Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-04 / 260. szám

1984. november 4., vasárnap Hágocsi filmtekercsek Somogyi Néplap ______________ 5 A KÖZMŰVELŐDÉS DEMOKRATIZMUSA Falukrónika kamerával A demokratizmus fogal­máról — általában — igen sokat vitatkoztak már. A felszabadulás után folytatott vita egyik leglényegesebb eleme az volt, hogy megkü­lönböztették egymástól a formális demokratizmust és a tartalmit. A formális de­mokratizmus ugyanis a de­mokrácia minden játéksza­bályát vagy legalábbis több­ségüket megtarthatja, s mégsem a nép igazi akara­ta érvényesül. A tartalmi demokratizmus viszont azt jelenti, hogy esetleg a for­mális szabályok megsérté­sével bár, de a nép szándé­kai és követelései jutnak érvényre. Persze a közművelődés demokratizmusa ehhez az általános kérdésfelvetéshez viszonyítva nagyonis speciá­lis probléma. Mint ahogy — úgy vélem — nagyon sok esetben a tartalmi demok­ratizmus csak akkor érvé­nyesülhet, ha egy-egy terü­let szociológiai felmérés, lé­teznek kérdőívek, létezik nagyon sok minden, ami formálisan tanúsíthatja a közönség közművelődési ér­deklődését. A formális mód­szerek tehát kiterjedtek, mégis sokszor az bizonyoso­dik be, hogy a formálisan felmért és a valóságos igé­nyek között eléggé nagy az eltérés. Mit jelent gyakorlatilag tehát a tartalmi demokratiz­mus a közművelődésben? Mindenekelőtt azt, hogy a közművelődés irányítóinak adott helyen hihetetlenül éles szemmel kell figyelniük azt, hogy mi a valóságos közművelődési igény. Na­gyon sokszor azt látjuk, hogy például csillagászati vagy hasonló témájú elő­adásokra szavaz a közvéle­mény. s mikor egy ilyen előadássorozat megindul, alig van közönség. Máskor pedig egy-egy ilyen előadás nagy közönséget vonz. Más szóval az igazi köz- művelődési funkcionárius egyik fő tulajdonsága az, hogy érzékeli: merre őrien­Bette Davis Egy Agatha Christie-re- gény adaptálása mindig ígé­retes vállalkozás — akár a színpadra, akár a filmvá­szonra ültetik át valamelyik izgalmas történetét. Ezért nyúlnak szívesen hozzájuk a rendezők, és a megvalósítás­kor nem fukarkodnak a sztárok szerződtetésével. Példák sora bizonyítja ezt, köztük a Halál a Níluson, amely november 6-án ked­den szerepel a . tévé 1-es programjában, 20 óra 25 perces kezdettel. A rendező, John Guiller- min neve nem ismerős ná­lunk, annál inkább a szerep­lőké. Közülük emeljük ki Bette Davist, a 76 éves világhírű amerikai színésznőt. Mint annyi társa, ő is iskolai mű­kedvelőként ismerkedett a színpaddal. Tanulmányai befejezése után titkárnőként helyezkedett el, s közben J. M. Anderson színiiskoláját látogatta. George Cukor in­dította el filmes pályafutá­sát. E pálya kezdetben na­gyon göröngyösnek bizonyult, lassan azonban a szépnek nem mondható, kicsit dül- ledt szemű szőke lány tí­pussá vált. 1934-ben már hat filmet forgatott, köztük az Emberi kötelékek című al­kotást, amely Maugham re­gényéből készült. Múltak az évek, jött a Jezabel, a Sze­relem és vérpad, az Egy asz- szony három élete, az Egy idegen telefonál, a Fényes es­küvő; Oscar-díjak, canne-i kitüntetések... A hatvanas évek végén így nyilatkozott: „Sohasem fogom elkövetni azt a hi­bát, hogy visszavonulok...” Eddig majdnem száz film­ben játszott, s négyszer ka­tálódnak. milyen művészeti vagy tudományos problé­mák vagy technikai kérdé­sek érdeklik az embereket. Tehát akkor dolgozik jól, ha képes ennek az érzékelésé­re, ha nem olyanfajta érve­lések mögé bújik, mint a panaszok az általános ér­dektelenségről. arról, hogy az emberek „nálunk” nehe­zen mozdulnak, hogy a te­levízió „elviszi” a közönsé­get stb. Mert ezek lehetnek tények, ezek csökkenthetik az érdeklődést, de semmi­képpen nem meghatározók. A meghatározó elem a köz- művelődés igazi, tartalmi demokratizmusa. Mivel vége szakadt már a felülről történő népművelés­nek, feltétlenül szükség van arra. hogy az egykori népművelők ilyen értelem­ben változtassák meg vagy fejlesszék képességeikéi. Egészen meglepő eredmé­nyek születhetnek abból, ha a közönség igényeit sikerül reálisan kipuhatolni. Elő­fordul, hogy egy-egy helység idegenforgalma nagymérték­ben megnő, s ebben az esetben hiába fogják eről­tetni az általános higiéniai felvilágosítást, mert az ér­deklődés szükségképpen a nyelvtanulás, a nyelv iránti érdeklődés felé fordul. S ilyenkor min múlik a do­log? Nem azon, hogy meg­hirdetjük a nyelvoktatást hanem ismét beleszól a va­lóságos igény abba, mikor, milyen mértékben, milyen sűrűséggel vannak a nyelv­órák. S megfelel-e ez a helység kereskedelmi dolgo­zóinak, az értelmiségnek stb. Eredményes-e? Hasonlóképpen nem érte­kezletek, s nem is író—olva­só találkozók vagy más ösz- szejöveteiek határozzák meg az emberek irodalmi érdek­lődését, s ennek az érdeklő­désnek speciális tágulását.. Ez tudniillik a formális de­mokratizmus eleme. Mindig eszembe fog jutni az, mi­dőn középiskolás diákök azt a feladatot kapták, hogy gyűjtsenek adatokat Dén Tibor munkásságáról. S pott Oscar-díjat. A jövő hé­ten a tévében találkozhatunk vele. Erdős Márta akkor ezek a leányok fölke­resték az írót balatoni nya­ralójában, sok mindent kér­deztek tőle. Csupán az volt zavaró, hogy Déry vissza­kérdezett. Déry kérdése tudniillik az volt, hogy va­jon látogatói melyik köny­vét olvasták. Erre azt a vá­laszt kapta, hogy „per konk­rété semmit”. Az ilyenfajta találkozásoknak, azt hiszem, nincs sok értelmük. Ezzel szemben ha egy művész érdekessé válik, ha valóban úgy tapasztalja például egy művelődési ház vezetője, hogy az ott lakó emberek akár a televíziós adások következtében, akár a kritikai visszhangok ered­ményeképpen érdeklődéssel tekintenek egy író munkás­ságára, akkor érdemes meg­rendezni az író—olvasó ta­lálkozót, akkor az nem vá­lik formálissá, és természe­tesen közönséget is vonz. S mindehhez hadd fűzzek még valamit. Egyfelől a közművelődési munka lé­nyeges mozzanata a közön­ség vonzása, tehát az, hogy minél többen hallgassák meg az ismeretterjesztő elő­adásokat, látogassák a vetí­téseket, vegyenek részt szak­körökön. De nagyonis hozzá tartozik ennek a munkának valóságos demokratizmusá­hoz az, hogy rétegérdeklő­dést is ki kell elégítenie. Ha egy-egy városban meg­jelenik valamely új feladat­kör. például megjelennek az első számítógépek, akkor szükségszerűen fölébred az érdeklődés a számítástech­nika iránt. S nem szabad puszta divatból — mert ép­pen ma a számítógépek hir­telen népszerűvé váltak — a számítógépekkel foglalkoz­ni. Akkor érdemes törődni velük, ha nemcsak divatról van szó, hanem arról, hogy egy mindenki számára meg­közelíthető, mindenki szá­mára voltaképpen elérhető eszköz jut a környékbeli üzemek, gazdaságok birto­kába. Látjuk tehát, hogy a köz- művelődés demokratizmusa nem annyit jelent, hogy szolgaian követni kellene bizonyos áramlatokat, me­lyek időről időre váltják egymást. Azt sem jelenti, hogy formálisan, úgyneve­zett demokratikus közössé­geket alkotva, határozzuk meg a közművelődési prog­ramokat. Az viszont igaz, hogy a közművelődés de­mokratizmusának esetében az igazi tartalom a valósá­gos érdeklődés és az érdek­lődés tendenciáinak érzéke­lése. Enélkül az emberek rá­juk kényszer!tettnek érzik a közművelődési tevékenysé­get. H. I. A nágocsi filmbemutatók­ról nem számolnak be az újságok. Amatőr fesztiválo­kon sem vetítik ezeket a száz-százhúsz méter szalagos tekercseket. Az alkotók más szerepet szántak filmjeik­nek; talán nem tévedek, ha leírom hogy Nágocson fon­tos közéleti tényező minden egyes celluloidméter. — Hogyan kezdte? A kérdést a tanácson te­szem fel a szikár, barnásfe­ketéből őszbe forduló hajú férfinak. A foglalkozása nem utal színes múltra: adóügyi előadó. Cseplits István vála­szol: — Hatvannyolcban ide nősültem, és átvettem öt évre a kultúrház vezetését o feleségemtől, aki körzeti ápolónő. Kezdtük színját szással, szakkörökkel. Mi­után húszéves-korom óta fo­tózok, alakítottunk egy ilyen kört is. Ez azóta is él, leg­feljebb a tagok változtak. A filmcsinálás bölcsője is ez a szakkör. Csak később egészül ki újabb és újabb vonásokkal portréja. Kaposváron kezd­te a népművelést, mint a vasutas kultúrotthon ve­zetője. Játszik hegedűn, ha- wai gitáron; e tudását ze­nekarokban teljesítette ki. Nem csoda, hogy vonzotta maga köré a nágocsiakat színes egyénisége, amikor ideköltözött, ötvenkét éves, két fia van: egyiket felvet­ték az állatorvosi egyetem­re, a másik siófoki gimna­zista. — Ki támogatta a fotós- filmes tevékenységet? — Kaptunk az induláshoz 15-15 ezer forintot, ebből alapfelszerelést tudtunk vá­sárolni. Kis szovjet kamerá­val kezdtem a munkát, ez a Quartz kitűnő gépecske, ma is szeretem, pedig ma Super Bauerrel dolgozunk. Most, ha mondjuk fotókiál­lításra készülünk, nemcsak a tanács, hanem a téesz is segít egyszer-egyszer. Ép­pen egy albumot csinálunk1 a törpe vízmű létesítését do­kumentáljuk fényképekkel a kezdettől glóbuszállításig Aztán a felszabadulás negy­venedik évfordulójára mi is részt veszünk a falufény képezési akcióban. A szavak szinte röpülnek, elkapja, viszi őket a gyenge szellő. Járjuk a falut. Be­kukkantunk a magas meny- nyezetű. nedves levegőjű szakköri helyiségbe. Teker esek nyomában eljutunk majdnem kész új házába is — Hogyan talált rá a hasznos útra, mellyel a köz­séget szolgálja? — Kezdtem, mint minden­ki: kicsit naivan, tele lelke­sedéssel. Micsoda társaim voltak, s vannak! Huszár Laci valamikor a filmgyár­ban is dolgozott, rendes, in­telligens embej1, sok segít­séget adott az induláshoz is. Baumann Julika, KlSZ-tit- kárunk volt a „sztár”. Tar Béla, aki a BVG-nél dolgo­zik. A helyettesem. Lucza Feri... Nem győzném so­rolni az összes segítsége­met. Sokan el is költöztek azóta; hiszen ez a baj, ke­vés a fiatal. — Milyen filmeket készí­tettek a legelején? — Lehet, hogy mosolyog­ni fog: az elsők között volt egy mindenkinek nagyon kedves krimi, E. S. Gardner A szőke hulla című regé­nye. Ezt harmincnyolc sze­replővel elevenítettük meg filmszalagon. Két vastag tekercs. Van valami naív bája a filmnek: jellegzetesen magyar falu­ban jellegzetesen amerikai történet. A vágást akkor ta­lán még nem is gyakorolta a szakkör. Montázsasztallal később egészülhetett ki a felszerelés. Forgattak bur- leszket vadászkalandból, de ez még nem sorolható azok közé a munkáik közé, me­lyek a falupolitika tényezői. Mérföldkövei voltak viszont ennek az útnak azok a fil­mek, melyeket óvodásoknak, iskolásoknak készítettek. A bábszakkörön a lányok fi­gurákat varrtak, ezek a a bábuk váltak szereplőivé a meséknek. Szemléltető szerepet is vállalt Cseplits István vezetésével a szak­kör: a ház körül élő állatok Ez tulajdonképpen még csak most kezd kialakulni. Igaz ugyan, hogy az ottani fotó­klub és a nagyatádi fotó­sok között már három évvel ezelőtt fölvetették a kapcso­latot, de csak tavaly decem­berben szerveztek közös ki­állítást. Akkor a Rinya-par- tiak vendégeskedtek majd­nem száz képpel a szomszéd­ban, tegnap pedig a kapron- caiak közül jöttek el tizen- ketten Nagyatádra, hogy munkáik javát bemutassák. A délutáni megnyitón Dorcsi Sándor, a városi pártbizottság titkára köszön­tötte a vendégeket, és mu­tatta be munkásságukat. A kaproncai fotósok klubjának fönntartója a Podravka gyár, amely többek között a Vegeta gyártásával szerzett magának hírnevet. Gyárt­mányai között éppúgy meg­található egy gyomorfekély­re javallott gyógyszer, mint a Trojka vodka vagy a só­zott mogyoró. S mert gyárt­életet is lefilmezték, és be­mutatták az ötödikesek­nek. A forgatókönyvíró-ren- dező fest is, ő készítette a filmek rajzos feliratait. — Hogyan méltányolják tevékenységét? — Csak egy példát mon­dok erre. Falunapon em­lékplakettet kaptam. Az if­júsági vitakör eseményei* elevenítő filmemért 78-ban szovjet utat nyertem; ezt a tekercsünket sokfelé le- vetíttette a KISZ. — Helyben vagyunk. Ez már igazi közéleti filmes te­vékenység. — Azt hiszem, hogy leg­jobban a fotó és a film kon­zerválja a falu történelmét. Hiszen ami ma jelen, hol­nap már múlt! Ezért keres­tük meg a még élő földosz­tókat, a téesz alapítóit, te­hát a falumúlt cselekvő ta­núit. Láttam ezt a filmet is. Falukrónika kamerával. A társadalmi munka kezdete és eredménye — a kész épü­let vagy út — éppúgy témá­ja a filmnek, mint a téesz- történet az első traktortól a legmodernebb gépekig; a falu gyarapodását éppúgy dokumentálja, mint az út­törőélet eseményeit. Egyszer majd büszkén nézhetik a jövő század lakói is, kik vol­tak, s mi mindent tettek értük a dédapák, nagyszü­lők. Cseplits István és lelkes társainak munkája pedig követendő példaként állhat más települések előtt. Leskó László mányait kedvelik, a Podrav­ka könnyedén vállalhatta a művészetek pártolását. A festők támogatása mellett jut pénz a fotózásra is. A kaproncai fotósokat jól is­merik a zágrábi és a belgrá­di szalonokban is: képeiket a technika tökéletessége, a sokféle témaválasztás és gyakran az újszerűség jel­lemzi. Érdemes fölkeresni a kap­roncai fotósok tárlatát Nagyatádon, a Gábor An­dor művelődési központban. Kaproncai fotók Nagyatádon A jugoszláviai Kapronca és Nagyatád meglehetősen közel fekszik egymáshoz, fő­képp azóta, hogy megnyílt a berzencei határállomás. Ha nem számítjuk az útlevélke­zelés formaságait, akkor a Rinya partjáról előbb jutha­tunk a hangulatos kisváros­ba, mint, mondjuk, Kapos­várra. Ez is oka annak, hogy a két település között jó kapcsolatok alakultak ki. Az ottani ízvor szövetkezet és az itteni áfész például rend­szeresen tart gasztronómiai napokat a másik országban, s korábban meglehetősen nagy árucserét is lebonyolí­tottak. Az együttműködés le­hetőségeit keresik a két kór­ház vezetői is. Mindkét fél sokat vár a kulturális együttműködéstől.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom