Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-06 / 261. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. NEBREK JANOSNË volt Bajcsy-Zsüinszky utca 94. szám alatti lakos, életének 86. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése ma, 6-án 12.30 órakor lesz a hévízi temetőben. A gyászoló család. (036769) • • • Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága feleségem, édesanyánk, testvérünk, rokonunk, GYIMESI JANOSNÊ Läufer Paula november 2-án 50 éves korában gyógyíthatatlan betegség következtében örökre itthagyott bennünket. Végső búcsút november 9-én pénteken délután fél négykor veszünk tőle a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. (1365) • • • Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TORMA GÉZANÉ Zsupanek Erzsébet, volt csurgói lakos hosszantartó súlyos betegség után elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása november 9-én 14 órakor lesz a felső csurgói temetőben. A gyászoló család. (44348) • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HALVAX GYULA festőművész hamvasztás utáni búcsúztatója 1984. november 8-án, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. (036754) • * • Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, KORDE SÁNDOR nyugdíjas főfelügyelő, volt batéi állomásfőnök 64 éves korában, november 4-én elhunyt. Temetése november 7-én 14 órakor lesz a batéi temetőben. A gyászoló család. (1375) é a a Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, FEHËR GÉZA MAV-nyugdíjas 55 éves korában elhunyt. 1984. november 6-án, ma fél 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család. (036694) a a a Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy RUDOLF SANDORNE Németh Zsófia, volt eddei lakos, életének 80. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1984. november 8-án, csütörtökön fél 3 órakor lasz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. (036707) a a a Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, NAGY BÉLA kefegyári nyugdíjas november 3-án elhunyt. Temetése november 8-án, csütörtökön, 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család. (36805) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindannak a sok jó barátnak, rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, valamint a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat és a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat vezetőinek, és dolgozóinak, akik drága, felejthetetlen halottunkat, (KELEMEN ZOLTÁNT utolsó útjára elkísérték és részvétükkel virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, apósom, PUHA JÓZSEF temetésén részt vettek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, illetve gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondok köszönetét minden kedves rokonnak, jóbarátnak, ismerősöknek, a MEZŐGÉP, a kötőüzem és az áfész összes dolgozójának, hogy drága_jó férjem, MOLNÁR LAJOS lengyeltóti lakos és ŰDÖSB MOLNÁR LAJOS MOLNÁR LAJOSNE hácsi lakosok 'temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal a nagy fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és kislánya, menyük és unokájuk. * • • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, jó barátoknak, a termelőszövetkezet vezetőségének, dolgozóinak és ismerőseinknek, akik felejthetetlen halottunk, NÊTH JÓZSEF volt kisgyaláni lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal tisztelettel és szeretettel búcsúztak tőle. A gyászoló család. INGATLAN Sürgősen eladó háromszobás, gázos szövetkezeti lakás Kaposvár, Hegyi u. 1/D, IV. 4. alatt. Érdeklődni : Magyar- atád, vendéglő, egész nap. (11284) Lábodon a Petőfi u. 14. számú ház eladó. Érdeklődni ugyanott. (44893) Eladó 3 szobás társasházi lakrész, garázzsal, központi- fűtéssel, OTP-átvál- lalással. Fonyód, Ifjúság út 4. sz. Túli. (036438) Eladó kertes, komfortos családi ház garázzsal, 550 n-öl kerttel, gazdálkodásra is alkalmas melléképületekkel. Cím : Böhönye, Szabadság u. 46. (1086) Balatonföldváron vállalati üdülőnek is kiválóan alkalmas családi ház eladó. Ikresíthető. Ady Endre u. 25. Tele- on: 40-274. (440157) Eladó Fonyódliget, Egressy u. 6. szám alatti 2 szobás nyaraló. Érdeklődni : 7985 Dobsza, Fő u. 96. Szabóné. (036367) A Balatontól 8 km-re, Pusztaszemesen családi ház eladó, kordonos szőlővel, présházzal, pincével. Érdeklődni : Balatonföldvár, Ady Endre u. 25. Telefon : 40-274. (44157/a) Iharosberényben kis ház nagy kerttel, sok gyümölcsfával eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Pázmány Péter u. 108 alatt. (109) Kaposvár, Kinizsi lakótelepi II. emeleti 3 szobás OTP-s lakás eladó. Érdeklődni : Nagyné, Siófok ll-229-es telefonon. (44154) Balatonlellén eladó családi ház. Tetőtér beépítve, központi fűtéses, ga- rázsos. Lelle, Dobó K. u. 24. (44165) Nyaraló eladó Siófok, Fő utca 5. Érdeklődni: Fő u. 9. alatt, Szabacsiéknál. (360819) 350 000 Ft készpénzzel + OTP-át- vállalással, Kaposváron lakást vásárolnánk. Ajánlatokat 036420. számra a hirdetőbe kérünk. (036420) Nagy családi ház telekkel, szuterén- nal, műhellyel, garázzsal eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 93., 8—10-ig. (036415) Kálmáncsán, Kossuth L. u. 94. sz. alatti családi ház, 2300 n-öl szántóval eladó. (036413) Balatonszárszón, nagyméretű ikernyaraló fele eladó. Érdeklődni: Jakab, Kaposvár, Zaranyi lakótelep 16/2. (036461) Szőlőhegyben zártkerti ingatlan, 500 n-öl eladó. Szenna, Kossuth L. u. 7. (036515) 200 négyszögöl zárt terület, részben szőlővel eladó. Kaposvár, Keletivánfa u. 58. (1138) Alsósegesdi szőlőhegyen 500 négyszögöl terület eladó. Buszmegálló, kút közel. Érdeklődni : Segesd, Akác sor li (44194) Siófokon a Dalárda utca 18. sz. alatti közműves (gáz, csatorna) kis családi ház, olcsón eladó. Érdeklődni: Kele utca 38. (44185) Kaposhomokon 360 n-öl szőlőtelek, terméssel, hétvégi házzal együtt eladó. Ugyanott import rotációs kapa. Érdeklődni : mindennap, 16.30-tól, szombat- vasárnap egész nap a 12-617 telefonon. (14847) Kaposvári béke- füredi liftes házban, 2 szoba összkomfortos lakás kp.-fOTP- vel eladó. Érdeklődni: Béke u. 99. V/2. minden nap 17 óra után. (036510) Kaposvár, Május 1. u. 71. sz. alatt, szoba, konyha fél- komfortos ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, hátul az udvarban, egész nap. __________(036251) B alatonfenyvesen nyaraló kétszobás, hallos, mellékhelyiségekkel 500 m2-en eladó. Érdeklődni lehet: Csokonai u. 42. sz. Vass Józsefnél. (44114) Kaposvár, Nyugat- ivánfa u. 20. szám alatti 3 szoba, összkomfortos, garázsos, központifűtéses családi ház eladó. Irányár : l 300 000,— Ft, vagy elcserélhető Kaposmérőig, 3 szobás, gazdálkodásra alkalmas családi házra. (038272) Import jénai edények érkeztek Kaposvárra az Ady Endre utcai üvegboltba és a Somogy Áruházba. (72503) Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 26. sz. alatt házrész eladó. (1186) Családi ház, 2 szoba hall, 130 n-öl telekkel+garázs eladó. Nyaralónak alkalmas, kp.+részlet- re. Cím: Boldog, Balatonmária-fürdő, Virág B. u. 35. (036265) Kaposvárhoz 6 kmre romantikus környezetben nyaralásra vagy gazdálkodásra alkalmas lakóház, 500 n-öl termő gyümölcsössel eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Búzavirág u. 34. fszt. 3. (036290) Eladó Fonyód, Szent I. u. 1. sz. alatti telefonos 100 m2 alapterületű lakóház ingatlan, rajtalévő két önálló üzlethelyiséggel — sürgősen, családi okok miatt. Érdeklődni: Kaposvár 11- 95l-es telefonon. (036250) Egy szoba-összkomfortos, gázos társasházrész kp-ért eladó. Irányár: 12 OOO,— Ft/m2„ 15 óra után. Kaposvár, Désl Huber I. u. 3. I. lh. fsz. 1. (036260) Fonyód-Bélatelepen József Attila u. 42. sz. alatt 3 szobás villa eladó. Érdeklődni : Kosaras Tibor, Kaposvár, Tóth L. u. 13. fszt. 6. Telefon: Kaposvár 11- 637. (036259) Nagyatádon a Kossuth utcában beköltözhetően eladó 55 m2-es, n. emeleti erkélyes lakás. Érdeklődni a nagyatádi takarékszövetkezetnél, vagy Kaposvár, 12-204-es telefonon. (036379) Somogyjád központjában 2 szoba hallos családi ház, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni : naponta Gárdonyi u. 1. (036064) Eladó Lengyeltóti, Majtényi út 10. sz. ház 770 n-öl telekkel és mellékhelyiségekkel. Érdeklődni minden hétvégén, Wesselényi út 63. Bonczék. (72389) Elcserélném székesfehérvári kétszobás, összkomfortos, gázfűtéses földszinti, OTP-s öröklakásomat hasonló vagy másfélszobás siófokira. Érdeklődni : Székesfehérvár, Hernádi út 4., fszt 4., hétköznap 18 óra után. (416132) Másfélszobás öröklakás eladó. Készpénz + OTP-átválla- tással, beköltözhetően. Érdeklődni : Kaposvár, Füredi u. 5. II. em. 2. 18 óra után. (1288) Juta, Rákóczi u. 22. számú ház eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Pázmány Péter u. 86. ___________(1031) T ab, Arany J. u. 39. alatt 330 n-öl házhely eladó. Érdeklődni : Arany J. u. 48. (44075) ]ÁRMÜ PC-s, piros Polski Fiat és használt zongora eladó. Érdeklődni: Kaposvár, ll-500-as telefonon. (1188) Skoda MB 1000-es felújított motorral alkatrészenként vagy egészben eladó. Varga László, öreglak, Nagyhegy 23. (72436) Nyitott Zuk, 2,5 éves eladó. Zamárdi, Csap u. 7. (44156) Citroen GS alkatrészek eladók. Bog- lárlelle, Rocky büfé. Szekér. (036430) Pannónia érvényes műszaki vizsgával eladó. Kisasszond, Kossuth u. 32. (036463) IS-es Zsiguli és Simson S 51 N segédmotor eladó. Kaposvár, Zaranyi lakótelep 16. n/1. (036462) Platós UAZ össz- kerék meghajtású, eladó. Kaposvár, Keszthely u. 9. Érdeklődni 17 óra után. (1182) 0 km-es Daihatsu 600-as, 4 liter fogyasztású, 5 ajtós autó, színválasztással eladó. Kaposvár, Eger u. 31. Imre László. (1180) Eladó IG-s Volsk- wagen friss műszaki vizsgával és egy vüágos szekrénysor. Kaposvár, Rigó u. 6. (1095) Eladó 3 éves, megkímélt platós Zsuk. Kőröshegy, Dózsa Gy. utca 11. (44176) Zaporozsec eladó, esetleg alkatrészenként is. Balaton- fenyves, Egri u. 26. Rádió-tv szerviz. (44183) Szombathelyi 52 m'-’-es tanácsi bérlakásomat elcserélném hasonló nagyatádi tanácsi bérlakásra. Érdeklődni : 17 óra után, Nagyatád, 643-as telefonon, munkanapokon. (1293) ÁLLÁS Gépésztechnikus jogosítvánnyal bedolgozást, illetve hétvégi elfoglaltságot keres. „Ezermester” jeligére a tabi vasboltba. (441401) Bedolgozást vállalok kisiparos vagy közület számára. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat a 036458. számra a hirdetőbe kérek. (036458) Két főiskolás fiatalember hétvégére bármilyen jól megfizetett munkát vállal. Ajánlatokat a 1181. számra, a kiadóba. (1181) Áruforgalmi előadó állást változtatna. Kirendeltség, lerakat, képviselet is érdekel. Ajánlatokat „Dunántúlon 72445” jeligére a kiadóba kérek. (72445) EGYÉB Idős asszony mellé napi 3 órai elfoglaltságra (10-től 13 óráig) kisegítőt keresünk. Érdeklődni : 18—20 óra között, Kaposvár, Jókai u. 15. Tóth Józsefné. 036606) Stíhl 75-ös és Hus- qvama motorfűrész eladó. 7544 Szabás, Kossuth u. 207. (035464) Figyelem : ezüstfenyő földlabdával reklámáron eladó. Kiválasztható. Kadarkút, Árpád u. 87. (764) Házasságközvetítés, társkeresés az ország egész területén. Kérje tájékoztatónkat. „Diszkréció” GMK 7100 Szek- szárd, Pf. 167. (72063) Eladó egy ülőgarnitúra (kanapé, két fotellel), igényesnek. Érdeklődni : Kaposvár, Búzavirág u. 6. IV. emelet 15. (1089 Középiskolások korrepetálását és felkészítését vállalom matematikából és fizikából. Cím; Kaposvár, 48-as ifjúság útj 49. IV. 1. (1137) Fájdalommentes fülbevalóbelövést 350 Ft-ért vállalok. Kaposvár, Marx Károly köz 5. ép. Hl. emelet 4. (bordó épület) 113—17 óráig, minden hónap első és második péntekén. Gazdag választék. (1009) Figyelem! Szovjet membrános kisbú- várszivattyúk tekercselése, felújítása. Postán is elküldhetik. Forró Jenő, Kánya. (Somogy megye.) (1033) Garázs eladó : Kaposvár, Kisfaludy utcai garázssorban. Érdeklődni : 11-592-es telefonon. (1171) Különleges fazonú nutriabunda eladó. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 36. I. 44. (1170) 5/120-as Diamant kötőgép újszerű állapotban eladó. Za- lalövő, Táncsics u. 7. vagy Zalaegerszeg, ll-223-as telefonon. (19291) Eladó I. osztályú száraz tölgyfa deszka. Utcai kerítés, terasz, erkély építésére kiválóan alkalmas. Cím : Virág Andor, Somogyasza- ló, Rákóczi u. 18. (036220) MTZ 50-es traktor, hathónapos, erős kanca csikó, hároméves, nehéz pej kanca eladó. Bu- zsák, Lenin u. 19. (1084) 2 éves lucfenyő, tölgycsemete, koszorúág és karácsonyfa eladó. Déri Ottóné, Hegyhátsál, Mező utca .9 (19289) Nyolc darab 30 kg-os malac eladó. Hetes, Vorosüov u. 34. (44162) Sanyó képmagnó (vámkezelt) eladó. Érdeklődni : Szántód, Móricz Zs. u. 45. 15 óra után. (44158) Tanítóképző főiskolás jegyzeteket vennék. Cím : Tóth- né, Bán Gyöngyi 8692 Szőlősgyörök, Petőfi u. 50. (036435) Siesta gázkályha eladó. Kaposvár, Berzsenyi u. 8. IÍI/18. (036424) Üj négykerékmeg- hajtású, hidraulikus, védőkeretes, vezetőfülkés traktor félkész állapotban (motor nincs beszerelve) eladó. Androso- vics Jenő, Somogy- túr, Kossuth út l. (1174) Matematikából, fizikából korrepetálok általános és középiskolai tanulókat, felvételre előkészítést vállalok. Érdeklődni lehet Kaposváron, a Mártírok terén levő hírlapárusnál. (A Beloiannisz u. elején.) (1176) Esztergaágyak, gépi lemezollók köszörülése. Élhajlító prizmák gépasztalok hossz marása 4000 mm-ig. Karusszel eszterga munkák 1500 mm átmérőig. Tóth János, Kaposvár, Kaposfüredi út 142. Telefon: 14. (036463) Garázs kiadó, Kaposvár, Tisza u. 1. sz. alatt. (036445) Bontásból eladó 600 darab piros eternit pala, szegély és kúppalával. Kaposvár, Toponári u. 180. (036449) 300 darab ezüstkék fenyő, 150—200 cm, olcsón eladó. Már most leköthető. Spaczér, Böhönye, Ady u. 25. (44175) Garázs a kaposvári mentőállomásnál eladó vagy bérbe kiadó. Érdeklődni : Kaposvár, Füredi u. 23. I. 1. Fehér. (72442) Tsz-ek és tanácsok figyelem ! Nyers bőrt (birka, marha) veszek a legmagasabb napi áron. „Folyamatos vétel 19298” jeligére ajánlatokat levélben, a zalaegerszegi Magyar Hirdetőbe. (19298) Egy évet használt Totya 4-es kisipari vegyes tüzelésű kazán eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Puskin u. 1/a, egész nap. (1191) Szőlőoltvány kapható ! Csemege és borfajták nagy választékban. Államilag ellenőrzött. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Reichert Dezső. 8627 Kötcse, Arany János u. 38. (1201) 20 férőhelyes Delta nyúlketrec eladó. Gige, Rákóczi u. 18. 036516) Garázs eladó Kaposváron a Kanizsai utcai garázssoron. Érdeklődni : Béke u. 93. Pókos. (1197) Siófok, Lenin u. 2. szám alatt kifőzde bérbe vehető. Érdeklődni : a helyszínen. (44190) Nyárfarönkök eladók. Nagyberény, Arany János u. 20. Szűcs Ferenc. (44187) Fajtiszta fekete tacskókölykölk olcsón eladók. Kaposvár, Nyár u. 27. (1217) Irhabundák (női, férfi-, gyermek-) minden színben és méretben (extra méretben is), különleges fazonokban kaphatók Baloghné szegedi szűcsmesternél: Mérey u. 9. Bejelentés esetén szombat—vasárnap is. Telefon: 06-62-17- 821. (72481) ZK-s rendszámú Zaporozsec eladó. Érdeklődni: Ságvár, Úttörő u. 3/A, Szűcs. Telefon : 33-080, 17 óra után. (44209) 126-os Polski, 3 éves, 26 000 km-rel eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 16—18., II. em. 2. VDlányi. (036569) LAKÁS Katonai surranó 150—200 Ft-ig kapható. Nagy tételnél 3ŐVíi-os kedvezmény. Gráczer István, 8156 Kisláng, Fő u. 68. (416159) Eltartási szerződést kötnék idős személlyel, Sóstótól Zamárdiig. „Szerető család” jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (44150) Körfűrész eladó 220 V-os vagy háromfázisú motorral. Kaposvár, Kertész u. 4/a. (1216) Esküvői ruhák kölcsönzése modern és romantikus fazonokban: Fonyód, Sándor u. 38. (44234) RS—09 kistraktor több alkatrésszel eladó. Buzsák, Kossuth Lajos u. 8. (1237) Modem vonalú, egyedi, zsűrizett kerámia dísztárgyakat vásároljon névnapra, alkalmakra Dakő Judit kerámikustól ! Kaposvár, Május 1. U. 60. (1332) Eladó 7 db 5,10-es G 48—40-es VB-ge- renda, 1 db erkélyajtó, 40 db beton- kefni. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 60., II/3. (036254) ALBÉRLET Albérleti szoba kiadó, körfűrész, varrógép eladó. Siófok, Sió u. 52. Köszörűs. (UX76) Kaposváron a Zaranyl-lakótelepen 2 és félszobás, gázfűtéses lakás kiadó. Érdeklődni : Falussy, Lengyeltóti 98. telefon. (036238) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kertészkedésre, méhészkedésre alkalmas telek régi házzal Cserénfa községben eladó. Üt. víz, villany. Érdeklődni: Kaposvár. Németh István fasor 23., II. em. 12. (036623) Sántoson, az öreghegyen 400 n-öles terület — a fele szőlő —, hétvégi ház építésére is alkalmas, eladó. Érdeklődni: Sántos, Magyar u. 6/a., La- kics (1279) Kaposvár, Toponári út 189. sz. alatt félkész ház nagy telekkel eladó vagy a telek megosztva is. Érdeklődni : Nagy Ibolya, Toponári út 122. (1283) Eladó Ráksi. Dózsa Gy. u. 34. számú 3 szobás, nagyméretű családi h4z, gazdasági épületekkel. (036603) Balatonszárszón ikervilla fele eladó vagy kaposvári 3 szoba garázsos OTP-lakásra cserélhető. megegyezéssel. Érdeklődni : Kaposvár, sávház, II. lph VI/17. (036578) Komfortos családi ház, ármegegyezéssel sürgősen, eladó. Somogyjád. Ady Endre u. 1. (1273) Siófokon kétszobás, összkomfortos. OTP-s lakás, 54 m2-es, eladó. Érdeklődni; Tanácsház u. 22., I. lph VII. 23. (44244) Marcaliban, a De- csi Imre utca 5. sz. családi ház eladó. Érdeklődni : Ságvári Endre u. 6., II. emelet 2. ajtó. 17 óra után. (44250) Siófokon 40 m2-es egyszobás szövetkezeti lakás eladó. Kandó u. 13. F/l. Érdeklődni a kiüti csárdában, Tóth Lászlónénál. Telefon: 11-529. (44252) Barkas gépkocsi eladó. Érdeklődni: Kaposvár, 11-499-es telefonon. egész nap. (036611) Most műszakizott 127-es Fiat személy- gépkocsi eladó. Juta. Rákóczi u. 81. (036605) UT-b Dácia eladó. Érdeklődni 19 óra után. Kaposvár, Zaranyi-ltp. 19/b, II. 3. (1277) Volga-Combit, 3— 4 évesig jó állapotban vennék. Lehet motor- vagy váltóhibás is, műszaki lényegtelen. Értesítést ármegjelöléssel, Horváth. Nagyatád 33-as telefonra. (1274) Két és féléves Zsuk burkolt teherautó eladó. Érdeklődni: Csurgó Telefon 145, este 17 óra után. Széchenyi tér 11. (44220) TD-s írsz. Lada Combi személy- gépkocsi. eüső kézből eladó. Érdeklődni: minden nap 18 órától, Mosdós, Petőfi u. 23. szám alatt. (036600) Platós Zsuk tehergépkocsi eladó. Marcali, Vörösmarty u. 9. (44253) Vásárolnék csontbarna garzon kétajtós szekrényt, gardrób felsőrészszel. Ugyanott olajkályha (minikator) eladó. Kaposvár, Füredi u. 12„ III/l. (036615) Választási malacok eladók. Kaposvár, Nyár u. 75. Nagy. (036614) Eladó 2 db 200 literes szüretelőkád, kézikocsi, olajégő cserépkályhához. Kaposvár, Esze Tamás u. 1. (036622) Keveset használt gépkocsitakarő (Trabanthoz) eladó. Futó László, Őrei, Kossuth U. 38. (036625) Garázs eladó a Pete Lajos utcában. Érdeklődni: Kaposvár, Németh István fasor 23., n. em. 12. (036624) Eladó egy másfél éves jól bekocsizott, nehéz, sodrott fekete kanca. Bolhó, Bajcsy-Zsilinszky u. 56. (1280) Matematikából korrepetálást vállalok. Kaposvár, Nyár utca 106. (1264) Barcson bútorozott szoba konyhás külön bejáratú lakás kiadó. Érdeklődni a könyvesboltban lehet. (44237) Háromszobás, gázfűtéses, garázsos lakás kiadó. Érdeklődni: Siófok, Tanácsház u. 6„ földszint 1. (44249) Osztrák tv II. 17.30: Orientáció. 18.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Dallas. 21.00: Csúfondároskodók. 21.15: Tv-híradó 2. 21.45: Nosfe- ratu. Az éjszaka fantomja. Német film. Kaposvár, Csiky Gergely Színház, 19.00 órakor: LILIOM, Moszkva. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 3 órakor: A TÖRÖKFEJES KOP- JA, du. 5 árakor: szovjet filmek fesztiválja: LÁTTÁM AZ ÛJ VILÁG SZÜLETÉSÉT I—II. Szabad ifjúság, de. 10, du. 4 órakor: szovjet filmek fesztiválja: NO, MEGÁLLJ CSAK!, du. 6 és este 8 órakor: ÜLDÖZÖK (16). Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: filmmúzeumi hetek : HARAGBAN A VILÁGGAL. Marcali, este 7 órakor: HALALCSAPDA. (16). Barcs, este 7 órakor: TISZTA ÉGBOLT. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Torna. 8.05—9.55: Iskola- tévé. 9.55: Parasztok. 10.45: Hires spanyol operaénekesek. 15.00 —16.05: Iskolatévé. 16.10: Hírek. 16.15: Selyemgubók. 16.25: A Himalája meghódítása. 17.25: sakkmatt. 17.50: Dél-Alföldi Krónika. 18.20: Elkészült az Arpád-híd. 19.10: Torna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ünnepi köszöntő. 20.15: „Fényes vendég jön hozzátok...” 20.55: Kodály: Mátrai képek. 21.05: Halál a Níluson. Angol film. 23.20: Tv-híradó 3. Budapest 2. 18.30: Kuckó. 19.00: Magyar tájak. 20.20: Barta Lajos: Szerelem. Színmű négy felvonásban. Közben: 21.00: Tv-híradó 2. Jugoszláv tv 16.40: VideooldalAk. 16.50: A szlavóniai Dráva mellék. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.20: Ne felejtsd el. 17.40: Hírek. 17.45: A kaland. 18.15: Tv-nap- tár. 18.45: Zene fiataloknak. 19.30: Tv-napló. 20.00: Jelzések. 20.55: Madarak. Amerikai film. 22.35: Tv-napló. Osztrák tv I. 9.00: Hírek. 9.05: A mi világunk. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Kórház a város szélén. 11.20: Hétfő esti sport. 12.15: Vasárnapi osztrák képek. 12.40: Gazdasági magazin. 13.00: Hírek. 17.00: Hírek. 17.05: A mi világunk. 18.00: Holmes és Yoyo. Tv-film- sorozat. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 21.15: Amilyen voltál, amilyen vagy. Portréfilm. 22.25: Fritz Hochwälder felolvas. 23.25: Hírek. KOSSUTH RADIO ' 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.47: Játszunk a billentyűkkel! 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.50: Népdalfeldolgozások. 11.10: Régi híres énekesek műsorából. 11.39: Az élet komédiásai. 12.00: Déü krónika. 12.30: KI nyer ma? 12.40: Hangverseny délidőben. 13.45 : Burka Sándor tárogatón játszik. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Fúvóskeringők. 14.40! A Szovjet Rádió gyermekkórusa énekel. 14.55: Csajkovszkij: Kis zongora darabok. 15.00: Elő világirodalom. 15.20: A Tátrai-vo- nósnégyes felvételeiből. 16.00: Hírek. 16.05: Látogatóban. 17.00: Üjraolvasva. 17.30: Kritikusok fóruma. 17.45: A Szabó család. 18.15: Mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: Ünnepi köszöntő. 19.30: „Az a nap...” 20.30: Szvjatosz- lfiv Richter. 21.30: Az egészségügy világközpontjában. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpoüti- ka. 22.30: Schubert: Miriam diadaléneke. 22.50: A közjó szolgálatában. 23.00: Operarészletek. 24.00: Hírek. 0.10: Nóták. PETŐFI RADIO 4.30—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Idegen nyelvű hírek. 12.10: Fúvóspolkák. 12.30: Ifj. Sánta Ferenc zenekara játszik. 13.00: Hírek. 13.05: Pophullám. 14.00: Zenés délután. 17.30: Disputa. 18.30: Gramofonalbum. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Nóták. 21.00: Hírek, 21.05: Vidám népmesék. 21.30: Slágerbarátság. 22.30: .Périchole. 23.00: Hírek. 23.20: Szintetizátorvarázs. 24.00—6.00: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Humperdinck: Jancsi és Juliska. 11.03: Drahos Béla fuvolázik. 11.41: Négy évszázad muzsikájából. 12.45: Dzsesszfelvételekből. 13.00: Hírek. 13.05: VUág'újság. 13.20: Népdalkórusok, hangszerkettősök. 13.45: Kamarazene, magyar előadóművészek tolmácsolásában. 15.20: Mignon. 16.00: Pur- cell-művek. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Labirintus. 17.45: Mozart- muzsika. 18.00: Az Állami Orosz Énekkar énekel. 19.00: Hírek. 19.35: A Budapesti Kamara- együttes hangversenye. 22.00: Eszmecsere. 22.30: Szovjet dzsesszfeártivál-f el vételekből. 23.30: Hírek.