Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-09 / 6. szám

1985. január 9., szerda Somogyi Néplap 5 Tudományos eredmény és a gyakorlat A Központi Bizottság tu­dománypolitikai irányelvei­nek végrehajtásával a ma­gyar gazdaságpolitika szer­ves részévé vált a kutatás és fejlesztés. Az élelmiszerter­melés fejlesztésében bekö­vetkezett gyors ütemű fejlő­dés nagy anyagi és szellemi kancentráaiót eredménye­zett. így napjainkban joggal beszélhetünk úgynevezett agrárinnovációs láncról, ahol a kutatás, az oktatás és to­vábbképzés, a termelésfej­lesztés, a termékfeldolgozás és értékesítés egyre szoro­sabb kapcsolatrendszerben valósul meg, a különböző kutatóhelyek és vállalatok sokoldalúan működnék együtt a komplex feladatok megoldásában. A mezőgazdasági kutatás­ban napjainkban 54 intéz­mény 12 000 dolgozója vesz részt, s e létszámból 2200 a kutató. Hazánk jelenleg a költségvetésből évi 1,5 mil­liárd forintot fordít az élel­miszergazdaság kutatási fel­adatainak finanszírozására. A befektetés — az elmúlt fél évtizedben elért ered­mények alapján mondhatjuk — többszörösen megtérül. A számítások szerint egyedül a gabonakutatásból származ­tatható többlettermés éven­te 1,5 milliárd forint értékű, ugyanannyi, mint a teljes agrárkutatás és fejlesztés évi teljes ráfordítása. A Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskola egy az 54 ha­zai mezőgazdasági kutató­hely közül, fő profil» az ál­lattenyésztés és kapcsolódó szakterületei. A főiskola megalapítása óta töretlenül és megalkuvás nélkül kép­viselte azon elvet, hogy az oktatás, a kutatás és a ter- melésfejlesztés az innová­ciós lánc szétválaszthatatLan elemei még akkor is. ha ez egy-egy időszakban nem mindig találkozott a „hiva­talos” álláspontot képviselők egyetértésével. Az említett hármas funkció elszakítha­tatlan voltának elismerteté­sében néhai dr. Guba Sán­dor főigazgatónak elévülhe­tetlen érdemei vannak. A tudománypolitikai irány­elvek és az 1980-ban megje­lent tudománypolitikai bi­zottsági határozatok olyan korszerű és nemzetközi vi­szonylatban is modern szem­léletű keretet adnak, amely­ben az oktatás-kutatás és a termelésfejlesztés funkcio­nális egysége érvényesíthető. A termelési rendszerek lét­rejötte. a megerősödött me­zőgazdasági vállalatok meg­növekedett fogadókészsége és igénye az új kutatási ered­mények iránt alkalmas hát­teret adnak a kutjaltósi ered­mények gyakorlatba történő bevezetésének. még akkor is, ha ezt az utóbbi években fékezi a vájlüialiati fejleszté­si források csökkenése. Az innovációs láncban az állattenyésztés területén új lehetőségeket teremtett az elmúlt két évben a főiskola kezdeményezésére megala­kult önálló vállalat, a Ka­posvári Állattenyésztési Ku­tatási, Fejlesztési. Termelési Egyesülés (KÁKFTE). amelynek fő feladata a ku­tatási eredmények elterjesz­tése a gyakorlatban. A főiskolán művelt kuta­tási témák döntő része — legalábbis indításakor — az alkalmazott kutatások kö­rébe sorolható. Annál is in­kább szükségszerű ez. mert a legtöbb téma anyagi fede­zete csak úgy teremthető meg ha azt az érdekelt vál­lalatok anyagi eszközeikkel is támogatják, kiegészítve az állami költségvetés szűkebb kereteit. 1980 óita több kutatási té­ma ért meg arra. hogy azo­kat a gyakorlatba is beve­zessék. Á teljesség legcseké­lyebb igénye nélkül például — az üsző előhasznosítás módszerét alkalmazzák a KSZKV és a KÁKFTE által szervezett program kereté­ben. — új igények kielégítését teszi lehetővé holsteinfríz bikaborják tejesborjúként történő üzemi hizlalása viiisscaánuteij itatásával, — továbbfolytattuk a Kalhylb vállalattól együtt a hibridsertések továbbneme- sítését és ma már hazánkon kívül biztos partnerek az NSZK-ban. Hollandiában. Ausztriában, Csehszlová­kiában. sőt az Albániában működő szaporítótelepek is. — négy új szapora és nagy hústermelő képességű juh- hilbrid nemesítése és szapo­rítása kezdődött meg közö­sen az Oviscoop juhtenyész- tési .társulással, illetve a sió­foki [November 7. Mg. Tsz­szel. — a főiskola kutatói és a KÁKFTE együttműködése keretében terjed a gyakor­latban a laskagomba-,ter­melés és melléktermék-hasz­nosítás új módszere, csíra­szegény tej nyerését elősegí­tő berendezés alkalmazása, valamint fermentáción ala­puló olyan takarmányozási rendszer elterjesztése, amely 8—10 százalékkal javítja a takarmányértékesítést a ser- téshízlalásban. — a főiskola kutatói által kidolgozott, és a hernádi Március 15. Mg. Tsz szak­embereivel együtt tovább­fejlesztett új módszerrel két­szer hosszabb ideig tartha­tók (tenyésztésben tyúkállo- mányok, mint korábban. — döntően a főiskola munkatársai által kidolgo­zott módszerekkel folytak Kaposváron a hazai és a nemzetközi fajtaösszehason- lító vizsgálatok különböző állatfajokkal (juh tyúk. /pulyka, gyöngytyúk. hús- és angoranyúl, húsgalamb), együttműködve az Állatte­nyésztési és Takarmányozási Minősítő Intézettel, elősegít­ve és megalapozva több or­szágos faj/tapoliitikai döntést. Mint e rövid és koránt­sem teljes felsorolásból ki­tűnik. szinte minden gya­korlatban terjedő új kutatá­si eredmény kidolgozásában szarosain együttműködtünk a különböző vállalatokkal, ter­melési rendszerekkel, intéz­ményekkel. A kutatási cél alkalmazott jellegű volt, de „melléktermékként” szá­mos alapkutatási jellegű fel­adatot is sikeresen kellett megoldani. Ily módon több módszertani és elméleti szempontból is számottevő úi eredmény született; ezek további munkánkban hasz­nosíthatók és nemzetközileg is nagy elismerést vívtak ki. Ma a magyar állattenyész­tési kutatásban több szakte­rületen nemzetközi szinten meghaltározó a főfelkolta ku­tatóinak, oktatódnak munká­ja. Így csupán 1984-ben a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola munkatársad több mint 20 előadást tartottak világ, európai és más nem­zetközi kongresszusokon. Az aktív részvétel a nemzetközi információcserében elenged" hetetlen feltétele annak, hogy megőrizzük nemzetkö­zi versenyképességünket a kutatásban, s evvel össze­függésben a termelésben is. Oktatóinknak és kuta­tóinknak alkalmasnak kell lenniük arra, hogy az új és nemzetközi szinten megsze­rezhető információkat sze­lektíven fogadják alkotó és így egyenrangú partnerek­ként részt kell venniök nemzetközi kooperációs ku­tatási feladatok megoldásá­ban. Továbbá nem engedhe­tik meg maguknak azt. hogy érzéketlenek maradjanak a gyakorlat által sürgetett fel­adatok iránt. A követelményrendszer magas, de betartására az a körülmény kényszerít, hogy országunk nemzetközi ver­senyképességének fokozása érdekében erre minden te­rületen feltétlenül szükség van és lesz. Dr. Horn Péter a mezőgazdasági főiskola főigazgatója Megújul a Boder-kút A tervek szerint még az idén (helyreállítják a margit­szigeti Bodor-kutat — a köz­ismert zenélő kutat — ame­lyet Budapest kedvelt pihe­nőhelyén 1936 júniusában ál­líttatott föl a Fővárosi Köz­munkák Tanácsa. A munka megszervezését, összehango­lását — a Budapesti Város­szépítő egyesület félkérésére — a Metró Közlekedésfej­lesztési és Beruházási Válla­lat intézi. A margitszigeti tó mellett álló zemélő-kútat — amely­nek eredetijét Bodor Péter székely ezermester 1820—22- ben készítette el, a lebontá­sáig, 1911-ig Marosvásárhe­lyen állt — leírások alapján Páll Andor és Jankó Gyula rekonstruálta 1935—36-ban. Jeszenyin-múzeum Taskentben A múzeum 'létrehozására az aridtt indítékot, hogy a nagy költő 1921 májusában ebben a városban tartózkodott. A múzeumban osszegyűjtötltjélk mindazok visszaemlékezé- sedit, akiknél vendégeskedett, akikkel taláűlkozott a kölitő ezekben a napokban. A kolltő gyakran bolyongott az óváros szűk utcácskáiban, nézegette a mecseteket, bazárokat. Ta­lálkozott a helyi írókkal és feülépetit a 'költésaet kedvelői előtt. A múzeumiban látható Jeszenyin müveinek hatalmas könyvtára, többek között üzbégiie fordított verseinek köte­tei. Itt láthatók a költőt ábrázoló festmények és a művei ihlette képek. Irodalmi est a Jeszenyin- múzeumban Szergej Jeszenyin lánya, Tatjána Szergejevna Jesze- nyina unokáival, Zinával (balról) és Anyával Két szántódi füzet Faluból puszta (Lebilincselő olvasmány, akárcsak egy jól megírt tör­ténelmi regény. Csakhogy a cselekményt a valóság kom­ponálta, s az alakok is hi­telesek: „levéltári figurák”. Az izgalmas történet tulaj­donképpen a török világban kezdődik, részletesebben alttól a pillanattól, amikor a kép­zeletbeli utas 1701-ben a szántódi Kristóf-kápolna dombjáról körülnéz. A befe­jező „epizódok” pedig a XIX. század első felében játszód­nak. ugyancsak Szántódon, ahol éppen azokban az évek­ben alakul ki az az épület- együttes, amelyet ma műem­lékmajornak nevezünk, s im­már újra eredeti szépségében láthatunk. A sok és sokféle szereplő közül egyik-másik szinte élénk áll és megszólal, mintha a szerzőnek, Magyar Eszternek valóban az lett volna a szándéka, hogy szép­irodalmat műveljen. Pedig nem tesz mást, mint a tör­ténet szempontjából lényeges alakokat cselekedeteikkel jel­lemez, s egy-egy találó meg­jegyzésével. érzékletes példá­jával, archaikus idézetével helyenként néprétegekről ké­pes fontosat közölni. Hősei: apáturak, várkapitányok, in­tézők, ispánok, telkes jobbá­gyok, zsellérek, majorsági cselédek és más különböző foglalkozású, rendű és rangú személyek, akiknek valami­képpen részük volt egy sa­játos arculatú Vidék, gazda­sági forma és életmód kiala­kításában. Magyar Eszter „Szántód- puszta a török hódoltságtól a szabadságharcig” című mun­kája lehetne „szárazabb”, ke­vésbé olvasmányos is, hiszen a tanulmánytól elsősorban megalapozott ismereteket, kutatási eredményeket vár a „szakma”, s nyilvánvaló; színtelen, szenvtelen előadás­ban is lehet izgalmas ténye­ket, tudományos szenzációkat közölni. De a Szántódi füze­teket, mint 'ismeretes, a mű­velt — vagy művelődni óhajtó — nagyközönség asz­talára szánja a kiadó (a Sio- tour), ez esetben (tehát a tu­dományos megalapozottság mellett a vonzó előadásmód is lényeges, elvárható. Ma­gyar Eszter úgy szerkeszti mondanivalóját, hogy kömy- nyen áttekinthessük azokat az összefüggéseket, amelyek a majorsági gazdálkodás ki­alakulását jellemezték. Min­denekelőtt mutat egy térké­pet, amely Számtódot és kör­nyékét ábrázolja a török hó­Fényes széL röpítette Véletlenül kerültem Barcs­ra — meséli Panni néni. — 1930-ban szülöttem Tolnán, paraszti családban. Nagy csa­ládban éltem. Hat testvérem volt. Nagyon nehéz korszak volt az; akkoriban 7—10 fér­fit foglalkoztatott a tégla­gyár, köztük apámat is, de ha esett az eső, akkor nem lehetett termelni, olyankor kiment a köpködőre, és vár­ták mikor ajánlanak föl munkalehetőséget néhányuk- nak a legalacsonyabb bérért. A téglagyárban heti öt pengő volt apámnak a fizetése, ab­ból kellett élnünk. Hat osz­tályt végeztem, 11 évesen már dolgoztam. Az iskolát megszakításokkal végeztem, mivel nagyon kellett a pénz, répát egyeltem és acatoltam a többi gyerekkel együtt. Második elemis koromban rokonoknál csecsemőt ápoll- tam, pedig a tanítási év még nem fejeződött be, és csak ősszel kerültem haza. Mun­kámért heti egy pengőt kap­tam. Bérlakásban laktunk, egy szobánk volt, közös konyhá­val. Sokat költözködtünk, de ismertünk olyan nagycsalá­dosokat is, akik az utcára kerültek. Édesapám 1942 júniusában került ki a frontra; augusz­tusban kaptuk az értesítést, hogy életét vesztette. Ekkor már 2 éve Mözsön laktunk. A 40-es évek közepén már folyamatosan dolgoztam a tolnai selyemgyárban, 14 fil­léres órabérért, minit gyer­mekmunkás. (1950-lben volt a legmagasabb órabérem: 24 fillér.) A gyárban 400 nő kö­zött termeltem napi 10—12 órán át. A légiriadó alatt ro­hantunk, amerre csak lát­tunk, mivel a sziréna mikor megszólalt, már ott is vol­tak a gépek a fejünk fölött és bizony, sokszor közénk lőttek. Az az érzés, amikor vége lett a háborúnak, elmondha­tatlan. 1946-hain megalakult a szakszervezet, s én is tag­ja lettem. Ott voltam az énekkarban, a tánccsoport­ban, az ifjúsági megmozdulá­sokon. Dolgoztunk, merít az országot újjá kellett építeni. Munkás igazgatókat válasz­tottunk. A főjegyző úgy be­ijedt, , hogy öngyilkosságot (követett el. A SZÍT segítségével estén­ként moegjaílmi dalokat ta­nultunk. Hat embert láttam el gubákkal, akik fonták a selymet. Én kaptam a legelső pénzjutalmat is; ezer forint volt. Ebből felöltözött jz egész család! Részt vettem Budapesten a II. VIT-en, 80—82 nemzet fiait 'ismerhettem meg. 1950- től párttag vagyok. Mivel SZIT-titkár lettem, iskolára küldtek Tatára. 1950 júniu­sában megalakult a DISZ, ott ismét titkárrá választot­tak. Rengeteget dolgoztunk. Szekszárdra kerültem, mint járási titkár, majd három hónap után DlSZ-vezetőkép- ző iskolába küldtek Fonyód­ra. A továbbképzéseken volt három oktató, én voltam a vezető. Még Losanczi Mihály is megfordult az iskolában mint hallgató. 1953—54-ben Nagyatádra került a DISZ- iskola, onnan az év végén ismét pártiskolára küldtek, hogy képezzem magam to­vább. 1955-ben a munkás- mozgalomban is dolgoztam, mint szervező bejártam egész Somogyot. A napi betevő fa­latom gyakran pár szem gyümölcs vagy cukorka volt. 1950-ben Munkaérdemrendet kaptam. 1957 januárjában férjhez mentem, novemberben szüle, tett az első gyermekem. A férjem — Takács István — szüleinél laktunk, s mezőgaz­dasági munkát végeztünk. Még abban az évben férje­met hívta a KISZ, és 1958- ban a családunk Barcsra költözött. Itt is a tsz-ben dolgoztam. Egy véletlen foly­tán kerültem az akkori bar­csi járási tanácshoz mint te­lefonközpontos. 1963 óta fo­lyamatosan a tanácson dol­gozom, kétszer kaptam Kivá­ló Dolgozó kitüntetést, törzs- gárdatag vagyak. Pártvezető­ségi tagként tevékenykedem. Férjem 1983-ig munkásőrpa- rancsnok-helyettes volt, míg meg nem betegedett. Becsületesen fölnevel,tűk két gyermekünket. A fiam is a városi tanácson dolgozik, nős, két gyermek apja. A leányom Jugoszláviába ment férjhez. Panni néni februárban megy nyugdíjba, de nem ér­zi, hogy nagyon fáradt len­ne. Szeret élni, szereti az embereket, s mindent, ami a békés élet velejárója. Wellischné Börzöli Szilvia doltság előtt. A mai Zamár- di helyén két falu állt, End­réden is két külön .települést tartattak számon; sőt itt volt még Berki. Jaba, Barkó, és Gyönköd is: mindagyik job­bágyfalu. Szántód és Kőrös­hegy déli közös határán szin­tén falu volt a középkorban (Gyugy). A mái Kapoly ha­tárát ugyancsak két település — Kápalnólslkapaly, Egyházáé- kapoly — lakossága művel­te. Zamárdi és Kiüti hatá­rában — Törekipuszta helyén — a Töreki falu, Jaba és Bálványos között pedig egy Ősege nevű jobbágytelepülés létezett. Az elpusztított fal­vak közül néhánynak a neve a „puszta” utótaggal ólt to­vább a következő évszáza­dokban napjainkig. A volt falvaknak egy részét ugyanis nem telepítették be újra job­bágyokkal, egyrészt mert nem volt kivel, másrészt mert az aULadiólliils (nemesi) föld után nem kellett adóz­ni. Nos, főleg e helyeken lé­tesítettek majorságokat, ame­lyek földesúri kezelésben maradtak. A szántód-pusztai major kialakulásának is ez a 'magyarázata. A dolgozat együk legjellemzőbb része a „Lécs Ágoston kora” című fejezet, amelyben egy két­ségtelenül tehetséges, bár a papi szolgálattal nem. éppen összeférhető zsarnok hajlamú apát úr működését elemzi a szerző. A további fejezetek­ben részletesen szél a gaz­daság, az irányítás fejlődé­séről, a cselédek, pásztorok, kommenciós révészek életé­ről, s a többi között arról az Időszakról, amelyben a Valdiásalap kezelte a felosz­latott bencés rend birtokát. Mint ismeretes, ez időben költözött Szántódpuxztára bérlőnek Pálóczi Horváth Ádám, akinek munkásságá­ról, irodalomtörténeti szere­péről Péterffy Ida írt alapos tanulmányt (Szántódi füze­tek I.) — lapuinkban is is­mertettük. A legutóbbi füzet (már a VIII.), megint az „összeférhetetlen” bérlővel, a tudós literátorral foglalkozik, aki „Ötödfélszáz énekek” cí­mű nagy értékű dalgyűjtemé­nyével hálára kötelezte a magyar irodalmat. Péterffy Ida ezúttal azokból a leve­lekből válogatott színes cso­korra valót, amelyeket szán­tódi magányából írt barátai­nak, ismerőseinek, pártfogói­nak a költő. „A Szántódról írott levelék sokaságának ez is csak kis hányada — jegyzi meg a füzet bevezetőjében Péterffy Ida —, mert a tel­jes levelezés bemutatásához vaskos kötetekre lenne szük­ség.” Sz. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom