Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-15 / 294. szám
1984. december 15., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Az 'egyszerűen berendezett bérlakás ablakai a Bajosy-Zsilinszky közre néznek. A karnyújtásnyira levő szemközti épület szürke tömbjén golyószaggatta vakolat. Ide, a harmadik emeletre már nem hallatszik föl a világváros monoton zaja, ahol több mint három és fél évtizede él dr. Selmeczi Ferenc, az egykori eminens kaposvári diák, a Bánki Donát Műszaki Főiskola nyugalmazott tanszékvezető tanára. Öltönyben fogad, és a sarokban megterített asztalhoz tessékel. — Frissítőként készítettem gyümölcssalátát, saját recept szerint. Kóstolja meg! Narancsot, banánt, grape-fruitot szeltem bele. Külön nem cukroztam meg, mert szerintem az a cukormennyiség, ami a gyümölcsben van, elegendő a szervezetnek. Hirtelen vált, a régmúltba kanyarodunk. Büszkén vallja, hogy kaposvári születésű, és lassan fölelevenednek a gyermekkor emlékei. — Létezik még az a kifejezés, hogy Donner? Mert a Donnerban születtem 1919-ben. Később a Fő utcába költöztünk, ahol apámnak kis dohányárudája volt. Ha Kaposváron járok, nem szalasztóm el, hogy meg né álljak a régi ház előtt. Apám mindig azt szerette volna, hogy zenész legyek, ötéves koromtól Soltész Emilhez jártam, tőle vettem az első hegedűórákat. Zenész ugyan nem lett belőlem, de a hegedű .életem részévé vált. A valamikori Eszterházy utcai Somssich Pál reálgimnázium meghatározó szerepet játszott dr; Selrríeczi Ferenc további lépéseiben. Ma is jó szívvel emlékezik tanáraira: osztályfőnökére, a humanista Vajda Jánosra, a matematikus Ercsey Jakabra és a fizikát ianító Brolly Imrére. Nekik is köszönhető, hogy a kaposvári fiatalember 1938 őszén első nekifutásra a budapesti Műszaki Egyetem hallgatója lett. Napközben a gépészmérnöki kar adott elfoglaltságot a számára, de ismét előtérbe került a zene Selmeczi Ferenc életében. Tagja lett az egyetemi szimfonikus zenekarnak, házi hangversenyeken lépett föl. A gondtalan egyetemi éveket azonban megszakította a háború. —- 1941-ben a Fegyver- és Gázkészülék- gyárba kerültem munkaszolgálatosnak. Negyvennégy novemberében megszöktem, január közepéig bujkáltam Pesten, majd Debrecen következett, öt napba telt, mire az alföldi várost megpillanthattam, ahol már működött az új magyar kormány. Ott találkoztam Kökény Mihály volt egyetemista barátommal. Nehéz és izgalmas napok következtek. A fűtőházba irányítottak, ahol a tizenöt mérnök helyett mindössze egy dolgozott. És akkor léphettem először katedrára Az egykori eminens dő technikusminősítő bizottság elnöki tisztét is. Csaknem tucatnyi tankönyve jelent meg a közép- és feJisőfakiú intézetek hallgatói részére. Ám ez sem oldja föl a magányosság érzését. Talán átmenetileg néhány percre érezheti, hogy megérinti a múlt, amikor a Mátyáspincébe betérve Déki Lakatos Sándor átadja neki a hegedűjét. S ilyenkor dr. Selmeczi Ferenc, az egykori Soltész-tanítvány játékára figyel az Európa-hírű Mátyás- piacé közönsége. Érzi, hogy mindez csak önámítás,. mert ha leteszi a vonót, visszazuhan a jelenbe... Képeket mutat, levelezésének legemlékezetesebb darabjait, élményeit tárja föl. Amerikai, spanyolországi útjainak színes emlékeivel ismerkedem; legjobb barátjára, a neves labdarúgóra, Bozsikra irányítja figyelmemet, aztán gondolatban újra visszatér szülőföldjére. — Tudja, hiába kerültem el Somogyból több évtizede, mégiscsak kaposvárinak vallom magam. Rendszeresen járok oda most is, hegesztőket vizsgáztatok, és jónak tartom, hogy a főiskolának van Kaposváron konzultációs központja.. Büszke vagyok arra, hogy két főiskola is működik a somogyi megyeszékhelyen, s ne vegye dicsekvésnek: is; ez meghatározóvá vált számomra. A fűtőházi munka mellett óraadó lettem a debreceni Felsőfémipairi Iskolában. Bölcs intézkedése volt ez a debreceni szovjet városparancsnoknak, akinek az utasítására néhány nap leforgása alatt újra megkezdődött az oktatás a tanintézetekben. Akkor éreztem először, hogy a tanítás a mindenem. Mert nincs annál szebb, mint amikor tudást áhítozó, csillogó szemekkel találkozik az ember ... Dr. Selmeczi Ferencnek 1946 szeptembere hozta meg a várva-várt pályaváltást. A tanévkezdéskor ismét Budapesten volt, de már mint teljes státuszú ipari girnháziumi tanár. Mit bánta, hogy egyelőre minimális volt a bér, hiszen naponta meleg ebédet kapott, amely leginkább levesből állt. Az volt a fontos, hogy a katedrára léphetett. A mérnök tanár Selmeczi'Ferenc csak rövid időre — hét évre — vált meg szeretett pályájától, amikor 1958 őszén a Kohó- és Gépipari Minisztérium oktatási főosztályának főmérnöke lett. Innen vezetett az út a mai Bánki Donát Műszaki Főiskola elődjéhez. Igazgatóhelyettes és az esti tagozat igazgatója lett. A hatvanas évek eleje egyben a magyar felsőoktatás reformja volt. A felsőfokú technikummá, majd 1969-ben műszaki főiskolává előlépett intézményben ő lett a műszaki alaptárgyi tanszék vezetője. A család iránt érdeklődöm, szeme elhomályosul. Tárcájából töredezett fényképet vesz elő. Víg kedélyű, fiatal hölgy tekint rám: a felvétel nem sokkal a tragédia előtt készülhetett. Külföldi útra indultak, mint annyiszor, s a sztrádára féktávolságon beöröm volt számomra, amikor a hatvanas évek elején megalakult szülővárosomban a gépipari technikum. Volt valami részem benne, a harc legjellemzőbb epizódját azóta sem felejtem el. Azt mondták nekem: nincs értelme, hiszen Somogybán nincs is ipar ... Nem említi, de tudom: annak idején személyesen kereste meg dr. Horgos Gyula kohó- és gépiipari minisztert, és azt bizonyította: Lesz ipar Kaposváron, de ennek az is feltétele, hogy szakembereket képezhessenek a városban. Lelkesedéssel beszél Kaposvár fejlődéséről. Arról, hogy a város új lakónegyedei színes épülettömbjeikkel a kor jelképei. Nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy sorra újítják föl a régi házakat, s a belvárosban folyó rekonstrukció nyomán megifjodnak Kaposvár oly jellemző épületegyüttesei... Ha teheti, nem szalasztja el az alkalmat, hogy megtekintse a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásait a budapesti vendégszerepléskor vagy ha egy-két napot szülővárosában tölt. Csak azt sajnálja, hogy a magyar színházi kultúrában oly magas rangot kivívó társulat otthona nem méltó a mai korhoz, az elavult kőszínház, a hulló vakolat szomorúságot kelt benne is, mint minden lokálpatriótában. A sportra terelődik a beszélgetés fonala, és most érzem csak igazán, hogy dr. Selmeczi Ferenc mennyire nyitott ember, milyen széles érdeklődésű. Sajnálattal jegyzi meg a Kaposvári Rákóczi labdarúgó-csapatának hullámzó teljesítményét, azt, hogy szerinte ahhoz külön „tehetség” szükséges hogy egy labdarúgó-csapat ennyire visszaessen. Majd az ökölvívás kerül szóba, megjegyzi: egyszerűen nem érti, hogy hová tűntek a tehetséges bunyósok, hová lett a valamikor országos hírű kaposvári ökölvívóélet. Hallgatom az egykori Sommsich Pál reál- gimnázium eminensét, közben a szemközti erkélyre balkáni gerle száll. Gondolatban kilépek az utcára, dr. Selmeczi Ferenccel elvegyülök a tovarohanó tömegben, és most veszem csak észre: a ködös-nyirkos novemberi délutánban el-elmaradok tőle. De hiszen ő a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Duna- korzón nem szokott sétálni. Ez nem az ő világa, ö valahol még ma is a Donnert, a cseri erdőt járja, beül az egykori Turulba, szembe a bejárattal, és várja a régi barátokat, akikkel nagy kártya- csatákat vívott egykor, s házi hangversenyre járt, akkori szokás szerint... De most nem lép be egyetlen ismerős sem. Veszi a kabátját, kilép a Fő utcai forgatagba. Meg-meg- Jill, betekint az üvegportálok mögé, majd meggyorsítja Lépteit. HoHnap várják a tanszéken, meg aztán korrepetálnia is kell mechanikából egyik fiatal tanítványát... Lül kamion kanyarodott. A túloldalon levő kilométerkőnek ütköztek, felesége a helyszínen szörnyethalt. Dr. Selmeczi Ferenc nem lehetett ott felesége temetésén. Két évig nyomta külföldön á kórházi ágyat, s csak azután térhetett haza. Tizenhárom éve egyedül él. Az ablak alatti könyvespolcon most is ott van a felesége utolsó havi bérlete, az üveges szekrényben krdstálykészletek, vázák, egy-egy végzett évfolyam hallgatóinak ajándékai. Ma is szigorú rend szerint dolgozik. Általában hajnali négykor ébred', fölteszi az ötperces teát, megfőzi a háromperces tojást, elkészíti reggelijét, majd nyolc óra után — ha éppen nem szólítja vidékre a kötelesség — bemegy a főiskolára. Három éve kérte nyugdíjaztatását, de nem tud elszakadni a megszokott környezettől. Heti négy órát tölt a katedrán, azután tanulmányokat, könyveket ír. Mint a hegesztő minősítő bizottság tagja, rendszeresen vizsgáztat, s emellett ellátja a gépészeti szakiközépiskolában műköSalamon Gyula
