Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-29 / 23. szám

1985. január 29., kedd Somogyi Néplap 5 225 éves levéltár A sátoraljaújhelyi Ka­zinczy Ferenc Levéltár a vármegyeháza felépül­te után az északi szárny emeletén rendezkedett be. Egy újhelyi asztalos- mester, Speck József ál­tal készített barokk stí­lusú szekrényeken és polcokon 225 évvel ez­előtt helyezték el a tör­ténelmi Zemplén vár­megye múltját őrző ira­tokat 1273-tól 1950-ig. A levéltár ma is a tudo­mány műhelye, évente 5—600 kutató végzi itt munkáját. Az igényekhez alkalmazkodva A minőségi és a mennyi­ségi követelmények növeke­dése kihívást jelentett So mogy megyének. A termelé­si struktúra változása, a pi­ac követelményeihez rugal­masabban alkalmazkodó termékszerkezet kialakítá­sa elképzelhetetlen volna betanított munkásgárdára alapozva. A szakmunkás- képzés színvonalának to­vábbi javítása elengedhetet­len. Hogyan sikerült a somogyi szakmunkásképzésnek vá­laszolnia a kihívásra? Mi­előtt a kérdésre feleletet ke­resnénk, vizsgáljuk meg, mennyire változtak meg a személyi feltételek. Űj intézmény az ytóbbi fél évtizedben nem épült, de nem is volt rá szükség, hi­szen a tizenhat szakmun­kásképző intézet valóság­gal behálózza a megyét, fe­hér foltok nincsenek. Nagy fejlődést mutat azonban a statisztika a tanműhelyek­kel kapcsolatosan. Bennük ma 840-en dolgozhatnak egyidejűleg. Csaknem két­százzal többen, mint 1980- ban. Valamennyi új tanmű­helyt üzemekben hozták létre, ami azt bizonyítja: egyre több vállalat ismeri föl, hogy nem várhatja öl­be tett kézzel a munkaerő- helyzet szerencsésebb ala­kulását. Sajnos, a szakmák fogásainak gyakorlására szolgáló géppark kevesebb örömre ad ókot. Pintér Ala­jos megyei szakfelügyelőtől megtudtuk, hogy sok helyen még mindig az ötvenes-hat­vanas években gyártott, az­óta elavult gépekkel dol­goznak a diákok. Az első­sorban gépbeszerzésre hi­vatott közös szakmunkás- képzési alap csökkent. 1980- ban még 7 millió forintot fizettek be a vállalatok, ta­valy már csak 5 milliót. Más vonatkozásokban vi­tathatatlanul kedvezőbbek a somogyi szakmunkásképzés feltételei az országos átlag­nál. Egy tanteremre például -— jórészt az utóbbi öt év fejlesztéseinek eredménye­ként — megyénkben 43 ta­nuló jut, a hazai középarány 52. Egy átlagos osztály lét­száma Somogybán 25, az or­szágban 28. A magyar szak­munkásképző intézetekben általában 634-en tanulnak, a somogyiakban mindössze 360-an. E közvetlenebb, csa­ládiasabb légkör nevelési haszna felmérhetetlen. Javultak a személyi felté­telek is. 1981-ben 430 tanár és szakoktató működött a somogyi szakmunkásképző intézetekben, ma 488. A távlatok szempontjából biz­tató jel, hogy egyötödük fiatalabb harmincévesnél, s a fluktuáció csekély. Gon­dot okoz azonban, hogy csaknem hetven szakoktató­nak — és néhány tanárnak — nincs pedagógiai képzett­sége. A csorbát a Somogy megyei Pedagógiai Intézet igyekszik kiköszörülni két­éves tanfolyamok szervezé­sével:. E képzésre elsősorban az építőipari és a textilipa­ri szakmák oktatóinak van szükségük. Az ismertetett feltételek között ma 5880 diák tanul, alig százzal több, mint 1980-ban. Évente átlagosan 1700-an kapnak Oklevelet. (A lemorzsolódás aránya 6- 7 százalék, alig egyharmada az országos átlagnak, ami — egyöntetű vélemény sze­rint — nem a pedagógiai liberalizmus, hanem a ke­mény tanári munka ered­ménye.) Az országos jegy­zéken szereplő 185 szakma közül hatvanhatot sajátít­hatnak el a somogyi fiata­lok. Jóval kevesebbet, mint öt esztendeje. A csökkenés azonban nem a profilszűkí­tés jele, hanem annak az országos törekvésnek a kö­vetkezménye, melynek cél­ja : általánosabb, sokoldalú­an konvertálható ismerete­ket adni a korábbi, erősen specializált tananyag he­lyett. A frissen végzett szak­munkásoknak átlagosan 58 százaléka az iparban, 9—10 százaléka a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, 11 százaléka az építőiparban helyezkedik el, alig egyhar- maduk pedig a kereskede­lemben, a szolgáltatásban es az egészségügyben talál munkalehetőséget. Az ada­tok nagyjából megegyeznek az 1980. éviekkel, ám az egyes kategóriákon belül megváltoztak az arányok. Ellentétben az öt évvel ez­előtti helyzettel, egyre ke­vesebb gyermek szeretne például cipész, textilipari szakmunkás, ács, állványo­zó, bádogos, hegesztő, vas­betonszerelő, villamosháló­zat-szerelő lenni. Változat­lan viszont az érdeklődés az úgynevezett borravalós szakmák iránt. A számok bizonysága sze­rint, bár csekély mértékben, javult az oktatás színvona­la. Az elméleti tárgyakban elért tanulmányi átlag ta­valy 2,9 volt. a gyakorlati­akban csaknem 3,4. A szak­ma kiváló tanulója verse­nyeken tanévenként 8-10 somogyi diák ér el előkelő helyezést az országos me­zőnyben, de szert tettek né­hány babérra szűkebb pát­riánk szakmunkástanulói anyanyelvi és politikai ve­télkedőkön is. A minőségre tehát — az adott lehetősé­gek között — nem lehet pa­nasz. Az utóbbi öt évben bon­takozott ki a szakközépis­kolák tevékenysége. So­mogybán öt olyan intéz­mény működik, melyben a diákok egyszerre szerezhet­nek érettségi bizonyítványt és szakmunkásoklevelet. Boglárlellén, Tabon és két kaposvári intézményben ösz- szesen csaknem kilencszáz tanulónak jobbára mezőgaz­dasági és élelmiszeripari szakmák elsajátítására van hehetősége. Az ipar igénye­it egyetlen kaposvári szak- középiskola igyekszik kielé­gíteni. Az eredmények álta­lában igazolják ennek az ok­tatási formának a létjogo­sultságát, és az elhelyezke­dés is egyre ritkábban okoz gondot. E vitathatatlanul pozitív folyamatok ellenére a somo­gyi szakmunkásképző in­tézmények a gazdaság igé­nyeinek alig a felét képesek kielégíteni. Pedig az általá­nos iskolát végzetteknek évente 56—57 százaléka iratkozik be ezekbe az is­kolákba, négy-öt százalékkal több, mint az országos át­lag. A gimnáziumot keve­sebb, mint 20. a szakközép- iskolát 27 százalékuk része­síti előnyben. Ahhoz, hogy a szakmai képzettség és az általános műveltség kettős követelményének fokozato­san eleget tehessünk, el­odázhatatlan az arányok ki- egyenlítése. Megoldásnak nem a hagyományos három­éves képzést adó intézetek extenzív fejlesztése látszik, hanem a szakmunkásképzé­si célú szakközépiskolák hálózatának kiterjesztése. Lengyel András SZEGEDI NÁNDOR Valaki kopog 7. — Így nyögnek a haran­gok, ha meghalnak — gon­dolta, de más, emberhalál vonta el megint a figyelmét. Az imént költözött orosz gép- puskáscsopart egy becsapó­dáskor eltűnt a helyéről. Ami megmaradt belőlük, az dara­bokban hullott vissza a fák­ra. — Viktor! Élsz még? — hallatszott Ella remegő hang­ja. — Élek. A lány most tegezte elő­ször. Hangjában annyi me­legség és aggodalom volt, hogy érezte, már ezért is érdemes volt eddig élni. A harci moraj kissé odább- hömpölygött. ' Viktor a kert felé pillantott. Megdörzsölte a szemlét: jól lát-e. Mert ott, ahol nemrég ők jöttéit, fel­bukkant egy alak, aki kísér­tetiesen hasonlított arra, aki elől nemrég menekültek. — Maradj itt, Ella! Mind­járt jövök — mondta, és gyorsan kiperdült a torony alól. Elindult a fal mellett a templom túlsó vége felé. Magához vette az egyik ha­lott katona géppisztolyát, és csendben tovább osont. Ügy számított, mire az ismeretlen követő a toronyhoz ér, ő a másik óldálon előbukkan, meglepi és ártalmatlanná te­szi. Halottakon gázolt át. Egyszer tüzeltek is rá va­lahonnan, de szerencsésen átjutott a másik oldalra. Mi­re újra a torony közelébe ért, már biztosra vette: a lány az ismeretlen ember foglya. A géppisztolyt maga előtt tartva ugrott a 'temp­loma jitóhoz. Furcsa kép tárult eléje: Ella az idegen karjai közt volt, és eszeveszetten csókol­ták egymást. Leeresztette a fegyvert. — Zavarhatok?! — kérdez­te remegő hangon. A lány hirtelen kiibanitako- zoltt a férfi karjából. — Igen — mondta pirul­va, aztán a férfira mutatott: — A vőlegényem, ö volt a nyomunkban. Viktor kifejezéstelen arc­cal állt a torony alatt. — Ö az a férfi, aki az este bekopogott — magya­rázta, meglepő élénkséggel. A férfin vásott magyar katanaruha lógott. Olyan so­ványnak és elhanyagoltnak látszott: már az is csoda­számba ment, hogy elbírja az egyenruhát. — Munkaszolgálatos. A ha­lál elől szökött az este. — Péter — mondta a fér­fi erőtlen hangon, a kezét nyújtva. Ereje végén járt: már a bemutatkozás is ne­hezére esett. Munlkaszolgálatos — ízlel­gette a iszót Viktor. Emlé­kezett rá, hogy egyszer ösz- szahozta a sors egy ilyen szerencsétlennel. Már alig pislákolt benne az élet, de fénylő szemmel beszélt az ú.i világról, amely majd a ná­cik legyőzése után elkövet­kezik: ember lesz végre az ember, ereje a közös erő. Akik megérik, boldog embe­rek lesznek ... „Idefigyel­jen!” — mondta a munka­szolgálatosnak. — „Szép, amiről beszélt, de sok a buk­tatója. Azok, akik megérik art a világot, az ön szerint szép és emberi rendszert, nem herdálják-e el, nem sa­játítják-e ki?” — „Majd vi­gyázunk rá” — mondta az bölcs nyugalommal, mielőtt kivégezték. — Rosszul érzem magam — mondta Péter, és a falnak támaszkodott. Viktor odaugrott, hogy se­gítsen, de ekkor a fenyves­ből katonák csörtettek elő. Viktor betuszkolta Elláékat a templomba. Azok egy osz­lop mögé rejtőztek, ő maga a gyóntatószék mellett húzta meg magát. Fél perc sem telt el, kézi­gránát robbanása szedett ízekre szinte mindent, ami a közelében volt. Aztán gép­pisztolysorozat verte a fala­kat. Majd belépett egy katona. Az oroszok harci modorára vallott ez: „Előtted a grá­nát, utána te”. Ez volt a jel­szó. Azután kezdték alkal­mazni, hogy az utcai harcok során a házakban elrejtőzött németek géppisztolytűzzel kaszabolták le a belépő orosz katonákat. (Folytatjuk) TV-NÉZŐ Csibészképző Kedves Zükin, ne vedd zo­kon ; nem hiszem el, hogy ez a Trunov, aki szerviz­vezetőnek álcázta magát mindvégig, szóval ez a ma­gát felsőbbrendű embernek reklámozó szocialista maffió­zó a végére megtér, és fel­keresve téged száműzetésed színhelyén* egy sztyeppéi ki­es őrbódéban, slusszkulcsá­val együtt hátrahagyja énjé­ből Sault, és Pálként távo­zik. — Kedves uram, tudatom: elborult a tudatom. Miért hímez, akarom mondani há­moz itt; miért nem mondja meg kerek-perec, hogy nem tetszett A közlekedésrendé­szeti felügyelő című film. Nem ilyen egyszerű ez. A film a maga tétovázó mód­ján a megtérés-mozzanatig fontos dolgokat mond ki a viszonyaink között is bur­jánzó korrupcióról, elvtelen- ségről, erkölcsi érzékünk al- gyomosodásáról, a hamis te- kintélytisztelet szomorú kö­vetkezményeiről. Ráadásul olyan színi hatalmasságok néznek le ránk a képernyő­ről, mint az liimmár világhí­rű filmrendező, Nyikita Mi­halkor a bandita Trunov szerepében, vagy a Művész Színház főrendezője, Oleg Jefremov, akii az elhaszná­lódott őrnagyot formálta meg. — Ráférne magára is a csibészkópző, úgy látom. Legalább négy részben. — Csibészképző? Mire gon­dol? — A kora délutánonként sugárzott, négyrészes olasz sorozatra, melyet gyerekek­nek ajánlott már a műsor időpontja is. — Nem értem. Mi baja lehet ennek az Egy pár ci­pő sok-sok kilométerre című folytatásossal ? — Odatottyantam a nagy­csoportos ovisfiam mellé, és néztük a két kis csirkefogó kalandjait. Ebből kitanulhat­ta a kis srác, hogyan kell palira venni a vasúti árust, megismerhette a prostituál­tak éjszakáját; ha tanulé­kony, akkor azt is elleste, ho­gyan kell meglopni őket, ezen kívül gyorstalpalón el­sajátíthatta a homoszexuali­tás népibb kifejezését... Na, nem folytatom. Beleizzad­tam, annyit kérdezett köz­ben a gyerek. Másnap az óvóniéni nem tudta, honnan ilyen kiművelt. Jók ezek a gyerekfilmek, én is sokat ta­nultam belőlük ... Különféle verziókat, leginkább a per kezdetű verziót. így jár, aki gyerekfilme­ket néz. Én a Stúdá ’85-ön pallérozódtam, és úgy há- borogtam válna ennek a sze­gény fotóművésznek a kálvá­riáján a Ferencsik-album- mal, ha értem, mit mond ... Tanulság: aki tud, az beszél­jen, akii nem, ahelyett mond­ja el a műsorvezető, mond­juk, .tévéglosszaként a pa­naszt. — Az a feledékeny Érdi? — Miért volna feledékeny? — Elfelejtette közölni Szi­lágyi János karcsúnak in­kább mint teltkarcsúnak mondható interjúkötetéről, hogy mennyibe kerül. Het­ven jó magyar forintot kós- itál! Halló, itt vagyok. Minden kilométerkőnél, akarom mondani műsornál. A Papi­nál is. Mit mondjak? Inkább olyan tejbepapi volt. Meg­aludt a néző szájában a tej, mire történt valami. Az a drága tej! Na, annyi vitat­hatatlan, hogy Arthur Hiller 1969-es filmjével rámutatott a kubai nyomorról szavalók- nak : a csillagos lobogó alatt is volna mit söpörni... Leskó László 15 fokban nem fog az agy ÜRES A HÁZ Az idén több rendezvényt vár a MTESZ Értékes és korszerű beren­dezésekkel fölszerelt, elvileg sokat nyújtó épület a MTESZ kaposvári székháza. Több rendezvénynek adott otthont a tavaly befejeződött felújí­tás után, de sokszor kong az ürességtől. Sámóczi Ist- vánnét, a Somogy megyei szervezet ügyvezető titkárát arról kérdeztük: miért ki­használatlan a székház? — Egyesületeink még nem szoktak vissza a Bajcsy-Zsi- linszky utcába. A régi kis házban szinte minden nap volt valamilyen program, most az alaposan kibővített, nagy székház valóban ke­véssévan kihasználva. Gond­jainkat tetézi, hogy rendkí­vül gyenge a fűtés, 15—16 fok van a termekben, és ilyen hidegben nem fog az agy. A kivitelezők most vizs­gálják, hogy miképpen le­hetne megjavítani a fűtési rendszert. — Arról is hallottunk, hogy magasak a bérleti dí­jak. — Tagegyesületeink in­gyen vehetik igénybe az épületet, ha bevételes ren­dezvényük van, akkor vi­szont fizetniük kell. Kapos­vári szervezetek egy napra hatezer forintért, budapes­tiek nyolcezerért, „idegenek” pedig tízezerért kapják meg a nagytermet fűtési idény­ben, a kis előadótermek bé­re ennek körülbelül tizedré- sze. Gondolkodunk rajta, hogy árainkat lejjebb vi­gyük. — Kluboknak avagy eset­leg nem szervezett, hanem spontánul összetalálkozó em­berek rendelkezésére áll-e a székház, úgy, ahogyan igé­nyelnék? — Klubjaink vannak, eze­ket társadalmi munkások irányítják. Vannak rendsze­resebben s vannak ritkáb­ban találkozó körök. Idei cé­lunk, hogy állandóbbá, sű­rűbbé tegyük a klubösszejö­veteleket. A ház este nyolcig nyitva van. Bejöhet bárki, le tud ülni egy véletlenül összetalálkozott baráti társa­ság is, ha beszélgetni akar. — Viszont még egy kávét, egy üdítőt, uram bocsa’ egy üveg sört sem kaphat. — Ez igaz. Van ugyan az alagsorban egy klub, de ott diszkó van, amely eléggé gyorsan rossz hírű hely lett. A diszkót most megszüntet­tük. Az üzemeltető a Pannó­nia Vállalat, de nem szépen rendezték be a presszót, a fönti büfét pedig nem akar­ják működtetni. Tehát a ház még ilyesmivel sem hozza be az embereket.. Pedig jó vol­na, ha élettel telnének meg a termek. Reméljük, megta­láljuk a módját annak, hogy vonzóbbak legyünk. A mi célunk is az, hogy a MTESZ székháza valóban az értelmiség otthona, talál­kozóhelye legyen. Remélem, hogy egy év múlva már pezs­gőbb életről tudok beszámol­ni. L. P.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom