümölcsöt, törli az inge ujjába, úgy adja a szemérmetlen Lizinek. Annak a szája csupa fog, ahogy beleharap, de rögtön elkámpi- csorodik a pofája, köpi ki. Szakítok én is, hát az íze olyan, mint a Rosenberg Számi boltjából az ecetnek. A színével csalt meg a gyümölcs, zokogok álmomban, mert tudom, hogy éretlen almával álmodni gyászt jelent. Reggel megleptek a fájások, egyre szaporodva. Vasárnap volt, a kismisére már nem mentem el. Üzentem anyámért, az meg riasztotta Huber Lina nénit, a bábát. Délután négyre, háromórás vajúdással világra hoztam Lizikémet. Lina néni fogatlan mosolyára emlékszem. — Vágott huszár, Éfikém ... Szerencsés leány- gyermek lesz, burokban született. De már estére kelve kékült az arcocskája, szegénykémnek. Anyósom kimondta a verdiktet, keresztvíz alá kell tartani, de rögtön, ha nem akarunk kicsi pogányt temetni. Hogy gyűlöltem érte...! Pedig az ő nevét kapta a Lizikém. Attól az éjszakai álomtól nem tudtam szabadulni, a szám cserepes volt, a torkom kiszikkadt, mégis éreztem a csaló alma ecetízét. Tudtam, az álom gyászt jövendöl, ezért egyeztem bele abba, hogy Hans a lánybarátnémért, Stágl Mariánnért szaladjon, még ma kell a keresztség! Nem telt bele fertályóra, nálunk voltak Bayer Francival, a barátném szépen felöltözve a menyasszonyruhájába, nálunk ez a keresztanyái viselet is: koszorú a fején virágokkal, fényes piros-fehér gyöngyökkel és kettős szalaggal, az egyik ügyesen odatűzködve tükrös-tűkkel; fekete selyemblúz, sötétkék hímzett mellény; fehér kendő rozmaringos szalagokkal; plisszérozott fehér szoknya — piros virágú —, ezt meg perkál kötény fedte. Szép, gödrös arcú lány volt ez a Mariánn, asszonysorsa meg ki is kerekítette egy kicsit; Szepi öcsém szokta mondogatni, szegény, hogy ha kicsit előbb születik, a kedvesévé teszi a lánypajtásomat. — Hogy vagy, Évikém? — Riadt őzike volt vasárnap estetájt Bayer Franz felesége, a barátnőm. — Gyengén, Mariánnom... Siessetek! Hiába volt minden sietség. Az uram, Láng János, vagy Hans Lang — egyre- megy akár magyarul mondom, akár németül —, és Bayer Franci erősen karolnak, szinte nem éri a pán- tos cipőm a földet. Elöl négy ministránsgyerek, aztán _ a pap a kántorral, és úgy mi meg anyámék, apósomék. Mögöttünk a falubeliek, főleg nixbrotiak. Sokan vannak. Botolgunk az alacsony sírkeresztek között; innen is, onnan is lucfenyők. A temetődomb bal sarkában, ott, ahol az emelkedő szinte meredekbe fordul, vár egy üresen ásító sárga gödör. Körülötte szívforma fejfák; ebbe a sarokba temetik a gyerekeket, külön a felnőttektől, talán, hogy még holtukban se zavarják meg őket gyereknek nem való dolgokkal. Ezt a léket tegnap Janim és apám vágták a domboldalba. (Folytatjuk.) A harminc éves sávolyi juhász, Vass György korábban már négyszer volt büntetve, s utoljára életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélték el — egy héttel ötödik bűncselekményének elkövetése előtt. Nem várta meg, hogy a két év és öthónapos szabadságvesztés jogerőre emelkedjék. Április 19-én találkozott néhány napos ismerősével, a somogybabodi juhász-gazda Varga Györggyel, aki alkalmazni akarta Vass Györgyöt. A fehérvárcsurgói tsz birkanyáját szerették volna kibérelni, s ott kapott volna munkát Vass. Elutaztak hát a helyszínre, a szerződési feltételek azonban nem feleltek meg Vargának, ezért úgy döntött, hogy kocsiba ül és hazamegy. Vass kérte, hogy vigye őt is magával. Boglárlellén megálltak, a vádlott alkoholt is fogyasztott, és észrevette, hogy Vargánál nagyobb mennyiségű készpénz van. Elhatározta, hogy megszerzi. Magatartása egycsapásra megváltozott, tolakodóvá vált, s Varga végül csak csellel tudta lerázni. Otthagyta a vasútállomáson, majd hazautazott Somogybabodra. Vass nem adta föl: megkért egy trabantost, hogy vigye el Somogybabodra. Este háromnegyed kilenc körül ért Vargáék házához. A házigazda nem volt otthon, gépkocsiját autószerelőhöz vitte. Vass elbújt az udvarban, majd amikor Varga hazaért, rátámadt, hogy miért hagyta ott? A hangoskodásra és dulakodásra kijött Varga felesége, s férje segítségére sietett. Ellökték a támadót, és bemenekültek a lakásba. A vádlott elővette a zsebéből a körmöző kését, betörte a verandaajtót, és rátámadt a bentlevőkre. Az asszony kezét megszúrta, majd a férfira támadt: adja oda a pénzét, vagy megöli. A vádlott fültől fülig felmetszette Varga fejbőrét, s szinte megskalpolta. Az asz- szony segítségért kiabált, a hatvanéves házigazda érezte, hogy gyengül. Megígérte hát, hogy odaadja a pénzét. Bement a szobába, de magára zárta az ajtót. Az utcán arra autózott a somogyaszalói Puskás Sándor és Puskás József (apa és fia), s a bajban levők segítségere siettek. Elfogták Vass Györgyöt, és a kocsijukba rakták. Utolértek egy mentőt, s azt a sebesültekhez irányították. Ök pedig Vasst a rendőrségnek adták át. A vádlott a bíróság előtt mindvégig tagadott, a tanúk és a szakértői megállapítások azonban egyértelműen bizonyítják, hogy bűnös: életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, rablás bűntettének kísérletében és könnyű testi sértés vétségében. Ezért a megyei bíróságon dr. Űjkéry Csaba tanácsa Vass Györgyöt első fokon hét év szabadságvesztésre ítélte és hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Gy. L. <