Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-07 / 262. szám
1984. november 7., szerda Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK Kiegyensúlyozó ttan, derűsen A hétköznapok ünnepnapja Az évfordulókról, az ünnepekről megemlékezünk. Illő tisztelettel. A piros betűs napokon egy pillanatra lélekben is megállva akaratlanul is újra idézzük az eseményeket a tényeket, amitől az a nap pirosbetűssé vált életünkben, történelmünkben. Egy-egy ünnepnapon közösségek gyűlnek össze egyszerű tanácskozóhelyiségben és díszes termekben, hogy felidézzék azt az utat, amely az ünnephez vezetett, hogy újrafogalmazzák maguknak a piros betűs nap holnapra szóló tanításait. Hagyomány, régi szokás, hogy ezeken az alkalmakon kitüntetést kapnak azok - egyének és csoportok -, akiknek tettei az átlag fölé emelkednek. A kitüntetés mindig ünnepnaphoz kötődik. És a felemelő pillanatok, az őszinte kézfogások, az öröm fénye esetenként elhomályositja, hogy ezeknek a pillanatoknak a kiapadhatatlan forrása a hétköznap. Amikor az esztergályos munkaruhában hajol a forgó, csillogó fém fölé, a kombájnos egyenletes zúgó gépén az aznapi tizenhatodik óra fáradalmaival viaskodik, a pártmunkás szervez, segít, a rajzasztalon új otthon terve születik, elfelejti az időt az új, hasznos ötlet kivitelezésén munkálkodó ember. A példák sora, ahogy maga az emberi tevékenység, beláthatat- lanul hosszú. A mindennapokhoz egy jelzőt szoktunk kapcsolni, úgy beszélünk róluk: szürke hétköznapok. Talán egy kicsit igazságtalanul. Mert ezeken a „szürke" hétköznapokon épül, teremtődik meg az ünnep, ezek során születnek azok a nagyszerű cselekedetek, amelyek végülis a kitüntetéshez vezetnek. Az ünnepnapok évfordulókhoz, történelmi eseményekhez kapcsolódnak. Oe egyben a hétköznapok ünnepnapjai is. A kemény helytállást, esetenként önfeláldozást is kivánó, értéket teremtő, alkotó munka nemes, emberi elismerése. Á feladat választotta A helytállást gyakran ország-világra szóló teljesítményék elismerése kapcsán használjuk. Az utóbbi évtizedekben végbement fejlődésünk és gyarapodásunk azonban elsősorban ezrek és tízezrek hétköznapi helytállásának eredménye. Kaposi Jenőnek, a megyei pártbizottság munkatársának nevéhez nem kötődnek kiemelkedő tettek. Ö „mindössze” egy munkáséleten át becsületesen végezte a rábízott feladatokat, s mindig komolyan vette kötelességét. — Balatanszemesen születtem, apám balatoni halász volt. Ez azonban alig volt elég a kis család megélhetéséhez, ezért részes aratást is vállalt. Éjjel a tavon dolgozott, nappal aratott. Hogy néha aludhasson is — még gyerekfejjel — sokszor én mentem ki helyette a bárkával. Nagyapámnak volt egy kis földje, meg két lova. Azt szerette volna, ha az ő útját járom tovább, szüleim azonban a felemelkedés lehetőségének az iparosságot érezték, így inkább szabóta- noncnak adtak. Sokkal több lehetőségem nem is volt, választhattam: szabó legyek-e vagy fodrász. Ügy gondolkodtam, a szabó több örömet találhat a munkájában, hiszen egy megvarrt szép ruha valódi sikerélmény. Persze a fodrászt is dicséri a jó frizura, akkoriban azonban egy falusi fodrász csupán nyírt és borotvált, örült, ha megélt, s aligha jutott eszébe, hogy munkájában a siker élményét keresse. Azon kevés esetek egyike volt ez Kaposi Jenő életéA falon hatalmas tábla kapcsolókkal, parányi lámpákkal, kusza vonalakkal. A laikusnak semmit sem mond, de a szakember azt. olvassa le róluk, hogy rendben működik minden. Egy kék színű csík egy-egy létfontosságú vezeték helyét jelzi. Csurgó és környéke elektromos hálózatának vázlatát tanulmányozzuk. A szakember könnyedén kiigazodik a számok és a vonalak között, a vendég jobbnak látja, ha hallgat. Inkább azon gondolkozik, hogy 30 vagy 40 évvel ezelőtt vajon hány vonallal volt kevesebb ezen a térképen? Hány lakásban égettek petróleumlámpát ilyenkor, november elején, a korán beköszöntő estéken? Mit jelentett az első földbe döngölt oszlop, s a ráerősített vezeték, amely áramot adott Csicsónak, Porrognak vagy a hétszergörbén túli Bük- kösdnek? Román Imre megérzi, min gondolkodik a vendég, s beszél azokról az évekről. Román Imre Pozsony megyében Jókén született, egy ben, amikor választhatott. Későbbi pályája során rendszerint a feladatok választották őt. — 1945-ben lettem szabósegéd. Otthon dolgoztam, majd két évvel később, apám halála után, Pesten próbáltam szerencsét. 1950- ben hívtak be sorkatonának. Ott ajánlották, menjek tiszti iskolára. Mikor igent mondtam, alig tudtam, mit vállalok. Egy évvel később már alhadnagy, 1953-ban pedig egy újabb tiszti iskola elvégzése után már zászlóalj -(törzs- főnöki beosztásban került Kaposvárra, immár párttagként. — A mai fiataloknak talán hihetetlen ez a gyors előmenetel, mint ahogy nyilván nem tudják elképzelni az akkori nehézségeket sem. A következő másfél évtizedben újabb beosztások és állomáshelyek következtek. Vándorlás városról városra, hol családdal együtt, máskor meg egyedül egyetlen bőrönddel. — A hadseregben akkoriban nyoma sem volt a ma jellemző felszabadult légkörnek. Az éberség jelszava gyakran az idegeket kikezdő gyanakvást jelentett, a fegyelem vakfegyelmet. Mondják: a katona számára parancs van és végrehajtás. 1956-ban Nagyatádon voltam, mikor egyre-másra érkeztek ellentmondó parancsok. Mérhetetlenül megnőtt akkor a tisztek tisztánlátásának, valódi elkötelezettségének jelentősége. Mi ott szembeötgyermekes családban. A háború őket sem kímélte: édesapját, édesanyját vesztette el a világégésben. 1948 derekán csomagolnia kellett: a nagyszüleivel, testvéreivel Magyarországra telepítették. Baranyaszentgyörgyön találtak menedékre. Ott járt általános iskolába is, meglehetősen furcsa módon. Volt, hogy egyetlen esztendő alatt két év anyagából vizsgázott. 1957 nyarán ismét vándorbotot fogott, s Nagyatádon talált munkára Kevés választási lehetősége volt. — Pécsett érettségiztem. Mondták, vagy Marcaliban vagy Nagyatádon kaphatók munkát. így kerültem Nagyatádra energetikusnak ... Fura egy világ volt akkorában. Nagyatádhoz tartozott a város és a járás, meg a barcsi területek egészen Szigetvárig terjedő áramellátása, Csurgó és vidéke, no meg a kaposvári és a marcali járás egy része. Akkoriban, bizony, kevés idő jutott az alvásra. Szerveztük, terveztük a villamosítást. Mi vittük az első lámpát Belegbe, ötvös- kónyiba, Görgetegre, Kunteszálltunk a „forradalmi bizottság” megalakítását szorgalmazó paranccsal... Kaposi Jenő az elsők között írta alá a társadalmi rend melletti kiállást vállaló nyilatkozatot, s 1957 januárjában részt vett a párt újjászervezésében is. Ezért a kiállásáért kapta meg A Munkás—Paraszt Hatalomért érdemrendet. Három évet töltött a Zrínyi Katonai Akadémián, s egyike a legképzettebb, tapasztalt tiszteknek, amikor 1968-ban arra kérték, jöjjön a megyei pártbizottságra mint honvédelmi feladatokkal megbízott politikai munkatárs. — Nem egyszerűen a hadsereget kellett fölcserélnem egy íróasztallal, hanem egy lepre, Porrogra, Porrogszent- királyra, Örtilosba ... Nehéz évek voltak. Akkoriban szerveztük újjá a tsz-eket is. Nem maradhattunk ki. 1957- ben ott volt a KISZ zászló- bontásánál is. — Még pécsi diák voltam, amikor azon a bizonyos tavaszon szólt a legkedvesebb barátom, nézzek már el délután a Leöwey Klára gimnáziumba, mert ott alakul valami új ifjúsági szervezet. Elmentem. így kerültem az alapítók közé, s lettem elkötelezettje annak, amit vállaltam. Nagyatádon tagja volt a községi KlSZ-bizott- ság vezetőségének is. Kutat az emlékei között. Fölrémlenek apró, írja már jelentéktelennek ható adatok, s közben beszél arról, hogy a Rinya-parti kisvárosban elsőként alapították meg az ifjúsági szövetkezetét, termeltek krumplit és hagymát is, de sokra nem vitték. Román Imre valamikor egyetemre készült Ügy volt, mehet a Szovjetunióba, de, mint oly sokszor, akkor is közbeszólt a történelem 1950őszén. világot egy másik, a polgári élet számomra ismeretlen világával. Pályám során gyakran föltettem magamnak a kérdést, képes leszek-e elvégezni, amit rám bíztak. Talán épp ez késztetett arra, hogy mindig a legtöbbet adjam; amire csak képes vagyok. Az emberek zöme családi vagy baráti körben is megosztja munkahelyi gondjait, örömeit. Kaposi Jenő ezt nem tehette meg. Eszembe jutott a szempont, amelynek alapján annak idején a fodrász és szabó szakma közül választott... Az elmúlt 16 évben csupán kötelességtudatából és nem sikerekből meríthetett erőt a napi munkához. Mégis vállalta. — Már tavaly elmehettem volna nyugdíjba, akkor azonban kértek, hogy maradjak. Most mégis úgy döntöttem, kérem a nyugdíjazásomat. Én nem olyan vagyok, hogy be tudnék szólni a főnökömnek : ma nem jövök, mert rosszul érzem magam. Márpedig nálam mostanában jönnek elő azok a bajok, amelyeknek oka talán egy- egy sok év előtti sátorban töltött dermesztő éjszaka vagy az évek során komolyan sem vett idegfeszültség. Hogy miilyen lesz nyugdíjasként, arra nem szívesen gondolok. Talán mert sejtem, hogy a magamfajta örökmozgó ember számára nehéz. A múltkor egy betegség miatt csupán tíz napot töltöttem otthon, s az is megviselt. Nagy terveim nincsenek; egyszerűen a családomnak, három unokámnak fogok élni. Kaposi Jenő november 7. alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát vette át egy életnyi helytállás elismeréseként. Bíró Ferenc Az egyetem padjai helyett Nagyatádon próbált szerencsét. Csakhamar kirendeltségvezető lett, majd Csurgó- rá hívták. Ma a Dédász nagylkanizsai üzemigazgatóságának csurgói kirendeltségét vezeti. Övé a megye országhatár felé eső része — ha úgy tetszik, a régi csurgói járás — és a marcali járás egy része. Nehéz időkben jött Csurgóra. Akkor még épületük sem volt, és autóról sem beszélhettek. Az üzemzavarok azonban nem akartak szűnni. Hallatlan energiával, éjszakákat átvirKint lehangoló, csontig hatoló, sűrű köd. — Kicsit késtem, beszaladtam a takarékszövetkezetbe. Sietve veti le. a kabátját, közben szobatársainak meséli: — Versenyben vannak a takarékszövetkezetek. Most, hogy elmentek a hízósertések, mód van arra, hogy egy kis betéttel én is segítsem a babócsaiakat. Nézzétek, még ajándékot is kaptam! Ízléses, 1985-ös falinaptárt mutat. Társnői joggal csodálják a rókabundás foto- modellt. Vass József né körbepillant a falakon. — Majd valahová ide kitesszük. Csendes beszélgetés indul. Alig egy órája váltak el, de akiket a mindennapok meg- szokottsága összeköt, kifogyhatatlanok a témából. A három egymáshoz fordított íróasztal mellett a babócsai Határőr Termelőszövetkezet cseppnyi irodájában három asszony. Vassné éppen egy évtizede ül az egyik asztal mellett. Személyzeti előadó. A képzettségét tekintve pedig növénytermesztési üzemmérnök. — Szülői örökségből kötődésem volt a szakmához, s valamikor nem tudtam elképzelni, hogy íróasztal mellé kerülök. Ma viszont már nem hiszem, hogy a termelésben úgy helyt tudnék állni, mint kellene. Nekem, ez jobb; ha úgy tetszik, kényelmesebb megoldás. Az ő „vargabetűje” hasonlatos jó néhány asszony szakember útjához. Nagykanizsán végzett felsőfokú növénytermelési technikumot, s ott találkozott a férjével is. — Zala megyébe, Nagyka- pornokra kerültünk a téesz- be — meséli —; rövidesen megszületett az első, aztán a második kislányom. Máris szakítani kellett ,a növénytermesztő határt járó, zaklatott életével. És nem utolsósorban hazavágytam Babócsai vagyok. A két apró gyerek mellett ezért változtatott foglalkozást 1974-ben. amikor hazakerültek. — Az én munkámban nagyon sokat számít az emberismeret. Épp ezért, azt rasztva, felújításokat kierőszakolva tettek végre rendet. Ma itt a legkiegyensúlyozottabb az áramszolgáltatás. Amikor január végén, február elején hosszú időre megbénult a megye déli részén az élet, Csurgón néhány óra leforgása alatt saját erőből sikerült helyreállítani a folyamatos • munkához szükséges áramszolgáltatást. Román Imre 1962-ben lett párttag, 1964-ben pedig álap- szervezeiti titkár. Megszakítás nélkül azóta is ellátja a teendőket. Igaz, ma már nem Nagyatádon, hanem Csurgón, ahol tagja a községi pártbizottságnak, sőt a fegyelmi bizottságnak is, de azért még egy kicsit atádinak vallja magát. Határőr fia a tsz-ker- nél dolgozik, leánya az egyes iskola pedagógusa, s itt van a „szőlő”-ként emlegetett kertje is. Némi nosztalgiával beszél a városról, de érzem, hogy Csurgó mindennapjai legalább annyira fontosak neki, mint az indulás évei. Román Imrét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján munkájáért a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Nagy Jenő hiszem, sokszoros a jelentősége annak, hogy idevalósi vagyok. Valaki azt mondta róla, ideális munkatárs, nagyon megértő, türelmes, készséges mindenkivel. Nem hosz- szú időt töltöttünk együtt, de ha babócsai lennék, minden bizonnyal bizalommal fordulnék én is hozzá ügyesbajos dolgaimmal. Lényéből sugárzik valami megkapó közvetlenség, természetesség, kedvesség. Kiegyensúlyozottság. — Tíz évvel ezelőtt pályát változtatott, rá két évre mégis üzemmérnöki diplomát szerzett. Mivel lehet ezt magyarázni ? — A férjem aki itt most a növénytermelési főágazat- vezető. mindenképpen el akarta végezni az üzemmérnökit. Ügy gondoltuk, ketten, közöslen könnyebb lesz. — Megvonja a vállát, elneveti magát, mintegy jelezve, különösebb, a szakmába való visszavágyódást nem jelentett ez. — Bármit tanul az ember, csak hasznára válik. Nem? A mindennapjai a többi dolgozó asszonyokéhoz hasonlóan telnek. — Nekem talán egy kicsit könnyebb is, meg nehezebb is. Könnyebb, mert a szüleimmel együtt lakunk, így a hétközi főzés gondját az édesanyám leveszi a vál- lamról. Persze az estéknek meg van a munkája: mosás, vasalás, kert, szőlő, háztáji. Nem kell mondanom, hogy a háztartási munkát csak abba lehet hagyni, befejezni soha. Nehezebb any- nyiban a helyzetem, hogy vannak társadalmi megbízatásaim. Nyolc éve tagja az áfész igazgatóságának. 1979 óla pedig a barcsi városi pártvégrehajtóbizottságnak. — Vallom, hogy csak úgy vállaljon el valamit az ember, ha tisztességgel el is tudja látni. Ezeket a megbízásokat én komolyan veszem. Nem tudnék úgy elmenni egy vébéülésre. hogy ne készüljek fel. De csak akkor szólok, ha valóban van mondanivalóm, ha a témáról van olyan véleményem, amit úgy érzem, jó, ha tud más is. Túl sokat és feleslegesen nem szeretek beszélni. — Elégedett ember? — Igen. Jó házasságom van, békés otthonom, a gyermekeim jól tanulnak, szeretem a munkámat, a munkahelyemet. Amikor reggel behúzom magam mögött a kaput, örömmel jövök dolgozni. Kell ennél több ? Vass Józsefnét november 7-e alkalmából a Munkaérdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Vörös Márta A LÁMPAGYÚJTÓ
